Anyósom meghalt, apósomnak van új kapcsolata, a férjem meg nem akar "családosdit" játszani. Megoldás? (beszélgetős fórum)

Akkor viszont jobb vele most tudatni, míg a papa fiatal és nem akkor,mikor már nehezebb feldolgoznia mindent.

Ha olyan nő, akinek a pénz kell, úgy is ad rá okot, hogy szakítsanak.

Ha pedig nem, talán egyszer mégis megszokjátok és később, még egy-egy ünnep is sikerülhet.

Nagyon megértelek, akkor próbálj erről beszélni a barátnővel.

Hidd el, neki sem könnyű, csak úgy látszik.

tök érdekes a szitu: a nagylányom és a nagyfiam(akik a mama halálakor voltak 3 ill 1,5évesek) aludtak kezdetben a papánál hétvégén, aztán egyszer csak a nagylányom nem akart ottaludni, és utána (mivel eletlet már 2 év) a 2 fiú(a nagyfiam és a harmadik babánk, aki szintén fiú) alszik ott és ők járnak a papával a nőhöz(van egy lakása, ahol a 35éves fiával él...). Nekünk fura volt, hogy a nagylányom, hirtelen miért nem akar menni, teljesen elzárkózik a dologtól kb 2 éve. Erre a férjem most elkezdte mondani, biztos azért, mert ő még emlékszik a mamára (és imádta), és lehet nem akarja elfogadni ezt a nőt.

De elmondták a fiúk, hogy ott voltak, ráadásul papa előtt és ilyenkor papa kínosan hallgatott. (Meg mi is) Mi azt vártuk, hogy ő mondja el, de nem tette meg. Most is csak bemutatta, de nem ült le velünk, hogy mi a célja, gondolom nem akarnak még 20évig néha-néha találkozni csak össze fognak költözni...és férjem azt mondta, hogy az a nő nem költözhet be abba a házba, ahol apósom lakik, mert az az anyukájának az "otthona", ő ott nem tud mást látni...

A végén már azt mondta eladja(mert az ő nevén van) és a papa vegyen máshol egy házat magának, de nem ott legyenek együtt. Csak az zavarja, miért neki kell ezt megbeszélnie, miért nem ül le vele az apukája ezeket megbeszélni.

az a baj, hogy apósom nem a szavak embere:), nagyon zárkózott, és olyan fura az egész viszonya a férjemmel, mert imád minket, meg az unokákat is, anyósom halála után naponta jár hozzánk, együtt vacsizunk stb(mert csak most lettünk szomszédok, eddig máshol laktunk, pont azért költöztünk közelebb, hogy ne legyen egyedül), szóval azonnal megcsinál nekünk bármit, nagyon aranyos, de soha nem lehet vele beszélgetni, mert 2 -3 mondat után hümmög valamit és nem folytatja abeszélgetést.

és nem is a baja a férjemnek, hogy van valakije, hiszen még csak 56éves volt, mikor meghalt anyósom, teljesen egyértelmű, hogy van valakije(sőt beszéltünk is erről, hogy tuti lesz neki valakije), csak a férjem elzárkózik attól, hogy családosdit játszon. Azt mondta miután és mondtam neki, hogy muszáj lesz meghívni szülinapokra, karácsonyra stb, mert ez így illik és nem bánthatjuk meg a papát azzal, hogy őt nem hívjuk(ráadásul szerintem ilyenkor választás elé kényszerítjük a papát, hogy a fiához és az unokáihoz jöjjön vagy a nővel maradjon és ez nem fair szerintem) szóval azt mondta a féjem, hogy ok hívjuk át, de ő nem tud jó pofát vágni. Nekem meg az a bajom, hogy előre látom, hogy milyen kínosan fognak eltelni a családi ünnepeink, amit meg én nem akarok, pont azokon az eseményeken kell kínosan éreznem magam, illetve mindenkinek, ahol meg pont a legjobban kellene éreznem magam!(magunk)

Nekem furcsa, hogy apósod kihagyott ebőől titeket.

Valószínűleg tartott a rosszalástól, de akkor is...

Szerintem a nőnek sem eshetett jól, hogy nem ismerhet titeket.

Mindenképpen tisztázni kell a helyzetet.

voltál már hasonló helyzetben?

mert ha nem, akkor nincs mit mondanom, ha igen, lehet másként gondoljuk.

A halál egy állomás. Más népcsoportokban ünneplik ezt. Persze, baromira tudjuk önmagunkat sajnálni.

Mert már nincs velünk az aki... De szerintem ott vagy a férjednek Te, és a kicsik. eltelt az a pár év, és a Papa is tapintatós akart lenni a fiával szemben.

A kicsik sem panaszkodtak a nénire, igaz-e? Tehát nem Ő a gonosz mostoha. Ti ismeritek a papát, bízzatok az ítélőképességében.

Persze aggódó szülőként teljesen igazatok van, a papával ezt sem árt rendezni.

A férjeddel meg azt beszéld át, hogy Neki fontos-e a papa mosolya, és azt is, hogy mi az igazán fontos, az hogy erkölcscsőszt játsszon, vagy az, hogy a Papa boldogan vigéckedhessen azzal a hölggyel, mert az Neki is megfelel? :)

Simán megoldható, az unokákra kell íratni a papa vagyonát, akkor meglátja mindenki, mire hajt az új "mama".

Vagy legalább meg kell említeni előtte.

án is ezt mondom, de párom szerint én túl naiv vagyok..

amúgy a nő szeméből nézve a dolgot, neki is nehéz lehet "belecsöppeni" egy családba.

egyébként férjemet pont az zavarja, hogy a gyerekinekkel jóban van, mert az ő gyerekeivel egy idegen ne legyen jóban és ne puszilgassa őket. (a szituáció egyébként tényleg nagyon "ijesztő" vagy fura volt, hogy a gyerekeink már ismerik, sőt jól elvannak vele, és nem úgy alakult ki, hogy mondjuk ő "megjelenik" a családban és szép lassan mindenki, a gyerekek is megismerik...így ez olyan hidegzuhany jelenet volt, ráadásul olyan volt a látvány, mint ahogy anóysom ölelte (volna) meg a gyerekeinket, komolyan földbe gyökerezett a lábam, ezt nem tudom leírni ezt az érzést

Ez lelkileg nem olyan egyszerű.

Átélni, mikor más van a szülőd mellett, mikor az anyukád is ott lehetne, nehéz.

Ez az élet rendje, hogy az ember társas lény, ő is szeretne még egy kis boldogságot.

Biztos tudja, érzi ő, a fia rosszallását azért nem merte megemlíteni idáig.

Azt nem értem a hétéves kisgyerek nem mondta el Nektek, hogy "marika" néninél volt és ettek egy süteményt nála, vagy játszottak???

Írod nincs neki semmije, akkor apósod hova vitte a gyerekeket?

Én morcos lennék, ha tudtom nélkül idegenre bízná a gyerekeimet, minden megbocsátható, de egy idegen a gyerekekkel az gáz, véleményem szerint.

Próbáltál már Te, egyedül, beszélni négyszemközt az apósoddal?

Meg kellene kérdezni tőle, hogy gondolja ezt az egészet. Talán el kellen mond, hogy mit éreztek.

Nem az ellenségességet, hanem, hogy nektek egy idegen asszony, még akkor is, ha esetleg a barátnője.

Elmondani mit érez a férjed és Te is.

Az, hogy társa van, megértitek, de Ő is értse meg a fiát.

lehet kihasználja de ki lenne mellette?

talán apósod is tudja de neki is kell valaki még ha annak ára is van

Nálunk is hasonló volt a helyzet 4-5 éve (mamám 9 éve halt meg). Először senki se tudott a "barátnőről", majd kiderült, de nálatok legalább szereti az unokákat a hölgy, minket kifejezetten utál, és állandóan idegbeteg, mikor ottvagyunk :)

Apukám is nehezen viselte ezt a pótmamásdit eleinte - tudni kell, hogy a "pótmama" fiatalabb, mint apum, szóval ez is fokozta a hangulatot. Nálunk mindig ott van minden családi eseményen, általában rendezkedik is ezerrel, nem nagyon szeretjük, de tiszteletben tartjuk, hogy ott van, bár nem tekintjük családtagnak - ellenben ő azt hiszi, hogy az. Konkrétan ő akar kitúrni minket... Ezt csak azért írtam le, hogy lásd, hogy rosszabb is lehetne a helyzet, de legalább a gyerekekkel jól elvan a barátnő, ezt díjazni kell :)

Apu idővel hozzászokott, néha már viccelődik is a helyzettel, pl: "na mivan, mentek a pótnagyanyátokhoz?" de még mindig látszódik rajta, hogy nincs túl Mama halálán.

Remélem férjed is idővel túlteszi magát a "pótmama" dolgon, addig is türelmesen próbáld kezelni a helyzetet :) és beszélgessetek sokat erről a pároddal :)

Nálunk is ez volt a helyzet...:(anyósom meghalt és jött az új..

nem akarták elfogadni őt,mert cukkolták még egymást a testvérek.

Én a férjemnek mindig mondtam,hogy örülnöd kellene,hogy valaki gondoskodik az apukádról,hiszen te ezt nem teheted.

Pár hónap és ezt ő belátta.

Mára teljesen elfogadta és megköszöni neki,hogy vele van,mert aoósom ráadásúl teljesen süket és 60 éves,anyósom meg 40 éves.

Mindenképp el kell fogadnia.

természetesen megértőnek kell lennie,de tedd fel a kérdést neki,hogy ki lesz az aki minden reggel ott van vele és gondoskodik róla?

Mi lenne vele egyedűl?

véletlen pont a lényeget hagytad ki:D

na mindegy ilyenek ezek a foruminditok mindig

menj aludni bujj a férjedhez a papa meg már nagyfiu hagyjátok rá a dolgait, jó éjt

igen, ezt az "egyet" megértjük, illetve megérti a férjem, csak azt mondta, hogy ő nem akar vele együtt lenni a családi ünnepeken...

szerintem meg muszáj lesz hozzászoknia, nem?

legyél megértő az uraddal, és ő meg a papával

mindenki nehezen dolgozza ezt fel, de a férjednek ott vagy te meg a gyerekek vigasznak társnak, az apukájának meg senki nem volt...

az anyukájának meg biztos az lenne a boldogság ha ti megértenétek egymást és boldogok lennétek igy is, és a papa is

sziasztok!

Érdekelne a véleményetek, tanácsotok. Anyósom kb 4 éve meghalt, apósom most mutatta be a "barátnőjét". Bár sejtettük, hogy van valaki, mert amikor a gyerekeinket a nagypapára bíztuk(hogy ne legyen egyedül anyósom halála után,akár ott is alhattak hétvégén),mostanában a gyerekektől visszahallottuk, hogy x-néninél voltak...De apósom nem mondtott semmit, pedig már kb 1 éve halljuk.

A bemutatás után szinte izzott a levegő, olyan feszült volt a férjem. Másnap is "összefutottunk" a "barátnővel" és a kisfiamnak mondta, hogy hol a puszim és megpuszilgatta, nekem földbe gyökerezett a lábam a látványtól, de nem szóltam semmit, csak olyan fura érzés volt. (a férjem meg teljesen lesápadt, de ő sem szólt semmit). Itthon gondoltam rákérdezek, bántja-e a dolog. Válasz: igazából nem az bántja, hogy van valaki, hanem ő nem tud "hivatalosan" róla, csak a gyerekek által és mostanában, ha a gyerekeket a papára bíztuk, kiderült, hogy ennél a nőnél voltak, míg mondjuk papa elment dolgozni (pl segíteni másnak vagy ilyesmi), így egy vadidegennel voltak a gyerekeink, és még csak nem is tudunk róla. Ráadásul ezek szerint kialakult már egy viszony köztük, ami nem baj, csak semmit nem tudunk a hölgyről. Kérdeztem, ha most jönnek a családi események, akkor ezek után nem hívhatjuk csak a papát(főleg ha ott a nő is nála), illik őt is áthívani egy tortára stb, (szomszédok vagyunk), vagy mi lesz a karácsonnyal(mert azóta a szenteste a nagypapa velünk volt, hogy ne legyen egyedül), és erre férjem úgy reagált, hogy nem hívjuk meg, ő nem játszik családosdit egy idegennel. És elsírta magát, hogy ő még nem dolgozta fel az anyukája halálát(egyke), és mikor próbáltam vígasztalni, szinte ellökött magától...

Szerintem az bántja nagyon, hogy ez a nő kedves a gyerekeinkkel és úgy érzi, ő most egy "pótmama" lesz az életükben, de ezt nem akarja, mert az anyukája imádta volna a gyerkeinket(4 gyerekünk van és a legnagyobb 3 éves, a következő 1,5éves, a 3. pedig pár hetes volt mikor meghalt, a 4 babánk 2 éve született, vagyis őt még nem ismerte a mama, most 7éves a legnagyobb).

Nekem első ránézésre tök semleges a nő, nincs bennem rossz érzés, csak ez a pillanat, hogy ő már totál családiasan kezelte a gyerekeimet kissé szívenütött, én sem voltam felkészülve erre a látványra.

vélemény?