Főoldal » Fórumok » Szépség & Egészség fórumok » Antidepresszánsok, gyógyszerfüggőség fórum

Antidepresszánsok, gyógyszerfüggőség (beszélgetős fórum)


2008. szept. 23. 08:21

Sziasztok!

Ezen a fórumon nem régóta vagyok látogató...

Megdöbbenve olvasom, milyen sok "sorstársam" van.

Én éveken keresztül szedtem Seropramot (majd később Citapramra változtatta a dokim), mellette Frontint szedtem. Sokkal előtte nekem is felírta a Rivot, de azt szerencsére nem sokáig szedtem. (Relatív nem sokáig)

Idén úgy döntöttem, nem kell nekem ez, abbahagyom. Annyi rutinom volt már, hogy rögtön ne tegyem le, de még így is elég érdekes tapasztalataim vannak.

Viszonylag jól megúsztam az elvonási tüneteket, de most újabb bogyóra kényszerültem. Magam megnyugtatására (vagy becsapására?)most Remotív extrát szedek. Ez egy természetes alapú, gyógynövényes, konkrétan orbáncfű készítmény. Ugyanis mikor letettem a gyógyszereket, a környezetem "megváltozott". Legalábbis én így éreztem. Aztán később rájöttem, hogy én vetkőztem ki teljesen magamból. Hisztis, nyűgös, depis, ideges voltam szinte mindig. Mostanra addig jutottam a Remotívval, hogy újra mosolygós vagyok, habár érzem, hogy nyelem le a feszültséget. Az ízmaim olyan kő kemények, hogy aszfaltot lehetne velük törni. Mosolygok, de közben belül vad gondolataim vannak az engem bántókról. (Vagy lehet, hogy nem is bántanak?)Mindenesetre most legalább meg tudom állni, hogy nem szólok be...

125. Donyta (válaszként erre: 123. - M-Agnes)
2008. szept. 23. 07:25

Szia!


Nem tudom ezt pontosan megírni Nektek, hogy mennyi az az idő amire szüksége van. Mindenkinek egyéni, az evvel szemben való igénye. Ha hosszabb ideig lassan hagyja abba, sztem sokkal jobb, mintha gyors a lefolyása. Hagyjatok időt a szervezetnek, hogy érzékelni tudja a hiány kiküszöbölését. Különben csak gond lesz belőle.


Pesten a XIII. kerben van a Nyírő Gy. KH. Ott keressétek meg dr Mórik Évát, a 3-as psychiátrián. Ajánlani tudom, nagyon kedves és segítőkész ember. Ha ott jártok, üdvözlöm Őt!


Anno dr Csernuss I. is ott volt szemben, de most nem tom ott van e még.

124. M-Agnes
2008. szept. 23. 05:13

Valaki mar jart a Csernus doktornal gyogyszerfuggoseg megszuntetesenek ugyeben?

Ugyanis en bejelentettem a baratomat hozza mert en nagyon hiszek benne es szeretem a modszeret.

De kivancsi lennek ha valakinek lenne tapasztalata is megosztana velem.

Koszi

123. M-Agnes (válaszként erre: 122. - Donyta)
2008. szept. 23. 05:10

Szia!


Koszonom a segitsegedet! Megprobaljuk akkor ezt a negyedenkent valo csokkentest az esti adagbol.

Mennyi ideig tartsuk meg az egyes adagokat mielott ujra csokkentenenk? 1 honap elegendo hogy ra alljon a szervezet?

Akkor nem tud aludni ha abszolut nem vesz be este belole.Minekutan mar megprobalta O is sajatfelelosegre letenni ,de drasztikusan abbahagyta ezert okozta neki ezt az allapotot szerintem.

Netan tudnal ajanlani kezeloorvost ezugyben? Ha Bp-en tudsz valakit esetleg.


Elore is koszonom a valaszodat.

122. Donyta (válaszként erre: 120. - M-Agnes)
2008. szept. 22. 07:33

Szia!

Én 6 évig szedtem a Rivotrilt (2mg-ost) (amit írtál!) Lejjebb olvashatod mit szúrtam egyszer el az abbahagyásával. Persze én akkor azonnal befejeztem és nem fokozatosan szoktam le. Aztán olyan erős elvonási tüneteim voltak, hogy majd belepusztultam. Felhívtam a kórházi dokimat, aki azonnal visszaállított a régi adagok szedésére. Én 3x2mg-ot szedtem, más mellett is! Akkor pár hónapot ismét rendesen szedtem, amivel megszüntek az elvonások. Ma már a fokozatos leszokással csak reggel veszek be ha kell 0,5 mg-ot. Semmi ást nem szedek már mellette.


Szerintem az én érzéseim mellett, a nappali a fontosabb, mert ébren nehezebb elviselni a hiányát. Éjjelre viszont amúgy is mindenben lecsökken a szervezet működése, így a gyógyszer sem hiányzik neki annyira. Csak negyedenként zsabad elhagyni, azt is sokáig lassan. Az estiből hagyjon most el egy negyedet, mert nappal minden baja lesz nélküle! A reggeli 0,5 mg-ot hagyjátok meg egyenlőre, és ha ezt nem is tudja elhagyni, már nem olyan mennyiség, amitől félni kéne. De gondold el, hogy 8 évig szokott hozzá, nem lehet sajna abbahagyni csak pár hónap alatt. Szemét egy gyógyszer, van olyan függősége mint a drognak..


Ha viszont úgy érzi nem tud aludni a hiányától, valamit nem jól csinált vele. Valószinüleg túl gyorsan akarta elhagyni, vagy nem kész még rá, hogy abbahagyja! Vigyázzatok vele..

121. 3cf80f2b78 (válaszként erre: 120. - M-Agnes)
2008. szept. 22. 06:59

Szia!

Szerintem a reggeli adagot hagyja el,ha az éjszakait úgy érzi,hogy kell még neki!Ha pár hétig,hónapig,csak este eszi,előbb-utóbb azt is el tudja hagyni szerintem!Ez már nagy előrelépés,hogy ennyit csökkentett,csak így tovább!:-))

120. M-Agnes
2008. szept. 21. 23:35

Sziasztok!


A Baratomnak szeretnek segiteni leszokni a gyogyszerrol amit mar 8 eve szed.

Clonazepamot irtak fel neki es bar le csokentette az adagot reggel 2mg delben 1mg este 2mg ot mostanra reggel 0,5mg este 1mg-ra.

De tovabbiakhoz segitseget szeretnenk kerni.Hogy jo a tovabbi csokkentes? Milyen adagokban es meddig kene szedni egyes mennyisegeket a teljes elhagyasig?.Az estit erzi szuksegesebbnek mivel annelkul ugy erzi nem tud aludni.Varom a tanacsotokat.

Koszonettel Agi

119. Donyta (válaszként erre: 118. - Gyöngyöss)
2008. szept. 8. 10:12
incs mit, örülök ha van amiben tudok...
2008. szept. 8. 09:27
Köszi Donyta a segítséget.
117. Donyta
2008. szept. 8. 08:27
Nem kell oda kép, csak díszítheted magadnak ahogyan szeretnéd.
116. Donyta (válaszként erre: 115. - Gyöngyöss)
2008. szept. 8. 08:27
Be mész a naplóidhoz és adsz neki egy nevet. Mind1 milyet, amit jónak találsz. Bármit írhatsz benne, a sajátod, csak ne ütközzön valami megbotránkoztatóba. Másét is ellvashatod, ha rámész az adatlapjára és az interaktivitásoknál a napló bekezdéshez lépsz. Vagy itt fent a fejléc táján látod, a kiírásokat, és ott is vannak naplók jelzés. Ott mindenkié előjön! Ja, és persze bárki olvashatja szabadon a Tiedet és Te is mindenkiét!
2008. szept. 8. 08:09
Tudna valaki segíteni hogy a napló hogy működik?Ide bármit írhatok,és mindenki eltudja olvasni,és én is olvashatom másét?És minek oda kép?
114. Donyta (válaszként erre: 113. - Gyöngyöss)
2008. szept. 8. 08:07

Szia!

Sajnálom,hogy Neked is vannak gyógyszerfüggőségi gondjaid. Aki benne van, sajna nehezen tudja abbahagyni. Miről veszed majd észre, hogy nem kéne szedned? Gondolom, abból ha már úgy ahogy megoldódnak a gondjaid, és érzed, hogy nélküle is van tovább élet.. Ezután már csak elhatározás kérdése, hogy erőt vegyél magadon és kezdj "leszokni" róla! Lassan, fokozatosan csökkentve hagyd abba! A hirtelen megszünés nagy elvonási tüneteket okozhat! Először próbáld a délit csökkenteni, mert ott a reggel és este között nincs akkora időkülönbség mint az éjjel között. És csak negyedelve csökkentsd mindig, nem többel. Ezt is hosszan, lassan, akár egy hónapos időtartammal.

Inni nem szabad rá, mert másíthat a hatásfokán. De hébe-hóba csak egy korty nem csinálhat semmit sem!

2008. szept. 8. 07:25
Sziasztok.Én xanax-ot szedek,3*0.5,két és fél éve,és ha nem időbe veszem be már akkor is vannak tüneteim,reggel az az első hogy beveszem.Ha elfelejtem bevenni,a szervezetem mindig jelzi.Egyszer véletlen elfogyott,és pont hétvége volt így nem tudtam felíratni,szőrnyű volt.Fájt mindenem,gyomoridegesség,torokszorítás,nem bírtam menni annyira szédültem,és aludni sem mert mindig felriadtam.Másképp érzékeltem a környezetem,még az ételek ízét sem éreztem,és minden kis zajtól megijedtem.Tehát sajnos én nagyon függő vagyok,de eljön vajon az az idő mikor le tudok szokni?És honnan fogom tudni?És amíg szedem,addig egyáltalán nincs valami módszer arra,hogy pl.ünnepekkor,szilveszter,szülinap,nem tudják hogy én gyógyszert szedek,és szoktak kínálni egy kis itallal,én meg mindig magyarázkodom hogy ezért meg azért nem iszok,vagy ha koccintunk kiöntöm és üdítőt öntök bele,(csak észre ne vegyék)ti mit tesztek ilyenkor?Mert gondolom egyáltalán nem lehet inni ezekre a gyógyszerekre.
112. Donyta
2008. szept. 3. 12:47
Semmilyen depresszáns gyógyszert nem szabad "csak" úgy abbahagyni. Fokozatos lassú elhagyás a lényege, vagy visszaeshetsz! Ha kibírod az egyre rosszabb tüneteket amiket az elvonás okoz, hááát elég erős a szervezeted. De én azt hittem begágyulok miatta. A dokinőm azonnal visszaállított az eredeti mennyiségre, és azt kezdtem el pár hónap múlva megint lecsökkentgetni. Mindezt több havi elhagyással. Néha még igy is érzem az elvonást, de csak kis mértékben.
111. lilyely (válaszként erre: 110. - Blondi)
2008. júl. 23. 14:27
Teljesen természetes, hogy szédülsz. El fog múlni. Ha "csak" ennyi elvonási tüneted van, ne aggódj! Igen. hozzászokotta szervezeted, és most követeli a magáét. ELMÚLIK!
110. Blondi
2008. júl. 22. 23:51
Szedett valaki Cymbaltát? Én a "jó" hatását már nem éreztem:) egyébént is elegem lett az antidepresszánsokból. Talán "felnőtem" Már egy hete nem vettem be gyógyszert és szörnyen szédülök! Más bajom nincs, de ez félelmetes. Mindtha egy túlzott dipotriás szemüvegben lennék. Vajon meddig tart ez? Én sem akartam meghallani, amikor nekem mondták, hogy ne szedjem, mert jónak tűnt és nem hittem, hogy ennyire káros. Tényleg ennyire telítődik a szervezet?!
109. Donyta (válaszként erre: 108. - Lilyely)
2008. júl. 22. 08:08

Nincs mit! Szerintemha nem engedi a szervezeted akkor még szüksége van rá! Nem vagy készen az elhagyására! Sajnos ez a leggázosabb gyógyszer a szerek között sztem. Nagy a függőség tőle és nehéz letenni. Én sem mondanám, hogy nem érzem néha a hiányát, de ez van. Hagyd meg a reggeli felet mindenképpen, és az estit kezd el csökkenteni, de lassan és sokáig! Ha a reggeli fél marad, avval ne foglalkozz. A lényeg, hogy ne legyél rosszúl és ennyit nem vesz észre senki sem! Nekem is ráment egy munkahelyem, de nem mertem elmondani mi volt az oka! Sajna ez van!

Puszi: Dony

108. lilyely (válaszként erre: 107. - Donyta)
2008. júl. 17. 14:13

Köszönöm a válaszod!

Nem tudom, miért van, hogy itt a finisben nem megy a dolog nekem. 2x fél 0,5-ös gyógyszer pedig már igazán kevés. Az agy mégis érzékeli. Megpróbáltam a reggeli felet negyedre csökkenteni, és visszatértek az elvonásos tünetek.Pedig ettől lassabban már nem lehet letenni! Két éve csökkentgetem. Volt időszak, amikor alig aludtam, ettem...még a munkámat is majdnem elveszítettem. Nem tudom, hogyan tovább.


Szeretettel: ely

107. Donyta (válaszként erre: 104. - Lilyely)
2008. júl. 17. 13:49

Szia Lilyely!

Igen valóban rég írtam, de igérem sürübb vendég leszek, ha igényled!


Én 6 évig szedtem a rivotrilt és az aurorix rochet. Rivóbol napi 3x2mg-ot, míg a nagy dózisú aurorixból is a maximumot napi 3x 1 tablettát. A rodhet abbahagytam lezsoktató idő nélkül. Nem éreztem különösebben a hiányát, de anyámék észrevették a viselkedésemen. A rivotril már sokkal bonyolultabb gyógyszer, de hamar letettem azt is! Feleztem a gyógyszert először csak este és ezt egy hónapig. Aztán levettem ugyenígy a délit, majad a reggeliből. Később elhagytam az estit és a délit fnegyedeltem, maradt a reggeli fél szem. (1mg) Nekem is sokáig tartott, mert először én bolond csak úgy abbahagytam és nagyon rosszúl voltam a hiányától! A dokim azonnal visszaállított rá és megszünt az elvonási tünet. Így kezdtem magamtól megint leszokni, de már óvatosabban. Lassan csökkentve, majd befejezve. Kell hozzá azért sztem az is, hogy ne akard szedni és ne akrd érezni a hiányát sem! Különben sosem leszel gyógyszermetes! Szemét egy gyógyszer a Rivotril, és nagyon komoly az elvonási tünete is. Egyszer egy narkós kért tőlem egy szemet, mert a kórházban nem kapta meg a gyógyszereit. (amit megérdmelt!) Azt mondta a minden nap magát heroinnal lövő, hogy teljesen kibukott a rivótol sosem kéne neki több belőle. Ennyit a segítő gyógyszereinkről!!! Csak óvatosan!

106. petka
2008. júl. 17. 13:47
Több évig szedtem Stilnoxot és Rivotrilt. Először a Stilnoxot hagytam abba. Tovább szedtem a Rivotrilt, de észrevettem hogy már nem jó, hanem kifejezetten rossz hatással van rám. Az esküvőm napján elhatároztam hogy abbahagyom. 2 hétig voltak elvonási tüneteim. Nagyon rossz közérzet, fejfájás, nagyon rosszul aludtam. De utána elmúltak ezek a tünetek, és egyáltalán nem hiányzott. Március óta nem szedek semmilyen gyógyszert és a szervezetem nem is igényli. Pedig előtte kifejezetten gyógyszerfüggőnek éreztem magam.
105. lilyely
2008. júl. 17. 13:32

Bárkitől szívesen veszem a segítséget, aki már leszokott!


Köszönöm!!!!!!!!

104. lilyely
2008. júl. 17. 13:30

Szia Donyta!


Jó rég írtál ide.

Azért remélem, ellátogatsz néha erre.

Azt szeretném megtudni, hogy jöttél le a gyógyszeredről.

Én is haladok lefelé csendesen, de most megrekedtem.

Segíthetnél.

Tudom, hogy lassan kell...9 éve szedek Rivotrilt, 2 éve szokok le!


Most 2x félnél tartok (0,5), de tovább nem megy.


Köszi a válaszod!

103. Donyta
2007. dec. 7. 12:25

Sziasztok!

Én 2001-ben pánikrohammal kerültem a psychiátriára. 5 hónap bentlét alatt beállították a gyógyszeres kezelésem, depresszióra mint utóbb kiderült. Erős antidepresszánsokat szedtem maximumon, és mellette kiegészítőként nyugtatót is, ami megint csak a maxra volt beállítva. Ezeket jó 5 évig szedtem,mire úgyéreztem elég volt, és szeretném befejezetté tenni. Így magamtól, ahogy hallottam lassan fokozatos csökkentéssel elértem,hogy ma már nem kell szednem semmit sem. Bízom abban, hogy ez végleges lesz, és sosem kell újból szereket szednem. Nehéz volt, mert gyorsabban akartam leszokni ezekről, de iszonyatos elvonásaim voltak. Mint utóbb kiderűlt, hasonlóak mint a drogosok által használt kemény drogoké. Rövid idejű visszaállítás mellet újból a leszoktatási idő következett, de itt már figyelembe véve a mellékhatások tüneteit is, sikerült teljesen elhagynom ezeket.

2007. okt. 20. 13:56
Sziasztok, nekem sikerült kilábalnom a pánikból. 5 hónapja nincs rossz napom. 35 éves vagyok, eléggé lendületes tipus. Fizikailag erős vagyok, emberi, munkahelyi kapcsolataimban sajnos kicsit aggresszív. 27 éves koromban jeletkezett először egy ártalmatlan munkahelyi infó hatására olyan szívtájéki szorulás, zsibbadás, halálfélelem, amiről azt hittem, infarktus lehet, de csak nagyon magas, 200 feletti vérnyomás volt, az EKG OK volt. Később ez a roham többször visszajött, évek alatt megtalnultam kordában tartani, és nem "pánikolni". Az orvosok nem tudtak semmit mondani, pszichiáternél nem jártam. Magam azonosítottam be kutatásaim alapján pánikrohamként, valószínűleg a hirtelen kicsorduló adrenalin mellékhatásaként. Bár ezt a problémát megtanultam kezelni, időközben az energiáim elszálltak: egyre súlyosabb alvászavarok gyötörtek, három éven keresztül, gyakorta megszakítás nélkül hónapokon keresztül altatót, stilnoxot szedtem, a végén alkohollal vegyítettem. Eljutottam abba az állapotba, hogy tripla adag stilnox és három sör után seggrészegen ébredtem két óra múlva. Régebben sem bírtam az alkoholt, de ebben az időszakban egy sörtől teljesen kikészültem. Munkaköröm miatt másfél éve nagyon stresszes közegbe kerültem, új tünetek jelentkeztek: hónapokon keresztül be voltak gyulladva a nyirokcsomóim, és a kisagyam kezdett zsibbadni. Amikor nem tudtam három állomást menni a metróval, hanem bepánikoltam, és két állomás után kiszálltam, eldöntöttem, hogy orvosi segítséget kérek. A háziorvos a tüneteimet pánikrohamként azonosította, és magánpszichiátert javasolt, addig is felírt egy enyhe szorongásoldót, frontin. Tudtam, hogy a benzodiazepinek nagyon jó szorongásoldók, de erősen addiktivak, így nem szedtem be. Ekkortájt olvastam a BBC-n, hogy a WHO, az ENSZ szakosított egészségügyi szervezete a tagállamoknak a kava kava forgalmazási tilalmának feloldását javasolta, mert többévi kutatás után sem bizonyosodott be, hogy a kava kava toxikus lenne a májra. Ez egy csendes óceáni szigetvilágban termő borsnövény, aminek a gyökerét Fidzsin és Vanuatu szigetén előszeretettel használnak három ezer éve, ez az ottani "drog". A kaváról először 1997-ben olvastam a Newsweek-ben, a legerősebb növényi szorongásoldónak tartja az orvostudomány. 2001-ben 78 német és svájci halt bele a használatába, és a WHO megállapította, hogy nem a gyökér okozta a problémát, hanem hogy abba a készítménybe a növény leveleit is bedarálták, és az abban található egyik alkaloida állt össze az elhalálozottak lappangó májbetegségével. Próbaképpen rendeltem kava kavát angliából, és egy kapszula fél órán belül hatott. Döbbenetes élmény volt! Órákon keresztül apró boldogságérzés csilingelt a fejemben, 8 órán keresztül éreztem a hatását, kitűnően alszom tőle, derékfájdalmamra is nagyon jó hatással van általános fájdalomcsillapítóként, ismét kommunikatívvá váltam és elkezdtem ismét aktívan sportolni, fizikai teljesítményem legalább 20%-al nőtt. A legfontosabb hatása, hogy egyszerűen lepereg rólam a stressz: azok az infók, amik korábban letaglóztak, egyszerűen leperegnek. Ismét a réginek érzem magam, megint merek konfliktust vállalni. Kedvezőtlen mellékhatások: egy nagyon picit csökkenti a libidót, kezdetben enyhe fejfájást okozott, ez elmúlt, dopaminra hathat, mert a cigareatta és alkohol messze nem üt úgy, mint korábban, egy nagyon picit emelkedett a tolerancia-szintje. Megfigyeltem, hogy szorongásra nem panaszkodó ismerőseimre semmien hatással nem volt, szorongásra panaszkodó ismerőseimre pedig ugyanígy hatott, mint rám. Biztos hogy nem csodaszer, pl. tudom, hogy nem szabad antidepresszánsok mellé szedni. magyarországon nem hozható forgalomba. Remélem, hogy tudtam egy kicsit segíteni, és kiutat tud szolgáltatni más olyanoknak is, akik rosszul vannak, de orvosi segítségre még nem szorulnak.
101. briella
2007. szept. 6. 20:21
sziasztok én depis voltam,egy elvesztett terhesség miatt nagyon sokáig.gyógyszerek,pszichológus,mindenen keresztül mentem,de higgyétek el csakis mindenki magát tudja helyrerakni.nekem sikerűlt,már sem gyógyszer sem orvos nem kell,vigasztal a meglévő kislányom és úgy veszem mintha sohasem lettem volna mégegyszer terhes.nem vagyok érzéketlen de muszály volt magamhoztérni mert jó a férjem jó a gyerekem és nekik olyan anya és feleség kell mint amilyen voltam,és hosszas hónapok után most kimerem jelenteni SIKERÜLT.
100. depihe
2007. aug. 12. 17:32
Druida megkérdezhetem milyen helyen dolgozol?
99. Zizisicc (válaszként erre: 98. - Ildikó100)
2007. aug. 11. 22:36

:o))

Akkor van min töprengened!

98. ildikó100 (válaszként erre: 97. - Zizisicc)
2007. aug. 11. 21:11
Egyszerre.Érdekes.Főleg a kártyák,amiket húztam...
97. Zizisicc (válaszként erre: 96. - Ildikó100)
2007. aug. 11. 10:37
Az jó! Egy rendszerben, vagy külön terápiaként?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook