Au pair munka? (beszélgetés)

visszaolvastalak,idézném egy mondatod:

' nem fogom feladni, mert még ki tudja, hányszor ér majd az életben kemény megpróbáltatás és az ilyen durva dolgok erősítik az embert igazán'

ezért nem rohantam haza az első héten,amikor még nyári szünet volt és reggeltől estig a gyerekekkel voltam,ráadásul állandóan jöttek a haverjaik.ami még most is probléma,mivel néha 7-8-9 gyerek is van itt délutánonként.

találtál új családot?

sajnos én meg repülőtől függök,nem tudok csakúgy hazamenni,amikor akarok:(:(

az a baj,hogy már megvették nekem a repjegyeket oda-vissza. a karácsonyi szünetre 3 hetet kaptam:):):)

szóval,majd ha visszajöttem a szabadságról akkor újult erővel kibírom a felmondási időt is..addig meg túlélő tábor.

Sziasztok! Na, élek még most még itthon vagyok mert azóta sem jött össze semmi konkrétan Bécsben de a remény hal meg utoljára , most is van egy jelölt család, remélem ők már tényleg engem választanak és visszautazhatok Ausztriába. De, egy percig nem bánom , h otthagytam azt a k..sög családot :) sokkal kiegyensúllyozottab vagyok , nyugodtabb , tudok rendesen enni és folytatom a keresést itthonról.

mnikkix!!!! Figyelj csak, ezt a családot felejtsd el nagyon gyorsan ha nem akarsz úgy szenvedni, ahogy én szenvedtem. Azt gondoltam, majd változnak a dolgok, de nem így történt , konkrétan engem is csak egy megtűrtként kezeltek, nem h sehova nem vittek, volt h enni nem adtak és mindemellett az anyuka egy utolsó senkiként bánt velem, folyamatosan megalázott és kihasználta h nem tudok jól németül és nincs lehetőségem visszaszólni, bejárkált a szobámba, a személyes dolgaimba ( telefon) belenézett , tuti a szobámban is turkált mikor nem voltam otthon...de egyszer csak betelt a pohár és véget vetettem a dolognak, 3 hete jöttem haza. Nem éri meg tönkretenni magát az embernek, olvasd vissza a bejegyzéseimet szeptembertől... sok sikert neked!

hall ne tűrd ezt tovább. Mi az, hogy a gyomrodba fejel?

Nem mész haza karácsonyra? Nem maradsz inkább otthon és találsz onnan családot? Sőt, ha most elkezdesz keresni, még februárnál hamarabb is találsz.

Nem tudom mivel mentél ki Finno.ba, de én az alábbiakat ajánlom neked. Ezek weboldalak, ahová ha felregisztrálsz, akkor kapcsolatba tudsz lépni au pair kereső családokkal:

www.aupairworld.net (én mindkét családomat ezzel találtam, egy hét alatt)

www.greataupair.com

www.findaupair.com ezeken az oldalakon keresztül bármilyen országban tudsz fogadó családokat keresni.

gyerekek haveroknál..jeeee:):)

de a napi verést azért ma is megkaptam..tök nevetséges vagyok,hogy egy 7éves tart 'rettegésben' :D pedig ma jól indult a délután vele.elkezdett kérdezősködni,hogy mi a kedvenc állatom,milyen országból jöttem,stb.be nem állt a szája- kábé a felét nem értettem,mit mond (nem beszél angolul.ja,Finnországban vagyok)de azért kedvesen mosolyogtam,és persze hozzászóltam,ha tudtam.meg is lepődtem, mi történt vele..de mit is gondoltam..csak 'feltartani' akart,hogy ne menjek be a konyhába,ugyanis kiborította a kólát..és úgy hagyta.egyből rászóltam hogy jöhet feltörölni-naná,hogy kiröhögött(azt mondta én voltam,nekem kell feltakarítani)odarángattam,belenyomtam a rongyot a kezébe,erre földhöz vágta magát,majd elszaladt.leült tévézni.kikapcsoltam a tévét,hogy addig nem nézheti amíg fel nem törli,erre nekem futott és belefejelt a gyomromba..

tuti nem maradok itt sokáig..csak nem tudom,hogy találhatnék e új családot februári-márciusi kezdéssel.igazából a célország mindegy.

szerintetek?

azért jó olvasni,hogy van aki elégedett:)

csak erősíti a gondolatot,hogy innen menni kell,mert lehet jobb is..

én 10.00re viszem a kisfiút suliba(a másik két gyerek 9-re megy,őket a szülők viszik)

általában 12.30-ra ér haza a középső

a kissrácért 13.00-ra megyünk.

a szülők össze-vissza járnak haza,de általában 18.00-19.00 között végzek...

és sok a takarítani való is.

ebben a házban elég erős a gravitáció..ami egyszer leesik az ott is marad addig amíg apukát el nem kezdi idegesíteni,és olyankor szól nekem kedvesen(vagy ír egy cetlit),hogy szedjem össze...

nálam mondjuk már,az ablakpucolás is kimeríti a 'light housework' fogalmát,de meg kellett csinálnom.ja,és a nyaralójukat is kitakaríttatták velem.

arról se volt szó,hogy minden nap főznöm kell--bár ezt egyáltalán nem bánom,mert addig is bezárkózhatok a konyhába.

szóval,az agresszív gyerek csak a hab a tortán:D

Hát igen, több ezer km-ről nem látod, ki milyen lesz lakva.

Bár mileőtt én a jelenlegi helyemre jöttem, eljöttem látogatóba, egy egész délutánt töltöttem itt, és nagyon jól elbeszélgettem az anyukával (akkor volt az első és utolsó alkalom, hogy megkérdezte, kérek-e vmit enni meg inni, najó, hogy fair legyek vele szemben, mikor ideköltöztem még megkínált narancslével, de aztán tényleg ennyi.) Szóval nagyon jól elvoltunk, beszélgettünk, fizette a vonatjegyem, stb. Sőt az előző hostanyum, aki volt olyan kedves, hogy segített nekem új családot találni (tényleg nagyon rendes volt tőle, mert nem lett volna kötelessége) szóval ő fél órát beszélt ezzel a nőcivel telefonon, és neki is az jött le, hogy milyen kedves, rendesek lehetnek. Aztán most meg kiderült, hogy mégsem.

Szóval nemhogy 1000 km-ről nem látszik, de közelebbről sem. :S

Hát akkor egy cipőben járunk úgy látom:S

Te hol vagy au pair?

Igen, itt is ez van, hogy akármi eltűnik, nem találják, stb rajtam keresik. Ez egyfelől érthető, mert én vagyok csak otthon napközben, nade a dolgoknak van egy normális közlési módja, hogy szépen megkérdezik, nem láttam-e esteleg, nem tudom mi történt ezzel vagy azzal...stb? Na de nem, itt kiabálják a nevem jó hangosan, ehnyészólva lenézően, és gyanúsítgatva nekem szegezik a kérdést, mit csináltam az ezzel, azzal, amazzal? Pff..:/

Én nem tudok arról nyilatkozni mennyire sóznák rám a gyereket ha mennénk valahová, mert sosem vittek eddig sehova sem.

Amikor megjöttem ide, 3 órás vonat, metró, gyaloglás kombó után, anyuka gyors megmutatta a házban mit hogy kell kezelni(mosógép, ilyesmi), aztán elhúztak étterembe ebédelni, engem meg sem kérdeztek, nem e vagyok éhes, vagy ilyesmi (az voltam, de mind1), és azt sem mondták el, milyen kaját hol találok a házban,(ok, persze ott a hűtő) miből ehetek, miből nem, hanem csak leléptek. Úgy kellett este rákérdeznem a kaja dologra, még én éreztem magam hülyén, hogy megkérdeztem, mit szabad itt enni, holott szerintem nem én voltam az, akinek rosszul kellett volna ezért érezni magát.

Te nem gondolkozol váltáson?Hány órát dolgozol egy héten? (ebből mennyi, amit "hivatalosan" dolgozol, és mennyi, amit még pluszban rád sóznak?)

Én 30 órázok, ami nem sok, napi 3-4 óra házimunka, ez sem sok, csak én úgy gondolom ha súrolom a budijukat, és élére vasalom és hajtogatom a ruháikat, akkor a minimális emberi tiszteletet meg kéne adniuk, ugyanis én megadom, sőt túl sokat tűrök (vagyis csak tűrtem, mert eldöntöttem, h váltok.) Szóval ez van.

Igazad van, kiszolgáltatott az ember, és ezt vannak olyan családok, akik ki is használják, tisztelet a kivételnek persze.

Az meg nonszensz, hogy azért leszid anyuka mert levegőt mertél venni lépcsőzés után. Nem értem hol élenek...

Igazad van, én már korábban is mondtam, hogy nagyon sok múlik a szerencsén!!! DE! a megérzéseiden is...

Ne legyél gyanakvó, de hiszékeny sem...

A jó család és a rossz család hasonlóan fest... A jó önmagát adja, a rossz pedig jónak akar tűnni... Több ezer km-ről pedig nem látod át igazán.

Szóval egyáltalán nem vagy borúlátó, nem emlékszem hogy te most vagy au pair valahol? Vagy szeretnél lenni?

Sziasztok!

Nagyon rossz olvasni, hogy milyen rossz családoknál vagytok, remélem tudja mindenki, hogy csak rajta múlik mit visel el és mit nem, senki se kényszerít titeket. Hagyjátok ott a családot, vannak rendes családok! Biztos nem egy nagyon rossz au pair évet akartok magatoknak, akkor váltsatok! Mindenkinek minden jót kívánok!

Csak hogy ne csak a negatívumot lássuk itt a fórumon az au pairségről, mesélek egy kicsit én is a hétköznapjaimról. Ez a hetem eddig, de a többi is hasonló:

Hétfőn reggel felporszívóztam, ruhákat összehajtogattam, segítettem ebéd után lepakolni, aztán kicsit játszottam a lassan 3 éves gyerekkel, utána anyuka ismét átvette, 2 után már nem volt semmi dolgom, bementem városba nézelődni, este nyelvsuliba, amit a család fizet.

Kedden, tegnap, nem volt igazából semmi dolgom, az előszobát felporszívóztam 11 körül, csináltam egy salátát, megebédeltem a gyerekekkel, délután kártyáztam a 7évessel, gitároztunk és ennyi.

Ma, szerdán, reggel felporszívóztam, kitakarítottam a fürdőszobámat, majd még párolok sárgarépát ebédre aztán megint város, este nyelvsuli.

A csütörtököm és a péntekem a rendes munkanapom, mivel a többi napon anyuka itthon van, de ezen a héten mindig tervezett valami programot a kicsivel, előbb mentek el vásárolni, majd jönnek...

Szóval holnap dolgozok igazán sokat, az fárasztó is, de akkorra nincs házimunka, csak épp a minimális rend fenntartása. Csütörtökön egész nap egyedül a gyerekekkel, a 3 évessel reggeltől-estig (du. alszik szerencsére:) ) A 7évessel 2-től játszok kicsit, de jól elvan magában is. A nagyobbakkal semmi dolgom, csak néha beszabályozom őket, hogy halkabban és ennyi... Aztán anyuka mikor hazaér a munkából akkor végeztem, ez gyakran 5-6 körül van. Szóval ez a nap fárasztó, nem azért mert sok a munka, de a 3 évessel mindig kell valamit csinálni, játszani.

Pénteken apuka itthon van, szóval délután nem kell nagyon semmit se csinálnom. Délelőtt elmegyek a 3 évessel játszóházba, utána ebédet csinálok és ennyi kb.

Engem mindig visznek mindenhova, ha van kedvem. Szeretik ha részt veszek a családi életben, nem kell felügyelnem a gyerekekre, anyuka szeret velük foglalkozni amikor ott van mellettük, apuka meg a nagyokkal van el.

Ha vesznek valamit, mindig vesznek nekem is, anyukától rendszeresen kapok ajándékokat, amikor vesz magának valami jó dolgot és tudja hogy örülnék neki, nekem is hoz. Múlthéten vett magának egy nagyon jó kézkrémet és nekem is vett egyet, tudja hogy van, de ezt szereti nagyon és gondolta nekem is tetszeni fog. Tegnap vett magának egy nagy karácsonyi bögrét és nekem is hozott. Ma kaptam tőle egy táskát.

Hívtak hétvégére Németországba a nagyszülőkhöz, de mivel most lesz a 100. napom itt, németben meg már voltam eleget, megkérdeztem nem-e itt maradhatnék ünnepelni, jön majd át egy barátnőm és együtt ünnepelünk, neki is most lesz a 100. :).

Már csomó dolgot kaptam, sosem kértem és van mindenem, de látja hogy szeretem a cipőket, táskákat :)... Mivel csak fiai vannak én vagyok a kislánya most :D szóval nekem nagyon jó dolgom van. De sok múlik rajtam is....

Na hát csajok, én most(már így kora reggel) döntöttem el, hogy innen elhúzok. Másfél hónapja jöttem ehhez a családhoz (előtte 3 hónapig egy másiknál voltam, ahonnan családi okok miatt jöttem el, mmint az ő családi okaik miatt, semmi komoly, kedves family volt, de anyuka eldöntötte, hogy kevesebbet fog dolgozni a családi okaik miatt, így már nem volt rám szükség.)

Na most itt vagyok, Londonban egy egy gyerekes családnlál. A gyerek nagyon rendes, de a szülők egyszerűen bunkók. És ezt most nem hirtelen felindulásból írom, hanem már egy párszor le akartam írni ide, csak aztán lenyugodtam, de ez ami most van mindennek a teteje.

A szülők iszonyat bunkók, kb lábtörlőnek néznek, de halál komolyan. MIóta itt vagyok, EGYSZER SEM szóltak hozzám normálisan, sőt csak akkor beszélnek hozzám, ha épp le akarnak cseszni valamiért. A munkám reggel a gyerek elkészítése a sulira, meg este 6tól vele lenni bedtime-ig, szóval vele nem nehéz, és nagyon rendes gyerek is, szóval rá egy szavam sem lehet, és nincs is.

Nade emelett nekem kell a teljes!!háztartást vezetni, mindent nekem kell csinálni a 4 budi és fürdő súrolásátálól kezdve a szülők ruháinak mosásáig, ágyuk áthúzása, sütő takarítás(ami messzemenően túlmegy az au pair feladatkörén). Ezzel így alapjáraton nem lenne gond, mert napközen senki nincs itthon, (illetve csak a kuytu), így leosztom minden napra mit csinálok, senki nem szól bele. Nade ha valamit elfelejtek(és az első hónapban sajnos volt, hogy valamit nem jól csináltam, vagy elfelejtettem, mert ez egy 4 szintes ház, és persze, hogy nem megy csettintésre, de azt hozzáteszem, hogy mindig tiszta volt a ház, mindig volt tiszta, vasalt ruhájuk,ha elfelejtettem vmit, akkor az olyasmi volt, hogy mi hogyan működik, de semmi nagy dolog, semmi olyan, amitől össze kéne dőlni a világnak.) De, mikor vmit elrontottam, ismét hangsúlyozom, hogy apróbb dolgokat, akkor kb le volt szedve a fejem, sosem magyarázátk el szépen, hogy is kellett volna, mindig lenézően, bunkó módon(már bocsánat) mondták el, sőt, volt, hogy le is lettem hülyézve. Az mindennapos, hogy azt mondják: "jajj, használd már az eszed, meg használt ami a fejedben van, meg ez nyilvánvaló stb..."mindezek a leglenézőbb hangnemben. A gyereket suliba nem én viszem, csak nagyon ritkán, tegnap így volt, és anyuka megkérdezte, van-e már vonatkártyám. Mondom nincs. Kiakadt, hogy mért nincs (mert sosme használom, egy héten egyszer ha megyek vhova), mondtam, hogy apukáé van nálam(amit még az érkezésemkor adott, mikor én vittem a gyereket suliba). És erre megkérdeztem, hogy ha én viszem a gyereket vonattal suliba, nekem kell fizetnem a jegyet? (sztem alap, hogy nem.)Erre nem válaszolt semmit, csak vágta a fejeket. Egyéb iránt mindenkivel bunkók, tegnap a parkolóőrt is simán elküldték a fenébe(pedig szerencsétlen hapi nem csinált semmit, csak közölte, h itt most nem lehet parkoli, ez a munkája, nem tehet róla), és mikor tovább mentük még azt ecsetelték, milyen hülye volt az a hapsi(sztem semmi rosszat nem csinált, de mindegy.)

Semmit nem kérdezhetek meg ezektől a szülőktől anélkül, hogy hülyének néznének. Most építik át a konyhát, tegnap kérdezem, hogy ha itt lesznek a munkások, én mit csináljak (gondolom semmit, nade mégis megkérdezi az ember, főleg egy idegen házában), na és le lettem hurrogva, h micsoda hülye kérdés ez, hát semmit, elvannak. Ámen. Na ezek után meg sem mertem kérdezni, hogy amíg 6 hétig építkeznek, én napközben elmehetek-e, vagy 6 hétig itt kell basznom a rezet(már bocsánat a kifejezésért). Szóval ezt még én se tudom.

Na aztán ma reggellel telt be a pohár, mikor is a főbunkó apuka a kutya játékait dobálta le a lépcsőn az alsó szintre. Ahhol állt, tisztán látta, hogy ott állok a gyerekkel, erre a kuytának a bazi nehéz játékcsontját (meg van töltve vmivel, ezért nehéz) rábassza a lábamra. Bazira fájt/fáj.Annyit motyogott az orra alatt, h sorry, de azt is félvállról, mintha én lettem volna a hibás, hogy ott mertem állni az ő gyerekével, hogy el tudjanak indulni suliba. Aztán lejön anyuka. Azzal kezdni, hogy nem vagyok boldog. Mondom minden ok, csak fáj a lábam, kérésére elmondtam, hogy miért fáj. Erre röhög. Pofám leszakad. Aztán apuka kijön a konyhából, sértődöttem,m mintha én dobtam volna meg őt, és mondja, hogy hát bocs, nem akart bántani. Mondom ok(hát még jó, hogy nem akartál bántani, be is baszna). Aztán most 5 perce bejön a szobámba, megkérdi kicsit gúnyosan, hogy hogy van a lábam, egyben van-e még(így szó szerint, hát kösz az érdeklődést.) Mondom, élek még. Erre mondja megint, hogy sorry, nem akarta, és legyek boldog! Hát biztos boldog lennék, ha nem fájós lábbal kéne végignyalnom az Ő! házukat az ő hibájából. Ok, nem egy tragédia, még egyben vagyok, de rosszabb is lehetett volna, tényleg nehéz az a rohadt csont, és tényleg fáj a lábam.

Szóval szerintem nem csak én reagálom túl, bunkók egyszerűen. Nem tom, azt hiszik, mivel 10 fonttal többet fizetnek mint az előző családom (így is csak 80at kapok, pedig egy housekeeper ennek sokszorosát elkérné, és ő még nem is csinálna childcare-t) így bámrit megtehetnek.

Tehát, eddig csak gondolkoztam rajta, hogy váltsak, mert mint mondtam, a gyerek rendes, kedves, n apözben pedig egyedül vagyok, ami nekem nagyon jó, de ezt nem fogom tovább tűrni, azért nem egy kapcarongy vagyok. És a slusz poén, hogy már 4 au pair-ük volt, de úgy viselkednek mintha egy sem lett volna még.

Az előző lány egy hónap után lelépett, állítólag mert étteremben talált munkát (hát már ebben sem vok biztos).

Jah, néhány apróság, amit kifelejtettem, nem ihatok az ő kólájukból(sajna nagyon szeretem a kólát), de mikor az elején ittam, furán néztek, számolták az üvegeket stb...:S Minden hétvégén, és suliszünet alatt minden nap étterembe mentek enni, és engem még egyszer sem kérdeztek meg, akarok-e menni (nem is várom el, hogy egyfolytában étterembe hurcoljanak, de tényleg még sosem hívtak sehova). Most, hogy elkezdték a konyhát, meg sem kérdeztek, én mit szeretnék enni (mmint milyen mikrózható kaját, vagy péksütit, vagy ilyesmi.) Persze nekik könnyű, mert elhúznak étterembe, meg is tehetik, de én az au pair fizumból ennyire nem dorbézolhatok. ...Meg még van egy rakás dolog, amit írhatnék, csak ezt is már vagy egy órája írom.

Nah,most jól kipanaszkodtam magam, bocsi a negativizmus miatt, általában nem ilyen vagyok, sőt! De ezt egyszerűen még én sem tudom tovább tűrni, és úgy érzem nem is kell, hogy tűrjem. Meg így leírva mindent legalább látom magam előtt, hogy mi a teljes felállás.

Hát legyen jó napotok, ti is írjatok, ne haljon ki a fórum (mert újjabban kb haldoklik).

Pusz! Angel:)

Ismerős a helyzeted, bár az enyém talán nem ennyire rossz.. A szülők nálam is állandóan rohannak, nincs rám idejük, akármi gondom, bajom van, van hogy több nap, akár hét is eltelik, mire megoldást találnak. Pl. a laptopom kábelje elromlott, venni kellett egy újat. Hétfőn szóltam neki, szerdán elment a boltba és megrendelte, pénteken meg is érkezett, de 2 hétnek kellett eltelni, mire végre elment érte...(a bolt kocsival 3 percre van). A végén már én éreztem cikiben magam, mert minden nap szólnom kell, minden nap megígéri, hogy elmegy érte, és nem történik semmi...

Máskor meg a mosópor fogyott el, szombaton szóltam először, hétfőn kellett volna elkezdenem a mosást. Minden nap szóltam nekik, végül csütörtökön meguntam a dolgot, és magam mentem el a boltba mosóporért, hogy ki tudjam mosni a 7 ember egy heti ruhaadagját, amire általában 3 napom rámegy..

Én először örültem, amikor elvittek ide-oda, gondoltam jaj, de rendesek. Aztán lassan 3 hónap után rájöttem, csak és kizárólag akkor visznek el valahova, ha ott nem akarnak a gyerekekkel egy percet sem foglalkozni... Szóval én is jobban örülök, ha itthon hagynak, legalább nyugtom van :D

Nálam felemás ez a távolságtartás. Mert pl együtt eszünk (tekintve hogy én főzök a gyereknek, furcsa lenne, ha én nem ehetnék belőle), de amúgy nem nagyon érdekli őket, mi van velem. Szerintem 3 dolgot nem tudnának rólam elmondani, az anyukával hetente kb 10 percet beszélgetek, az apukával még soha egy igazi mondatot nem váltottam, csak ha épp a konyhában vagyok, akkor pl. megkérdezi, hogy melyik gyerek nem ette meg az ebédjét.

Ezen kívül van még egy 15 éves srác is, vele 2 hónapig nem is beszéltem, aztán egyszer megtört a jég, beszélgettem vele vagy fél órát, gondoltam dejó, de utána megint bezárkózott, rám se néz, és nem köszön nekem...

Ja, és amit itt írtam is már, hogy magáznom kell a nőt, és ő meg tegez engem. Szóval elég sokszor cselédnek érzem magam, akinek kuss a neve. Pl. ha egy dolgot elfelejtek megcsinálni aznap (nem söpörtem fel az asztal alól a morzsákat) akkor már úgy beszél velem, mint valami hülyével, hogy " ugye tudod, hogy ezt minden nap meg kell csinálnod, blabla" És én erre csak annyit mondhatok, hogy elnézést, azonnal megcsinálom. Persze az már más kérdés, hogy azért nem csináltam meg, mert éppen a gyerekeket fürdettem mondjuk, és még nem volt időm rá.

A legjobb az volt, amikor segítettem pakolni nekik, a szobámból végre minden felhalmozott limlomot elpakoltunk, felvittük a legfelső szintre, jobban mondva én vittem fel a nagyját meg az apuka. Legalább 20szor megjártam a 4 emeletet, a végére jól leizzadtam, és épp fújtam ki magam, erre a nő elkezdett velem bunkózni, hogy ha nem akarod csinálni, akkor nem kell, de ne csináljam ezt...(mert azt gondolta, hogy amikor kifújtam a levegőt, mint ahogy pl sportolás után is csinálja az ember, az az elegem van, dühös fújtatás volt....no komment)

Én néztem rá kérdőn, hogy mégis mi a fenéről beszél, mondtam, hogy "melegem van". Erre elkezdett velem ordibálni, hogy te így velem nem beszélhetsz!!!

Szóval nem tudom, egyre inkább azt érzem, hogy csak a felszínen kedvesek, de néha kibújik a szög a zsákból, és amint valamit hibázok, egyből kiakadnak. Akármi baj van a lakásban (eldugul a vécé, nem megy a fűtés, a gyerek éjjel bepisil) mindig egyből éreztetik velem, hogy ez biztos a te hibád, mert beledobtál valamit a vécébe, állítottál a fűtésen, és nem pisiltetted meg a gyereket lefekvés előtt. Nem mondták, de látszik rajtuk.

Néha azt érzem, hogy nagyon kihasználak, erre főleg akkor jöttem rá, amikor beszéltem egy dán au pairrel, és meg volt döbbenve, hogy én mennyit dolgozom, és hogy nincs szerződésem... Ja mert az még mindig nincs, mert elvileg a két hét próbaidő után kellett volna azonnal írnunk, de valahogy azóta sem jutottunk el oda... Az az érzésem, hogy azért nem, mert akkor kiderülne, hogy nem heti 20, hanem inkább 40 órát dolgozom, szabadnapom gyakorlatilag nincs, és olyan dolgokat is kell csinálnom, amit nem is kéne...

Bocs a wall of textért, de gondolom nem kell magyaráznom, az ember mennyire egyedül, és kiszolgáltatottnak érzi magát au pairként...

Az első hetekben többször megfogalmaztam magamban,hogy miként 'mondjak fel' -az eleje kész rémálom volt..el nem tudom mondani...,de valahogy túléltem,muszáj volt,mert nem akadt olyan alkalom,amikor mindkét szülő 'rám ért' volna. állandó rohanásban vannak.de ha bármit kérek, mindig segítőkészek,rendesek velem.

épp ezért nehéz a döntés,mert nem akarom hogy ez megváltozzon,úgy értem,ha felmondanék ugye itt kell maradnom amíg nem találnak új lányt,és nem egy olyan sztorit olvastam,hogy a szülők tök megsértődtek,és bunkózni kezdtek,meg csicskáztatták az idő alatt a lányt.

Lou1899

ez tök jó,hogy családtagként kezelnek!én el nem tudnám képzelni,hogy ezzel a családdal töltsem az ünnepeket.

elég távolságtartóak.pl.még egyszer sem kajáltunk együtt,nem visznek magukkal sehova(bár,ez nem biztos,hogy baj:)).

szóval én tényleg csak egy 'megtűrt idegen' vagyok.

Szia! Ez egy jó ötlet, hogy pörgessük fel itt az életet:) Nekem ma kezdődött a 4. hetem Írországban, és imádom a családot. A gyerekeket is, a szülőket is és a helyet is. Azt hiszem szerencsés vagyok velük, mert én is annyi "rém történetet" hallottam már. Én rengeteget dilemmáztam rajta, hogy hazamenjek karácsonyra vagy ne, mert olyan macerás innen utazgatni. Végül leültünk a szülőkkel beszélgetni róla, és mondták, hogy most családtag vagyok, úgyhogy ne érezzem, hogy mennem kéne, és szeretettel látnak az ünnepek alatt. Végül is én maradok a családdal az ünnepekre. Szilveszterre meg egy barátom jön hozzám és megyünk a városba, mivel a család északon lesz szilveszterkor.

Amúgy nekem 6 és 8 évesek a gyerekek és sokkal egyszerűbbnek tartom, mint egy kisbabát, de még mindig megvannak a nehézségei. Jól neveltek és aranyosak, de normális ember nem várja el egy gyerektől, hogy mindig jó legyen:) Különben sosem tanul a hibáiból. Az iskolás gyerkőcökkel annyiból könnyebb, hogy napközben suliban vannak, úgyhogy van idő megcsinálni a házimunkát, így mikor hazajönnek akkor tudok rájuk koncentrálni.

Néha nekem kell kompromisszumokat kötni, meg van amikor 5-6szor is meg kell kérni, hogy vegye fel a pizsit stb... legrosszabb talán az iskolai szünet után, amikor vissza kell szokni a suli rendszerhez és kész kínszenvedés a lecke mindenkinek.

ANGLIAI CSALÁD AU PAIR-T KERES:)

Halihó, én voltam a család előző au-paire és nagyon szerettem náluk lenni, nem azért jöttem el, mert rossz volt, hanem mert egy "normál" munkát szerettem volna. Három gyerek van, 8, 9 és 12 évesek, utóbbival, aki egy fiú nagyon nincs is sok tennivaló, elvan magában. A kisebbek lányok. Mindhárman helyesek, jól neveltek. A család a déli tengerparton lakik, Brightontól nem messze egy kisebb városban (nem falu). Decembertől már lehet menni, szóval ha esetleg valaki már kint van, de nem szereti a családját és váltana, annak nem lenne rossz:) Bőven infóért írjatok priviben.

Mi újság csajok, kezd pangani a fórum újabban.:( Hogy telnek napjaitok?

Reni? Szamócaera hogy megy a sorotok? Meg a többieknek?

Nah, felteszek pár kérdést, hátha megint beindul itt valami!:)

Aki nem megy haza karácsonyra, a hosték mit szóltak? Nem nézik rossz sezmmel esetleg?

Mit fog csinálni, aki itt marad karira? (Én lehet, hogy maradok,és még lövésem sincs, bár vannak ötletek).

Tapasztalataitok szerint milyen korosztályra jobb vigyázni? Kisebbekre, pl 3-8, 9 éves korig, vagy ez felett?

Szerintem a nagyobb korosztály a nyerő, mert bár sokan mondják, hogy "az bajos kor", nade egy 12 évesnek már nem kell reggel könyörögni, hogy öltözzön, mosson fogat, egyen, mindezekért külön 10 perceket, nem kell őrizni minden percben, max otthon kell lenni, ha ő is, de közben azt csinálsz, amit akarsz, stb. Míg a kisebbeket folyamatosan őrizni kell, nagyobb a felelősség, kevésbé önállóak, stb. Persze vannak kivételek, az én 6 évesem nagyon jól nevelt, első max 2. kérésre megcsinál mindent, ha éppen úgy van, hogy szünet van, otthon van, de nekem lenne egy kis vasalás vagy akármi, akkor simán elvan egyedül is, meg amúgy is nagyon könnyű természet, szóval szerencsém van vele. De nem mindenki ilyen, hallok cifra szortikat is pl lentebb a lány, akit "ver" a 7 évese. Meséljetek efféle tapasztalatitokról, élesszük fel egy kicsit a fórumot! Meg mondjátok, ami az au pairkedéssel kapcs.ban eszetekbe jut!:))

Hát sztem egyeltalán nem gáz azt mondani, h nem bírsz a gyerekkel. Nem kell eltűrnöd, hogy egy taknyos 7 éves lábtörlőnek nézzen! Ha úgy gondolod, sztem válts családot, főleg a ha a szülőket ennyire nem izgatja az au pair-ük boldogsága, neadjisen biztonsága (mert igaz, hogy csak hét éves, de ha vki teljes erőből beléd vágja a ceruzát, megrúg stb. az csúnyán is elsülhet.)

De váltás előtt még próbálj beszélni mégegyszer a szülőkkel, mond el nekik újra, hogy szerinted ez nem helyes, és a gyerek szempontjából sem éppen jó, ha egy aggresszív személyiség válik belőle később, meghát ennél te is többet érdemelsz. De ha ezután sem értik meg, akkor sztem mehet a családváltás.

Sok sikert:)

Hahó!

Gondolkodom családváltáson:(:(

Az egyik gyerek(7 éves fiú) nagyon erőszakos,és agresszív..

3 hónap után se jött rá, hogy erősebb vagyok, gyakran megtámad, ha nem engedek meg neki valamit, de ha a leckéért könyörgök, hogy csinálja meg, néha akkor is belém rúg, megkarmol, csíp, harap..egyszer belém vágta a ceruzát(akkor épp azt akarta, hogy csináljam meg helyette a leckét és nemet mondtam)

Szóltam a szülőknek, ők meg csak:'hahaha-a fiúk már csak ilyenek, ne vegyem magamra,csak játszik'...?!?!

nagyon rosszul érzem magam emiatt.

És olyan gáz azt, mondani,hogy 'bocsi de nem bírok a gyerekeddel, másik családhoz szeretnék menni'

mert tudom, hogy a szülők máshogy látják a helyzetet, én meg szenvedek, mert a kissrác teljesen hülyének néz:(:(

A 2 idősebb testvérével amúgy jól kijövök...de a ezzel a kisfiúval vagyok a legtöbbet,félek,hogy egyszer elszakad a cérna és felpofozom:( ami ugyebár még nagyobb gáz lenne...:((

Sziasztok!

Véletlenül nem tudok egy (magyar - )francia családot, akiknek au pair- re lenne szükségük? Most kezdtem el tanulni franciául, úgyhogy nagyon alapszinten tudok még a nyelvet.

A háztartásba nagyon szívesen besegítek (főzés, takarítás, mosás).

További kellemes estét kívánok.

Szisztok!!

Én 2 hete jöttem Angliába Peterborough-ba. Eddig nagyon jól érzem magam, viszont még jobba lenne ha valaki lenne a környéken és néha néha el tudnék valakivel menni ide oda. Szóval ha valaki van Peterborough környékén kérem jelentkezzen :)Köszönöm :)

Anett

Igazán nincs mit:) Amúgy mivel én főleg az amerikai angolt beszélem, ezért a CNN nem okoz gondot... viszont a BBC, RTÉ stb már annál inkább...sajnos ezt nem lehet kiküszöbölni. Ha brit angolt értesz jobban, akkor egyenlőre maradj a BBC-nél.

Amúgy ha javasolhatok egy "tanuljunk szórakozva" módszert, akkor hallgass angol zenét és nézd hozzá a szöveget, nézz filmeket és sorozatokat angol nyelven felirattal. Ha úgy érzed jobban megy, akkor elhagyható a felirat. Olvass újságokat stb. Így azt is kikerülöd, hogy úgymond felesleges dolgot tanulj (ilyen persze nincs, de a nyelvoktatás otthon olyan mint a matek oktatás: a tanult anyag jelentős hányadát nem is fogod életed során használni...lásd logaritmus, algebra:))

Sok sikert!