Főoldal » Fórumok » Hobbi & Otthon fórumok » Álomfejtés: Mit álmodtál és az mit jelenthet? fórum

Álomfejtés: Mit álmodtál és az mit jelenthet? (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Mit álmodtál és mit jelent?

118. mese
2006. nov. 20. 13:36
Az életem legszörnyűbb élménye, egy nemrégi rélmom volt, amiben a gonosz arcát láttam, és az az arc, az enyém volt.Ráadásul, volt egy kép, amikor azt láttam, hogy fekszek az ágyamon, és az arcomon irdatlan nagy szenvedés volt.Kívülről látam magamat, és borzasztó érzésként éltem ezt meg.Az álmomból nehezen, de sikerült felkelnem, de nem éreztem azt a könnyebséget, hogy a valóságban vagyok.Hajnali három volt ekkor, és üvöltözve, bömbölve rohanatm ki a szobából, mert sokkot kaptam, és nem tudtam lenyugodni.Apa felkelt, és azt hitte ekkor, hogy mentőt kell hívni hozzám, annyira ki voltam borulva, hogy az félelmetes volt. Rohamot kaptam,és nem csitult, majd belenéztem a fürdőszobában lévő tükörbe, és olyan hatalmas retegés volt az arcomon, mint akit halálra ítéltek, de még annál is rosszabb.A furcsa, hogy ekkor én már ugye fent voltam, de az álmomban megjelent három szám is, ami nagyon nyomasztó érzést kelltett bennem.Ez a három szám: 3, 6, 9.nem tudok azóta se rájönni, mi volt ez az egész, de már abban is kételkedem, hogy mind ez álom volt, oly valóságosnak tűnt, és azt meg végképp nem értem, miért kaptam rohamot.
117. Icus
2006. szept. 28. 05:02

Időszakonként vannak visszatérő álmaim. Pl: gyerekkoromban álandóan arra riadtam fel, hogy zuhanok.

Középiskolás koromban: harcoltam, az erdőben, az utcán, mindenhol lövöldőzés, és én álandóan rettegtem, mert volt amikor egy kukás mellény volt rajtam (vadító narancs) és ugyebár ezzel nehéz elbújni a zöld erdőben.

Anyukám halála után, mindig róla álmodtam, de soha nem találkoztam vele álmomban. Midig csak valaki szóba hozta. a mainapig így van ez. A barátnőm szerint addig nem is fogok vele áémodni, míg meg nem bocsátom neki, hogy meghalt. Hát nem tudom.


Gyakran visszatérő álmom még az is, hogy hiányos az öltözékem.

Az éjjel is azt álmodtam, hogy megyek a városunk főutcáján, két paplanba csavarba, amit ráadásul, uszályként húztam magam után. Hogy volt képes rajtam maradni azt nem tudom. Mindenki megnézett az utcán, én meg úgyviselkedtem, mintha ez tók természetes lenne, hogy rajtam csak paplan van. Az álmomban történnek az események egymás után, és egyszer csak azt veszem észre, hogy már fel vagyok öltözve, és rendben van minden


Érdekelne, hogy mi erről a véleményetek és ti is álmodtok-e?

116. 3b4055e2b2 (válaszként erre: 115. - Gota)
2006. júl. 29. 14:07

Kedves gota!

Ha nem álmodik veled nem is hivott volna fel!De Te fontosabb voltál Neki,mint hogy megsértődjön,ezért a tudatallatija megmutatta Neki, hogy mennyire szeret Téged!

115. gota (válaszként erre: 114. - 3b4055e2b2)
2006. júl. 27. 16:39

Mondjuk ezzel kicsit vitatkoznék. Amikor egyszer a hugommal kicsit összekaptunk, ő azt álmodta, hogy ő meg én egy réten sétálgattunk, beszélgettünk, néztük a szöcskéket, meg ilyesmik. Én pont aznap éjjel nagyon rosszul voltam, megbetegedtem, magas lázam is volt. Reggel felhívott, mert rájött, hogy butaság ilyenen vitázni, és hogy mégiscsak testvérek volnánk, vagy mi a szösz. Ha nem hív fel, nem tudta volna meg, h beteg vagyok, mert vidéken volt (suliban).

Szóval ilyen is van... Mondjuk ezután az álom után én is rájöttem, hogy tök hülye voltam, mert neki én akkor is a nővére vagyok, akármilyen hülye is, és ő mindig is fel fog nézni rám, és fontos vagyok neki, akkor is, ha ezt egy kicsit hülyén is mutatja ki... :)

114. 3b4055e2b2 (válaszként erre: 113. - 4726e582cf)
2006. júl. 27. 15:04
Az álmodból megérezted, hogy minden rendben van vele!Valószinüleg azért nem jelentkezik,hogy ezzel adja tudtotokra, hogy ugy jó neki ahogy Ő akarja!Tudja, hogy elégé felnőtt ahhoz, hogy a saját utját járja még akkor is ha pofonokat kap az élettől!Mindannyían ezt tesszük!Te meg biztosan nagyon szereted, még ha nem is mutatjátok ki egymásnak!Egyébként azért kapta lelked ezt az infót, hogy megnyugodjon!
2006. júl. 27. 11:28

Furcsát álmodtam a bátyámmal. Úgy egy hónapja anyum összesértegette, és nem is jelentkezik azóta, avagy, ha mi keressük, akkor nem veszi fel a telefont, nem reagál, nem ír válasz smst. Nem is nagyon tudjuk, hogy min húzta fel az orrát.

Nos vele álmodtam, hogy beszélgettünk és olyan volt, mintha mi sem történt volna. Csodálkoztam is álmomban nagyon, hogy hogy lehet, hogy beszélő viszonyban vagyunk... Furcsa volt nagyon. Gondolom amúgy majd megbékél, mert anyumnak igaza volt, van...

112. Seila
2006. júl. 27. 09:17

nekem anyukám volt nagyon beteg, és tudtuk, már nem sok idelye van hátra. A végkifejlet elött felébredtem, de a rossz hangulat megmaradt.

Félek az ilyen álmoktól, mert eddig mindig megálmodtam a bajt...

111. 3b4055e2b2 (válaszként erre: 108. - Zse pi)
2006. júl. 26. 10:34
Figyelted már az ilyen álmok után a környezetedet? Mit üzenhet a tudatalattid ha a hozzádtartozókról ezt álmodott?Én tudom, hogy ilyenkor megbetegednek!A zuhanás arról szól, hogy nehéz élethelyzet alakult ki és a lélek igy akar könnyíteni magán.Ugymond elalél a felelősség terhe alatt.A repülés az amikor a lelked kipiheni testi fáradtságodat!Igy töltötsz fel az Univerzum energiáival!
110. 3b4055e2b2 (válaszként erre: 109. - Gota)
2006. júl. 26. 10:29
Tapasztalatomból, ugy gondolom, hogy az olyan álmok amikben illat és egyéb testi közelség is valósnak bizonyul, az az egyik előző életbeli jelenet.Valószínü, hogy Te is fokozottabban érzékeny vagy és álmodban a lelked eljutt a mult és jövő dimenziójába!Persze mindenki eljár az alvás ideje alatt , de nem mindenkinek van szüksége az ilyen visszaigazolásra az előző életekből!
109. gota
2006. júl. 25. 11:24

Képzeljétek, mit álmodtam!!!

Egy fenyőerdőben sétáltam, szép, világos erdő volt, széles úttal. Olyan középköri ruha volt rajtam, de nem előkelő, inkább amolyan hétköznapi utazóruha. És egyszercsak valaki odakiabált nekem, hogy "VIGYÁZZ!". Oldalra néztem, és ott volt egy nagy barna medve. Tudtam, hogy nem szabad elfutnom, ennek ellenére pánikba estem, és elkezdtem rohanni, ahogy csak a lábam bírta. Viszont ettől a medve megijedt, és elkezdett üldözni. Utolért, és rámugrott. Iszonyúan megijedtem, és pont abban a pillanatban ébredtem fel, amikor láttam a mancsát egészen közelről. Mikor felébredtem, nem voltam zavart egyáltalán, ahogy az ember a rémálmoknál szokott lenni, egyszerűen csak tudtam, hogy egy álom volt, én pedig ott akkor meghaltam. De az a legfurcsább, hogy mindent teljesen átéltem az álomban: még a fenyők illatát, az út porát is éreztem...

108. zse pi
2006. júl. 25. 10:59

Imádok álmodni! Nagyon ritkán van, hogy rosszat álmodnék. Néha meghalnak az álmomban hozzámtartozók, ismerősök, olyankor sírok, ami valós sírás. (nedves is lesz a párnám) de amikor kisírtam magam felébredek, és jó érzés tölt el, így ezeket az álmokat sem nevezném rossznak.


A másik furcsaság: régebben sokszor zuhantam, sőt be is csapódtam. :( hú, az rossz volt.

De már tudok repülni álmomban. Tudom irányítani a dolgot. Pl, ha menekülök, vagy ha sietnem kell valahová, akkor repülök!!! :) Iszonytosan jó érzés!!! A zuhanás pedig már több, mint egy éve nem volt.

107. 3b4055e2b2 (válaszként erre: 105. - 4726e582cf)
2006. júl. 20. 15:09
Az is Jó ha ateista vagy!Viszont állitólag nem Istennek, hanem nekünk kell összefogva visszatalálni a paradicsomba!Akkor amikor Ádám és Éva állitólag kitaszitottá vált ezzel szabad kezet kapott, hogy döntsön sorsa felett!Mivel Ők a mi Őseink, Mi pedig egymás Testvérei ezáltal ahány ember annyi nézet.Talán ezért nem eggyezik a véleményük az embereknek.Isten tehát ezért nem szól bele sem a háboruba, sem az öldöklésbe!Ezeket a dolgokat nem azért irom mert hívő vagyok, hanem mert annyi saját börőmön tapasztalt dolgokat éltem már át ,hogy ennyi rálátásom van per pillanat!Egyébként sokszor elgondolkoztam már a dolgok összefüggésein és azok logikusan is elfogadhatóak számomra!Ha valaki tudná rólam, hogy előző életeim egyikében kegyetlenségeket követtem el akkor nem állna szóba velem senki!De mivel magamat is igy ismerem többnyire, hogy a jó mellett állok ezért nem itélhetem el sajnos az öldöklést csak a szeretet energiájával homályosithatom el! És ha erre egyszer minden ember rájön akkor lessz világbéke!Ebben akarok nagyon hinni és ezt erősitem! A csodába, ennyít irni!De ugyis csak az olvassa el akinek erre szüksége van!
106. Margitnéni (válaszként erre: 104. - Gota)
2006. júl. 20. 14:52

Á, biztos hogy nem ismerem, mivel senkit sem ismerek, néha el is csodálkozom, hogy soha nem látok olyan férfit, aki esetleg társam lehetne, nemhogy ismerjek is.

Egyébként voltak már nagyon érdekes álmaim. Vannak felületes álmok, amikor a nap eseményeit álmodjuk újra, vagy esetleg valami olyat, ami foglalkoztat bennünket. De van olyan álom is, amire évek múlva is visszaemlékszünk, még az érzésre is, hogy mit éreztünk akkor. Nem magamtól vagyok ilyen okos, Jung írta, de tényleg így van.

Egyszer álmodtam egy olyat, hogy valami szörnyűség volt a másik szobában, többen kijöttek onnan, és mondták, hogy nagyon óvakodjak tőle, és éreztették, hogy valami borzalmas dolog van ott. Féltem, de mégis bementem abba a szobába, és egy lefüggönyözött ágyban feküdt egy nagyon ronda vénségesen vénnek tűnő, és ami érdekes, sötétbarna színű valaki, akit még sosem láttam. Álmomban mégis azonnal ismertem, melegség öntötte el a szívem, ebből a sötétbarna lényből áradt felém. Én is nagyon szerettem őt, azt mondtam neki, ahogy az ágyára ültem és megfogtam a kezét, "te vagy az?" ő csak a szemével integetett, és mosolygott, az arcára nem is emlékszem, csak arra, hogy tudtam, hogy nagyon szeret, és vigyáz rám. Ezt már évekkel ezelőtt álmodtam, de úgy érzem ez a lény, ez létezik, pedig ahogy ott feküdt nem is embernek tűnt, csak egy sötét ijesztő valaminek.

105. 4726e582cf (válaszként erre: 100. - 3b4055e2b2)
2006. júl. 20. 14:20

Aha értem. Istent kihagynám. Ateista vagyok. Nem hiszem, hogy ennyi szörnyűség lenne a világon, ha tényleg létezne :(((, bocs ezért, de így gondolom.


Ennek ellenére pozitív energiát küldök nekik :).

104. gota
2006. júl. 20. 13:16
Igen, de azért arra is gondolj, hogy valamit nagyon szeretett volna mondani neked, de te nem akartad meghallagtni, sőt, még eleinte idegesített is... Lehet, h ez egy olyan valaki, akit ismersz, de nem akarod észrevenni... (Bár az álmoknál szerintem az a fontos, te mit gondolsz vele kapcsolatban, neked mit mond az álom...)
103. Margitnéni (válaszként erre: 102. - 3b4055e2b2)
2006. júl. 20. 13:13
Hát ha bejönne..., elmondhatnám, hogy megálmodtam az én "drágámat"! Majd jól szétnézek hazafelé menet -:)))
102. 3b4055e2b2 (válaszként erre: 101. - Margitnéni)
2006. júl. 20. 13:05
Úgy gondolom jár nyított szemmel mostanában!
2006. júl. 20. 10:19
Sziasztok! Én két pasival álmodtam úgy hajnalfelé. Egyiket sem ismerem, fogalmam sincs kik lehettek. Az egyikkel mindig beszélgettem, ő fiatalabb volt tőlem, de volt egy másik, aki minden áron meg akart velem ismerkedni. Mindig felbukkant ott, ahol én voltam, és beszélt hozzám, de már nem tudom mit. A fiatal pasi egy kicsit haragudott rá, mert mindig feltűnt körülöttem. Először nekem sem tetszett a dolog, meg se néztem, hogy néz ki, a fiatalabb hívta fel a figyelmemet, hogy ez a férfi akar tőlem valamit. Ekkor megint felűnt ez a kitartó lovag, és elkezdett énekelni, de szinte operaénekesi szinten. Teljesen elbűvölt! Ekkor végre ránéztem, és jól megnéztem. Magas volt, mackós alkatú, és korban is hozzám illőnek tűnt. Jóképűnek nem mondanám,hosszú volt a haja, egy kicsit zilált, de kedves arca volt, és nekem tetszett. Vártam, hogy mi lesz, de fel kellett kelnem, alig tértem észhez reggel. Álmomban megismertem egy férfit, ha szembe jönne velem, megismerném még az utcán is, még nem felejtette el az arcát.
100. 3b4055e2b2 (válaszként erre: 99. - 4726e582cf)
2006. júl. 20. 09:28
Ilyen esetekben csak annyit tehetünk, hogy szeretet energiát küldünk azoknak az embereknek akiknek ilyen eltorzult a lelkük és kérni Isten segítségét, hogy történjen az és kapjon belőle annyit amennyire szüksége van!Talán enyhülne az ilyen dolgok iránti vágya!Persze ehhez tiszta szívből kell kivánni!
99. 4726e582cf (válaszként erre: 98. - 3b4055e2b2)
2006. júl. 19. 16:25

Ettől máris mosolygok, mert én is kaptam annó ilyen kutyukat :D.


Próbálom elengedni őket, most lesz időm meditálni várhatóan, ha végzek a mai adag melómmal.


De különben reikivel semmit nem lehet tenni az ilyen dolgok ellen, mármint, hogy ne történjenek ilyen dolgok, vagy kevesebb? Bár ez nem agykontroll... úgyhogy valószínű nem :(.

98. 3b4055e2b2 (válaszként erre: 97. - 4726e582cf)
2006. júl. 19. 14:22
Akkor azokat a képeket enged el és szeretettel idéz fel a gondolataidba egészséges és jó körülmények között boldogan ugrándozó állatkölyköket!Az én e-mail-emre küldtek ilyen kis monitor tisztitó kiskutyákat. Öröm öket látni!
97. 4726e582cf (válaszként erre: 96. - 3b4055e2b2)
2006. júl. 19. 14:11

Miért, ha megnézem, akkor avval őket erősítem?


Mit tudok tenni ellene? Mivel gyengíthetném inkább? Még mindig sokkolnak a képek, amik az eszembe jutnak.

2006. júl. 19. 14:00
Örülők, hogy csak pár pillanatig nézted azt a videót és nem engedted, hogy a tudatoddal erősitsd az ilyen dolgok energiáját!
2006. júl. 19. 11:54

A tegnapi szörnyűség hatása alatt álmodtam éjjel, retteneteset szintén :(((((((((((((((.


A kutyámmal (50 kilós Husky - Németjuhász keverék). Alapból 3 lába volt, a bal hátsó lába hiányzott, és a jobb mellső csonkolva térd alatt brutálisan, véresen, és láttam a szenvedését, ahogy menni próbál, rálép a fiss sebre, a szálkásan törött csontra és szenved, hát mondanom sem kell, felébredtem és őt is felkeltettem és (mondjatok akármit) és behívtam az ágyamba és hozzábújta. 5 percig bírta... otthagyott, de legalább valameddig érezhettem a melegét, ami megnyugtatott...


Utálom az ilyen álmokat, az okozó videót is utálom, és azokat az embereket is, akik állatokat kínoznak nemcsak azon a videón, és azokat is, akik állati bőröket, bundákat vesznek fel... :((((. Bocs, ha valakit evvel megbántottam, de szörnyű az a videó. Ezért is vagyok ilyen csendben, teljesen sokkolt :((((.

94. muci5 (válaszként erre: 93. - 3b4055e2b2)
2006. júl. 10. 17:50
koszono az alomfejtest :)
93. 3b4055e2b2 (válaszként erre: 92. - Muci5)
2006. júl. 10. 09:53

Kedves muci5!


A válasz benned van!Segitségül menj vissza a topic elejére, ott van egy leírás arról, hogy miként tudjuk a saját álmainkat megfejteni.Ha ezt Én álmodtam volna akkor az lenne a megfejtésem,hogy nagyon szeretnék valakiről gondoskodni aki csak hozzám tartozik!Szükségem van arra , hogy a szeretetem átadhassam!

92. muci5
2006. júl. 10. 00:04

ha valaki tudja, hogy mit jelent, ha erdoben vagyok , tuz van, e az egyik fan latok egy feszket, felmaszokhogy megmentsem a fiokakat,nem madar, hanem 3 kiskutya, meg egy nagyon pici macska van benne, leviszem oket tulelik tuzet, de mire leertem, egy csomo kis vaddiszno megegett es megpusztultak!!!ott hevertek szana- szet a foldon...

ez ma reggel sikerult ossze hoznom mikor visszaaludtam

2006. júl. 9. 09:53
Azt álmodtam, hogy felmondtam a munkahelyemen, de óriási tehertől szabadultam meg ezáltal és nagyon jóleső érzéssel töltött el már csak az álom is.
2006. júl. 9. 09:28
Bocs, a gépelési, helyesírási hibáért. Nem arra ment, boltba, és hazajutni.
2006. júl. 9. 09:26
Én egyszer azt álmodtam, hogy Szegeden vagyok, a szokásos busszal megyek, de az nem arra ent, ezért teljesen kétségbeestem, leszálltam, ahol mindenki leszállt. Aztán elkezdtem sétálni, és voltak néhányan akik beszóltak nekem.Aztán mivel sötét volt, és mivel nagyon féltem, bementem egy bolta, ahol egy tök kedves eladónő volt bent.Aztán amikor körbenéztem a boltban a volt osztálytársaim képeit láttam a falokon.Aztán egyszer csak nagy durranás, és hangzavar volt, és aztán hirtelen az eladónő azt mondta, hogy el kell mennünk, és mondta, hogy jön velem, mutatja az utat, hogyan tudok hzazajutni.

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook