Amici első négy hónapja

Mikor hazajöttünk a kórházból, nem volt könnyű. Miért hazudjak? Azt sem tudtam merre kapjak. Amicinek mindent megcsinálni (pedig volt segítségem, de nem szerettem ha más csinál bármit is a lakásunkban akkor sem ha Anyukám vagy Anyósom, én szeretem), magamon erőt venni.

Fájt a hasam, egyszer el is ájultam a fájdalomtól. Kiderült nem tud elfolyósodni a császár sebnél a zsír, így kaptam két lyukat és nyomkodásra kellett járnom a dokimhoz. Nem volt egyszerű. Aztán, ahogy a nagykönyvben, minden nappal kevésbé fájt, és minden nappal jobb lett. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hoppá, nem fáj. És ezzel az is eltűnt bennem, hogy nem akarok több gyereket, dehogynem, ha olyanok mint Amici még akár kettőt is..

Nem csak ez volt nehéz, maximalista révén, hazajövetel után 3 nappal már én vezettem a háztartást, nem szeretem, ha más csinálja. Ha 41 hetes nagy pocakkal ment, akkor egy kis seb nem lehet akadály. Nem akartam szenvedni és elhagyni magam. Nem, nem és nem. Még tréningbe sem voltam hajlandó itthon lenni. Alkatomhoz képest (híztam egy csöppet), tetszeni akartam a férjemnek. Nem akartam, hogy másodhegedűsnek érezze magát. Igenis ez is fontos!

Szerintem az első 6 hét nem hiába gyerekágy....de én ugy érzem, nem igaz az meglátás, hogy az Anyukák legalább fél évig, csak a gyerekükre tudnak koncentrálni...semmi másra. Én sokat foglalkozom, és foglalkozok Amicivel, de a Férjemmel is. Lehet gáz, de én fél7-kor fürdetek és Ami 7-kor alszik, onnantól mi vagyunk ketten, és szükségünk is van erre.

Sajnos a szoptatással is voltak gondok. Mert Ami nem szeretett szopizni. Aztán sokáig fejtem, de már egy idő után nem jött több. 3 hónapig kapott tejcit Ami....de kapott, és igenis pozitívan kell hozzáállni ehhez is.

Én utána 3 hósan elkezdtem mellé táplálni. Imádja a finom ízeket. És boldog vagyok, mert egy percig sem volt, csak tápis a babám. Először tejcit kapott mellé, most meg gyümit és pépet. És egészséges mint a makk. Már 6 kg.)

Nem dundus, hanem kis formás, jókedvű. Naphosszat sikít és beszél, és már kacag is néha, de a szája mindig mosolyog. Mikor hazahoztuk a kórházból már átaludta az éjszakát...mostanában egyszer kel, nagy meleg miatt nappal nincs akkora étvágya, és éheske! Mikor hazahoztam egyből beosztottam 3 óránként etetés. Sokan szidtak, minek egy ilyen kis embernek még rendszeresség. És hittem benne, és bejött, 3 óránként éhes és akkor eszik annyit amennyi kel neki, közte teácskát kap.

Szerintem fontos a rendszeresség neki is, nekem is. Imádja ha énekelek neki, vagy játszunk, mindegy csak ott legyek vele. És én ott vagyok, mert nekem is ez a legfontosabb hogy a közelébe legyek.

Soha nem hittem létezik ilyen fantasztikus csoda, Anyának lenni, tényleg a legszebb dolog.

Mikor felemelte a kis fejét hason, mikor megfogta az első játékát, mikor átfordult a hasára. Olyan nagy öröm, elmondani nem lehet és büszkeség is!

Mint olvassátok, voltak nehézségek. Sem a szoptatás nem ment, a hasammal is gondok voltak, bele kellett rázódni ebbe az új "szerepe", az Anyaságba is.

DE! Aminek tökéletesnek kellett lenni, az az volt. Az egészséges gyerekünk, a mérhetetlen örömünk és boldogságunk Ádussal. Hogy család lettünk, hogy szülők!

Mikor hazahoztuk Amit, sokszor gyönyörködtünk benne, és azóta is ezt tesszük. Kettőnkből egy igaz kis csoda született. Leírhatatlan..

Mindenkinek más fontos az életében, és ez így van jól. Nekem Ők ketten. Szívem minden dobbanásával értük élek. Imádom őket és amíg élek, ez így lesz.