Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Anyósom új ötlete, hogy csak úgy elviszi a gyereket! fórum

Anyósom új ötlete, hogy csak úgy elviszi a gyereket! (beszélgetős fórum)


1 2 3 4 5
2011. dec. 21. 10:32

sziasztok!

Ezzel az anyós csak úgy kitalálja és elviszi a gyereket dologgal én sem értek egyet...

viszont azzal, hogy egy 14 hónapos gyerek ne tölthessen el egy éjszakát az anyja nélkül szintén nem. Az én lányom elég kicsi korától látogatta anyukámékat, és idővel ott is alhatott... ez segítség volt nekünk, Ők meg örültek, hogy az unokájukkal lehettek... de fontos volt, hogy megbeszéltük mit hogyan szeretnénk, mit egyen a gyerek, hogyan aludjon, milyen mesét nézhet stb.. nem mondom, hogy mindig mindent maradéktalanul betartottak, mert hát nagyszülők, és kényeztetik az unokájukat, de azok még bele fértek. És volt olyan mikor sírt egy pár percig a lányom, hogy elindultunk nélküle, de ez tartott legalább 1 percig, aztán kezdett is bele a játékba... szerintem egy kisgyerek nehezen válik meg a szüleitől, de meg kell tanulnia, hogy nem lehetnek mindig mellettük, de megbízhat bennünk, hogy csak olyanokkal hagyják, akik vigyáznak Rá, szeretik, és mindig visszatérnek érte, amikor mondják. Mi mindig így csináltuk, elmondtuk hova megyünk, meddig marad, mikor megyünk érte.. És ezt nagyon szépen megtanulta. most 3 éves, és nincs ebből gond. a bölcsibe beszoktatás is addig volt nehézkes, még tudta ott vagyok, aztán mikor mondtam, hogy már megyek dolgozni, szépen adott puszit, és rohant játszani... tudta, hogy fogunk érte menni... Ha véletlen itt vigyáz Rá valaki, azt is mindig megbeszéljük, szóval azért szerintem ezt is meg kell tanítani a gyereknek, és nekünk kell megtanítani.. mert sajna jöhetnek váratlan helyzetek, amikor szükség van a segítségre, és jó, hogy olyankor azon nem kell aggódni, hogy fogja a gyerek viselni az elszakadást. pl volt hogy engem műtöttek, de legalább azzal kapcsolatban nyugodt voltam, hogy a kislányom nagyon jól érzi magát Nagyiékkal :)... szóval nekem ez a véleményem.. persze ehhez szükséges a feltétlen bizalom, hogy akira hagyom, az igen is oda figyel a gyerekemre... Anyós pl egészségileg már abszolut nem alkalmas erre, így eszembe sem jutna felügyelet nélkül ráhagyni... nah bocsi, kicsit hosszú lettem :)

126. Pen80 (válaszként erre: 116. - Ee1dc9ba06)
2011. dec. 18. 21:02
Mert védte őket a "rendszer". Amit mi nem mondhatunk el magunkról. Ők tudtak előre gondolkodni 10-15 évben legalább, mi ezt most nem tudjuk megtenni, ők dolgozni kezdtek valahol és onnan elmentek nyugdíjba stb. Persze, nyilván vannak/voltak kivételek. Nem azt mondom, hogy könnyebb lett volna, de ez pl. nagyon sokat számít.
125. 117b1693d0 (válaszként erre: 119. - E6b1efa3e9)
2011. dec. 17. 19:05

Akkor mégse az anyagiakon múlik. Neked kell egy picit rendbe tenni az érzéseidet, ráhangolódni, mert ahogy itt más is írta ez hihetetlenül sokat számít!


Biztosan sikerülni fog, a sok negatív gondolatot meg töröld ki! :)

124. 117b1693d0 (válaszként erre: 109. - E6b1efa3e9)
2011. dec. 17. 19:02

Erről nem a nagyszülők tehetnek. Ez a ti döntésetek, a ti életetek. Az meg az övé, hogy még azt se tudta megtartani, amit kapott.

Örülj, ha a párod életrevalóbbra sikerült és ezt nem örökölte!

123. 117b1693d0 (válaszként erre: 107. - E6b1efa3e9)
2011. dec. 17. 18:59

Az lenne a normális, ha mindenki felépítené a saját életét. Aztán, ha még örököl is valamit, akkor örül a szerencséjének.


Nem lehurroglak, én így látom.

122. 117b1693d0 (válaszként erre: 29. - 94073d53bf)
2011. dec. 17. 18:44

Nézz utána 14 hónapos gyereknek egyáltalán nem ajánlott a szülei nélkül tölteni napokat!


Találkoztam már sírógörcsöt kapó anyukával, akit a gyereke egy teljes napon át ignorált, mert nem tudta hová tenni, hogy egyszer csak nem voltak a szülei körülötte, aztán meg mire megszokta, hogy nincsenek, akkor meg előjöttek. Azt gondolnád, hogy visongva örül a szüleinek ilyenkor egy gyerek. Nem mindegyik. És ezt nem tudhatod előre.


Egy ilyen pici gyerek aludjon az anyjával, hacsak nincs nyomós ok, ami miatt távol van tőle!

121. igazság hol vagy? (válaszként erre: 120. - E6b1efa3e9)
2011. dec. 17. 18:35
Akkor is sok-sok drukk Neked!!Ilyen nincs! A gólya mindenkit Szeret!A gyermek vállalás fejben dől el,mint minden más...!
120. e6b1efa3e9 (válaszként erre: 119. - E6b1efa3e9)
2011. dec. 17. 17:50
mármint a gólya engem nem szeret.
119. e6b1efa3e9 (válaszként erre: 118. - Igazság hol vagy?)
2011. dec. 17. 17:50
Kedves vagy,DE... Nálunk a gólya nem szeret...:((
118. igazság hol vagy? (válaszként erre: 117. - E6b1efa3e9)
2011. dec. 17. 17:45
Ezt megértem,de nincs olyan helyzet, amit nem lehetne megoldani!Csak akarat,kitartás kell hozzá.Bízom benne ,hogy előbb_utóbb Te is meg fogod oldani ezeket.Nem minden az anyagiakon múlik,bár elismerem az is számít.Drukkolok neked,hogy minden összejöjjön!Gondolok itt a gyermek vállalásra ,amikor nem az anyagiak számítanak.
117. e6b1efa3e9 (válaszként erre: 115. - Igazság hol vagy?)
2011. dec. 17. 17:31
Manapság rengeteg fiatalnak nem bébicsősz a nagymama, mert pl. 200km-re lakik. Mivel rengeteg fiatal a fővárosba költözött, ez elég gyakori probléma. Magunknak kell megoldani. (én még nem tudom, de hallom másoktól)
116. ee1dc9ba06 (válaszként erre: 113. - Pen80)
2011. dec. 17. 17:26
Miért volt kiszámíthatóbb az életük...? Bocs, de ezt nem nagyon értem.
115. igazság hol vagy? (válaszként erre: 113. - Pen80)
2011. dec. 17. 16:13
Igen,nekünk nem volt internet,eldobható pelenka...sorolhatnám,de felesleges.Mi is napi gondokkal küzdöttünk mint a mostani fiatalok.De túl éltük és hálás vagyok a szüleinknek ,hogy segítettek.Nekünk Ők voltak a bébicsőszök!
114. genlips (válaszként erre: 1. - Miramira77)
2011. dec. 17. 12:14

na szép, mutogatni akarja, mint cirkuszi majmot.

másoknak (idegeneknek!) tett ígérete fontosabb, mint saját unokájának ígérete? 14 hós még kicsi ehhez.

majd vigye 5-6 évesen, ha a gyerek is akarja

113. Pen80 (válaszként erre: 111. - Igazság hol vagy?)
2011. dec. 17. 00:10
azért nektek kiszámíthatóbb volt az életetek, mint nekünk most, ezt se felejtsük el.
112. Pen80 (válaszként erre: 89. - E6b1efa3e9)
2011. dec. 17. 00:06
:DDDDDDDDDDDDDDDD
111. igazság hol vagy? (válaszként erre: 109. - E6b1efa3e9)
2011. dec. 16. 22:26
Próbálj meg egy kicsit az anyagiakról megfeledkezni,Nekünk sem volt könnyű a kezdet,sok évünk keserves volt az anyagiak miatt,de azért csak felneveltünk két gyermeket. Az más téma,amikor már jobbak lettek a körülményeink,25év után elváltunk és én újra a semmiről indultam.De erőt adnak gyermekeim és imádott unokám!Ne nagyon tologasd el a gyermekvállalást!!Ez csak egy jó tanács!
110. Ági05 (válaszként erre: 1. - Miramira77)
2011. dec. 16. 22:19

Az én kisfiam is 14 hónapos.Anyósom 1-2 havonta látja a gyereket.Néhány hete kérte,hogy adjuk oda egy délutánra.Férjem elvitte,de ahogy kilépett csak a szobaajtón,a gyerek üvöltött és ment utána,nem maradt el a nagyival.

Anyukám hetente 2-3-szor jön,vele szívesen elmarad 1-2 órára.De éjszakára még neki sem adtam oda,egy ilyen kisgyereknek még az anyja mellett a helye.

109. e6b1efa3e9 (válaszként erre: 108. - Igazság hol vagy?)
2011. dec. 16. 22:00
De te legalább tudtál gyereket vállalni. Én anyagi megfontolásból újabb hónapokra toltam el a gyerekvállalást, pedig másra sem vágyom és fiatal sem vagyok, és férjem is van. Ja és elvileg tök jó szakmám, amiért rengeteget tanultam. Így állok 34 évesen.
108. igazság hol vagy? (válaszként erre: 107. - E6b1efa3e9)
2011. dec. 16. 21:53
Nem verte ki a biztosítékot a hozzászólásod,csak elkeserített egy kicsit.Lepergett előttem a Mi életünk.Röviden:Szüleinknek volt lakása,mi pedig annó OTP-kölcsönre vettünk lakást,amit hosszú-hosszú évekig törlesztettünk. Nem lehettem Gyesen első gyermekemmel,mert egy keresetből nem tudtuk fenntartani magunkat. Mai napig hálás vagyok mindkét szülőnknek ,hogy sokszor vállalták az unokák felügyeletét amikor mi dolgoztunk!Én pl.3műszakban.Nálunk is voltak problémák,de azt hiszem ezeket értelmes felnőtt módjára kell megbeszélni,nálunk ez sikerült.Nem minden ajándék és pénz kérdése.Anyós vagyok és nagymama, mi is átéltük ezeket a helyzeteket,majd akkor jöttök rá erre,ha Ti is anyósok és nagymamák lesztek! Egyébként Én is büszkén mutogatom unokámat és kényeztetem!Ez a mamák gyengéje,a többi a szülő feladata.Üdv.
107. e6b1efa3e9 (válaszként erre: 106. - Igazság hol vagy?)
2011. dec. 16. 21:18

Egyébként nagyon örülök, hogy nem verte ki a biztosítékot a hozzászólásom, nagyon pozitív élmény, hogy itt senki nem hurrogott le, mert elég sokan nem merik kimondani az ilyen dolgokat, ha valaki mégis, akkor lehurrogják. De itt nem ,szóval tök örülök.

Mondok egy példát - bár szorosan nem tartozik ide.

Anyósom hogy indult a házasságába anno?? Hát úgy, hogy szülőktől kapott egy fél családi házat!! Nem ám lakótelepi panelt. (a másik felét a férj kapta meg a szüleitől) Az én férjem mit kapott a szüleitől, mit hozott a házasságba? A nagy nagy semmit.

Kérdezem én, akkor anyósom annak idején miért nem mondta a szüleinek, h "ó hagyjátok csak, nem kell adni egy szülőnek semmit, inkább megdöglök, annyit dolgozom, hogy aztán végül összegyűjtsek valamit". Miért nem utasította el? Mert jól jött neki a segítség. Akkor miért nem gondolja, hogy esetleg a saját gyerekének is jól jönne?? Ráadásul már elnézést, de az unokái gyakorlatilag semmit nem fognak örökölni csórikámék, mert ő elkótyavetyélte a fél családi házat, nemhogy még többet gyűjtött volna hozzá élete során. De a fiától elvárja, hogy a semmiből építse fel az életét!!!!!

106. igazság hol vagy? (válaszként erre: 88. - E6b1efa3e9)
2011. dec. 16. 21:04
Érdekes szemlélet,de a szülő jóga és kötelessége gyermekét ellátni,róla gondoskodni.Elég szomorú,hogy vannak ilyen emberek akik csak a "jogot"ismerik és a pénzt.Tényleg csak erre jó a nagyszülő?! Én is nagyszülő vagyok,meg anyós is,de ha a vejem vagy a menyem így gondolkodna hiába szeretem az unokámat,meggondolnám még a látogatást is.15 hónapos az unokám,többször aludt nálam és érdekes módon semmi hátránya nem lett belőle!
105. spinneli (válaszként erre: 96. - E6b1efa3e9)
2011. dec. 16. 20:21
Jó, hogy a férjed felismerte ezt.
104. 9f98008a3b (válaszként erre: 88. - E6b1efa3e9)
2011. dec. 16. 19:53
:)))
103. 9f98008a3b (válaszként erre: 87. - E6b1efa3e9)
2011. dec. 16. 19:52
Erről nem volt szó, hogy nem engedi be.
102. ee1dc9ba06 (válaszként erre: 101. - Trapiti)
2011. dec. 16. 19:41
Jó esetben a nagymamája otthona nem idegen hely egy 14 hónapos gyerek számára.
101. trapiti (válaszként erre: 1. - Miramira77)
2011. dec. 16. 19:37
A 4 éves lányomat sem adnám így oda. A minimum, hogy megkérdezi, megbeszéljük hogy mit hogyan. De 14 hónaposnak semmi keresnivalója idegen helyen, főleg nem abból a célból, hogy mutogassák...
100. e6b1efa3e9 (válaszként erre: 99. - E6b1efa3e9)
2011. dec. 16. 19:31
És egyébként vele semmi baj, mint anyóssal. Én mint anyát kifogásolom, amihez van közöm, mert a férjem velem él. Egyébként hozzám nagyon kedves az anyósom, helyenként kimondottan nekem kedveskedik. Én is kedves vagyok vele, elbeszélgetünk, szóval mi nagyon is jól vagyunk.
99. e6b1efa3e9 (válaszként erre: 97. - Ee1dc9ba06)
2011. dec. 16. 19:28
Ja, csak rohadtul nem mindegy, hogy milyen.
2011. dec. 16. 19:27
Én már majdnem 3 éve nagymama vagyok,imádom az unokámat,de soha nem erőltetném rá magam.Mióta megszületett napi szinten találkoztunk mentem fürdetni tisztába tenni ha a vejem éjszakás volt ott is aludtam. Mégsem mondtam volna soha semmilyen jogalapon hogy most viszem és kész.Kicsi kora óta sokszor aludt nálam de mi is úgy kezdtük hogy egy pár órára maradt és csak utána egész éjszakára,de most is van hogy eljön hozzám délelőtt hogy ma veled alszom és este meggondolja magát hogy mégsem, akkor fogom és viszem haza.A nagymamáknak joguk van szeretni segíteni az unokát a szüleikkel együtt,de nem uralkodni rajtuk.
1 2 3 4 5

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook