Angyalok, égiek kísérik az életemet (beszélgetés)
Tennys boy!
Régóta adósod vagyok egy kellemes kötelesség elmulasztáában. Bár most lett módom rá. Kérlek nézd meg a 258. hsz-t itt a fórumon. A Tiéd volt! Egy 38 éves hölgyről írtam, aki 5 agyvérzést kapott egymás után. Neked beszéltem róla és te továbbitottál egy ÉGI üzenetet ezzel kapcsolatban. Én viszont Áginak adtam át, mert ez a neve! Ez adott hitet erőt neki, mert nekem nem hittel el.
Felgyógyult szinte teljesen!!!
Jön, megy intézkedik, és neveli az ikreket, akik most 7 évesek. Ő kérte, hogy köszönjem meg Neked. Mivel nem voltál elérhető egy jelet küldtem, gondolván, hogy talán egyszer arra jársz és megérted, hogy volt valaki, aki akkor és ott valamiért gondolt Rád. Említettem neki, hogy megjelentél a Hoxán és kérte, hogy írjam meg ezt a pár köszönő sort. A gépelés neki még nem megy annyira.:) Fogadd olyan szeretettel, amilyen szeretettel Ő küldi neked! Én úgy gondolom, hogy ezek az élet egyik legszebb pillanatai, amikor - bár előre nem tudjuk, de olyat teszünk, ami más ember életében jelentős változást hozhat. Nagyon szeretem Őt! Nagyon nagy harcot vívot!
Az üzeneted ez volt a részére akkor:
" Az égiek azt üzenik,hogy harcoljon az életéért, mert van még dolga az életben "
Megfogadta és győzött! Reméli, hogy örülsz neki. Most itt ül mellettem. Vedd úgy kérlek, hogy Ő írja e hálával teli sorokat.
Most már elmondhatod a tudásodban kételkedőnek, hogy valóban kapcsolattartó vagy. Ime a bizonyíték. Szeretne egy dalt küldei, de még hezitál melyik legyen. Pótoljuk!
Szép napot kivánunk!
Mert 2012 kor, a föld megváltozik minden átkerül 1 magasabb dimenzióba. Természetesen fizikai változás nem lesz, de pl az emberek érzékszervei fejlettebbek lesznek stb stb.
bővebben többek között itt is olvashatsz erről : [link]
Én is gyakran az angyalokkal beszélem meg a dolgaimat.
Örülök, hogy többen vannak így.
Zámbó Jimmy: Gyönyörű virágok
Tenyleg tudok En is szivecsket! :)
HU DE JO!Legyen mindenkinek szep napja! :)
Journey of the Angels
"Én használni és nem ragyogni akarok."
(Petőfi Sándor)
Kövesd mindig az egyenes utat
Mit tiszta, romlatlan szíved mutat,
S ha rózsák közt vezetnek el,
A rózsákhoz ne menj közel.
Ne menj közel, ha csábítanak is,
Könnyen megsebezhet egy rózsatövis.
Egy vércsepp fehér ruhádra hull
S ott marad kimoshatatlanul.
Vándor… honnan jöttél és merre tartasz?
Hosszú utad során rengeteg szép virággal találkozhatsz. A virágok koronája a rózsa. Szebbnél szebbek, ezer színben pompáznak, hívnak, csalogatnak, hivalkodnak, elkápráztatnak. Kihívóak, gőgösek, kérkedők és kényeskedők. Illegve, billegve kínálják értékeiket, mint árusok a portékáikat egy kirakatban. Az illatuk kábító, mely megszédít és fogva tart. A büszke rózsák könnyen elcsábítják az óvatlan vándort., aki nem is gondol arra, hogy a rózsa illata, a színpompás külső csupán múló mámorral ajándékozza meg. Ez a mámor, a kábulat hamar véget ér. A kirakatba tett rózsák gyorsan hervadnak. Az andalító és mámoros álom véget ér.
Elveszítik a bódító illatukat, megkopik a fényes külsőjük és egy kósza kis fuvallat is elegendő ahhoz, hogy lehulljon a szirmuk. Marad a száraz kóró, a csonk, mellyel nem ejthetnek már rabul egyetlen vándort sem.
Eltűnik, ködként foszlik szét az andalító és megtévesztő bódulat, amiért minden mást könnyen eltékozolt az ember. Az ébredés pedig sokszor nem más, mint a keserű kijózanodás.
A rózsák tövisei olykor mélyen megsebzik a vándort, aki csak ébren érzi a tövisek marta sebek égő fájdalmát. A tövisek marta sebek az idő multával begyógyulnak ugyan, de a hegek nem múlnak el. Örök nyomot hagynak. A rózsák pompás kavalkádja, kérkedése, hangos viháncolása, elfeledteti a szerényen meghúzódó virágok varázsát. Ugyan kit érdekelnek, amikor a virágok királynője nyújtja a mámort….
A kis virágok, nem kiabálnak, nem kínálnak bódító illatmámort. Ők nem kívánkoznak egyetlen kirakatba sem. Egyszerűen, de a csillogóan tiszta fénnyel pompáznak az egyenes utak mentén. Igazi kincsüket féltve őrzik szirom szívük mélyébe rejtve. Óvják és táplálják, akár a kagyló az igaz gyöngyét.
Nem villognak, nem hivalkodnak csak a maguk módján, szerényen varázsolnak színpompát még a legszürkébb hétköznapokba is. A szerény virágok nem viselnek töviseket. Nem sebeznek meg senkit sem. A rózsák árnyékából fordítják arcukat az éltető fény felé. Sokszor észrevétlenül és eltaposva, de mégis hittel és reménnyel telve várják a vándort, aki a hivalkodó rózsák között észreveszi őket is. Az ő illatukat szívja mélyen magába és őszintén, szeretettel nyújtja feléjük a kezét.
Minden kis virág tudja, hogy egyszer megérkezik az ő vándora. Egy vándor, aki tudja és érzi, hogy egy kis virág inkább némán és mosolyogva hal meg, mintsem a vándornak kelljen akár csak egyetlen egyszer is a tövisek marta sebek fájdalmára ébrednie.
Vándor… Te, aki fárasztó, göröngyös és nagyon hosszú utat jártál be…melyik útra lépsz?
Melyik virágot szakítod le?
/N.K./
Jó út, vagy rossz út? Melyiket válasszam?
Az élet szép, de néha nem könnyű megtalálni azt az utat, amin végig haladva könnyebbé, jobbá tudjuk tenni.
Melyik utat válasszam?
Nehéz eldönteni, mert valójában mindig akkor jön rá az ember, hogy mégsem ez, vagy az volt a helyes, amikor megbotlik, vagy elesik.
Hosszú évek, rögös, kanyargós utak, egyenes sima utak, de bármelyikre lépünk mindíg egyfajta cél felé tartunk. Van aki könnyen eléri, de nagyon sokan vannak, akiknek nehéz utat kell bejárni és még akkor sem biztos, hogy azt a célt találják meg, amiért valójában útnak indultak.
Melyik úton induljak?
Ha lehet választanom, akkor én az egyenes, de nem a simának látszó utat, hanem a sokkal nehezebb, rögös, dimbes-dombos és néha meredek utat választom.
Miért?
Ha az ember akadályokkal tűzdelt úton haladva mássza meg a hegyeket, akkor hozzászokik a buktatókhoz is. Tudja, hogy vigyázni kell. A lába elé néz, nehogy elessen. Nem tér le mellékösvényekre. Minden percben arra gondol, hogy hoppá, ez egy buktató, amit ki kell kerülni, meg kell mászni az akadályt, át kell jutni rajta. Lassan halad, de biztosan.
A sima út, a könnyűnek, kellemesnek látszó út sokkal nagyobb veszélyt rejthet. A simának tűnő úton elfelejtünk a buktatókra figyelni. Megszokjuk, hogy nincsenek akadályok, nincsenek dombok és hegyek, tehát az ember spontán halad. Nem tud és nem is akar felkészülni a veszélyre. Valójában pedig pontosan ettől válik veszélyessé. Ilyen egyenesnek, simának tűnő úton lehet a legnagyobbat esni.
Csak egy pici kavics... és már gondot okoz.
A simának tűnő út alatt láthatatlan csapda lehet, amit csak akkor veszünk észre, amikor már mélyen belezuhantunk. Jöhet a szánom-bánom, miért erre és miért nem inkább arra....
Nem várt, nem látható akadály volt. Sokkal nagyobb sérülést kaphat az ember egy sötét, mély verembe zuhanva, mint esetleg csak egy hantban megbotolva térdre esve. /en/
Arany Tóth Katalin – Maradok oszthatatlan
Tévhitbe bújtattam magam,
s Te jóváhagytad
balgaságom bűneit.
Egyetlen szánalmas
intelem-áramlat sem
özönlött át véremen,
mely leszűrte volna
vérereimbe rakodott
láp-mocsarak szennyeit.
Átkos ártatlanságom
siratom, s hazudom,
hogy minden szépségben
csak igaz rejlik;
de érzem: itt már régóta
más igazság sejlik.
Vermedben vergődöm
- még mindig nem odaát -
e mocsokká szennyezett
szent Földön tengődöm.
Irigység, hatalom
bódító mámorában,
csalók, hazugok,
gyilkosok fertő-otthonában.
Köztük nem lelem hazám.
Az igazak oly kevesen már.
Elsodor lassan mindenkit az ár…
Mondd, meddig visz
e rút közöny?
Falakba ütközöm.
Rebbenő reményem
színtelenné temettem
- gyermekként még
a dús rét
szarkaláb-csokrába öleltem.
Megvető sóhaj
simítja indulataimon
a döbbenet ráncait.
Adni, szeretni jöttem én,
s koncként húzzák szét
alázatom csonkjait!
Így járom, szolgaként bicegve,
- olykor lábaid elé esve -
alvadt vérrel jelölt utam
szűkülő csapásait.
Tántoríthatatlanul.
Ne segíts!
Bár buknék el
halálban hörögve,
hazug árulóknak
az életért nyájasan
könyörögve…
De nem!
Nem ez hitelem.
Adni, szeretni jöttem!
- s megbocsátani.
Átokkal vagyok én kövezve
- a halállal övezve.
Arcomon fáj már a mosoly
- önmagammal vértezve
vezeklem a világ bűneit.
Szétszaggat
az elém tartott tükör;
fojtogat, majd lassan megöl.
De dögként is kúszom,
elevenen!
S bár még halmozok
hibára újabb hibát,
sodródva a sötét poklon
át - látom mennyed
hívogató kapuját.
Maradok oszthatatlan,
s toborzom szavak,
tettek igazát.
Verhet Sorsom átkokkal,
zúzhatja konok életem.
Sem vakító fényesség
álnok csapdája,
sem bomlasztó hazugság
tömlöcének rácsa
nem bír el velem!
Sem eléd,
sem mögéd állva,
el nem veszítem
stigmaként hordozott
Hitem!
2006.
"Idő és távolság nem számít.
Akit szeretsz, arra előbb-utóbb rátalálsz, egyszerűen azért, mert össze vagy hangolva vele.
Sőt, nem csak hangolva, kötve is."
/szeretetkönyv/
X Factor 2008 - FINAL: Alexandra Burke....
...
´A csábító utak mindig enyhén lejtősek. Oly hívogatónak látszanak. Minden szinte magától halad előre, nincs szükség nagy fáradságra és erőfeszítésre. Aki meg akar menekülni a kísértésektől, annak a megfelelő eszközökkel kell küzdenie. ´Hogyan tarthatja meg tisztán életútját az ifjú? Úgy, hogy megtartja Igédet.´ (Zsolt 119,9)
/Josef Kausemann/
Gyógyítsd meg magad!
“Két évvel ezelőtt hallottam egy terapeutáról Hawaiin, aki meggyógyított egy egész osztálynyi beszámíthatatlan elmebeteg pácienst -- anélkül, hogy egyáltalán látta volna őket. A pszichológus tanulmányozta a beérkező dossziéját, majd önmagába nézett, hogy meglássa, hogyan teremtette ő annak a személynek a betegségét. Ahogy gyógyította önmagát, úgy gyógyult a páciens.
“Amikor először hallottam ezt a történetet, azt gondoltam ez egy úgynevezett ‘városi szóbeszéd’. Hogy tudna bárki meggyógyítani bárki mást azzal, hogy önmagát gyógyítja? Hogy tudna akár a legnagyobb önfejlesztő mester is meggyógyítani egy beszámíthatatlan elmebeteget?
Ennek nem volt semmi értelme. Nem volt logikus, tehát elfelejtettem a történetet.
“Aztán egy év múlva újra hallottam róla. Azt hallottam, hogy a terapeuta egy hawaii gyógyítási folyamatot használt, aminek a neve ho’oponopono. Eddig soha nem hallottam róla, de nem tudtam kiverni a fejemből. Ha a történet igaz, többet kell tudnom róla. Mindig úgy értelmeztem, a ‘teljes felelősség’ azt jelenti, hogy én felelős vagyok azért, amit gondolok és teszek. Ezeken kívül nincs mit tennem.
Úgy vélem a legtöbb ember szintén ezt érti a teljes felelősség alatt. Felelősek vagyunk azért, amit teszünk, nem pedig azért, amit bárki más – de másképpen is nézhetjük mindezt.
“A hawaii terapeuta, aki meggyógyította azokat a szellemileg beteg embereket, egy újfajta nézőpontot tanított meg nekem a felelősség kérdéséről. A neve Dr. Ihaleakala Hew Len. Körülbelül egy órát beszélgettünk telefonon az első alkalommal. Megkértem, hogy mondja el nekem a terápiás munkájának teljes történetét.
Elmondta, hogy a Hawaii Állami Kórházban dolgozott 4 évig. Ott éltek azok a szellemi visszamaradottakat, akik veszélyesek voltak önmagukra és a társadalomra nézve. A pszichológusok gyakran váltották egymást. Az ápolószemélyzet gyakran betegeskedett, sokan pedig egyszerűen kiléptek. Azon az osztályon az emberek hátukat a falhoz vetve közlekedtek, attól félve, hogy a páciensek megtámadják őket. Nem volt kellemes ott élni, ott dolgozni vagy akár csak meglátogatni azt a helyet.
"Dr. Len azt mondta, ő sohasem látta a betegeket. Ő megállapodás szerint az irodájában dolgozott, és átnézte a betegek aktáit. Az akták átnézése alatt önmagán dolgozott. Ahogy önmagán dolgozott, a páciensek elkezdtek gyógyulni.
Néhány hónap múlva, a pácienseknek - akiket lekötözve kellett azelőtt tartani - engedélyezték, hogy szabadon járjanak, mesélte. “Mások, akiket keményen gyógyszerelni kellett, elhagyhatták a gyógyszereiket. És azok, akiknek esélyük sem volt arra, hogy valaha is kiengedjék őket, távozhattak.
Mély tisztelettel tekintettem rá.
És nem csak ez történt, folytatta, de a személyzet elkezdte élvezni a munkáját. A hiányzások és a kilépések megszűntek. Több ápolónk lett végül, mint amennyire szükség volt, mivel a gyógyult pácienseket kiengedtük, és minden ápoló bejárt dolgozni. Mára azt az osztályt már bezárták.
Ekkor feltettem a ’milliódolláros’ kérdést: “Mit csináltál önmagaddal, ami azt okozta, hogy azok az emberek meggyógyultak?”
“Én csak egyszerűen meggyógyítottam azon részemet, amely teremtette őket.” mondta. Nem értettem. Dr. Len kifejtette, hogy a teljes felelősség az életed iránt azt jelenti, hogy minden az életedben – egyszerűen azért, mert az életedben van – a te felelősséged. Szó szerinti értelmezésben az egész világ a te teremtményed.
Huhh. Ezt nehéz lesz megemészteni. Azért felelősnek lenni, amit mondok vagy teszek, egy dolog. Felelősnek lenni, amit valaki az életemben tesz vagy mond, egy teljesen másik. Nos, az igazság az: ha a teljes felelősséget vállalod az életedért - akkor minden, amit látsz, hallasz, ízlelsz, érintesz vagy egyéb módokon megtapasztalsz, is a te felelősséged, mivel az életedben megjelent.
Ez azt jelenti, hogy a terrorista cselekedetek, az elnök, a gazdaság vagy minden amit megtapasztalsz és nem szeretsz – a te dolgod, hogy meggyógyítsd. Végeredményben nem léteznek, csak projekcióként, amelyet a belsődből vetítesz ki.
A gond nem velük van, hanem veled, és ahhoz, hogy megváltozzanak, meg kell változtatnod önmagadat.
Tudom, ezt kemény dió lesz végiggondolni, nem is szólva arról, hogy elfogadd, vagy megéld. Mást okolni sokkal egyszerűbb, mint a felelősséget vállalni. Ahogy Dr. Len-nel beszélgettem, elkezdtem észrevenni, hogy a gyógyítás számára és a ho'oponopono technikában az önszeretetet jelenti. Ha azt akarod, hogy az életed jobbra forduljon, fejlődjön, meg kell gyógyítanod az életed. Ha meg akarsz gyógyítani bárkit, akár egy mentálisan beteg bűnözőt, tedd azt azzal, hogy gyógyítod önmagad.
Megkérdeztem Dr. Len-t hogyan gyógyította meg önmagát. Mit tesz, pontosan, amikor a páciensei dossziéját nézi?
“Csak annyit teszek, hogy újra meg újra ismételgetem: ‘Sajnálom!’ és ‘Szeretlek’” mondta.
“Ennyi lenne?”
“Ennyi.”
Kiderült, hogy önmagad szeretete a legjobb módja, hogy tökéletesítsd önmagad, és ahogy önmagadat fejleszted, a világodat is tökéletesíted.
Had mutassam be egy egyszerű példán, hogy hogyan is működik ez: egy nap valaki küldött nekem egy e-mailt, ami szomorúvá tett. A múltban úgy kezeltem volna ezt, hogy dolgoztam volna az érzelmi fájó pontokon vagy próbáltam volna okokat keresni, miért is küldte az a személy azt a zavaró üzenetet.
Most eldöntöttem, hogy kipróbálom Dr. Len módszerét. Elkezdtem csendben mondogatni ‘Sajnálom’ és ‘Szeretlek’. Nem egy bizonyos embernek címeztem. Csak egyszerűen felidéztem a szeretet szellemét, hogy gyógyítsa bennem, amit a külső körülmény okozott.
Egy órán belül kaptam egy e-mailt ugyanattól a személytől. Bocsánatot kért az előző üzenetéért. Ne feledd, hogy én nem tettem semmit sem azért, hogy bocsánatot kérjen. Még csak nem is válaszoltam neki. De azzal, hogy mondogattam ‘Szeretlek’, valahogyan meggyógyítottam önmagamban azt, amely őbenne jött létre.
Később részt vettem egy ho'oponopono workshop-on, amelyet Dr. Len vezetett. A most 70 éves, megfontolt nagyapakülsejű sámán valahogy a világtól elvonultnak tűnt.
Megdicsérte a könyvem, A Vonzás Tényező-t (The Attraction Factor). Azt mondta nekem, hogy ahogy önmagamat fejlesztem, a könyvem vibrációja emelkedni fog, és mindenki, aki olvasni fogja, érezni fogja azt. Röviden, ahogy én fejlődöm, úgy fognak fejlődni az olvasóim is.
“S mi van azokkal a könyvekkel, amelyek már el lettek adva és kinn vannak?” kérdeztem.
“Ők nincsenek ‘odakinn’ ” mondta, ismét újra fejbecsapva bölcsességével az eszemet. “Ők még mindig benned vannak.”
Röviden, nincs olyan, hogy odakinn.
Egy egész könyvet kellene írni ahhoz, hogy ezt a gyakorlati technikát az azt megillető mélységgel át tudjam adni. Legyen elegendő annyi itt, hogy bármit is akarsz fejleszteni az életedben, csak egyetlen egy hely van, ahová tekintened kell: önmagadba. S amikor ezt teszed, tedd szeretettel.
Ez a vonzás tényező – hasonló hasonlót vonz -, s az ő Isten-énje olyan erős volt, hogy vonzotta az Isten-ént másokban.
Joe Vitale
/Forrás: asztralfeny.hu/