Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Lélek & Szerelem témák » Ami a „Nem akartalak terhelni vele” mondat mögött van cikk

Ami a „Nem akartalak terhelni vele” mondat mögött van


Megcsaltak. Súlyos beteg lettél. Meghalt egy szeretted. Hogyan hozod ezt a külvilág tudomására? Mikor fáj jobban, ha elmondjuk, vagy ha hallgatunk? Új bejegyzésemben személyes élményekből inspirálódva erről írok.

Olvassátok szeretettel.

Ami a „Nem akartalak terhelni vele” mondat mögött van

Elveszítjük a régi munkahelyünket, kiderül, hogy betegek vagyunk, meghal egy távolabbi szerettünk, zaklatnak minket, kiderül, hogy megcsaltak…


Pár élethelyzet, amiről ha nem vagy benne, azt hinnéd, hogy az első, amit tenni fogsz, hogy elmondod egy hozzád közel állónak. ( Ha vagy olyan szerencsés, hogy vannak körülötted ilyen emberek.)


A valóságban viszont esélyes, hogy lefagysz, és nem tudod, hogyan kellene egy ilyen beszélgetést elkezdeni.



Egyáltalán, hogy lehet erre alkalmat teremteni?


„Fontos dologról akarok veled beszélni…” – nagyon drámain hangzik, és hiába lenne okod a drámára, túl színpadiasan hangzik, vagy egyszerűen csak vágjunk bele a közepébe?


„ Az a helyzet, hogy a Károly 3 hónapja egy másik nővel csal” ez is túl erős kezdésnek tűnik. Esetleg kimunkálhatunk egy kellően megágyazott fél órás körmondatot, de valahogy az sem tűnik igazinak.


Szóval már az elején elakadunk, pedig, tudjuk, érezzük, beszélni kellene róla.


Beszélni, mert agyonnyom a súly, a titok, az az örvény ami bennünk van, és nem tud kitörni.


Aztán történik valami, egy lényegtelen hülyeség, egy emlék, egy illat, egy váratlan patthelyzet,és furcsán reagálunk. Sírunk, üvöltünk, elmenekülünk egy alapvetően hétköznapi szituációból. Megállunk az út közepén, elesünk, többet eszünk, vagy még többet iszunk, cigizünk.


És ez a valami elkezd lassan önálló életet élni. Ez vezeti a napod nagy részét a titok, szégyen a fájdalom és a veszteség. Minél tovább cipeled annál nehezebb megfogni, nevén nevezni.


Ha már nagy a baj az emberek elkezdenek kérdezni: De hát mi van veled, miért tetted ezt? Miért reagáltad azt? A pohár pedig lassan ömleni kezd, zúdul, jó esetben arra, akire tartozik, rossz esetben arra is, akire nem.


A helyzet teljesen megfordul, lassan mintha nem lenne más témád sem. Van aki segít, jól tolerálja, megértő, van aki már menekülne, terhes, sok neki, de végre beszélsz.


Észreveszed, hogy a helyzet mintha javulna.


Már nem magzatpózban sírsz éjszakánként, már nem vagy végtelenül dühös mindenkire, kezd megfogható lenni a fájdalmad, van alakja, színe, neve, története.


Ahányszor elmondod, egyre világosabb, hogy mi történt, és mi történik veled, rájössz, hogy nem vagy egyedül.



A fájdalom persze ott van, és még marad is, de már nem csak benned lévő, kavargó sötétség.


Felismered, hogy ha kieresztetted ezt a sötétséget, akkor repedések keletkeztek, és azon majd egyszer be fog jönni a fény is.


Beszélj a fájdalmadról!


További írásaimat a www.hellokudarc.cafeblog.hu címen olvashatod.




Írta: spinneli, 2019. november 4. 09:35
Fórumozz a témáról: Ami a „Nem akartalak terhelni vele” mondat mögött van fórum (eddig 22 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2019, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook