Asperger szindróma - Miért betegség és egyéb gondolatok... (beszélgetős fórum)
Szia!
Mi járunk Vadaskertbe és csak jót tudok mondani róluk! Nagyon kedvesek a szakemberek! Sok tini-serdülőt látok ott mindig, és van 1-2 fórum, ahol leírják a fiatalok, hogy mennyire szerettek ott lenni és mennyit változott így az életük... De a fiadnak kell ezt mindenképp eldönteni.
Angol nyleven nagyon jó online tesztek vannak.
Orvosi oldalakon. A gyógyszer gyárak még nem igazán áltak rá (a félre kezelésre) - Hál Istennek! így ingyenes oldalak.
Sokszor sajnos asperger szindrómát, súlyos szociális fóbiának vagy skizofréniának diagnosztizálják, és így nagy részfélre kezelezelik és nem segítenek lényegében, hanem ártanak. - volt rokkonom aki a halálba menekült miatt.
Vizsgálati teszt szerint többszőr is az volt, de magyarországon ez még egy nem elismert poróbléma, vagy személyiség. Esetleg ha valaki úgy gondolja kórkép, bár inikább porbéma és lehetőségek tára.
Szia!
Az osztályfőnökétől nem kértél véleményt? Az szerintem nagyban segíti az orvosok munkáját. Mi legalábbis vittünk - ez most jutott eszembe, ahogy írtad a tesi tanárt. Sajnálom tényleg a kiközösítős témát, mert nálunk is ez van és egy szülőnek ez annyira fáj. :(((
Mi megjöttünk a kórházból, 3 napot töltöttünk a neurológián. Sajnos biztos már, hogy rejtett epilepsziája van :(. Gyógyszert nem kapott, mert tovább küldtek gyermekpszichológushoz a sok-sok bajunkkal és majd a két orvos konzultál egymással, hogy ki írjon ki gyógyszert, vagy akár mindkettő. :(
Vadaskertben különös gyereknek mondták lánykámat, itt egyedülálló esetnek. Szinte már meg sem lepődök...
Én a weboldalukon jelentkeztem, majd kaptam egy sajnálkozó e-mailt, hogy nem oda tartozunk..
A hétvégén megvettem a könyvet :) Már a felét elolvastam(tuk). Tényleg nagyon jó. Viszont valamiben megerősít, valamiben meg elbizonytalanít a diagnózist (ami még ugye nincs, csak gyanú) illetőleg. De abban biztos vagyok, hogy valami nem ok, ahogy Te is mondod!
Múlt héten volt egy fél órás telefonbeszélgetésem a testnevelés tanárával... Nem lettem túl boldog tőle :( Ő úgy látja, hogy van az osztály és a fiam! Az ok amiért felhívtam az volt, hogy a fiam küldött egy segítség kérő sms-t az iskolából (ilyet még soha nem tett). Délután kiderült, hogy mindenki bántotta Őt (és ez általában így van mindig), viszont azt, hogy miért bántják sose derül ki egyértelműen.. A tesitanár elmondta, hogy Dominik a folyamatos beszéd kényszerével megőrjíti az osztályt, ha valaki nem figyel rá, addig piszkálja amíg rá nem figyel. Viszont ezt a gyerekek nagyon nem bírják :(( Dominik nem veszi észre, hogy kicsit (nagyon) sok(k) és ebből vannak a konfliktusok, kiközösítések. Megkértem a tanárt, hogy írjon egy pár sor jellemzést Domi viselkedéséről, hátha ez is segíti majd a dokik munkáját.
Mindenképp írok majd, én iszonyatosan várom már. Talán a megnyugvás miatt...
Te is írj majd az eredményről!!
Minket is el akartak utasítani a Vadaskertből, de szerencsére a férjem igen kitartóan és jól érvelt ;-)! Főleg az győzte meg őket, hogy azt mondta, a pszichológusunk javasolta őket, ekkor meghallgatták!
Most mi ugye Szegedre fekszünk be a Vadaskert kérésére, Szeged most azt mondta, maradjunk ott, főleg azért is, mert a vadaskertieket ők képezték ki...:o) Szeged sem a mi területünk, de sikerült bejutnunk. Szerintem maradunk is, aztán meglátjuk. Pontos diagnózist nem kaptunk Vadaskerttől, ezért is voltam csalódott, de annyi furcsaságot produkál a kislányom, hogy nem csoda, hogy nem tudnak rá mit mondani. Most bízom Szegedben!!!
Mindenképp írj, hogy mi lett az eredményetek, oksa?
Szia!
Sajnos a Vadaskert elutasított, mondván nem oda tartozunk körzetileg, pedig Ők voltak az elsők akiket kerestem.
Repkedő mozgást nem csinált, de minden más érdekeset igen :)
Ami bennem nagyon megmaradt, az 2 éves kora körül volt. Odaállt bárki mellé és morzsolgatta a könyökét, közben érdekes monoton morgó hangot adott ki. Mi csak könyöközésnek hívtuk. Kb. 1 év alatt leszokott róla. Egyébként nagyon rossz volt, ahogy morzsolta, még mindig érzem azt az érzést.
Azóta is vannak furcsa szokásai, amit nem tudunk hova tenni.
A könyvet még nem volt időm beszerezni, de rajta vagyok. Addig is rengeteget olvasok a neten és figyelem a gyerekemet. Sajnos így még jobban meg vagyok győződve róla, hogy Ő is érintett, de majd kiderül...
Ja, és még annyit, hogy ezek a dolgok nálunk első osztályban mutatkoztak (most 2. oszt-os) nagyon durván, az oviba csendes, félénk kislány volt, de nehezen illeszkedett be. Aztán 3 évig imádta az ovit, a társait + óvónénit. De a suli olyan változásokat hozott, ami mindnyájunknak nagyon-nagyon nehéz.
Kisebb korában én is láttam, hogy picit más, mint a többi, de nem durván, a repkedő kézrázása volt az, ami nem tetszett. Vittem pszichológushoz 3 évesen, de azt mondták, még túl kicsi.
Sajnos mivel nagyon sok problémánk van, csak most jutottunk el oda, ahova, dec.1-3 kórházban leszünk, mindenféle kivizsgálás, elsősorban a rejtett epilepszia miatt, aztán jön a többi. :( Mindent végig csinálunk és naaagyon remélem, hogy mondanak vmi biztatót!!!
Vedd meg mindenképp a könyvet mielőtt mentek, szerintem nagyon-nagyon hasznos lesz nektek! Sokat lehet belőle tanulni, nálunk még ha nem is mondták ki, hogy asperger - autizmus, akkor is jó olvasni, mert sok hasonló dolgokon megyünk mi is át.
Mi ugye a Vadaskertben voltunk (azért még ajánlom őket is nektek, mert specialisták), 1.5 hetet töltött ott a kislányom. Vizsgálta pszichológus, gyógypedagógus, fejlesztő. IQ teszttől kezdve sok-sok tesztet végig kellett csinálni, de nálunk sajnos összetettebb a dolog, amit még nem említettem: figyelemzavar, tic. :( Áh! :((( Más aspergerest nem ismerek, nem tudom megmondani, hogy be kell-e feküdni fiadnak.
Azt még megkérdezném, hogy csinált-e valaha a kezével repkedő mozgást?
Szia!
Még nem olvastam (nálunk még nagyon új az "élmény"), de tervben van. Én nagyon kíváncsi vagyok mit fognak mondani, mi dec. 17-én megyünk az I. sz. gyerekklinikára, fogalmam sincs milyen vizsgálatok lesznek. Amikor kértem az időpontot, csak annyit mondtam, hogy Aspergerre gyanakszom, de mivel nem vagyok szakember, így megállapítani sem tudom. Megmondják még aznap, vagy több vizsgálatra van szükség, akár az is lehet, hogy be kell feküdnie? Ez, hogy zajlik általában??
Nekem a nagypapám volt epilepsziás, de csak idős korában jött ki.
Szia!
Köszi, hogy leírtad és így értem.
A beilleszkedéssel és csúfolódással nekünk is nagy gondunk van, a szívem olykor majd megszakad érte.
Olvastad ezt a könyvet?: Tony Attwood: Különös gyerekek. Nagyon jó, sokat segíthet!
Mi dec elején fekszünk be, mert most derült ki, hogy rejtett epilepsziája is van a kislányomnak. :-(
Szia!
Nem most vettem észre, hogy más mint a többi. Már a bölcsiben is voltak jelek, az óvodában elkönyvelték hiperaktívnak. A bajok az iskolában kezdődtek.. 2. osztályban a tanár kérésére elvittem a családsegítőbe, ott csináltak egy IQ tesztet (összesen 2 óra volt az egész) A teszt kimutatta, hogy az átlagnál magasabb az intelligenciája (129 lett az eredmény)és nem kell semmilyen fejlesztésre járnia, Ő ilyen, fogadjuk el... A kiváltó ok pedig az volt, hogy az órákon hangosan beszél, ha kérdezik, ha nem, zavarja az órát. Most 5. osztályos, 1 éve járunk pszichológushoz a beilleszkedési problémája miatt. (3-tól költözés miatt másik iskolába jár) Az osztály szó szerint utálja őt, mindig bántják, ő a balek, lúzer az osztályban. Nem tud barátkozni, nem tud kommunikálni a gyerekekkel. Itthon is csak akkor nyugodt, ha a kedvenc számítógépes játékával játszhat. A folyamatos beszéd kényszere sokszor kiborító. A testvérét nem bírja elviselni. Ö most 8 éves kislány és sok mindenben jobb a testvérétől, főleg sportokban. A fiam iszonyat ügyetlen, pedig sportos alakja van. Utálja a focit, a tesiórákat, minden ami sport. A keze is ügyetlen, nem tud rajzolni, a technika órákat végig szenvedi, viszont nagyon jó a memóriája, a matekot nagyon érti, egy 20 versszakos verset fél nap alatt megtanul..és még sorolhatnám, viszont lusta tanulni... emiatt a jegyei nem túl fényesek. Valaki írta, hogy írásban nem tud jól teljesíteni az Aspergeres gyermeke, hát ez nálunk is így van. Mivel az autizmust kizártam ott, hogy Ő hamar elkezdett beszélni, így maradt az Asperger, de mivel a tünetek főleg iskolában jelentkeztek és senki se vetette fel, hogy Ő esetleg aspergeres lenne, így csak mostanában fogalmazódott meg bennem egy kis keresgélés után, hogy neki is ez lehet a baja.
Szia!
Sokat olvasok én is az Asperger szindrómáról, ugyanis sok esetben mintha a kislányomról írnának. Viszont konkrétan nem tudják kimondani, hogy autista-e vagy sem, mert amennyi autisztikus vonása van, u.annyi vonása nem autisztikus. Mi szeptemberben voltunk a Vadaskertben, annyit tudtak kimondani, hogy egy nagyon különleges kislányom van... Kicsit (nagyon) csalódottak voltunk, hogy konkrét dolgot nem tudtak mondani, így most még csomó helyre el kell mennünk. Most voltunk neurológusnál, és ami nagyon váratlanul ért: kimutatta az EEG, hogy rejtett epilepsziája van. És pl. ez a betegség mellett is nehezen szocializálódik állítólag a gyerek. Lehet ezért nem tudták konkrétizálni a dolgot Vadaskertben???
Azt szeretném megkérdezni tőled, hogyha most, 11 éves korára gondolod azt, hogy Aspergeres lehet a gyerkőcöd, kicsi korában nem vetted észre, hogy kicsit másképp viselkedik? - nehogy sértésnek vedd :-), csak én is kíváncsi vagyok a véleményekre...
Sziasztok!
Kisfiamnál is felmerült az Asperger gyanú. Ő most lesz 11 éves. Decemberben megyünk az I. számú gyermekklinikára vizsgálatra. Leginkább szülőktől kérdezem, hogy amíg nem tudták a diagnózist, hogy sikerült a minden napokat "túlélni"? Sokat olvastam az Aspergerről, még a tesztet is kitöltötte a gyerekem, ahol a "várt" eredmény született.
Valaki nemrég megkérdezte tőlem, hogy mi az Asperger-szindróma.
A Wikipédia szerint:
"Az Asperger-szindróma (Asperger syndrome, gyakori rövidítése AS) neurobiológiai pervazív fejlődési zavar; az autizmus egy enyhébb formája. A klasszikus autizmustól az különbözteti meg, hogy míg az autistáknál „már hároméves kor előtt késés figyelhető meg a szociális interakcióban, a nyelvi képességekben, a szimbolikus és imaginatív játékban” (DSM-IV definíció), addig az Asperger-szindrómánál ez nem jelentkezik; ezenkívül az Asperger-szindrómára – az autizmussal ellentétben – jellemző a normális ütemű nyelvi fejlődés, valamint az átlagos vagy annál magasabb intelligenciaszint. Mindezek miatt felismerése is nehezebb, egyes becslések szerint az esetek 30-50%-át nem diagnosztizálták. Számos Asperger-szindrómás magától is képes felismerni azokat a dolgokat, amiben eltér a többi embertől, megtanulja leküzdeni hátrányait és képes beilleszkedni a társadalomba akár anélkül is, hogy tudná magáról, hogy Asperger-szindrómás."
Természetesen nem tudtam rá épkézláb választ adni, mert nem azt kérte, hogy írjam le, hanem azt, hogy mondjam el… Inkább leírom, aztán majd megmutatom neki. De inkább nem. Akkor érzem magam legjobban, ha a legkevesebbet kell magamból mutatnom a szemtől szembeni nyilvánosság előtt. (Nos, most éppen ezt kompenzálom.)
Az AS egyik jellemzője, hogy az ember inkább ír, mint beszél. Sokan grafománok és hiperlexiások vagyunk.
Számomra a legérdekesebb „tünet” a durván beütő, speciális érdeklődési körök rendszeres felbukkanása. Ezt a hiperfókusznak vagy SI-nek (Special Interest) nevezett dolgot a legkisebb inger is beindíthatja, mint egy lavinát. Legutóbbi érdeklődési területem a hegymászás volt, és nagyjából egy évig foglalkoztatott. Közöm nincs a témához, tériszonyom van és nem szeretek még túrázni sem, de a dolog valahogy betalált. Onnan indult, hogy egy thrillert olvastam, amiben a szereplőknek meg kell mászniuk valami hegyet. Megtetszett az egyik hegymászó cucc neve. Egy hét múlva már kezemben volt Anatolij Bukrejev híres könyve, a Hegyi Őrület, plusz a komplett lista a hozzáférhető irodalomról.
Amit a környezet is észrevesz, az az erős zárkózottság és a közösségbe való beilleszkedés képességének hiánya, vagy nehezítettsége. Nekem sem megy, világ életemben kívül maradtam a körön. Ez persze annyira nem rossz, mint amilyennek látszik, mert az aspik szeretnek egyedül lenni. Én akkor érzem magam a legkomfortosabban, ha magam vagyok otthon, tudom, hogy azzal foglalkozhatok, amivel a legjobban szeretnék, és még csak telefonálni sem fog senki. (Mielőtt belevetném magam bármibe, felhívom anyámat, nehogy tíz perc múlva ő hívjon…) A világ egyik legjobb találmánya a vezeték nélküli fejhallgató. Gyakran ezzel zárom ki a külvilágot, ha nem vagyok egyedül. A bömbölő zene nem zavar annyira, mint egy másik ember matatása a lakásban.
A szemkontaktus kerülése és az arcvakság talán összefügg egymással, mindenesetre ezek is jellemző dolgok. Nem emlékszem, mikor fedeztem fel magamon, hogy nehezemre esik mások képébe bámulnom, talán valamelyik tanár dörrent rám, hogy nézzek a szemébe… Nemcsak a négyszemközti beszélgetések alkalmával kellemetlen a másik fél arcára néznem, hanem pl. egy előadáson is, tehát akkor is, ha az illető nem csak rám figyel.
Arra még csak-csak rákényszerítem magam, hogy ránézzek a beszélgetőpartneremre, de az már nagyon gáz, hogy saját apám mellett is elmegyek az utcán, ha a fodrásztól jön, és kicsit rövidebb a haja, mint tegnap volt. És nem úgy megyek el mellette, hogy nem veszem észre, hanem úgy, hogy latolgatom: „Ő az? Nem ő az?” Neki meg lehet magyarázni, hogy nem direkt volt, mert tudja, hogy fura vagyok, de a gyökér szomszédoknak, akikkel már tíz éve kerülgetjük egymást, de mégsem bírom felismerni őket a városban, csak a ruhájukról, na nekik lehetetlen. Az ő szemükben én vagyok az a bunkó nő, aki nem képes köszönni az utcán.
Ennek a dolognak a folyománya, hogy nem szeretek filmet nézni. Ha van két hasonló külsejű szereplő, vagy, ha sok a szereplő, akkor nekem végem, belekeveredtem. A másik dolog, amiért nem vagyok oda a filmekért: az, hogy nem mindig értem a nonverbális kommunikációt. Ehhez nem kell drámát néznem, elég a legutóbbi kóla-reklám is. Ha nem beszélnek, csak tesznek-vesznek egymás körül és pofákat vágnak, vagy egyéb testbeszédet használnak, én félrekódolom az egész balhét. Azt a bizonyos kóla-reklámot már negyedszer néztem végig, aztán lefordíttattam az urammal. Jót röhögött, amikor meghallotta az én verziómat. Mondjuk én is, amikor szembesültem saját „hülyeségemmel”.
A filmekre egyébként nehezen bírok koncentrálni, mert sajnos – vagy szerencsére – a fejemben is folyton pereg egy film, és ez eltereli a figyelmemet. Az olvasás egészen más. Arra képes vagyok koncentrálni, sőt, teljesen elmerülök a könyv által bemutatott világban. Olyan élénken vizualizálok, hogy néha nem tudom, olvastam-e a történetet, vagy filmen láttam. Kedvenc könyveimet kb. évente újraolvasom. Nem a történet miatt, hanem a hangulat miatt. Jó érzés visszatérni azokba a világokba, olyan, mint visszamenni a kedvenc nyaralóhelyemre.
Amiről még nem írtam, de a kinyomtatott cikk, amit ide készítettem, megemlíti:
„A spontán törekvés hiánya az öröm, érdeklődés, sikerélmény másokkal való megosztására.” Dicsekedni én sem szeretek. A dicséretet nem tudom fogadni. Az élettársamon kívül a környezetemben senki nem tudja pl., hogy megírtam egy teljes, terjedelmes regényt. Nem is szeretném, hogy megtudják. Még az uramnak sem engedtem, hogy beleolvasson.
„Rituálékhoz való ragaszkodás”. Ilyenem szerencsére nincs.
„Sztereotip és repetitív motoros manírok.” Ilyenem sajnos van, kettő is. Az egyik, hogy elalvás előtt tekergetem, vagy ide-oda mozgatom az egyik lábfejemet. Nem bírok mozdulatlan lábbal feküdni az ágyban. A másik, hogy a fülem porcos felületét nyomkodom a körmömmel.
„Tartós belefeledkezés a tárgyak részleteibe.” Ez, gondolom, műszaki beállítottságú aspikra jellemző. Engem nem a tárgyak foglalkoztatnak, hanem az emberek. Gyakorlatilag tanulmányozom őket, mert érdekelnek, annak ellenére, hogy láthatatlan fal választ el mindegyiküktől. Még saját anyámtól is.
„Irtózás a változásokkal szemben.” Én csak a negatív, vagy negatívvá válható változásoktól stresszelek, de extrém módon. Amikor például vissza kellett mennem dolgozni, hat év GYES után, már hónapokkal előbb ráparáztam a témára. Oda jutottam, hogy nekem pszichiáterre van szükségem, mert egymagam nem tudok megküzdeni a helyzettel. Rémálmaimban jött elő a munkakezdés, szó szerint. Elmentem tehát egy pszichiáter magánrendelésére, aki negyed óra nyögvenyelős beszélgetés és csatakos leizzadás után – mármint részemről – felírt egy depresszió elleni szert, hozzá a jó öreg Xanaxot. Gondoltam, mindegy, csak segítsen, ezért szedtem. Vállalhatatlan mellékhatásai voltak, ezért felírt egy másikat. Ennek elviselhetetlen mellékhatásai voltak, tehát nem szedtem tovább hat napnál, és az orvoshoz sem mentem vissza. (Habár kedvem lett volna visszakérni a tízezer forintot, amire megvágott, de ezzel az ötlettel csak gondolatban játszottam el.) Megjegyzem: a munkába állás nem okozott különösebb problémát…
„Környezetük dolgait és folyamatait sajátos aspektusból szemlélik.” Lásd: kóla-reklám…
„Túlzott érzékenység, érzelmi kiszolgáltatottság.” Ezt nem is ragozom. Legjellemzőbb talán, hogy, akikkel együtt élek vagy együtt dolgozom, és „főnökök”, tehát felettem állnak a hierarchiában, ill. valamilyen módon függök tőlük, azoknak a negatív hangulataira nagyon érzékeny vagyok. Már-már patológiásan kiakaszt, ha ők rosszkedvűek, vagy valamiért nem elégedettek velem, esetleg olyasvalakivel, aki közel áll hozzám érzelmileg.
„Szokatlan viselkedés.” Ezt nem tudom megítélni, mert nem látom magam kívülről. Gondolom, a furcsaságaim tartják távol tőlem a többi embert…
„Mániás szokások.” Ilyesmit még nem sikerült kifejlesztenem. Nem tudom, az számít-e, hogy a Deichmann-ból nem tudok új cipő nélkül kijönni, vagy a gyógyszeres levélről szeretem meghatározott sorrend szerint kinyomkodni a tablettákat.
„A könnyed beszélgetés hiánya.” Igen. Inkább meg sem szólalok. Egy kolléganőm egyszer így jellemzett: „Te keveset szólsz, de akkor jól beszólsz!” Való igaz, nem kommunikálunk jól, legalábbis szóban. Nem tudok, és nem is szeretek a „semmiről” dumálni. Idegesít. Az is zavar, ha másokat kell hallgatnom, amint a nagy semmiről hablatyolnak.
„Egocentrizmus.” Hm. Ez érdekes, mert baromi erős kisebbrendűségi komplexusom van, néha elcsodálkozom, hogy velem ugyanúgy bánnak az emberek, pl. hivatalban, orvosnál stb., mint bárki mással, és nem rosszabbul. Viszont végtelenül önző vagyok.
A legtöbb AS-es egyes dolgokra (erős hangok, erős fény, különböző tapintási ingerek, hőmérséklet, zaj, stb.) nagyon érzékenyen reagál. Én két dologra vagyok betegesen érzékeny: az egyik a sok, ide-oda futkozó, zajongó gyerek, a hangjuk és a mozgékonyságuk így együtt. Egy-egy óvodai buli a fiaméknál kb. annyi energiámat veszi el, mint egy tizenkét órás műszak a munkahelyemen, sőt… A másik, amitől talán ölni is tudnék: ha valaki ritmikusan dobol a körmeivel vagy az ujjaival.
Találtam még valamit: „A depresszióra való hajlam, szuicid gondolatok.” És ezen ki a frász csodálkozik, a fentiek tükrében???
Sziasztok!
16 éves nagy fiamat tavasszal diagnosztizálták. Mindig tudtam, hogy Ő más mint a többiek (van egy nála 6 évvel idősebb fiam is, így volt összehasonlítási alapom), de nem gondoltam rá autistaként és főleg nem fogyatékosként! Szerintem az Asperger szindróma nem betegség és nem fogyatékosság annak ellenére, hogy annak nevezik. Szerintem ez egy állapot, az aspik mások, mint az NT-k, de nem rosszabbak. Betegségnek nem nevezném, mert nem gyógyítható. A szociális készségük fejleszthető. Mi a fiammal együtt próbáljuk megismerni ezt az állapotot. Könyveket olvasunk róla, filmeket nézünk és megbeszéljük. Október óta járunk az "Egy másik út" Alapítványhoz. A fiam egyelőre egyéni terápiára, én szülői tréningekre. A neten sok információt olvastam. Szeretném, ha a "hiányosságait" úgy lehetne a fejlesztéssel megszüntetni, hogy az egyénisége megmaradjon, mert rendkívül értékesnek tartom. Úgy gondolom, hogy az aspik azzal, hogy másként látják a világot, új színt hoznak a világba. Tőlük színesebb, jobb, értékesebb és érdekesebb a világ.
Én abban szeretnék a fiamnak segíteni, hogy be tudjon illeszkedni az NT-többségi világba úgy, hogy megtartsa azokat a remek, értékes tulajdonságait, amik az aspisága miatt vannak. Bízom benne, hogy nem fogja soha fogyatékosnak tartani magát, mert NEM az!
Minden aspisnak és a hozzájuk tartozó NT-nek sok türelmet és megértést kívánok ahhoz a kalandhoz, mely egymás megismerését és elfogadását jelenti.
Hasznos AS linkek:
livewithit.blog.hu
aspiesarecoolhu.wordpress.com
Az első egy önismereti blog, aki már beleásta magát az AS témába, annak feltételezhetően nem ismeretlen.
A második viszonylag új, rávilágít a pozitív dolgokra, ami nagyon hasznos.
Van, emlékszem, mikor írtam a táblázatot, hogy volt koleszos is.
De az, hogy fogadnak aspit, nem jelenti azt, hogy őrt állítanak mellé. Sajnos.
A táblázat nem teljes, a KIR-en nézd meg, az alapító okiratban kell benne lennie az autista integrációnak.
Sziasztok!
15 éves fiamról derült ki, hogy Aspergeres. Előtte is autistának gondoltuk, de szakember nem erősítette meg, csak most. Megyünk a Vadaskert Alapítványhoz.
Továbbtanulási helyzetben vagyunk. Segítsetek, van-e hazánkban olyan középiskola és kolesz, ahol aspikat is fogadnak. Székesfehérváron iskola lenne, de spéci kolesz is kellene. Sajna rendes koleszben mindig megvernék, mint ahogy a suliban is naponta verés történik.
Köszi.
A kisfiam 22 hónapos. És kicsi korától repked a keze. Igy [link]
Nagyon rettegek hogy Aspi lesz. Mi lesz vele felnött korában? Kinek kell igy repkedö kézzel :( elvagyok keredve. Jó ész ide oda. De ilyen kézzel hol talál társat.
amúgy minden más rendben szemkontaktus, kapcsolat teremtés. Bár nagyon hisztis, akaratos, néha agresszív. De az értelmi fejlesztő azt mondta nehezen kezelhetö, de lehet irányítani. Ne ragasszam rá az Aspit. Várjunk még vele. Ö is felfigyelt a jelekre, de adjunk esélyt, lehet ez rossz kézmozgás. Hát rossz kézmozgásnak ezt nem nevezném, kicsi kora óta , ez már furcsa......
Válaszokat köszönöm
Az Asperger-szindróma érintettjeként, immár felnőtt fejjel, szívesen segítek megérteni azt a sajátos jellemet, amit többnyire képviselünk.
A téma fő kérdése, hogy ez miért betegség.
Betegség - vagy inkább fogyatékosság - azért, mert egyes olyan dolgoktól, amire emberek lévén szükségünk van, visszatart minket, más dolgokat pedig megnehezít.
Magának a kapcsolatteremtésnek legnagyobb akadálya, hogy számunkra nagyon sokat jelent a HALLGATÓRA TETT BENYOMÁS, a hallgatóban rólunk kialakult vélemény, összkép. A legritkább esetben kockáztatjuk, hogy ez az összkép megváltozzon a hallgatóban, még ha jó irányba mozdulna is, mert a legkisebbb MEGSZÉGYENÜLÉST is rendkívül sokára tudjuk feldolgozni. Ezért egy kényszer tart vissza bennünket attól, hogy belső fejlődésünket, változásunkat megmutassuk. Könnyen megtörténhet, hogy egy új ismerősnek azonnal a LEGFRISSEBB ÖNMAGUNKAT adjuk, míg egy régi ismerőssel való társalgásban a benne keltett ELSŐ BENYOMÁSHOZ igazodunk.
Az Asperger-szindróma megnehezíti a gördülékeny társalgást azáltal, hogy magunkra túlságosan nagy figyelmet áldozunk, ezért A HALLGATÓ KONTAKTUSÁT és visszajelző gesztusait nem keressük - mert ha mégis összeakad a szemünk, az elvonja a figyelmünket az erős koncentrációról, melyet az önkifejezés igényel. A szemkontaktusnak nagy ereje van: mint ismert, egyes állatok kihívásként értelmezik.
Az önkifejezéstől elzárkózó egyéneknek még felnőttként is nagy segítség, ha a speciális érdeklődési területükre, OBSZESSZIÓJUKRA érdeklődést mutatsz. Ezzel Pál-fordulást lehet okozni - az életem igazolja: magam is hallgatagból bőbeszédű lettem 1-2 év alatt.
A mi fajtánk gyakran a konvencionálistól eltérően fogalmaz meg egy álláspontot vagy észrevételt, mivel nagy feszültséget okoz az ÖNISMÉTLÉS és MÁSOK GÉPIES MAGATARTÁSA. Ezért például ha minden nap ugyanazokkal a szavakkal ébresztesz egy ilyen gyereket, vagy minden délután ugyanúgy rákérdezel az aznap szerzett osztályzataira, előbb-utóbb agresszívan reagál.
Most jön a legfontosabb dolog, amit az eddig olvasott cikkekből hiányoltam.
Bár való igaz, hogy a korai életszakaszban (óvoda, általános iskola) az Asperger-szindrómás gyerek keresi a magányt, és fantáziája szülte virtuális világával elszórakoztatja magát - ezzel nem fogja mindig beérni!
A kamaszkor első felében (saját példámon 14 éves kor körül) kialakulhat egy ELEMENTÁRIS BARÁTKOZÁSI VÁGY, melyben az érintett az elfogadást egy hozzá minél több szempontból hasonlító személytől várja. Ez mindenekelőtt azonos életkort és nemet feltételez, azonban jellemvonást tekintve egy Asperger-szindrómásnak olyan barátra van szüksége, aki a belőle hiányzó jellemvonásokat pótolni tudja, így elsősorban empatikus és türelmes. Egy Asperger-szindrómásnak többnyire kevés, de annál mélyebb ismeretségre van szüksége. Számunkra a megfelelő barátság legjobban a fegyverhordozó-pajzstartó kapcsolatához hasonlítható - lányok (nők) esetében talán a bába-dajka reláció volna találó. Kamaszkorban az Asperger-szindrómás fiataloknak különösen nagy segítségre és aktív felnőtt beavatkozásra van szüksége, hogy ilyen barátot találjanak, különben a kapcsolatteremtési akadályok miatt nem tudnak mit kezdeni az egyes emberek iránti rokonszenvvel, és csak gyűlik bennük a megismerési vágy, és vele a szorongás, a feszültség, ami idővel az ÖNGYILKOSSÁG gondolatát is magával hozhatja. A szorongás legfőbb alkotója az IRIGYSÉG, amire különösen hajlamosak vagyunk. Viszont baráttá fogadni azokat, akikre irigyek vagyunk, sokat segíthet.
Bár tapasztalatom még nem vitt el a párkapcsolatig, meggyőződésem, hogy egy Asperger-szindrómás életében csak a jó barátság meglétével kezdődhet meg a másik nem iránti érdeklődés. A nemen belüli barátság fázisának kimaradása magában hordozza a NEMI ELTÉVELYEDÉS igen nagy veszélyét, mert az irigység túlnövekedvén birtoklási vággyá fajul. Irigykedni pedig főleg azokra szoktunk, akiket a teremtő vetélytársnak rendelt, és ezek elsősorban azonos neműek.
További idevágó kérdésekre is szívesen felelek.
Kedves fórumozók!
Segítségeteket szeretném kérni. Érettségi dolgozatot kell leadnom és az autizmust választottam a dolgozat témájának. Itt önálló tapasztalat, megfigyelés igen fontos szempont. A súlyosabb autista tünetekkel igaz nehezebb felvenni a kapcsolatot, de megtalálni foglalkozásokon könnyű őket. Az asperger szindrómával az a baj, hogy ha diagnosztizálva is van az adott alany, természetesen próbál kiegyensúlyozott életet élni és sokan nem veszik észre, elkönyvelve félénkséggel vagy más kisebb jellegű jelzővel. Szeretnék kapcsolatba lépni és megfigyelni az állapottal együtt élő bármilyen korosztályú személlyel. Hatalmas segítség lenne, még nagyobb tapasztalattal. Előre is köszönöm, ha valaki szívesen megosztaná élete kis részét :)
Sziasztok!
2 fiam van, a kisebbik fiam 20 hónapos lesz 20.-án. Folyamtosan azt érzem, hogy valami nem stimmel vele, és amikor elmondtam hogy miket sinál a védőnőnknek, azt ő aztmondta, csak dakorszak, majd elmúlik. Rendszeresen, már hóapok óta vannak "dührohamai" amikor lecsapja magát a földre, és fejeli maga alatt a talajt, a játszótéren is a járdaköveket, olyankor le is horzsolja a homlokát. 2 hete kezdett szavakat mondogatni. Kérdeztem, hogy merre fordulhatok vele, aki meg tudja mondani, hogy ez viselkedési zavar, vagy valami más és másként kéne vele foglalkozni, de azt a választ kaptam, hogy ennyi idős gyerekkel senki sem foglalkozik, csak attól tartok, hogy mire eléri a "megfelelő" kort, addigra talán késő lesz. Eléggé tanácstalan vagyok már, hogy nem tudom mi lenne a jó neki.
További ajánlott fórumok:
- Mi volt ma az első gondolatod?
- Asperger szindróma - Előny, ha van róla papír, vagy inkább hátrány?
- Asperger szindróma tinédzsereknél
- Ismeri valaki a Raynaud-szindróma betegséget? Mit tudtok róla?Mivel tudom enyhiteni a fájdalmat?
- Autizmus-Asperger szindróma
- Asperger szindromas gyerekek szuleitol szeretnek kerdezni par dolgot.