Anya leszek hamarosan...

Én is sokat álmodtam a terhességemről, milyen is lesz majd. Persze nem olyan lett. Sokat féltem, hogy nekem majd tuti lesz egy csomó bajom... Számomra a terhességem nem egy rózsaszín tündérmese, vagy film ahol a kismama sugárzó arccal sétálgat az utcán, boltokban 9 hónapot és csak énekel, beszél a hasához, pihenget, eszik-iszik. És nem is egy terhes 9 hónap, amikor is minden fáj, leszakad a hát, láb, hányás-hányás után stb.

Betöltöttem a 7. hónapomat, alig 10 hét választ el a nagy naptól. És azt elmondhatom, hogy elég jól telt el ez bő fél év. Az életem nem sokat változott, azaz persze hogy más lett, de mégsem. Azt hogy felfogjam, igen terhes vagyok, baba van bennem, nem tartott sokáig. De hogy átérezzem, anya leszek, az már több idő volt. Azt kell mondanom, csak lassan most kezd bennem érlelődni az érzés. Nem volt vérzés, fájdalom, nagy görcsölés, keményedés, hosszú betegség vagy ilyesmi, ami komollyá tette volna a helyzetet, és ezért hálás is vagyok.

Szeptember elején még egy éppen 20 éves pesti egyetemista lány voltam, aki élvezi sulit, a ruhavásárlást (ha leárazás van), a kínai kaját, a hosszú sétákat a városban, a jól sikerült vizsgák örömét… mint bárki más. Nem is gondoltam, hogy 2 hónap múlva igen nagy változás következik be. És mégis pár hónap leforgása alatt megszűnt létezni ez a lány és egy felnőtt nő született belőle, aki készülődött az anyaságra, a felnőtt életre. Először is befejeztem az iskolát (ekkor voltam kb. 3 hónapos terhes), letettem a jogsit és kiköltöztem Svédországba (21 hetesen). Itt összeházasodtunk a párommal nagy örömünkre és megkezdtük a harcot a papírokért, pénzért, megélhetésért. Az első hónap hosszú és fáradságos volt, de éltünk és szépen haladtak a dolgok. A második hónap elején elkezdtem a nyelviskolát, aminek az első szintjét befejeztem 3 hét alatt tökéletes eredménnyel. Pénzt is kaptam már egy keveset, amiből már könnyebb volt a megélhetés kettőnknek. A hónap végére kitűztük a költözés tervét, mivel ez a ház egyszemélyes, most meg 3-an leszünk mindjárt… Szóval elkezdődött a doboz, papír-gyűjtés, csomagolás, bevásárlás, telefonálgatás stb.

És most itt vagyok… 29 hetesen és holnap költözök egy házba, amit még nem is láttam, még csak képen se, 700 km-re innen, de azért bizakodunk. Szinte mindent beszereztünk már a kicsinek, kivéve az ágyat és 1-2 apróságot. Terhesnek is nehezebb itt lenni, mint Magyarországon, mert nem találkozunk orvossal, ultrahanggal, stb. a „védőnő” is csak havonta lát minket. Csak reménykedhetünk, hogy minden rendben van, hiszen mozog minden nap a baba. Azt meg, hogy mi a neve, itt tilos elárulni… (persze csalok, mert otthon a 20 hetes UH-n a doki biztosnak tűnt, de majd meglátjuk).

Amikor szabad perceimben kinézek az ablakon, a gondolataim előre és hátra rohangálnak. Egyszer azon tűnődök, hova lettem én, aki voltam és hogyan tudtam ennyit változni ilyen rövid idő alatt. Mikor fogok újra a kirakatokat nézelődve berohanni egy boltba egy pólóért vagy hirtelen ötlettől vezérelve koncertre, kiállításra menni és közben Mc’Donaldos sültkrumplit falatozni… lehet, hogy soha. Mert ez már nem tűnik olyan fontosnak és fantasztikusnak, mint régen. Máskor meg csak a jövendő éveken töprengek… Milyen szép lesz, ha egy baba lesz velünk, majd egy kisgyerek tölti ki a napjainkat. Sok nevetés, játék, közös idő, kirándulás.

A hőn áhított család a küszöbön áll.