Anyósnak lenni (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Anyósnak lenni
Nehéz dolog ez. Nem vagyunk egyformák. Én mindig mindenkihez pozitívan állok. El tudom fogadni a körülöttem élők eltérő véleményét, gondolatait, megnyilvánulásait.Nekem is biztosan van hibám, így hát tolerálnom kell a másokét is.
Egyetlen dologgal szemben nem tudsz/tudok mit csinálni, az emberi butasággal, rosszindulatal, irígységgel.
No, hát a természetemről annyit azért elárulok, amit anyukám mindig mond:" Annyi a Te legnagyobb hibád kislányom, hogy túl nagy az igazságérzeted!"
Köszönöm! Hú, mostmár tényleg elpirulok, hogy csak na... :DDDD
Sziasztok!
Orsykám, én csak azt tudom mondani (bár természetre nem ismerlek), hogy ilyen mennyet kívánok mindenkinek, mint amilyen Te vagy!
Köszönöm, ha így gondolod! Mindjárt elpirulok...:DD
Az a legjobb az egészben, hogy néha úgy érzem, hogy lehetnénk nagyon jóban is anyósommal, ha nem gondolna ok nélkül olyan dolgokat rólam, amilyeneket...Az a legnagyobb gondom vele, hogy a fejébe vesz valamit, és azon nem képes változtatni, nem lehet semmiről se meggyőzni, mindent ő tud a legjobban! Pedig szeretnék vele jóban lenni...jaj, nehéz ez, anyukámmal sokat beszélek erről, ő fiaként szereti a Férjemet, dehát annyira mások anyósommal emberileg, hogy ő se tud mit szólni a dolgokhoz! :(
Orsikám, nagyon okos, intelligens teremtés vagy. Te biztosan nem fogod elfelejteni, egyszer te is leszel anyós...:)
Mislix meg? Hát, ő meg após.
Kérlek szépen, ez azért erős! Ezt kikérem magunknak az anyósok nevében!
Te nem gondolod, hogy hiba lehet benned is? Szerinted ez egy udvarias, hölgyek felé irányuló megnyilvánulás? Akár jók az anyósok, akár rosszak, a párotok édesanyja. Azé, akit szerettek. Azt is tekintetbe lehet venni, ha az anyósok egy része semmire sincs tekintettel. Nem?
Az én gyerekeim a picik születése után fél évvel házasodtak össze. Akkor már nem voltam jó "anyós".
Amikor arra a részre került a sor, hogy megköszönik a szülőknek...., a fiam odament az menyem szüleihez, ő viszont hozzám - a volt férjem nem volt ott az esküvőn - nem. Gondolod, jó érzés volt? Mindenki susmorgott. Ez azért nem volt egy intelligens lépés. Diplomás menyem van.
Azért jó, hogy elmúlt...:)
Aha. Azért ez 1 kicsit erős volt :-P
Ahogyan valamelyikőtök is írta, csak nem tudtam ilyen jól megfogalmazni. Kötelességként élte meg az én anyósom is a gyerekek nevelését.Nem akarok senkit felül überelni ezen a téren, de szerintem Ti is dobnátok 1-2 hátast ha lenne merszem leírni (mert komolyan mondom én pirulok bele),hogy miket tett. Abban is biztos vagyok,hogy én meg nem találkoztam (még) olyan megnyilvánulásával amiket a Ti anyósotok tesz/tett.
De érdekes módon az én Anyukám kezdettől fogva fiaként szereti a páromat. A szaunába ahová jártunk, évekig azt hitték,hogy a párom a fia az Anyumnak.Mondjuk az is igaz, hogy a páropm is inkább az Anyut kérdezi meg bármiről is, mindig kikéri a véleményét és a tanácsát. Nem is keresi meg az anyját.
Egyébként meg bennem is vegyes érzéseket kelt, mert egyik pillanatban azt kívánom,hogy üsse meg a guta,a másikban meg azt , hogy végre nyiljon már ki a szeme, és tudjon szeretet adni és elogadni. Ne legyen önző és irígy, rosszindulatú.
Hááát, ez van.
Köszönök Neked mindent! Nagyon jól esik a sok jó tanács! Törődök én, szívest-örömest, éjjel-nappal, Párommal meg magammal is, sőt, még anyóskámmal is törődnék, ha ugye hagyná...
Próbálok mindent pozitívan látni azért továbbra is, elvégre optimista emberke vagyok én ám! Adom a fejem, kérem a simit! :DDDDD
az anyósokkal egy baj!
akár fiuk, akár lányuk van, azt érzik hogy a másik ember aki kedves kisgyermekük párja, elrabolta a szemük fényét!
ha ez nem volna akkor semmi baj sem volna!
vesszenek az anyósok!
dögöljenek meg mind! akik rosszak!
és korlátoltak, és nem veszik tudomásul hogy a szemük fénye felnőtt, és már nem kell beleugatni mindenbe, nem kell állandóan szurkálni, nem kell állandóan okoskodni, nem kell élniük sem!
tisztelet a kivételnek!
Igen, nekem is olyan ez néha, mint egy rémálom! Az esküvőn, a vacsi előtt volt egy olyan rész, hogy megköszöntük a szüleinknek, hogy felneveltek bennünket, s egymás szüleinek is megköszöntük, hogy felneveltek egymásnak minket! Anyukám nagyon meghatódott, Páromat is könnyek közt puszilta meg, én meg odamentem anyósomhoz, épp meg akartam szólalni, amikor csak ennyit mondott: Hát, nem túl tágas ez az étterem... :((
Azt hiszem, ennyi mindent elárul...egyébként az egész családdal jóban vagyok, mindenki örül nekünk, csak egyedül ő nem! Érdekes, igaz? Úgy érzem, marad a 3 lépés távolság!
Jaj, nagyon köszönöm! Lennél a tiszteletbeli anyósom? Az klassz lenne! :DD
Nálunk az a helyzet, hogy mióta a Párommal együtt vagyunk, anyukája azóta betegesen féltékeny! Nemrég volt az esküvőnk, mindenbe bele akart szólni, volt is egy kis feszültség miatta a készülődésben! Minden apróságba beleköt, lehord engem mindennek, a nyílt utcán veszekszik hanfosan ordibálva...szegény férjecském mellettem áll mindenben, de anyukájával nem igazán tudunk mit kezdeni. Én sokszor próbáltam már a közelébe férkőzni, de nem engedi, tele van tüskével, szerintem saját magával sincsen kibékülve...Most lakást vennénk, de ez se lesz egyszerű menet...ja, és még 3 éve azt szerette volna, ha odaköltözünk hozzá, nahát mégcsak az kellett volna! :((
Még a hideg is kirázott amit írtál:(Nagyon sajnálatos történet.
Amúgy én nagyon tudok alkalmazkodni,és maximálisan elismerem a párom anyukájának a "túlzó szeretetét",a fia felé de ahogy te is írtad most már az kéne,hogy a legfontosabb legyen,hogy hagyja a fiát boldogan élni.Egyik ebéd után elmosogattam 3-an ettünk...oda jött a párom és adott érte egy puszit,de csak úgy szerintem nem is a mosogatásért,hanem egyszerűen azért mert szeret,és közbe megköszönte persze .Erre anyuka a háttérbe beszól,hogy ez a pár tányér semmi nem volt,ő valamikor 8 emberre mosogat.Nem értettem őt.....hmmm.Szerinted?