Amatőr próza és vers-írók nyilvános naplója (beszélgetős fórum)

Gitta!

Biztos dolgozol,de én szorgalmas voltam:-) Elkészítettem és feltettem a szülinapi videót a gyerekek naplóba.Nézd meg!

Ja ás a vers hozzá:-)Persze ezt nem most írtam . Azóta eltelt megint pár év:-(

Születésnapomra.

Ötven éves lettem én,

meglepetés e költemény,

Nagy költőnk: József Attila nyomán.

Meglepem én is magam: e nap okán.

Gondolom másban is felmerül a kérdés:

Miért ? Mi okból ? S talán a megértés,

már nem várat sokáig magára,

miért is jöttem e komor világra?

A napok régebben ólomlábon jártak,

napról - napra mindíg új élmények vártak.

Türelmetlen ifjoncként kergettem az órát,

tékozlón faltam a verset és az ódát.

Most én írom a strófákat, jól vagy talán rosszul,

hajam az idővel lassan őszbe fordul.

A napok most már gyorsabban repülnek,

s arcomra idővel árnyékok vetülnek.

Ma is csütörtök van, mint azon a napon,

a sok miért, mind - mind sorjázik e lapon.

Értelme éltemnek eddig mi is volt ?

Tán utánam is marad egy - egy pici folt .

Azoknak lelkében, kiket megszerettem,

felesége, anyja, nagymamája lettem.

S a barátok tán, ők sem felejtenek könnyen,

s mikor itt tartok, legördül egy könnyem.

Nem tudom, ez most félidő,vagy a vég?

Nem tudom, mit kellenne megtennem még?

Miért is nincs a jövőmnek képe ?

Miért kísért fejemben, ez a világ vége ?

Félre borúlátó, keser gondolatok,

senki ne lássa rajtam a bánatot.

Mosoly az arcon, virág a kézben,

köszönteni jőnek, s én vidáman nézem.

Igen a családom azok kik éltetnek,

miattuk éltem én szép teljes életet.

Nem számít már ki voltál,de az sem, hogy ki vagy,

irántuk a szeretet, soha el nem hagy.

Velük, mellettük, miattuk - ez a cél,

nem keserít többé, egyetlen komor tél,

de nyár, tavasz s az ősz sem riaszt,

arcomról kis kezük simítja a viaszt.

Az Isten éltessen vagy még százhúsz évig.

Hát legyen! Fohásztok érjen fel az égig.

A szomorú gondolatok repüljenek tova,

nem jött még, nincs még itt az öregedés kora.

Hisz ez egy vidám köszöntőnek készül,

illő hát vidáman befejezni végül.

Így hát, kik odaát vártok rám régóta,

várjatok még ötven évet,nem jött el az óra.

Még nem jövök, még dolgom van itt e csodás Földön,

még a kívánt ötven évet vidáman eltöltöm.

S ha mást, mint a szeretetet, nem is tudok adni,

szegénységem - gazdagság, vissza fogom kapni.

Ezt hozzák majd magukkal a következő napok,

magamnak kívánok Boldog Szülinapot!

Úgy, hogy végre valaki, aki ír még verset és be is teszi...

X-)

Brr... Micsoda álom. Halál vonat.

Már a vers eleje is riasztó a hideg és sötét pályaudvar,mint a halál előszobálya.Jól tudsz a hangulati képekkel bánni.

És egy vers is még mára:

Pályaudvaron

Késő van már, a pályaudvar üres,

A váróterem kong, szél járta, jeges.

Fény alig van, a lámpa a végét járja,

Lüktet, a körte égett, de már mindhiába.

Ülök a sötétben egy kicsiny kis padon,

Kabátom felöltöm, s várom vonatom.

Nem segít sajnos a vékony, szellős mente,

A kis réseken a hideg csiklandoz eszét vesztve.

Tán várja, hogy kacagjak, ahogy ez szokás lenne,

De képtelen vagyok, csak reszketek sziszegve.

Nem tetszik Neki, hogy nem derülök rajta,

Megsértődik, s agresszíven fogait belém rakja.

Feljajdulok halkan, majd lekushadok,

Csillogó szemekkel a fekete tengerben lapulok.

Két apró pont igyekszik erre,

Színük aranyban s vörösben játszik egyszerre.

Gyér maszk is tartozik a két folthoz,

Egy vicsorgó pofa int ki a vasúthoz.

Felkelek hát, s követni kezdem,

Gyorsan megy, én meg igyekezem.

Kiérek a peronra és a szám is tátva marad,

Óriási vagon, s rá felszállni szabad.

Ismeretlen Nekem e járgány,

Sosem láttam még itt Kaposvárnál.

Úgy érzem, azt súgja valami,

Nem erre várok, s elkezdek tolatni.

Meg is fordulok az antarktiszi váróhoz,

Lépek egyet-kettőt, de valami késztet a megálláshoz.

Kíváncsi természetemnek nem tudok gátat szabni,

Megkeresem hát a táblát, nem tudom kihagyni.

Ott is van, látom végre már,

Itt pihen a szokásos helyén, a kocsi oldalán.

Lassan olvasom, szinte betűzve,

Mivel eléggé bonyolult a helység neve.

Kissé nehéz számomra a latin habitus,

De végül sikerült, a felirat: Exitus.

Megérintik a vállam,

Felkérnek, hogy a vonatra szálljam.

Szótlanul fellépek a fekete kocsiba,

Mely pillanatok alatt eltűnik Exitusba.

(H. Petra Katalin)

ISKOLATÖRTÉNET

(részlet)

Matekóra

Matekóra következett, szintén dolgozatírással kezdődött, de nem egész órással, csak 10 percessel. Deresi megszólalt;

- Van egy jó és egy rossz hírem. A jó: holnap nem írunk dolgozatot. A rossz: ma viszont igen. Lapot elő! Gyerekek, ne matassatok a pad alatt. Puskákat elrakni, a slicceket pedig felhúzni. Köszönöm szépen.

Amikor megírták a dogát, a tanár úr kiosztotta az előző órán megírt dolgozatokat. Marci kivitte a tanárnak;

- Szerintem rosszul vannak összeadva a pontok!

- Persze fiam, legyél realista! Követeld a lehetetlen ötöst a dolgozatodra...

- De az akkor is annyi... Megvan az ötös, ha összeadjuk a pontokat...

- Persze fiam, de az érdemjegyet nem szokás a pontszámokhoz hozzáadni...

- Ja... Tényleg. Bocsánat... - helyre ment.

- Na, gyermekeim, ha elfogadjuk a jegyünket, akkor is diktáljuk be! Ha nem, akkor is!

Bediktálták.

- Gyerekek, eljöttem a sötétből, a sötét tanáriból, mert tudom, hogy köztetek fényre derülök. Ezek a dolgozatok ugye most már jobban sikerültek?

- Hát...

- Örülök, hogy mindennap van veletek órám. Így megkapom a mindennapi próbatemetésemet...

- Tanár úr! Mi szeretjük magát! Ne mondjon ilyeneket!

- Maga egy angyal!

- Azok a diákok, akik angyalnak tartják a tanárukat, éppen a temetésén vannak... Tényleg ennyire rosszul sikerültek ezek a dolgozatok?

- Hát...

- Most már tényleg keresek magamnak egy nagyon szimpatikus falat, és nekimegyek!

- Azért hármas meglesz...

- Ez megnyugtató... Ma eléggé meg vagyok fázva, úgyhogy aki beszélget, arra ráköhögök. És nem szeretnék kiabálni, nem is tudnék, szóval tessék csendben lenni. Könnyítsük meg egymás munkáját. Szóval... Az, hogy két forintom van, és az, hogy van két forintom, olyan, mint az anyám tyúkja és a tyúkom anyja… Tehát nem minden esetben szabad felcserélni a sorrendet a műveletek megoldása közben...

Felírt egy példát a táblára és várta, hogy a gyerekek megoldják. Már vagy 10 perce mindenki meredten a füzetébe bámul.

- Ajaj gyerekek... Égett agyszagot érzek… Mi a baj, mit nem értetek?

- Ezt itt...

- Á... -a2-b2=… Ez egy nevezetes azonosság. Például arról nevezetes, hogy a 11.a-ben senki sem ismeri fel... Na, hogy is van ez akkor? – kérdezte, majd elmagyarázta még egyszer az osztálynak. – Na, Robi, akkor mennyi lesz a végeredmény??

- Hát... izé...

- Ha még sokáig szórakozol, gyököt vonok belőled!

- 46,83?

- Remek! Na végre! Érted már???

- Igen.

- Óriási. Végre. Ez az első jó hír, amit ma hallottam. Na, most pedig felírom azt a szorzatot, hogy... b-szer, a-szor b! Azaz bab. Ennek legalább van valami értelme...

- Legközelebb lehetne abba!

- Vagy edda!

- Jó, majd az is lesz... - mondta, majd elmagyarázta a bab lényegét. – És gyerekek, most jön egy igazi fogós kérdés. 5 pók 5 óra alatt 5 hálót sző, akkor hány pók, hány óra alatt hány hálót sző?

Kacagás.

- Meg tudjátok-e mondani nekem, hogy miért egyenlet az egyenlet?

- Mert két oldala van..?

- A lónak is két oldala van, mégsem egyenlet... Ha kicsit figyelnétek rám, elmondanám, miről beszélek! De a jobbszél az alszik, a balszél az beszélget... Döntsétek el, aludni akartok, vagy beszélgetni, mert így nem tudom folytatni az órát! A bölcsiben meg az oviban a nevelő valami játékot, színes dolgot vesz elő, ha azt szeretné, hogy a csemeték rá figyeljenek. Én mit vegyek elő, hogy méltóztassatok rám idefigyelni?

- Playboy...

- Avon katalógus...

- Be kell érnetek ezzel a szép naplóval, amire az van írva, hogy 11.a, és ezzel a szép piros tollal itt a kezemben. Ha valaki elhorkolja magát, vagy meghallom beszélgetni, a naplóban lesz neki egy szép piros almafája matematikából. Rendben?

- Igen, tanár úr...

- Akkor... Ki akar kijönni a táblához? Senki? Nem Vietnámba toborzok!

- Hát... Én talán megpróbálom... - szólt Kati.

- Éljen. Egy, csak egy legény van talpon a vidéken, de az is lány. Na, írd fel a 4-es példát a táblára légy szíves.

- Így jó?

A tanár nézte, nézte, majd megszólalt;

- Gyorsan töröljed le a tábláról az egyenletet, mert ha most kitörne a Gellért hegy, s az írása így maradna az utókorra, kiderülne, hogy milyen primitív emberek voltunk! Valaki, aki olvashatóbban ír, nem írná fel még egyszer?

- De.

- Köszönöm. Szóval ez úgy van, hogy... - magyarázott. De csak üres tekinteteket látott. – Akkor megint elmagyarázom máshogyan is. – elmagyarázta – Akkor most hányan értitek? Még kevesebben?...

Hát ez nagyon aranyos!!! :-)

Bár az alapgondolat, vagyis a vicc nekem nem igazán tetszik. Miért mindig a tisztességes nőket kell kinevetni és bántani..? :-(

Félre ne értsd, a történet, amit e köré kerítettél, az nagyon jóóó! :-)

Nekem csak a vicc nem jön be, bár azt nem is Te írtad! :-D

Üvegmadárka

Darabokra törött egy üvegmadárka,

Csak kicsi szíve dobog még csendesen,

Összetörött üvegmadárka,

Nem rak már össze senki sem.

Liba leszek a mennyországban ?????

"Haláluk után három nő járult az Úr elé.

Hányszor csaltad meg a hites férjedet ? - szólt a kérdés az elsőhöz.

Huszonháromszor engedtem a csábításnak Uram.

Menj a tisztítótűzbe, azután majd meglátjuk!

A második asszony pironkodva bár, de azt válaszolja:

csak háromszor paráználkodtam!

Rendben van, akkor vedd fel a szárnyaidat és mondj el három Üdvözlégyet.

A harmadik nő a feltett kérdésre azt válaszolta:Uram én csak a férjemmel háltam és nem engedtem a kísértésnek egyszer sem!

Rögvest meg is kapta a hófehér szárnyakat.

Ó Istenem hát angyal leszek. - kiáltott fel ujjongva

"És mondá az Úr"

Nem lányom , te LIBA leszel itt a mennyek országában!"

-------------------

Bár ez csak egy vicc de tudod -e, hogy te mi leszel "odaát"?

A személyek és a szereplők a fantázia szüleményei!

ÉVA TÖRTÉNETE:

- Húsz éve mentem férjhez. Nem tudom, hogy szép vagyok -e vagy csúnya de ezt megítélni nem is az én feladatom, hiszen ez olyan relatív. Mindenkinek mást és mást jelent a szépség. Nincsen csúnya nő, mert mindenkiben van, valaki számára valami szép!

-Hat éve voltunk már házasok, amikor új ember került a céghez , ahol dolgoztam. Rövid időn belül főnök lett belőle.

A többi kolléga nő /öten voltunk/ , mind oda volt a jóképű, negyvenes pasiért, de érdekes módon ez csak akkor lett látványos , amikor megkapta a kinevezést.

- Nem bírálhatom őket, hiszen én is részt vettem a háta mögötti suttogásokban, nevetgélésben,

"Nőből vagyunk" ugyebár?

Ő, persze hamar észrevette, hogy nem közömbös a lányok /asszonyok/ számára és persze, ezt ki is

használta

. "Férfiból volt" nemde?

Először csak pikáns vicceket mesélt, majd nyílt flörtbe kezdett velünk, míg egy napon én is sorra kerültem.

Nagyon finoman és kedvesen, kitartóan udvarolt.

Nekem is tetszett a dolog, nem vagyok fából és az vesse rám az első követ akinek NŐ létére nem esnek jól a bókok, a szép szavak.

-Lassan mi, az osztálya lettünk a "háreme" kivéve engem , mert bár eltelt egy év , engem nem sikerült becserkésznie.

Egyre jobban közel került a szívemhez, sőt megkockáztatom, talán bele is szerettem egy kicsit de álltam az ostromot, mert mindig eszembe jutottak a hozzám oly közel álló emberek: a férjem és a fiaim!

- Hat-hét év házasság után már csendesedett az otthoni tűz és én sokat ábrándoztam a főnökről.

Azután kismama lettem és mivel végig dolgoztam, ő figyelmesen és visszafogottan bár de végig udvarolta a kilenc hónapot.

A szülés után otthon maradtam a picivel de a név napok alkalmából be-be látogattam a

munka helyemre. Egy ilyen összejövetelen kaptam tőle egy szál vörös rózsát, pedig nem én voltam az ünnepelt.

Kérdésemre , hogy ezt miért kapom/?/-azt válaszolta:

"Mert szeretlek"

-Talán nem is kell ecsetelnem, buta szívem először elfelejtett dobbanni , majd egy maratoni futóéhoz hasonlóan majd kiugrott a torkomon keresztül. Már nem emlékszem megköszöntem- e a virágot vagy csak elpirulva nagy zavaromban, minden önuralmamat összeszedve, távoztam az irodából.

-Eltelt pár nap s mire a rózsa elhervadt, ő egy szép napos délelőtt beállított.

Azt hittem elájulok, amikor megláttam az ajtóban virággal és csokoládéval a kezében. Csak ketten voltunk,

férjem dolgozott, a nagyobbik gyerek az óvodában , míg a kicsi a szomszéd szobában

aludta az ártatlanok igaz álmát.

Remegő térdekkel a konyhába menekültem, hogy kávé főzés közben kicsit megnyugodjak.

Tudtam most jött el a pillanat , amiről sok- sok éjszakán ábrándoztam , hogy Ő+ÉN.

-Kávézás közben szemem sarkából figyeltem: mikor és hogyan fog közeledni!? Elképzeltem

amikor puhán átölel és az első mézédes csók után gyengéden simulva karjaiba átadom magam

a hódító férfi erőnek, a vágynak, a tűznek . . . . . . . .

-Miután elbotladozunk az ágyig, vagy tán itt a szőnyegen, puha szájával tigrisként tépi le rólam a ruhát, hogy

csókjaival bebarangolja testem, s elrepít a csillagok közé a vágyott mennyországba. . . .

- A "főnök" sürgető kérdésére eszméltem ábrándjaimból

-"Ugye te is akarod?"

Valószínűleg már többször megkérdezte, míg én gondolataimba merülve itt sem voltam.

- Mit? Hogyan?

-Akarok e veled a mennybe repülni?-kérdeztem magamtól. Oda hová a férjemmel megyek minden

szerelmes éjszakán? Vele aki most is a gyerekeiért, az ö családjáért robotol?

Megjelentek előttem a nagy barna szomorú szemek, szinte hallottam vádló, elkeseredett szavait::

- Nem ezt ígérted! Szeretlek és bízom benned!

-Igen ! Akarom! -sikoltotta bennem a vágy, de hangosan csak ennyit mondtam:

-Nem ! Nem tudom megtenni ne haragudj.

-Csendesen, szótlanul szedelődzködött és én átsírtam azt a délutánt.

A következő bulira még elmentem de kerültem őt. Mégis megtalálta az alkalmat, hogy elégtételt vegyen

. Férfiúi büszkeségében megsértett és megalázott állatként odasúgta: "Még negyven sem leszel és már

bánni fogod "

Azóta eltelt sok év már az ötvenedik is kopogtat az ajtón de sosem bántam meg , hogy hűséges

maradtam.

- Gyesről már nem mentem vissza , hanem kerestem másik munka helyet.

Bár akkor úgy éreztem szerelmes vagyok, ma már tudom, csak testi vágy volt , csak a hormonok. . . . .

-A párommal ma is együtt vagyunk és jól vagy rosszul de szeretjük egymást.

Talán boldogok is vagyunk!

Ha nem is kapok meg mindent az élettől, én igyekszem mindent ADNI!

Lehet , hogy LIBA leszek a mennyországban!!!!???

Hisz nincs is oly nagy különbség. Az angyaloknak és a libáknak is fehér szárnyuk van!:-)

Kedves Myrthil!

Versedre igencsak rányomja bélyegét a hangulat amiben íródott. Persze ez nem baj,hiszen az érzelmeidet hűen tükrözi. Ezzel csak azt akartam mondani,hogy nagyon szomorú. Jól érzékelteted azt az elkeseredést, amikor valaki a társas magányban él. Hiába nyújtod ki a kezed,a másik, nem rád figyel. Van egy bölcs mondás." Akkor szeretünk igazán ,ha a másikat a hibáival együtt is tudjuk szeretni,elfogadni." Milyen igaz! Köszönöm, hogy megosztottad velümk versedet.

Dehogy baj:-)

Már vártunk.

Versed,kedves, aranyos színfoltja topicunknak.

A játékosság még a keserű magány homályában is utat tört, annak ellenére, hogy szomorú vágy-versnek íródott.

Érdeklődéssel követem továbbra is a topicot

Sokat vitatkoztatok a forma kérdésén.

Véleményem szerint, nyelvünk kellően gazdag ahhoz, hogy hangsúlyos, időmértékes, vagy gondolatritmusos vers születhessen. Ezzel nem zárom ki a szabadverseket . Szerintem a forma másodlagos, csak támogatója a gondolatnak.

A vers sokkal tömörebb, mint a próza, ezért egy szónak, vagy sornak sokkal többet is kell adnia.

A vers csak félig van kész. Valakiben lesz egésszé .

Csak egy gondolat...

Mindenki tudja akinek gyereke van, hogy előbb vagy utóbb, el kell engednünk a kezüket.

Elvágni a köldök zsinórt, útjukra bocsájtani,hogy életüket most már önállóan éljék.

Míg ezt ,gyerekeinkkel csak akkor tesszük amikor már képesek a "lábukon" megállni,vers gyerekeinket még ártatlan,megkockáztatom kiforratlan állapotukban engedjük útjukra.

Távolról figyelve mit szól a köz ízlés hozzájuk. Hiszen a kritika ezen alapszik.

Persze ,persze akkor és ott ,még úgy hisszük a legszebbek, a legjobbak, "önállóak",mégis amikor évek múlva újra olvassuk őket, talán már nem is vagyunk olyan elégedettek,látjuk,hogy csiszolni, nyesegetni kellett volna még a rímeket, de akkor már késő! Már elengedtük, már kilöktük őket a nagybetűs életbe,rögtön a születésük után.

Rossz szülők lennénk?...

Sziasztok!

Én is szeretnék veletek megosztani egy verset:

Nem tudtam, milyen az igaz szerelem,

Míg téged egy nap el nem veszítettelek.

Azóta bánom én minden egyes szavam,

Amit akkor haragomban neked mondtam.

Dühös voltam nagyon, s nem gondolkodtam,

De el kellett mondanom a fájdalmamat.

Tovább tartani magamban nem tudtam,

Mert a reakciódban nagyot csalódtam.

Egy világ dőlt össze akkor és ott bennem,

Addig azt hittem, minden hibámmal szeretsz.

Mert a történteket én sem úgy akartam,

De ezen már változtatni nincs hatalmam.

Mielőtt lelkileg összetörtem volna,

A sors játszott velünk, s magát meggondolta:

El is vette, amit még oda sem adott,

És én megkaptam a következő pofont.

Azóta élek így, egyedül, magányban,

Párkapcsolatban, és mégis társra vágyva.

Mert már nem érzem azt, mit valaha régen,

Hogy bármit megtettem volna neked, érted.

Most már tényleg csak abban reménykedhetem,

Hogy visszataláljon hozzánk a szerelem,

Megbocsájtsam én is minden egyes szavad,

Melyek szívemben hatalmas sebet hagytak.

Sziasztok! Én is megosztok veletek egy versemet, ha nem baj.

Téli magány

Hideg van, arcomba fúj a szél

Arra gondolok, bárcsak itt lennél!

Szememből két könnycsepp kicsordul

S búsuló arcomról lágyan porba hull.

Meleg szobában ülök egymagam

Lelkemig eljut egy szerelmes dallam.

Érzelmes szavak a szívembe vágnak

Drága szerelmem, annyira várlak!

Forró csókod itt ég ajkamon

Két karod szorosan körbefon.

Álom csak ez, de oly csodás,

Hisz' közel már a találkozás!