Főoldal » Receptek » Saláták, öntetek receptjei » Avokádós ráksaláta recept

Avokádós ráksaláta recept

Az Avokádós ráksaláta hozzávalói:
2 db érett avokádó
15 dkg főtt rákhús
2 evőkanál majonéz
1 evőkanál natúr joghurt
1 teáskanál curry fűszerkeverék
1 teáskanál mustár
só, darált bors
pár csepp tabasco szósz
pár csepp citromlé


Az Avokádós ráksaláta elkészítési módja:
Tisztítsuk meg az avokádókat, vágjuk kétfelé és vegyük ki a magját. Szeleteljük fel kisebb darabokra, majd azonnal csorgassuk meg citromlével, hogy ne barnuljon meg. Tegyük egy nagy salátástálba, adjuk hozzá a felszeletelt rákhúst (készíthetjük főtt garnélarákkal is, ezt nem szükséges feldarabolni), kanalazzuk rá a majonézt, a mustárt és a joghurtot. Ízesítsük kevéske sóval, tabasco szósszal, curry keverékkel és kevés darált borssal. Óvatosan keverjük össze, vigyázzunk, ne törjük szét, majd tegyük hűtőbe legalább egy órára, hogy az ízek jól összeérjenek. Tálaláskor vágjunk pár vékony szelet barnakenyeret, tegyünk rá pár levél ropogós salátalevelet, majd halmozzuk rá a rákos salátát. Tetejére szórhatunk még a főtt rákhúsból. A ráksalátát visszatölthetjük az avokádó héjába is, ha több avokádóból készítjük, egymás mellé téve mutatós vendégvárót készíthetünk belőle.


Kategória: Saláták, öntetek receptjei


Az avokádós ráksaláta elkészítési módja és hozzávalói.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook