Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Az első csoda - kisfiam születése cikk

Az első csoda - kisfiam születése


Születésem óta szívbeteg vagyok, hosszas vizsgálatok után derült ki, hogy lehet gyermekem. A terhességem problémamentes volt, bár jobban odafigyeltek ránk, mint egy egészséges anyuka esetében. A szülés a 33. héten sürgős császármetszés volt, mivel a baba nyakára tekeredett a köldökzsinór. Sajnos nem tudtam őt szoptatni, ennek eredménye, hogy nagyon sokat betegeskedik.
Az első csoda - kisfiam születése

Születésem óta szívbeteg vagyok, néhány évvel ezelőtt még mindenki azt mondta, ilyen betegen sosem lehetek édesanya. Mivel ezzel a tudattal nőttem fel, arra gondoltam, hogy majd örökbe fogadok egy-két gyereket, ha valóban így van, de gondoltam, az esélyt muszáj megadnom annak, hogy talán mégis lehet saját gyerekem. Egy majdnem 1 évig tartó vizsgálatsorozatokon mentem át egy szuper szegedi szívsebész vezetése alatt, aki végül megállapította, hogy semmi problémám nem lehet abból, ha terhes leszek.

Az esküvő után pár héttel megfogant a gyermek. Egy csodálatos áldott állapot következett, mindenféle probléma nélkül. Volt erőm élni a megszokott életemet és közben egy kicsi babát növesztetni a pocakomban. Természetesen körültekintőbben vizsgáltak engem is és őt is; többször is vizsgálták magzatként és csecsemőként is a szívét, különösen odafigyeltek a toxémiára. A szívsebész egy profi szegedi nőgyógyász gondjaira bízott, akivel meg voltam elégedve.

A 32. heti ultrahang után feküdtem be a klinikára, nem akarták, hogy bármi sürgős probléma legyen, és esetleg ne érjünk időben orvoshoz. Hála Istennek, hogy így történt, mert pár nappal később vizesedni kezdtem és csökkentek a magzatmozgások.

Május 17-én reggel emiatt flowmetriára küldött az orvos - ez egy olyan ultrahang, ahol a köldökzsinórban áramló vért figyelik. Nem volt normális a baba véráramlása, orvosi kifejezéssel: „diastolés stopok” voltak. A baba nyakára volt tekeredve a köldökzsinór, azonnal ki kellett venni. Jött egy nővér, felírt két nevet, egy fiú és egy lány nevet, közben vetkőztem, feküdtem a hordágyra. A műtőben azonnal borotváltak, közben vénát kerestek a kanülnek, nyomták belém a nyugtatót, rakták fel a hüvelykatétert, közben az egész szülőszoba engem nyugtatott, még a CTG-ről is lejött az egyik hölgy. Egyre több izgalmat éreztem, nem félelmet. Aztán jött az epidurális. A doktornő türelmes volt, én próbáltam nyugodt maradni, figyelni, teljesíteni ügyesen, tudtam, hogy ez fontos és könnyen el lehet rontani. Felültettek. A beteghordó fogta a vállam, én lehajtott fejjel enyhén döntött háttal vártam az epidurális kanült. Annyira ügyes volt a doktornő, hogy egy pici szúrást éreztem, ahogy beadta. Utána teljesen megnyugodtam. Áttettek a szülőágyra, vártuk, hogy zsibbadjak, a doktornő hideg vizes zacskóval ellenőrizte a hatást. Kb. egy negyed óra múlva érkezett az orvos. Zöld lepedő elém, erős kézszorítás oldalról és kezdődött a „szülés”.

Az időt ugyan nem érzékeltem olyan aktívan, de szerintem egy negyed óra volt az egész varrással együtt. Mikor a doktornő közölte, hogy már felvágtak és ebből nem észleltem semmit, már épp megnyugodtam, és akkor éreztem egy olyan rántást a hasamnál, hogy azt hittem, kitépték a gyomrom. Mivel fájdalmat nem éreztem, így nem mondom, hogy fájt, de leírhatatlanul rossz volt! Aztán megint jött egy hasonló rántás. Igazából azért volt annyira rossz, mert mindenkitől azt hallottam, hogy „a gerincedbe adnak fájdalomcsillapítót, hogy képzeled, hogy bármit is érezni fogsz?” – és közben mégis. (A doktornő később mondta, hogy ez azért volt, mert nem volt ideje rendesen felszívódni a gyógyszernek.) A két rántás után ott volt a kis lila gombóc valaki kezében. Mondták, hogy fiú és elém nyomták a fenekét. Innen az összevarrás procedúrája következett és az orvos is elment, én a babát figyeltem.

Bár azt mondták, lélegzik, raktak a szájába csövet és később, a zárójelentésen olvastam is, hogy nem lélegzett. Az Apgarja 4/8 lett, 1590 gramm és 42 cm volt. Mielőtt elvitték, még egyszer odahozták, megfogtam a kezét, megkönnyebbülést éreztem. A kisfiamat a koraszülött osztályra vitték, engem átvittek az őrzőbe, amit én mindig kijózanítónak neveztem.

Többen meglátogattak, barátok a szobából, aztán jött a férjem és a szüleim. Mikor elmentem, nem voltam kicsit sem fáradt, inkább izgatott és nagyon magányos voltam. Szerettem volna már lábra állni.

Ez aztán egy hét múlva történt meg, ugyanis másnap reggelre megtelt a tüdőm folyadékkal és nagyon fulladtam. Az intenzív osztályra kerültem, ahol egy hétig feküdtem nagyrészt elkábítva. Kb. 2 héttel a szülés után láttam a kisfiam újra. Ő 1 hónapig volt intenzív osztályon, de hála Istennek, a kis súlyon kívül nem volt más problémája. Most négyéves és teljesen egészséges.

Ami gyakran problémát okoz az, hogy az egyhetes intenzív osztályos üdülés alatt elapasztották a tejem és soha nem tudtam szoptatni őt. Pár hónapig kaptunk idegen női tejet és tápszerrel etettem, igen hamar átállt a szilárd ételre. A mai napig nagyon könnyen elkap bármiféle vírusos betegséget, szinte két-háromhetente járunk az orvoshoz náthával, köhögéssel, lázzal. Az orvos szerint is nagyon gyenge az immunrendszere és ennek az oka az anyatej hiánya. Ezúton is biztatok minden édesanyát, ne adja fel, ne bagatellizálja el a szoptatást, még akkor sem, ha az orvos vagy a védőnő ezt teszi, mert tapasztalom, hogy nagyon hasznos és fontos dolog!




Írta: Basset, 2010. június 27. 21:08
Fórumozz a témáról: Az első csoda - kisfiam születése fórum (eddig 28 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2019, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook