Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Átveszi a könyv szerepét az internet - véleményed erről: fórum

Átveszi a könyv szerepét az internet - véleményed erről: (beszélgetős fórum)

1 2 3
26. vica66 (válaszként erre: 25. - Alfoldi13)
2009. okt. 22. 19:32

Világéletemben imádtam olvasni, s ahogy az előttem szólók közül többen is írták, én is szeretem az új könyv illatát. Valóban nagyon drágák lettek a könyvek, ráadásul sok gagyi jelenik meg. Szerencsére vannak könyvtárak. Már letöltöttem pár könyvet a netről, de nem szeretek sokat olvasni a monitoron, ráadásul a pc-t nem vihetem be a kádba. :) Mert én bizony gyakran ott (is) olvasok.

Nekem is az a véleményem, hogy aki igazán szeret olvasni, az mindig is előnyben fogja részesíteni a papír alapú könyveket, legalábbis a jelenlegi elektronikus formákkal szemben.

Kicsit olyan ez, mint a mozi és a tévé. A tévé elterjedésével azért nem szűntek meg a mozik (legfeljebb a látogattottságuk csökkent). A plazmatévé még nem tudja ugyanazt az élményt nyújtani, mint a szélesvászon.

2009. okt. 22. 18:57
azt gondolom ha itt könnyebb és olcsobb lesz hozzájutni bármihez bizony sokat csökken majd a könyvek száma..
2009. okt. 21. 00:37

Én semmi pénzért nem mondanék le a könyvekről. El sem tudnám képzelni, hogy egy gépen olvassak. A számítógépen sem olvasok soha könyvet. Az nálam nem arra való. A monitor borzalmas hosszú távon a szemnek. Egy könyv elolvasása meg nem 10 percig tart. Kényelmesen elhelyezkedek egy fotelba, és már bele is mélyedek az oldalakba.

Rengeteg könyv meg tele van képekkel. Azokat hogy lehet megnézni egy ilyen kicsi masinán?


Az új könyvek ára manapság tényleg borsos, sajnos én sem engedhetem meg magamnak. Viszont én még mindig találok párszáz Ft-os könyveket antikváriumokban vagy netes aukciós oldalakon, amik érdekelnek.


Egy könyvet fogni, lapozgatni, az valami élmény. Egy gépnél ez nem ugyan az.


A fákat bizony sajnálom. Ez az egy hátulütője van a könyveknek. Talán ki kellene találni valami más alapanyagot. Ehhez sajnos nem értek.

2009. okt. 20. 23:55

Nem is olyan rég ígértem egy összehasonlító értekezés-elemzés-leírásásszerű bejegyzéshibridet a hagyományos könyv és az egyre nagyobb teret hódító e-könyvről. Mindenképpen szubjektív a vélemény, nem is akartam objektív lenni. Melyik a jobb? – mindenki maga dönt!


Kezdjük az elejéről!

Az előállítás. Valamikor régen a nyomdászinasokat arról lehetett megismerni, hogy ha nyakig nem is, de legalább könyökig ólmos volt a kezük a nyomtatás miatt. A technika oda fejlődött, hogy nem csak tintasugaras, hanem már lézernyomtatók is vannak. S ha van papír, akkor máris oldalak ezreit lehet kinyomtatni. A rosszabb minőségű papírt nádból csiálják. A jobbacska minőségűt pedig fából állítják elő. Ha számigálunk egy kicsit, akkor rájövünk: évente rengeteg fát kell kivágni ahhoz, hogy szebbnél szebb könyvek ezreit, millióit adják ki a nyomdák.


Mi a helyzet az e-bookokkal? Az e-book valahol a PPC(Pocket PC) és a PDA(Personal Digital Assistant) környékén kezdődött kifejlődni. Biztos sokan vannak, akik laptoppal utazgattak, és unalmukban olvasgatni próbáltak. Milyen rossz, hogy a fény miatt alig látszik a képernyő! Ez volt a helyzet a PDA-val is. Kellett egy új megoldás arra, hogy az állandó képernyőbámulás – ez eléggé fontos az olvasáshoz – ne ölje meg a szemed. Így létrejött az ún. E-Ink technológia. Ennek lényege: két műanyag lap között kapszulákban levő fekete és fehér, negatív és pozitív töltésű részecskék vannak, amik lebegnek a folyadékban és helyet változtatnak. Ezekből lesz a pixel, amikből betűk és szürkeárnyalatos képek rajzolódnak ki. Ennek köszönhetően az e-reader kijelzője pontosan olyan, mint egy könyv lapja. Csak akkor fogyaszt, ha éppen változtatjuk a kijelzőt, vagyis lapozunk.


Hosszú a kémiai folyamat, ami egy e-readert eredményez. Viszont koponyánként csak egyet vesz mindenki, ahelyett, hogy otthon saját kis könyvtárat rendezne be. Méretéből adódóan – ami elég változó – az előállítása nem túl költséges. Szemléltető eszköznek megteszi az egyik kedvencem, a Sony Portable Reader, ami 158 × 108 × 10 milliméter és csupán 220 gramm. A kijelzője 800 x 600 pixel, és 5 inches. Ezek az adatok változnak, természetesen… De mindenképpen könnyen hordozható zsebben, táskában.


Ha már a méretnél tartunk, egy 300 oldalas könyv jóval nagyobb. És az csak 300 oldal. Egy e-readerre felfér egy kisebb könyvtár is, akár 300 regény. A memóriája bővíthető, így ezt csak fokozni lehet.Nem kell könyvtárakba járkálni. Elég, ha letöltjük a netről a kiszemelt könyveket, USB-n felmásoljuk az olvasóra, és máris vihetjük magunkkal. A Linux alapú masinák mindenevők, azaz szinte minden formátumot olvasnak(PDF, HTML, TXT, Mobilpocket, PalmDoc stb.)


Valószínű, hogy a negy hév közepette kiszakad a könyv egy lapja. Visszatesszük, nincs gond(hacsak nem könyvtári volt). Az e-olvasó törékeny, vigyázni kell rá.

Jön az elázás. A papír szárítható. Az elektronikus masinák viszont… Éppen ezért fontos, hogy az e-reader ha nem is vízálló, de cseppálló legyen.

A másik fontos szempont a hosszú üzemidő. Ez a könyvek esetében esett. Egy olvasó masina viszont kitartó kell legyen. A többje 8000 lapozást bír ki, ami elég sok időt vesz fel(elvégre míg elolvasol annyi oldalt…!). Ha használod a beépített Wifit – mert sok kütyüben van – akkor kevesebbet bírja az aksija. Ha pedig zenét is hallgatsz, akkor ismét rövidül a készenléti ideje.


Ezzel elértünk a következő lehetőséghez, amivel nem rendelkezik a könyv: vakok is „olvashatnak” így könyveket. Van felolvasó benne!


Jó, de a könyvbe lehet jegyzetelni – mondhatják az emberek. Lehet, pont mint az e-readerbe. Sőt, még linkekeket is tehetünk egy-egy szóhoz, így könnyen ugrálhatunk a szövegben. Az elitebb példányokban már keresni is lehet a touch-screennek köszönhetően.


Mi maradt még? Az ár? Abban asszem ha mindenki nem is, de sokan egyetértenek, hogy az antikváriumban is eléggé megkérik az árát a jobbacska könyveknek. Igaz, hogy szépen mutat a könyvespolcon… Ezzel szemben az e-readert csupán egyszer kell megvenni, kéthetente tölteni, a többi (szinte) ingyen van. (Az Ebay-en egy Sony Touch eBook Reader 600 modell gyári csomagolásban csupa 227 dollár és 50 cent. Egy ilyennek szívesen lennék a gazdája). Igaz, hogy ez nem olyan mutatós, mint a bőrkötéses lexikon-sorozat, de ez van!


Látszólag mindenki elégedett. Mondjuk a nyomdászok, a könyvtárasok és a könyvesbolt tulajok nem kanyarítanak valami nagy mosolyt. Érthető is. Lassan befellegzett az üzletnek az e-readerek elterjedésével. Pedig az olyan könyveknél, amik kis példányszámban jelennek meg – szakkönyvek, tudományos könyvek – előnyösebb az elektronikus forma a költségek csökkentésére.


Másik fontos szempont a szerzői jog. Hiába van a kódolás, egyszer mindent fel lehet törni. El lehet lopni bármely kiadó könyvét. Valószínű, hogy egységesítve lesznek az e-könyvek formátumai. Ki vesz olyan e-readert, amin nem megy pár régebbi kiterjesztés?


Nem akartam senkit meggyőzni, még akkor sem, ha én inkább az e-reader pártján állok, és csorgatom a nyálam a szebbnél-szebb és okosabb gépeket látva. Persze nem mindenkinek ez a véleménye, és ez a jó! Van, akinek a bőrkötéses könyv áll közelebb a szívéhez, van akinek nem. Mindkettő értékes, az biztos!

22. ba80
2009. okt. 20. 19:29
Szeretek olvasni és szeretek nettezni is,de ez nálam két különböző dolog.Amig itt néha csak unalomból keresgélek,addig az olvasás szórakozás,élmény.Szeretek összekucorodva üldögélni,elmerengni egy egy elolvasott mondaton,ami itt a gép előtt nekem nem megy,mindig kicsúszik a szék alólam:).Össz-vissz bár drágultak a könyvek,de vannak könyvtárak és sok olyan könyvem van amit előbb kölcsönöztem,majd valahol ráakadtam és most az enyém:)
21. 47857a36a5 (válaszként erre: 13. - 40163fd81d)
2009. okt. 20. 17:09
:)
2009. okt. 20. 13:12
A papiralapu könyvt nem lehet összehasonlitani a gépen lévővel.Ha arra gondolok milyen jó at ágyban olvasni, de olyan drágák a könyvek, hogy emiatt térünk át a gépre.Sok jó könyv van letölthető és ingyen van.
2009. okt. 20. 12:57

Imádok olvasni, a könyvet nem pótolhatja a gép....

szeretem az új könyv illatát....

de most csak számitógépes könyvtárra számithatok..., de ez nem olyan...

18. genia
2009. okt. 20. 11:59
Sajnos ugy erzem igen foleg a gyerekek koreben ,mellesleg en imadok olvasni es szoktam is eleg surlyen a fiam annal kevesbe csak amit muszaly
17. Bogoj
2009. okt. 20. 11:49

én is szeretem a könyveket, de az utóbbi években olyan irreális áremelések történtek, hogy leszoktam a könyvvásárlásról. ráadásul most már a legtöbb antikváriumban sem úgy adják az olvasnivalót, mint régen, hogy a használt könyvet olcsóbban, hanem drágább, mint az eredeti ár :-(

monitoron nem szeretek én sem olvasni, viszont az elektronikus olvasó nagyon jó. rengeteg könyv elfér rajta, kis helyen elfér, akár a zsebemben, (nem kell plusz egy kilót magammal hordanom, ha mondjuk a gyűrűk urát akarom újra olvasni), nem kell miatta fákat kivágni, és van könyvjelző. kis szamárfül jelzi, akárhányat elhelyezhetek benne, és közvetlenül oda ugorhatok, de kikapcsoláskor azt is megjegyzi, hogy melyik könyvben hol tartok...

egy baj van vele, hogy bizonyos könyveket nem lehet megtalálni digitális formában, vagy én vagyok ügyetlen keresésben. pl. a kis fadette című (egyik kedvencem) sehol sem található...

:-(

16. ec78bc2bf8 (válaszként erre: 1. - Alfoldi13)
2009. okt. 20. 11:45

Szerintem nem...

Aki eddig nem olvasott, az lehet, hogy most a neten olvasgat, de aki eddig szerette a könyveket, nem "cseréli" el azt az időt netezésre, én úgy gondolom....

2009. okt. 20. 11:43
Nekem több "könyvem" is van netről,de csak bele-bele olvasok,met nekem az nem ugyanolyan,ráadásul a szemem is kigúvad tőle.Imádok olvasni,és bár netezni is,de ha egy jó könyv vagy a net közül kell választanom akkor inkább olvasok.Mostanában sajnos nem sok jó könyvet találni,pedig mindenevő vagyok :(
14. knezsu
2009. okt. 20. 11:29
én is imádok olvasni, és én gépnél is szoktam, mert van olyan, hogy nem tudok megszerezni egy könyvet, de annyira érdekel, hogy ezt az áldozatot is meghozom érte. de a régi könyvek illatát nem pótolhatja semmi.
13. 40163fd81d (válaszként erre: 12. - 47857a36a5)
2009. okt. 20. 11:20
Ráadásul nincs KÖNYVJELZŐ!!:))))))
2009. okt. 20. 11:15
Én régen egyáltalán nem szerettem olvasni, mostanra viszont imádok. Szeretem a könyveket, szeretem ahogy gyülekeznek a polcomon, szeretem őket nézegetni, olvasni. El sem tudom képzelni, hogy neki álljak olvasni egy könyvet az interneten....
11. Anka71
2009. okt. 20. 11:10
Én is így vagyok vele, mint az előttem szólók. Szeretem kézbe venni a könyvet, szeretem az illatát (akár új, akár régi könyv).
2009. okt. 20. 11:09
imádok olvasni, nagyon, de annyi pénzem nincs, hogy minden könyvet megvegyek, így hát könyvtárba járok, a neten csak a híreket nézem meg, meg ide beírogatok és olvasom hogy ti mit írtok:)
9. a74de3d08a (válaszként erre: 1. - Alfoldi13)
2009. okt. 20. 11:07
nem. a papírkönyv mobilabb és az élmény is fontos. gépen olvasni nekem nem élmény....
2009. okt. 20. 11:06
Nem hiszem, hogy aki szeret olvasni , lemond a könyvekről. Én a könyveknek még a szagát is szeretem:)
2009. okt. 20. 11:06

Szerintem nem, én nem szeretek monitorról olvasni, de még tanulni sem. Mindig kinyomtatom a tételeket, ha kell, egy A4-es oldalra 4 oldalt is inkább kinyomtatok, ami 8 oldal egy lapon, hogy ne használjak annyi papírt el. Inkább olvasom a kisbetűs papírt, mint nézzem a monitort.

És egy új könyv illata, hát azt nagyon szeretem!

2009. okt. 20. 11:06
Én nem tudok a számítógép előtt olvasni, egy könyv sokkal kényelmesebb és kíméletesebb a szemhez...
2009. okt. 20. 11:03
Lehet, hogy átveszi, de én még mindig veszek könyveket. Azokat jobban szeretem! :)
4. 40163fd81d (válaszként erre: 1. - Alfoldi13)
2009. okt. 20. 11:02

A változást szerintem a könyvek ára hozta ,a könyveladási statisztikákban ,nem a net szvsz.

én úgy gondolom ,hogy sokan felfedezték a könyvtárakat újra,és a netet,de szerintem csupán kényszerűségből.

Összehasonlíthatatlan a két élmény,szerintem.

2009. okt. 20. 10:59
Azért a régi könyvek illatát nem adnám semmiért. Vagy, hogy csak bedobom a könyvet a táskámba. Persze lehet, hogy a következő generáció már elektronikus olvasókat fog használni, de én sosem tudnám végleg letenni a könyveket.
2009. okt. 20. 10:57
én nagyon nem szeretek monitoron olvasni, hiába van meg egy csomó konyv a neten...képtelen vagyok élvezni az olvasást a szgépen.
2009. okt. 20. 10:54
én ugy látom ez változást hoz hisz egyszerre egy könyvtár is lehet velünk éppen ...
1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook