Amikor régi "bűnök" bántanak. (beszélgetős fórum)
Az ember kiskorában csinál olyasmit, amit nem kéne, de miért kell állandóan felemlegetni. Egyszer például 5 évesen összefirkáltam a falat, mert egy rajzfilmben ezt láttam. Ahelyett, hogy a szüleim elmagyarázták volna, miért nem szabad, leordították a fejem.
Pedig ez aranyos. A tesóm 5 évesen kiszedte az összes répát, zöldséget és halomba rakta az udvaron jóval idő előtt. Csak apámnak akart segíteni. Mi mindig jót nevetünk rajta.
Igaz. Engem egyszer a táblánál kinevetett a tanár az egész osztállyal együtt, mert nem tudtam valamit. Aztán meg egy fogalmazás miatt is.
12-13 éves koromban nagyon szerettem volna egy kutyát. Találtam is egy elcsatangolt kutyust, és megsimiztem, haza akartam vinni. Jött is szépen velem, és én nem küldtem el. Pedig már rég tudtam, hogy úgyse merem majd hazavinni. A ház ajtajából küldtem el. Azt a tekintetet nem fogom elfelejteni:( nem kellett volna elhitetnem vele, hogy hazajöhet velem:(
Ez a mai napig nagyon bántja a lelkemet.
Én kb. 7 éves kortomban a keresztapám gyümölcsösében, minden görögdinnyét kiszúrkáltam... arra voltam kiváncsi hogy megértek e már! Persze még mindegyik zöld volt belülről!
Nagyon le lettem szidva, hónapokig nem mertem a keresztapám szemébe nézni! A mai napig eszembe jut a szégyenérzet a mit akkor éreztem és még most is érzem egy picit amikor felemlitik, bár mindenki más jót röhög rajta és nem nagyoin tudok!
Hú nekem is vannak ilyen kellemetlen emlékeim, nnem csak a gyerekkoromból hanem későbbről is. És ha egy eszembejut, akkor utána sorban az összes kényes szitu beugrik.Valahol azt olvastam, hogy egyszer rá kell szánni az időt és addig rágni magunkat a problémán, amíg meg nem váltjuk a "problémaságát". Pl.Biztos, hogy mások már rég nem emlékeznek rá. Hisz szelektív a memóriánk, lehet, hogy mások életében a mi ballépésünk csak egy nüansznyi epizód volt.
Az biztos, bár szerencsére nekem nem sok olyan volt. Egyszer szanatóriumban voltam, lázmérés közben az egyik nővérke megjegyezte, hogy milyen nagy "seggem" van. Még óvodás voltam, de még mindig emlékszem. Azóta is az a gyenge pontom.
Az is fájhat, ha kicsi korodban teged bantottak meg, az is tud kellemetlen perceket okozni ha visszaemlékezel rá...
Egyszer az öcsém véletlenül eltépte az új könyvemet, erre én direkt széttéptem az övét. Apukámnak meg egyszer azt mondtam, hogy nem szeretem. Nem tudom miért mondtam, pedig annyira jó ember és annyira szeret minket, nem volt egy rossz szava soha hozzám! Egyszer elszöktem egy osztálykirándulásról, a család meg pont kitalálta, hogy meglátogatnak. Az egész osztály engem keresett, az osztályfőnök csalódott bennem, pedig előtte nagyon jóban voltunk. Szerintem ők már nem is emlékeznek ezekre, de nekem eszembe szokott jutni és szégyellem magam. Szerencsére mindenki megbocsátott, jelenleg nincs olyan dolog, amiért ne tudtam volna bocsánatot kérni vagy amit ne tudtam volna tisztázni.
Kislányként elkeveredtem anyukám mellő és bementem egy bolt raktárába, elfelejtettem köszönni az óvónéninek,amikor összefutottunk. butaságot válaszoltam elsőben a tanítónéni egyik kérdésére...stb.
Sajna nem minden ember kap pszichológiai kiképzést, még a pedagógusok sem állnak mindig a helyzet tetőfokán, ezért fordul elő még ma is, hogy egy gyereknek ilyen piti dolgokért is "szégyellnie kell magát"... egy életre
Nekem is van pár ilyen élményem, jó sok év eltelt azóta mégis néha rá gondolok, és akkor rosszul érzem magamat.
Kisgyerekkori csinyekre...amik már rég nem számítanak,de felnőtt fejjel ujra és ujra lelkiismeret furdalásod van tőle...
Hallottam sok emberről,akiket még felnőttkorukra is bántanak olyan dolgok,amiket akkor gyerekfejjel követtek el.Nem komoly dolgokra gondolok,de mindenkinek nyomhatja valami a lelkét szerintem.
További ajánlott fórumok: