Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Akit a rendőrök már levillogtak, és így állítottak félre ellenőrzésre!de vajon ennek kötelességünk eleget tenni? fórum

Akit a rendőrök már levillogtak, és így állítottak félre ellenőrzésre!de vajon ennek kötelességünk eleget tenni? (beszélgetős fórum)

1 2 3 4 5 6 7
2010. márc. 21. 18:51
Egyszer a fővárosban voltunk lagziban, és vidékiek együtt indultunk haza 4 autóval éjszaka. Kétszer állítottak meg rendőrök. Másodszor megkérdeztük árulja már el, hogy miért? Ő erre azt válaszolta, hogy a díszítést látják az autón. Számítsunk rá, hogy még meg is fognak állítani. Szerintem nem kell hozzá különösebb indok, hogy miért állít meg.
2010. márc. 21. 18:48
A megkülönböztető fényjelzést használó gépjárművel a KRESZ rendelkezéseinek betartásával lehet a közúti forgalomban részt venni. A megkülönböztető fényjelzés használata a közúti közlekedésben résztvevő más járművek megállítására csak akkor jogosít, ha a rendőr a KRESZ-ben előírt módon is jelzi a megállási kötelezettséget. A rendőri jellegű gépjárművel csak jogszabálysértés észlelése esetén vagy rendőri akció során lehet más járművet megállításra kényszeríteni. A nem rendőri jellegű gépjárműveknek az ilyen intézkedés során rendelkezni kell a külön belső normában meghatározott technikai felszerelésekkel.
18. e416ca8fa0 (válaszként erre: 9. - Goodall)
2010. márc. 21. 18:47
jaja :)
17. f3ef182e14 (válaszként erre: 14. - Meliga)
2010. márc. 21. 18:47

ez azért vicces, nem?

de ahoz, hogy elmondja miért állított meg, ahoz előbb meg kell állni

és ha elkezdesz menekülni, akkor tényleg bajba kerülhetsz

2010. márc. 21. 18:47

Saját elhatározásból a rendőr akkor használhatja a megkülönböztető jelzéseket, ha:

a) híradástechnikai szempontból „holttérben” mozog,

b) az ügyeletes vagy az elöljáró akadályoztatása miatt engedély nem kérhető,

c) a sebességtúllépést mozgásban – gépjárműkövetéssel – ellenőrzi,

d) az engedélykérésből adódó késedelem az élet- és vagyonbiztonságra, a közbiztonságra, a bűnüldözés érdekeikre vagy a Rendőrség tekintélyére hátrányt jelent.

2010. márc. 21. 18:46

igen, van hozzá joguk

de a polgárőröknek nincs

és sajnos előfordul, hogy ők is igazoltatnak

én nekik nem állok meg

félek

14. Meliga
2010. márc. 21. 18:46
ok nélkül nincs joga.meg kell indokolni miért állitott meg.
2010. márc. 21. 18:45
Igen jogos!Mégsem füstjelezhet a kipufogóval!:)))
12. wanda2
2010. márc. 21. 18:44
Szerintem is van hozzá joguk, miért ne?
2010. márc. 21. 18:44
Igen, szerintem is igen:)
10. 62cc0f78ae (válaszként erre: 7. - E416ca8fa0)
2010. márc. 21. 18:44
Ez jó! :)
9. goodall (válaszként erre: 7. - E416ca8fa0)
2010. márc. 21. 18:44
A főtörzs kiugrik a kocsiból, futva üldözni kezdi, elévág aztán leinti. :)
8. zebracsikó (válaszként erre: 1. - Pinki87)
2010. márc. 21. 18:43

jogosan?

már miért ne lenne hozzá joguk?

2010. márc. 21. 18:42
Miért hogy állítson másképp félre?Kiabáljon?
2010. márc. 21. 18:41
igen,tudomásom szerint igen indokolt esetben meg kell állni
2010. márc. 21. 18:41
Szerintem igen. Szerinted miért nem?
2010. márc. 21. 18:40
bekapcsolja a szirénát és villog a lámpával
2010. márc. 21. 18:39
mikor mögötted jönnek ,és villog a sziréna!
2. 4b6a2525df (válaszként erre: 1. - Pinki87)
2010. márc. 21. 18:39
Mit értesz azon, hogy "levillogva"?
2010. márc. 21. 18:38

mindenkit várok ,akiket a rendőrök ily módon félreállítottak,azaz levillogva!

de vajon jogosan teszik ezt?

várom a véleményeket!

1 2 3 4 5 6 7

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook