Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Az első alkalom tapasztalatai? fórum

Az első alkalom tapasztalatai? (beszélgetős fórum)


2009. júl. 27. 13:06
18 éves voltam és mindketten szűzek.2 évi együttjárás után történt a dolog és jó volt.
2009. júl. 26. 19:59

nekem nagyon szép és jó volt az első alkalom, szívesen is emlékszem vissza rá. :) azért is jó volt, mert én régen elhatároztam, hogy nem fogok addig lefeküdni senkivel, ameddig meg nem találom azt az embert, akiben bízhatok, akit nagyon szeretek és ő viszont szeret. meg sokáig felkészültnek sem éreztem magam egyáltalán rá, pedig akkor a környezetemben már minden lány volt valakivel... tehát 19 éves koromban történt meg a dolog, nagyon örülök, hogy nem rossz emlékként maradt meg bennem, és hogy képes voltam kivárni ezt az időt.

kicsit fájt, nem mondom, hogy nem, de ez szinte eltörpült a gyönyör mellett, amit a szerelmem közelése okozott, és az, hogy egyesülhetek vele, vele lehetek. nagyon figyelmes volt, ezzel gyönyörűvé varázsolta az együttlétet. egyébként azóta is együtt vagyunk, de már a férjem. :)

szóval szerintem érdemes várni, ha valaki nem érzi magát még felkészültnek, valami visszatartja, de az is elfogadható, ha valaki el tudja veszíteni ezt a meglehetősen nagy kincsét úgy, hogy alkami partnere van...vagy nem tartós kapcsolat... mert úgy is lehet szép, nekem személy szerint nem az a variácó jött be. :)

2009. júl. 1. 09:55
18 voltam amikor megtörtént azzal akiről úgy éreztem na vele igen.2.5 hónapot várt rám,én az voltam,ő persze nem.Nem véreztem,jónak azért nem mondanám mert kikell tapasztalni egymást mi egyébb...Amúgy nem igen fájt és abból a szempontból nagyon jó volt h gyengéd volt velem,percenként kérdezte fáj-e,figyelmes volt nagyon,nem bántam meg h rá vártam.Lassan 6 éve vagyunk együtt.Azért azt sajnálom h nem tudom milyen mással,vele nagyon jó de azért kíváncsi vagyok :-D
16. Leoborta (válaszként erre: 12. - Alyce)
2009. júl. 1. 09:49
Képzeld el, nekem az első is jó volt, nagyon jó. Magam is meglepődtem, hogy ilyen lehet. Én 18 múltam akkor. Még most is belebizsergek.
15. Fiatal nő (válaszként erre: 12. - Alyce)
2009. ápr. 3. 11:40

Az én párom 14 évvel idősebb tőlem, és 1,5 évet (!) várt rám. Asszem én vagyok a rekorder. :-P

A kérdésre válaszolva pedig egyébként: "Thanks, good." :-)

2008. okt. 6. 20:19

21 leszek nemsoká', még nem történt meg. De majd ha igen, akkor esetleg leírom. :-P

Amúgy a párom 14 évvel idősebb nálam, és nincs egy hónap az egy éves évfordulónkig. Jó mi? :-D

13. almi20
2008. aug. 3. 00:56
19 éves voltam, első komoly kapcsolat, másfél hónap után megtörtént. Nem azt mondom, hogy fájt, de nem éreztem úgy nagyon semmi különöset... Aztán ahogy egyre többet gyakoroltuk.... :)))) Azóta is együtt vagyunk.
12. alyce
2008. máj. 8. 13:10
Az első alkalom a legelső komoly kapcsolatomban volt. Az akkori párom 6 évvel volt idősebb tőlem. Nagyon rendes volt, 8! hónapot várt rám. Aztán egyik este csak úgy jött magától a dolog, nem készültünk rá, meg semmi. Megtörtént. De igazából nem volt olyan nagy was ist das, az elsőről ha valaki azt mondja, hogy jó volt, hazudik. A szexet, és az élvezetet is meg kell tanulni. Szerencsém volt, mert nem fájt, és nem is véreztem. Aztán ahogy múlt az idő, minél többet "műveltem", annál jobban ráéreztem az ízére:) Amúgy 16 éves voltam.
2008. ápr. 11. 15:47
hm hm :) én 17 voltam, ő már nem volt szűz... jó volt:) és mai napig minden nap szeretkezünk szinte, van hogy többször is, pedig másfél éve együtt vagyunk :)
10. b9ad431c07 (válaszként erre: 9. - 4fb920abf7)
2008. ápr. 11. 07:39
köszönöm!
2008. ápr. 11. 07:38
Vedd el ami a tied, ezt tanácsolom neked.
8. b9ad431c07 (válaszként erre: 7. - 4fb920abf7)
2008. ápr. 11. 07:37
Hát az minden féle képpen hiányzik de ha a férjem kicsit jobban figyelne rám vissza lehetne hozni
2008. ápr. 11. 07:33
A varázs elmúlására gondoltam.
6. b9ad431c07 (válaszként erre: 5. - 4fb920abf7)
2008. ápr. 11. 07:29
azt hogy nincs minden nap szex ?
5. 4fb920abf7 (válaszként erre: 4. - B9ad431c07)
2008. ápr. 11. 07:25
Sajnálod?
2008. ápr. 11. 07:24
16 évesen akkor már együtt voltunk egy hete és mind a ketten szüzek voltunk ezen a téren nagyon izgultunk de aztán jol sikerült. annyira élveztük hogy majd nem minden nap szexeltünk ,aztán elmúlt a varázs és vele együtt a szerelem is. de jo emlékezni.
3. 4fb920abf7 (válaszként erre: 2. - LoLiNa)
2008. ápr. 11. 07:16
Élvezet nélkül szeretkezni csak félsiker.
2008. jan. 19. 06:35
első alkalom? kiváncsi voltam, szerelmes, majdnem 16 éves. házibuliban voltunk. húztuk egymás agyát, hogy úgyse merjük megtenni. :D majd félrevonultunk egy szobába.. lényegében előjáték, minden nélkül megtörtént... nem véreztem, nem fájt semmi. jóformán semmit se éreztem, mármint úgy értem, hogy élvezet nem volt benne. nem igy képzeltem..
2008. jan. 18. 21:29
?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook