Anyósok nélkül (beszélgetős fórum)
Az én anyósom világravaló!!!
Csak nem erre a világra!!!
Nálam nincs anyós! A pasi lelépett mikor 17 hetes terhes voltam. De azért még a 20. héten megkérdezte: Most már tuti nem lehet elvetetni?
Ha adtunk az jó volt, azt szerette, sőt elvárta, de mi nem kaptunk semmit. Még a piros masnit is sajnálta a lófaszról. Októberben szülök, ha meglátom a gyerekem közelében nem köszöni meg. Aki értani akart neki, amikor még a teljes testemmel védtem, mire lehet képes egy törékeny babával? Igaz, hogy 130km-re van, de lehetne messzebb is. A kicsi fiát ugyan visszakapta, de valójában nem kell neki, ő csak a lányát szereti, meg a pénzt! Az a drága fiacskájának meg sosem volt és nem is lesz, mert még nagyon sokkal tartozik nekem!
Lányok! Akit a férje/párja szeret és kényeztet, vigyázzatok ré nagyon, mert ritka kincs!
Az anyós meg sokkal öregebb nálunk, hamarabb hal meg...
Mi nagyon jól megvagyunk!
(300 km-re lakik tőlünk.) :D
nállunk ugyaz ez volt 3 évig. Csak engem még a tesójáék is útálnak. 2 éve nem beszélek anyósommal, pedig szomszédok vagyunk. Ők ballról, sógoromék jobbról:( Mi sokat veszekszünk a férjemmel ez miatt, de én nem engedek. Mikor a Rebekával voltam már terhes azt vágta a férjem fejéhez a fülem hallatán, hogy " minek csináltál neki még egy gyereket vettél volna inkább még egy kutyát!"
Nincs bocsánat. Így nélküle sokkal jobb. Nem kell azt figyelnem ha kilép a kapun, hogy hozzánk is bejön-e és ha már bennt van mikor akar elmenni:) Így a férjem sógornőjével( akit a háta mögött természetessen mindennek elhord) azt beszélnek ki akit akarnak. Már nem érdekel:)
BOLDOG VAGYOK NÉLKÜLE!
sziasztok!
Sajnos én nem ismerhettem meg,a párom gyerekkorában elvesztette.De nagyon kedves aranyos volt:-)
Mi a teendő? Viccesen:
A nehézfiúk cellájába új tagot kaszliznak, aki megölte az anyósát. Az
"öregek" faggatni kezdik, hogy hogyan csinálta ki a mamát.
- Csak azt tettem, amire a feleségem megkért. Eljött hozzánk látogatóba
a mama, de a feleségemnek délután el kellette mennie otthonról. Azt
mondta nekem: "Drágám, anyu egy kicsit lefeküdt aludni, nagyon fáradt.
Kérlek, ne ébreszd fel, ha légy szállna rá, üsd agyon!"
Én próbáltam abból kiindulni, hogy legalább egy közös van bennünk az anyósommal: Mindketten szeretjük ugyanazt a férfit. Aztán később rájöttem, hogy ez mégsem igaz. Ő már régesrég nem tudja, mi a szeretet. Neki elvárásai vannak, adni nem képes. Neki mindent adni kell, vele foglalkozni kell, de hogy ő mit tesz cserébe... Fanyalog, amikor a fia elmondja neki nagy örömmel, hogy kisbabát várunk. Fanyalog, amiért nem tudja tovább egynás ellen uszítani a két gyerekét, mert időközben tettem róla. Hála Istennek a sógornőmék megszerettek és egyre közelebb kerülünk egymáshoz, ezáltal a párom is a nővérével. Sikerült rádöbbentenem őket, hogy eddig se egymással volt bajuk, hanem azzal, hogy az anyjuk hazudozott a hátuk mögött és összeugrasztota őket. Megjegyzem, elképzelni se tudom, miért jó az egy szülőnek, ha a gyerekei fasírtban vannak... Én imádom a tesómat, mindig számíthatunk egymásra.
Az anyósom valami vallási szektába jár, ahol sajnos teljesen el is hitették vele, hogy aki nem szektatag, az bűnös, pokolra fog jutni. Csak azokat lehet szeretni, akik a szektán belül vannak. De ha azok közül is kihagy valaki egy imanapot, akkor azt is ki kell közösíteni. Durva, nem? Nekem semmi bajom a vallással, magam is hiszek valamilyen szinten, bár nem vagyok nagy templombajáró típus. De azt nem gondolnám, hogy azért rossz ember lennék, mert nem vagyok szektás. Na mindegy. Szóval hiába is próbálom, az anyósomat nem lehet szeretni. Legfeljebb elviselni ideig-óráig. Én amikor találkozunk, próbálok kedves lenni, már csak a párom miatt is, de mindig alig várom, hogy végre hazamenjünk. Lehet, hogy nem jól csinálok mindent, de ez esetben ennél többre nem vagyok képes. Bocsi, ha hosszú voltam!
Buxának abban igaza van (szerintem!), hogy tisztelni kell a másikat, DE van, amikor tényleg megtesz az illető mindent, hogy ez ne sikerüljön. Hidd el Buxa, vannak olyan emberek, akik nem átallanak mégegyszer és mégegyszer belelépi a gyomrodba. Persze, meg kell próbálni rendezni, és én is ezen vagyok ált. az emberi kapcsolataimban, de van, mikor egyszerűen nem megy, és a kétszínűséget pedig jobban utálom a haragtarásnál is. Az emberhez hozzá tartozik az is, hogy sajnos néha gyűlölködik (ez kicsit erős szó, nem is szeretem használni, de nem találtam mást). Az őszinteség azomban elvárható. Szerintem a látszólagos béke kedvéért nem biztos, hogy mindíg meg kell hunyászkodni. Minden helyzet más megoldást kíván.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy hozunk rossz döntéseket, és vannak általános dolgok, amiről így vagy úgy vélekedünk, de nem biztos, hogy ez az oldal elég arra, hogy valaki az elszenvedett sérelmeit kiírja, és egyértelműen el lehessen dönteni, hogy hogyan kell(ene) viselkednie az illetőnek. Én megértem, és támogatom, aki békülni akar, de azt is, aki nem. Biztosan jó oka van rá.
Ha anyósommal lenne ilyen próblémám, valóan sajnálnám, mert a férjem őrlődne. De más családtagnál (akivel nekem van problémám) nem erőltetem a dolgot.
Meggondolandó, hogy érdemes-e annak az embernek a barátságáért, vagy magunk elfogadtatásáért azonosluni olyan dolgokkal, amikkel zsigerből ellenkezünk.
Azért vannak olyan anyósok, akik nem az elfogadásról és a szeretetükről híresek.Igaz, nem mondanám akkor sem, hogy utálom, de hogy a háromlépés távolság helyett tizet tartanék az is biztos.
Tudok mesélni számomra megdöbbentő dolgokat, amik ha nem a környezetemben történtek volna, akkor el sem hiszem. Anyósról, menyről egyaránt.
Egyszer olvastam valahol egy történetet,ide vág.
Egy nő mindig nagyon rosszban volt az anyósával,állandóan veszekedtek és szapulták egymást.Ki nem állhatta az anyósát annyira gyűlölte.
Egyszer mentek autóval valahová,a gyerek kb 1 éves volt,az hátul ült az autóban a gyűlölt anyós mellett,elől apuci anyuci.
Balesetet szenvedtek,a sokat gyűlölt anyós meghalt.Úgy halt meg hogy a kezében ott volt a kisunoka,mintegy védte a két karjával a kisgyereket.
Senki másnak nem esett baja,csak az anyós halt meg.
A nőnek a mai napig lelkiismeretfurdalása van,hogy akit annyira utált,annak köszönheti hogy a gyereke él.
((((
Megértem hogy nem könnyű sokaknak,de a párotok anyja.
És ha szeretitek a párotokat,akkor amíg őt szeretitek,addig az anyját is szeretnetek,de legalább is tisztelnetek kéne.
Hogy utálhatjátok annak az anyját,aki megszülte és felnevelte nektek azt,akit szerettek és aki a férjetek?
Akár milyen is.
Ez aztán a siker-story!
Gratulálok, nagyon jó az ilyet olvasni!!!
Olyan jó ilyet olvasni!
Én is szeretem az anyósom, és semmi másra nem vágytam, mint arra, hogy ő is kedveljen és elfogadjon. Nehéz volt megtanuknom, hogy ő nem az az érzelgős típus fajta. Mára nagyon bizalmas lett a kapcsolatunk. Ja, szuperul süt-főz, és sokat segít a fiam felügyeletével. Már nem élünk együtt, de míg együttéltünk sem vele volt a gond.
Nekem jó és nagyon bölcs anyósom van.
Én is anyós vagyok, de imádom a menyem, mert ő egy tündér. Szép, mint egy modell,okos is, kedves is, szorgalmas is, sőt házias is, de a legfontosabb, hogy szereti a fiam. Nagyon szereti. Szerintem engem is szeret, a szülinapomra egy szív alakú tortát sütött nekem a kicsi kezével és isteni finom volt. Kell ennél több? Ja, és nyáron lesz 7 azaz hét éve, hogy együtt lakunk.
Már megbocsáss, de szerintem minden kapcsolatot jóvá lehet tenni, ha mind a két fél akarja. Pont a karácsony lett volna kitűnő alkalom a kibékülésre.
Kezd Te a békülést, kezdjetek mindent tiszta lapokkal, nyiss felé, meglátod, Ő fog legjobban csodálkozni a gesztusodon. Rájössz majd, mennyivel jobb Vele is jóban lenni. Nem kell ezentúl sem nyalni-falni egymást, de rendezzétek a viszonyotokat. Nem hiszem, hogy a férjednek jó ez a helyzet.
U.i.: én is anyós vagyok
Nekem már nem él az anyósom, de nem volt vele semmi problémám.
Azt hiszem, anyósként - kezdeti "villongásoktól" eltekintve, nagyon jó, mondhatnám barátnői viszonyban vagyok a menyemmel.