Amatőr próza és vers-írók nyilvános naplója (beszélgetős fórum)

Ma már az utolsó versszakot így írnám

Karomba szorítom , eltölt a félelem

Olyan törékeny mint a kis kékszárnyú lepke,

Ki már fönt a magas égben jár

S én lent ölelem, megvédem szívem dobogja dübörögve,

Lelkem a jó Istenhez könyörögni száll

Egy megtörtént esetet írtam le, kislányom négy éves volt, de még ma is érzem azt a félelmet, ami akkor nagyon erős volt és késztetett vers írásra.

Sosem múlik el, ugye kedves szülők ez a fajta félelem?!!!!!!!!

Félelem

Kékszárnyú lepke száll a rét fölött

Pajkosan csillan szárnyain a fény

Kicsi lány fut, rohan, hogy rabul ejtse

A levegőt markolva, s mindent feledve,

Rohan, rohan a lepke mögött.

Szíve hangosan dobog hallom leheletét,

Zihálva szaggatott erőlködés

Apa, apa Te elérheted még

A távolság nő lassul a rohanás,

Két szem pillant rám, mint egy tündöklő gyémánt, ragyogás

Kis szemében félelem vegyül a boldogsággal

Elrepül, nem látom többet Én

Kis szája csacsog, arcán szomorúsággal

Karjait kitárva repül felém

Karomba szorítom, eltölt a félelem

Olyan törékeny, mint a kis kékszárnyú lepke,

Ki már fönt a magas égben száll

S Én lent ölelem, megvédem, szívem dobogja dübörögve

Mert már Ő a fény a levegő az életem, örökre

Gyula

szép napocskát mindenkinek! Itt esik az esőőő :((

------------

Egy nap, három évszak!

Mikor reggel felébredtem,

Hasamra sütött a Nap nevetve.

Vakító sugarának fényében,

Hunyorgott, két szép barna szemem.

Mikor delet ütött az óra,

A Nap sugarát szürkeség befonta.

Tündöklő fényét kioltotta,

S a jeges szelet útjára bocsátotta.

Mikor eljött az uzsonna ideje,

Fákat tépett a szél süvítve,

S addig terelte a fellegeket,

Míg azok, szép vastagok lettek.

Mikor leszállt végre az este,

Szürkeség fedte a szürkeséget,

A szél is visszavonult elégedetten,

Hagyta, hadd hulljon a hópihe.

Mikor vége lett ennek a napnak,

Én dideregve bújtam ágyamba.

A reggeli nyár után sóvárogva,

Szenderültem békésen álomba.

Mikor álmomban a napot újra éltem,

Három évszakot láttam egyben,

Volt nyár, ősz, és tél hóeséssel,

S most a tavaszt várom, az ébredéssel.

(Szabó Gitta: 2007-11-10)

Igen már a múlt, keserű múlt, de ma már rendben van minden.

van egy gyönyörű kislányom, szép feleségem,ma már vidámabbak a verseim.

:))

Ha a lelked fiatal, a test is fiatalodik, és ezt sugározza mindenki felé!!!

Hidd el!!!!

Katikám!

Sokat gondolkodtam írjak-e véleményt erről a versedről.

Nem tudom eldönteni, hogy ez most hittérítés vagy horror? :-))))

Jól megleptél.

Úgy érzem ez a vers valahogy sok nekem.

Lehetne belőle kettőt csinálni. Az egyik arról szólna,hogy gyorsan bánjuk meg bűneinket,mielőtt

eljön a világ vége, míg a másikban a következményeket ecsetelhetnéd. Szerintem úgy érthetőbb,tisztább,lenne.

Ugye nem haragszol? Az én véleményem úgysem mérvadó,hisz nem vagyok műkritikus:-)

Ne légy ennyire elkeseredve!!!

Pozitívan kell hozzáállni a dolgokhoz, és előbb-utóbb megkapod a várva várt JÓT!!!!

Tudod a remény hal meg utoljára!!!

Üdv Maja

Válaszod az,amely nemes lélekre vall!

Elmentettem a naplómba.

Köszönöm!

:DDDD

ez nagyon szép gondolat!!!

akkor is, és mindig anyák, feleségek, társak lesztek. Nélkületek nem volna élet.

Százévesen is szép aki lélekben gazdag

Köszönöm az észrevételt, de egy nagyon elkeseredett pillanatban született a vers,avégét lehagytam hogy ne legyen olyan keserű, de most leírom

Az emlék sajgón mar szivembe,

Nem süt reám többé napsugár

nem lesz soha fény szivemben,

elszállt, tova röpült már a nyár

Akkor nagyon rossz volt.köszönöm hogy véleményezted

Akkor most jöjjön egy gondolat,ami talán nem is vers.Ez a téma igencsak megfordul minden nő fejében a sokadik "X" után:-)

A rettegett kor!

Pár hónap s betöltöm az ötvenet.

Ez rettenet!

Értitek?

Nem. Ezt nem érthetitek.

Ráncaim elkendőzni már nem lehet.

Ez döbbenet!

Értitek?

Nem. Ezt nem érthetitek.

Borzadva nézem a tükörben testemet.

Ez nem lehet!

Értitek?

Nem. Ezt nem érthetitek.

Mért akarok mégis maradni köztetek?

Hát ÉRTETEK!

Értitek?

Nem. Ezt nem érthetitek.

Kedves Gyula!

Légy üdvözölve közöttünk.

Mi sem vagyunk profik. MÉG! Valóban igen szomorkás a versed ,de engem mégis megfogott.Bármíly szomorú is szépen,tömören megfogalmazott kedélyállapot ez a műved.

Két észrevétel,ha nem haragszol meg:

Ha az enyém lenne a vers,az utolsó versszakban fokoznám egy kicsit a lelkiállapotot, egy még szócskával,mivel a vers ritmusa ezt elbírja,

a hangulatot pedig katartikusabbá tenné. "Csak nekem van még mindig könny szememben"

A végén pedig ha már eddig a régmúlt fájdalmáról beszéltél,az utolsó "holnapok" szót, tegnapokra cserélném.

Ez csak az én hozzá nem értő véleményem.

Az is lehet arra gondoltál nem lesz szebb a holnap sem, nem szűnik a fájdalom és ezért írtad így. Látod ebből is látszik, hogy ahány olvasó, annyiféle értelmezés. Ettől függetlenül, úgy látom nyugodtan felvállalhatod vereseidet, mert van tehetséged az íráshoz.Kíváncsian várjuk a többit is:-)

Köszi.

Igen, tudtam... :-)

Végelszámolás

Egy napon arra ébredek,

Hogy elvesztek a fellegek.

Üresség lesz, nagy katlan,

Mély kráterben láva fortyan.

Ettől a perctől félek én,

Ha az Úr megun minket, miután teremtvén.

Szortírozni kellene,

Ki azt érdemli, hát Ördög vigye, el Vele!

Feketeség borít mindent,

A világ vesztére átbillent.

Holttestek hevernek még a vízben is,

Bár az sincs már, csak forrongó tűzhasis.

A Teremtő irrigál bőkezűen,

Égető Szodoma ismétlődően.

Félsz, ha volt is, elbujdosott,

Ne rémüljek, nem lázongok.

Megtörni csak Ő tud, ám felemelni is,

Reá bízom sorsom, mely nem ily hamis.

Ha ismer valaki, akkor Ő biztosan,

Keze munkája vagyok, s tükörképe boldogan.

Eltérni ettől a képtől maga a vész,

Visszatalálni hozzá mégis nehéz.

Sikerülhet, ha van elég bátorság,

Kitartás, meg hozzá az elszántság.

Az Úr így gondolkodóba eshet,

Lehet, hogy helyetted mást nem kereshet.

Egyedi vagy, rendkívüli,

Igyekezz körülötted sokat segíteni.

Ha megértésed veszendőbe menne,

A Leírhatatlan sem kételkedne.

Utolsó perceid így meg vannak számlálva,

Órád hiába tiktakol, nem hat reája.

Villám helyett tűzgömb csap beléd,

Mocskos esővíz helyett vér hull feléd.

Szennyezett és beteg, amilyen Te vagy,

Nyeled a sós lét, felfúvódsz tőle, akár egy varangy.

Bűzös és ragyás leszel,

Parancsolód egy gombostűvel intéz el.

Húsos, véres tokádba böki azt,

Szétpukkadsz, és hörögve ordítasz.

Nem figyel Rád senki, egyedül maradsz,

Rothadó tetemed akár a melasz.

Keselyűk és varjak telepednek dagadt hasadra,

Majd csőrük fájdalmasan lyukakat képez rajta.

Szökőkútként eregeted magadból a nedvet,

Sugárként lövell, spriccel szét a leved.

Két apró kis szemed kivájják,

Ott helyben fel is falják.

Ne aggódj, vissza fogod kapni,

A falánk madár undorral öklendezi ki.

Hulláktól érzékeny begye nem bírja már el,

Ennyi súlyos bűn tanúja Neki nem kell.

Végignéztél ugyanis rengeteg kínt,

Szenvedő koldust, haldokló asszonyt, ki vitte csecsszopó gyermekit.

Nézted, láttad a nyomort,

De kisujjat se nyújtottál, maradtál zord.

Belefulladtál a pénzedbe,

Így rohantál vesztedbe.

Dáridóztál éjt-nappallá téve,

Beteg embernek nem voltál menedéke.

Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel,

De Te sziklát hajítottál, s disznósültet vártál szemérmmel.

Bőröd képeden már tényleg nincsen,

Koponyád fekete csontján semmi sincsen.

Húsevő bogarak jóllaknak Veled,

Ennyi hasznod lett, képzelheted!

Egyszer végre jót is teszel,

Táplálod az éhezőt, ki belőled vesz el.

A végelszámolás itt van, nem inalhatsz el,

Fátumod a világ végén is megtalál, meglel.

Vállald fel szépen mindazt, mit cselekedtél,

Hidd el, azt kapsz, amit megérdemeltél!

(H. Petra Katalin)

a véleményem:

rögtön az első versszakban, egyes szám harmadik személyben szólsz róla, és a következő sorban pedig már tegező a hangnem..Aztán végig tegező marad.. bár nem vagyok szakértő, lehet jól van így....

a harmadik szkaszban,a kettőspontot az utolsó sor végére tenném, azután nyugodtan következhet az idézett mondat.

a keretként használt maci várat valahogy másképp kellene megformálni.. egy kicsit kilóg..

egyébkén igen aranyos, bájos vers. Nekem tetszik. Eredeti...

Olvasgattam a beírt verseiteket,az hogy leírjátok érzéseiteket, és várjátok a véleményezést, tetszik nekem.

Ha elfogadtok, Én is közétek szeretnék tartozni, várom a beírt véleményt sete_ suta próbálkozásaimról.

Már beírtam egyet a topikomba, de nem vállaltam föl magam, beírtam alá hogy ismeretlen.

Hát lássuk a békát, Ti mit szóltok hozzá.

Egy nagyon keserű órámban írtam , ez volt az első.

Szél suhan a fák között

remegve ring a lomb szét

Sétálok..., lassan, Rád gondolok

Mily zord is most _e szép vidék

Eszembe jut az életem,

melyet Én rontottam el talán

Búsan szegem föl fejem

régmúlt emlékek nyomán

Mindenki nevet körülöttem,

minden ember boldog, mosolyog

Csak Nekem van mindig könny szememben,

felém rohannak a gyűlölt holnapok

Gyula

Itt a tavasz...de hol van Ő???

kivel megjártam a dombtetőt.

Sétáltunk a maci várnál,

S ott kérted valamire Majácskát!!!!

Gyönyörű, barna szemeiddel néztél,

két kezeddel átöleltél, s féltél

de kimondtad a nagy kérést...

ugye emlékszel rá?

azon a csodás őszi délután....

Kérésed azóta bennem él,

mert szinte esedezve kérdeztél...

S megleptél, megremegtettél...

mert e kérés nem volt más:

csak egy szerelmi vallomás.

"Engedd, hogy szeresselek Majácska!"

S én néztelek, zakatoló szívemmel,

szerettem volna, ha ez a perc

sohasem múlik el.

Te nagyon tudsz szeretni,

csak engedj engem magadhoz férni!!!

S a barna macik várják,

mikor fogunk megint visszatérni...

ŐSZINTE VÉLEMÉNYEKET VÁROK...

:)))))

mosolyt csaltál az arcomra, ezzel a pár sorral...

engem most nagyon lehúztak azon a bizonyos oldalon, de csak jót akarnak...én jónak látom a verseimet, de nekik biztos igazuk van, hiszen nem írok olyan régóta...

Csak nálam az a baj, hogy úgy nem tudok írni, hogy leülök és nem állok fel addig, amíg nem írok egy verset.. nálam ehhez történnie kell valaminek, vagy jönnie kell egy olyan érzésnek, ami miatt írhatnékom támad, legyen az jó vagy akár rossz...volt, hogy másfél hónapig egy sort sem tudtam írni...hááát nem tudom...