Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Az első szerelmet el kell felejteni - a szakemberek szerint fórum

Az első szerelmet el kell felejteni - a szakemberek szerint (beszélgetős fórum)


1 2
28. csillubaba (válaszként erre: 17. - Anya83)
2009. jan. 22. 10:57

Nekem a kérdésedről egy dalrészlet jut eszembe:


"Bennünk él… az első szerelem…

Pedig elmúlt már… az első szerelem…

Ellobbant rég a lángja…


Bennünk él… az első szerelem…

Pedig elmúlt már… az első szerelem…

De van még parázsa…"

2009. jan. 22. 10:57
nem kell, de engem nem rázott meg a szakítás mert időközben kiszerettem belőle
2009. jan. 22. 10:56

Cáfolnám a briteket. Csak röviden az én elsőm.

13 voltam, ő 16. Két év szerelem, ahol a maximum a csók volt. 15 voltam amikor valami hülyeség miatt szakítottunk. Eltelt 15 év. Én férjhez mentem, ő megnősült. Itt is ott is született 1-1 gyerek. Ő az ország másik végében élt, semmit nem tudtunk egymásról.

Egymástól teljesen függetlenül elváltunk. Ő még 98-ban, én 2004-ben. Már kb 10 hónapja egyedül voltam, amikor összefutottunk véletlenül. Ezután újabb 3 hónap csend. Mint utólag kiderült akkor ő már próbált velem "véletlenül" újra összefutni. Nem jött össze. Majd jött egy levél. Nem sms, nem e-mail, hanem levél, pedig csak 1 utcányira lakik. :-)

Azóta együtt vagyunk ennek már 4 éve. A legnagyobb egyetértésben, szerelemben. Neveli a fiamat mintha az övé lenne, és imádom a lányát, ő is engem. Ő volt az első szerelmem, és remélem az utolsó is.

2009. jan. 22. 10:56

Akkor a szakemberek felejtsék el!

Én nem fogom tudni elfelejteni, csak elektrosokk segítségével.

24. 200a1d39d3 (válaszként erre: 23. - Anya83)
2009. jan. 22. 10:54
Igen,nagyon...egy világ omlott össze bennem.Kellett 1 év,mire kihevertem...
23. anya83 (válaszként erre: 22. - 200a1d39d3)
2009. jan. 22. 10:53
Sajnálom!Gondolom összeszorult a szíved mikor megtudtad!
22. 200a1d39d3 (válaszként erre: 17. - Anya83)
2009. jan. 22. 10:51
Már sajna nem futok össze vele,mert meghalt:((
21. b018180286 (válaszként erre: 20. - Anya83)
2009. jan. 22. 10:51
:-))))))))))))))
20. anya83 (válaszként erre: 18. - B018180286)
2009. jan. 22. 10:50
Hát igen ,mindent megtettünk hogy a legjobb formánkat hozzuk!
2009. jan. 22. 10:47
oké
18. b018180286 (válaszként erre: 5. - Anya83)
2009. jan. 22. 10:47
Az izgis készülődések egy-egy randira és ott a gyomrunk környékén az a furcsa zsibbadás szerü érzés...Az első ügyetlen csók...Először megyünk kézenfogva az utcán s.t.b. A legnagyobb vétek lenne ezeket elfelejteni. És igen a másodikat nem tudjuk kihez hasonlítani csak az elsőhöz. De elfelejteni: SOHA!
17. anya83
2009. jan. 22. 10:44
És ti hogy szoktatok érezni, mikor évek múlva újra összefuttok vele?
16. ELEN (válaszként erre: 15. - ELEN)
2009. jan. 22. 10:44
másképp
15. ELEN (válaszként erre: 11. - Virág3)
2009. jan. 22. 10:43
Szerintem létezik. Csak minden életkorban mésképp éli meg az ember.
14. 200a1d39d3 (válaszként erre: 11. - Virág3)
2009. jan. 22. 10:43
Ez jó kérdés,de ennek a kérdésnek a tisztázásához magunkba kell nézni,hogy mit tettünk akkor másképp,mikor első szerelemmel szerettünk,majd hogyan a 2.3-nál...és lehet,hogy a 2.embert jobban szerettük,mint az elsőt,csak másképpen tettünk meg dolgokat.
13. a9338a7669 (válaszként erre: 11. - Virág3)
2009. jan. 22. 10:43
Szerintem létezik. De ha már azt mondjuk, hogy egy szerelem lehet csak, akkor én meg inkább azt mondom, hogy az elsőnek hitt szerelem nem szerelem, inkább szeretet, rajongás. De persze, ki hogy éli meg.
12. 8f1ddc2679 (válaszként erre: 11. - Virág3)
2009. jan. 22. 10:42
létezhet, de nem sok. nagyon kevés, de az egynél több:)
2009. jan. 22. 10:41
Bennem felmerült egy kérdés...létezik egyáltalán több szerelem? Nem csak egy van, ami után ez az érzés nem kerít már hatalmába, ami után már csak szeretni tudunk, de nem szerelemmel?
10. ELEN
2009. jan. 22. 10:41

Ami tinikorban mérce,nem biztos,hogy "felnőtt fejjel" is az.

Sőt,biztos is,hogy nem.

Minden életkorban más a fontos,más számít.

Dehogy kell elfelejteni.

2009. jan. 22. 10:40

Mekkora hülyeség. De még jó, hogy nem is lehet! Mivel a részünkké válik.. onnantól már nem leszünk ugyanazok, mint előtte..

SOHA NEM MÚLIK EL, DE MINDIG VÉGET ÉR - ezt kell elfogadni és boldog lenni tőle:)

8. a9338a7669 (válaszként erre: 6. - A9338a7669)
2009. jan. 22. 10:40
Szóval a régi szerelmét hibáztatja a félresiklott kapcsolata miatt. Így értelmes talán :)
2009. jan. 22. 10:40
Mindenki magának érzi,hogy el akarja-e felejteni,avagy sem az első szerelmet...ehhez miért kéne szakember?Ha egyszer szép az emlék,szabad arra emlékezni:)
2009. jan. 22. 10:39
Szerintem sem kell elfelejteni. Általában az első szerelem még szinte gyerekfejjel esik meg az emberrel. Tehát később szerintem teljesen más lesz az értékrend, stb. szóval nem lehet mérce. Az egy szép, kedves emlék marad. Felejtse el az, aki ezt az egészet kitalálta :D (biztos a régi szerelme miatt hibáztatja a félresiklott kapcsolatát :) )
5. anya83 (válaszként erre: 3. - B018180286)
2009. jan. 22. 10:39
Hát igen!Olyan jó a sok szép emlékre visszagondolni!
4. anya83 (válaszként erre: 2. - Csillubaba)
2009. jan. 22. 10:38
Szerintem se kell elfelejteni!És nem is tudnám!Ezt nem lehet kitörölni!
3. b018180286 (válaszként erre: 1. - Csillubaba)
2009. jan. 22. 10:37
Szerintem ez 1 baromság.Az évek múlásával ez lesz életünk egyik legkedvesebb,legszebb,olykor legviccesebb emléke.
2009. jan. 22. 10:36

Nekem erről az a véleményem, hogy nem kell elfelejteni, csak túl kell tenni az embernek magát rajta.


Így én nem értek egyet a szakemberekkel. És Ti?

2009. jan. 22. 10:34

Nem tudom elfelejteni, mindenkiben az ő hangját, a pillantásait, az öleléseit keresem - vallják sokan első szerelmükről. Pedig inkább örökre el kellene felejteni. A szakemberek szerint ha valaki nem képes kitörölni emlékeiből élete első mindent elsöprő szerelmét, későbbi kapcsolataiban is ez lesz a mérce, ezért soha nem lesz boldog.


Az első szerelmet legjobb volna mindenkinek elfelejteni– állítják brit kutatók. Mindezt azzal magyarázzák, hogy ha nem így történik akkor a későbbiekben túl nagyok lesznek az elvárások a partnerrel szemben és ha valakit nem ugyanaz az euforikus érzés kerít hatalmába könnyen véget vethet a kapcsolatnak.

1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook