Anorexia és bulimia (beszélgetős fórum)
A cikk, amelyhez ez a fórum nyílt, már nem aktív.
Sziasztok,
Nagyon rég írtam már ide, de el kell mondanom hogy én úgy érzem egy éve már talán hogy kigyógyultam teljesen az anorexiából és a bulimiából is. Szerintem nagy rész a barátom miatt, mert ő kerek perec kijelentette hogy ha 55alá megy a súlyom elhagy. (Persze ha oda kerülnénk nyilván átgondolná nem csak sitysutty itthagyna) De lényegében emiatt van szerintem.
Most 171centi vagyok és 57 kg, és bármit ehetek nem igazán hízok tőle. Igaz már nem vagyok olyan vékony mint 16 évesen (52-54kg) de nem éri meg azt a sok önutálatot és hazudozást az a pár kiló amivel amúgy könnyebb lennék. Persze ha stressz van akkor én se kajálok igazán, de nem is kezdek el rohamosan fogyni. Valahogy a szervezetemben is egyensúly van már.
Gyógyulást kívánok mindenkinek :/
Hellooo. Mondom az elrettentő példát. 2 éven keresztül voltam anorexiás. Nem mondom el, miket csináltam, nem adok tippet az itt olvasgató betegeknek. 4 évvel ezelőtt hagytam fel vele JÓZAN ÉSZBŐL, mert már 1 éve nem menstruáltam és közölték, h ha valaha babát akarok kezdjek el magamra pakolni kb 15 kilot. 170 cm voltam és 42 kilo. Szoval azért durva.
El kezdtem enni, de az emésztőrendszerem felmondta a szolgálatot.. Folyamatosan ment a hasam, hiába ettem olyan volt, mintha kést forgatnának a hasamban. Gasztroenterológus.. Kórház.. Orvosok.. A legcsodásabb az egészben a tükrözések voltak. Alul felül.. Részletezzem milyen érzés amikor csövet vezetnek bele a feneketekbe? Vagy a 3-4 liter keserűsó amit megitattak velem előtte.. Vagy ahogy sírtam a wc-n annyira nagyon fájt.. Borzalmas volt még mindig sírok ha eszembe jut. Fekélyem volt, és az egész idegi alapon.. Pszichiátriára akartak küldeni, de úgy döntöttem NEM AKAROM. Gyógyszert így nem tudtak adni.. Most úgy vagyok 1 évvel a kórházba mászkálások után, hogy 173 cm vagyok 50 kilo. Tartom, igyekszem tartani, de ha valami baj van, nem eszek és rögtön aszalódok össze.. Nem tudom el fog e múlni valaha... Mindig van nálam hasfogó, görcsoldó... Elrontottam az egészet, nem is tudom miért.. Az immunrendszerem a padlón, ropgnak az izületeim, egyfolytában beteg vagyok.. megérte??? NEM.
Ha akartok kérdezzetek, adok e-mail címet is privátban.
ui. ne legyetek olyan hülyék, mint amilyen én voltam
Szia!
Én kigyógyultam az anorexiából, ha gondolod írj.
Sziasztok,
segítséget szeretnék kérni. Olyan csoportterápiát keresek, ahol olyan emberek is vannak, akik átestek evészavaron, bulémián és meggyógyultak, vagy legalábbis jól vannak. Olyan pszichiáternek nem tudok hinni, aki nem esett át ezen!
Tudtok ilyet???
Nagyon köszönöm a segítséget!
Sziasztok!Él még ez a fórum?
Anorexiás vagyok.Jó lenne beszélgetni hasonló cipőben járókkal.Nem tippeket akarok a fogyáshoz vagy ilyesmi...Csak dumálni. :)
Én 17 évesen estem bele, ez vol 1996-ban, amikor többnyire azt sem tudták, mi az az anorexia. 160 centivel lefogyasztottam magam 33 kilóra (nem követendő példát szeretnék statuálni). K***büszke voltam magamra, meg arra, hogy mindent kontroll alatt tartottam. A többi embert gyengének tartottam, mert ettek...
Akárki mondhatott akármit, hogy mennyire sovány vagyok, nem érdekelt. A saját kis világomban éltem, minimális kalóriákkal, és azzal, hogy minél távolabb tartsam magam az ételtől.
Voltam kórházban, de semmilyen gyógyszert nem kaptam. 2 évig járattak pszichológushoz: szart sem ért. Úgy vertem át mindenkit, ahogy akartam.
Nem akartam felnőni, gyerek akartam maradni, mentes mindenféle nőies testi vonástól. A nemiség nem érdekelt.
2002-ig tartottam a 35 kilós súlyomat. A hánytatással én kb. 2x próbálkoztam, szerencsére nem fogdult át a dolog bulímiába (nem mintha bármelyik étkezési rendellenesség jobb lenne a másiknál...)
Túl vagyok rajta. Szerintem azon kevesek közé tartozom, aki teljesen kigyógyult ebből a pokoli betegségből és mindenféle különösebb segítség nélkül.
Az egyedüli módja, hogy az ember újra egészséges lehessen az a környezetváltozás. Egyszerűen kikerült a középpontból az étkezés.
Sajnos tudom, hogy a legtöbb anorexiás lányt nem érdekel, ki mit ír, mond. Én csak arra szeretném felhívni a figyelmüket, hogy az elvesztegetett éveket nem fogja semmi sem visszahozni, és később fogják csak megbánni, mennyi érékes évet vett el az életükből egy olyan dolog, aminek nem kéne központi szerepet játszania.
Sziasztok.
Sajnos az én családomban is jelen van az anorexia.
Végre elértük azt a szintet, hogy a hugom elismeri a betegség létét és szeretne kigyógyulni belőle.
Ezt már nagyon pozitívnak látom.
Kérlek adjatok tanácsot, hogyan segíthet a család a megértésen és a szereteten túl?
Ha tudtok ajánlani jó szakembert bárhol az országban, azt is nagyon szívesen fogadjuk.
Előre is nagyon köszönöm a segítséget mindenkinek.
Szia. Elképesztően nehéz ez az egész. Külső szemlélőnek csak buta libák lennénk ha tudnák milyenek is vagyunk. Szerintem ez az anorexia és bulÍmia keverék elképesztően roncsoló. Nem tudom mi a megoldás rá nem tudom, hogy az ismétlődő periódusok minek a hatásár jönnek. Csak azt tudom, hogy könnyű feladni akkor, mikor már azt gondolod, hogy már hányszor hitted hogy vége. Igen erre lehet mondni hogy minden csak tőlem függ, de ez nem a szószoros értelmében igaz. Inkább az a belső démon, ami szintén te vagy, de nem tudod irányítani...
Remélem megtalálod a megfejtést. Én 7 éve keresem.
Nagyon nehéz ez az egész. Tavaly januárban kezdődött az anorexiám és egy év alatt megszabadultam kb 23 kilótól. Az 176 centimhez lettem 46 kiló. Itthon lakom, még tanulok. Édesanyám nem bírta nézni, mit "művelek" magammal, folyamatosak voltak a veszekedések, kiabálosok, könyörgések, fenyegetések. Idén januárban nem bírtam tovább. Azt vettem észre, hogy egyik napról a másikra egyre többet ettem (noha csupa olyasmit, mint pl alma, zöldségek...), néha már olyan mennyiséget, hogy a kevéske ételhez szokott gyomrom majd' kiszakadt. Ezek után próbáltam hányni, de nem sikerült, nem voltam elég ügyes a hánytatásban, úgyhogy volt, hogy egy ilyen falásroham után órákig zokogtam a fürdőszobában.
A helyzet azonban egyre jobban eldurvult, mivel az iskolában is voltak gondjaim, nem úgy ment a tanulás, ahogy szerettem volna, túl nagy volt a nyomás. Lassan bekúsztak az étrendembe a kalóriadúsabb ételek, pl hosszú idő után először ettem pékárut. A szüleim megnyugodtak, és örömmel konstatálták, hogy végre rendesen eszem. A hánytatást persze nem adtam fel, mert tudtam, hogy nekem is menni fog és elég hamar belejöttem.
Ettől a ponttól kezdve volt nagyon kemény az út lefelé a lejtőn. Ahogy feladtam a koplalást, feladtam mindent. Miközben a bableveses táltól a sütisdobozig rohantam és vissza, az zakatolt a fejemben, hogy "mindent el fogok veszíteni".
Mikor a szüleim elmentek reggelente dolgozni gyakran otthon maradtam, hogy nyugodtan falhassak és hányhassak. Nem mentem iskolába, hazudtam, az osztályfőnököm levelet írt a szüleimnek, hogy lassan három hete nem tudnak rólam semmit. Természetesen hatalmas veszekedés volt, kiborult a bili, a szüleim rémesen fogadták az egészet. Azt mondtam, visszamegyek az iskolába, de kezdjünk el keresni egy orvost. Pár napig bírtam, aztán megint jöttek a falásrohamok, lógás, suli helyett edzőterem. Az, hogy tanulás, fogalmi szinten se jutott el az agyamig. Kitartottam, hazudtam, esküdöztem, hamis sztorikat kreáltam és tagadtam mindent. Orvost persze nem találtunk, mindenhol azt mondták, hogy ilyen súlyos esetet nem szívesen vállalnának el. Áprilisra eljutottam oda, hogy napig szinten az kattogott a fejemben, hogy meg akarok halni. Folyton arra gondoltam, hogy bár vége lenne. A falásrohamok és az evészavarom miatti lelki tehet kikészített. Vagdosni kezdtem magam, mert azt éreztem, hogy büntetnem kell. Levágtam a hajamat is egy szörnyű roham után. Meg akartam szabadulni az iskolától, a felelőségtől és mindentől, beleértve az életemet is. Itthon a szüleim sem bántak velem kesztyűs kézzel. A harmadik pofont tőlük kaptam (az első az élettől, a másodikat magamtól).
És akkor jött a hivatalos levél az iskolából, hogy annyit hiányoztam, hogy kénytelen leszek évet ismételni, vagy minden tantárgyból osztályozó vizsgát kell tennem. Az előbbit választottam. És ahogy itthon maradtam és a dolgok lecsendesültek, a szüleim elfogadták a döntésem. A szünet alatt elkezdtem normálisan, normális mennyiséget enni, nem hánytam, teljesen jól megvoltam.
Egy hónappal iskolakezdés előtt viszont megint elkezdődött a koplalás, a súlyom megint a normális alá ment... bűn enni stb. A tanévnyitó után úgy éreztem, egy jó osztályba kerültem, és okkal reménykedtem, hogy minden rendben lesz. De pár napja elkezdtem többet enni. Többet, mint ami a kényelmes volna a gyomromnak. És ma megint a fazék és a sütis doboz között szaladgáltam, időnként útba ejtve a wccsészét...
Végül orvosom is lett, kettő, de bár az egyik a legnagyobb szakember a témában mégsem ér fabatkát se.
Most félek és megint az dübörög a fejemben, hogy csak a túlélés számít.
Az igazságot én sem látok.... jelenleg egy olyan hakniban dolgozom, ami tele van tàncosokkal....csupa izmos és gyönyörű vékony lánnyal... nagyon szépek, ès látom, aamint eszik a csokit meg a szendvicset....
Én meg alig eszem valamit, aaztán meg se moccannak a kilóim. 3 hete elértem egy nagyon kedvező súlyt, de utána hogy lement a stressz visszajött és nem mozdul. 3 kilóról beszélek, amit én egy hét alatt képes vagyok normális esetben elérni, ha pl nem jön épp meg...
Na mindegy, tegnap érdeklődtünk az egyik győri tàncosnál, hogy hol tudnánk ott valami jazz balett szerű mozgásra járni. Első kérdése: fogyni vagy táncolni akartok? JÓ h nem azt mondta kövér disznók, menjetek inkább kondizni.... aztán az nincs rám írva hogy 7 éve bulímiás vagyok meg nem eszem napokig semmit stb...
De a vilàg legjobb pszichológusához járok, imádom :) rengeteget tanulok tőle...csak még nem tartok ott se ahol én szeretnék meg ott sem ahol ő szeretné. Na meg az itthoni helyzet sem egyszerű...anya... na mindegy.
Kicsit szétszórtan írok bocsánat.
És hogyan tudnak a rokonok segíteni?
Nyilván szakember kell. Én ezt szajkózom. Unokahúgom bulimiás, nővérem egy laborlelet miatt kezdett szigorú "egészséges" életmódba (se tej, se tojás, se cukor, se fehér liszt, se hús). Sógorom egy tejbetök... és van még egy egészséges lányuk.
A bulimiát fel- és elismerték. Nővérem a saját baját nem látja be (már bő másfél éve csinálja és nagyon lefogyott). Az egész úgy tűnik, mint ha nem tulajdonítanának neki nagy jelentőséget, illetve azt gondolják, hogy akarattal sikerül. Nem tudom, miért várnak (?) a szakemberrel. Most mindenki arra koncentrál, hogy a nagylány terhes. (Nem tudott felszívódni a fogamzásgátló. Az kész csoda, hogy ilyen hajszálvékony lányban, hogy tudott megfoganni egy gyerek.) A tágabb család, mama, tata még nem is nagyon hallott ezekről a betegségekről.
sziasztok,
22éves vagyok és már korábban is (16) évesen is volt anorexia-bulimia féle dolgaim, de most pár hónapja azt vettem észre hogy megint előjött. Nem merem elmondani senkinek, legalábbis azt a részét hogy hánytatom magam ha úgy érzem sokat ettem. A gond csak az hogy szinte mindig azt érzem h túl sokat ettem, pedig normális szemmel nézve kicsi adag. Azt hittem kilábaltam már az egészből, de ezek szerint vagy nem lehet végleg sose, vagy én vagyok nagyon béna :/
"Az idő sok mindenre megoldást nyújt"
Szerintem az idő semmit nem old meg. Ha mind belegondoltok akkor ez az egész önmagunk elpusztítása. Én nem tudom mi segíthet, csak azt, hogy az idő nem. Mert maga az idő fog elpusztítani....
Azt magyarázza meg nekem valaki, hogy amikor azt veaszük észre a betegen, h nem akar gyógyulni vagy megvan már mindene a gyógyuláshoz de talán az igazi akarat hiányzik...na akkor mi van. Addig eljutotam h doki, rengeteget beszélgettünk és fejlődött a gondolkodáaom...de rajtam múlik. Hog lehet h egy alapjárqton magamnak okozott problémától nrm tudok megvállni pedig már tudom mi a rossz?
Oké meg tudom magyarázni: a félelem. Olyan rég óta ebben élek. De mi leaz majd vajon az a pont amikor ennek téyleg vége lesz?
Kétségbe vagyok esve, és egyedül érzem magam....nem akarok ezekről beszélni senkivel mert akkor rájönnének h mi áll igazából a jókedvű vidám energikus álarc mögött...
Szerintem is szólj a szüleidenk. Ha így folytatod egyébként is meg fogják tudni, mert a gyakori hányásnak szövődményei lesznek. Akkor azt fogják mondani, miért nem szóltál hamarabb? és te is bánni fogod, hogy miért nem szóltál hamarabb.
Egyébként, most mennyi a súlyos? falásrohamaid is vannak?
További ajánlott fórumok:
- Vékony, vagy átlagos testalkatú lányok! Zavar titeket, hogy állandóan anorexiásnak neveznek?
- Miért lennék anorexiás?
- Unokahugomnál anorexiára gyanakszom, kihez forduljak, ki segíthet?
- Alig egy éves kislánynál anorexiát állapítottak meg. Volt-e valaki ilyen helyzetben?
- Evés zavarral küzdők fóruma. Bulimia, anorexia, kényszeresevés stb.
- Az anorexiások ugyan éheznek, de nem éhesek?