„Aranyóra” a szülészeten (beszélgetős fórum)

kisfiam 35.héten született, sima úton. Sajnos éretlen volt a tüdeje, elkerült tőlem 50 km-re...naponta 20 percet láthattam, vinni kellett neki a lefejt tejet...1 hét múlva lehetett kivenni az inkubátorból, akkor került vissza a kórházba, ahol született. Dokim nem engedett haza, így ott "együtt" lehettünk.még 1 hetet voltunk bennt. Én a szobámban, ő bennt, a többi újszülöttől elkülönítve,külön helyiségben. még itt is minden második etetés szondán keresztül volt, a többi üvegből.szoptatás szigorúan tiltva!!!!!!!! mivel ő a második gyerekem, kicsit bátrabb voltam..etetés után megkérdeztem: és most lehetne próbálkozni?----Esteleg, de nincs értelme, túl sokat volt külön tőlem, nem fog szopni---Na persze, majd meglátjuk. Én is alig vártam h hazamenjünk...És láss csodát, ez a koraszülött gyerek 6 hónapig csak anyatejet SZOPOTT!!és még 10 hós koráig már ugye kiegészítéssel.

Ez az egy hét alatt teljesen nyugodtnak ismertem meg, sosem sírt...itthon is nyugodt baba volt, 2 hós korától átalussza az éjszakát. Most 4 éves, és semmi nem utal arra, hogy 2 hetet szinte teljesen külön volt tőlem. Szerintem sem a születés körülményeitől függ a későbbi kapcsolat...bár nagyon szép lenne ha előnybe helyeznék a kórházak a családot, mint a 70es évekbeli "trendet"...

Igen, Kistarcsán szültem. Amikor én szültem, akkor 2 csecsemős nővér, meg 1 szülésznő volt az osztályon, illetve hétközben még 2-3 tanuló is egy-egy műszakban. Nekem ennyi elég volt, sőt. Szerencsére az első nap kivételével nem kellett igénybe vennem egyikük segítségét se.

Az alapítványi szobákhoz volt külön WC, fürdő, a szobákban mikró, hűtő és TV. Az utóbbiak nyilván nem a legfontosabbak, de azért mi nagy hasznát vettük, így akkor ettünk, amikor megéheztünk, a maradékot el tudtuk tenni, stb. Esténként megnéztük a híradót, így azért egész otthonos volt. Én örültem, hogy a baba egész nap velem volt, végülis itthon is kettesben kellett boldogulnunk. Jó, az igaz, hogy én az altatásból már úgy ébredtem fel, hogy totál kipihentnek éreztem magam, és az őrzőből, ahol az első 24 órát töltöttem, azért elvitték a kicsiket, a császáros mamákat hagyták pihenni. (Bár én már másnap hajnali 5 körül mentem a csecsemősökhöz, hogy most már adják ki a kicsit, elboldogulok vele:D)

Én egy kisebb városban élek, ahol 1 kórhát van, és itt sajnos ez a szabály. Kegyetlen dolog, és alig vártam hogy kijöhessünk végre. A saját gyerejedhez nem engednek oda...

Örülök hogy Te szerencsésebb voltál. Itt meg van még mit fejlődni...

Jó lett volna ha így van! Ha simán szülsz is elviszik, később kaphatsz baba-mama szobában helyet. HA pedig császárral szülsz mint én sajnos, akkor 3 óránként megkapod, és hiába vagy jól, nem adják ki, azt mondják, foglalkozz magaddal, és ha viszed a lefejt tehet az újszülött osztályra, kizavarnak, hogy várj a folyósón.

SZép álom, ami a cikkben van!

Szerintem nem is arról az egy óráról van szó,hanem az anya és a gyermek lelki állapotáról.

Meghittség és öröm helyett a kínok.

Mi is csodásan megvagyunk.Sőt már unokám is van:))

Szia

Még nem hagytak fel ezzel a rossz szokásukkal?Nagyon embertelen.

Ezzel teljes egészében egyetértek.Sajnos a 70-es években kialakult szokás az volt,hogy megmutatták a babát a mamának és az első szoptatásnál hozták be a szobába.

Az anya szülőszoba várójában maradt mind addig amig nem tudott önállóan pisilni de minden képpen 2 órán keresztül.

A hőmérséklet 18 fok volt!! Légkondi?!

A gondolataim az ivás és a pisilés közt ingáztak és,hogy mennyire fázom.

A korteremben is csak az öt órakor történő szoptatáskor kaptam meg a kislányom.

Néztünk egymásra és eleredtek a könnyeim.

Akkor kezdődött és tart örökkön-örökké az a sugár ami a szemünkből a másik felé elindult.