Akik nem akartak gyereket...és mégis lett nekik (beszélgetés)

ha angolul tudtok,akkor nagyon sok, őszinte blog van ebben a témában is. MEghallgatják egymást, nagyon érdekes élettörténetek vannak. Senki nem ítéli el a másikat. Én ott szíveseben olvasgatok.

Ha kell link, szóljatok!!:)

Ha a te (leendő) gyereked kerülne olyan helyzetbe, hogy ezt az utat kell választania, és nem egészségügyi oka lenne, hanem a többi közül bármelyik, hogy éreznél, segítenéd, vagy kitagadnád? Ezeknél a döntés se könnyű, de eleve a körülmény baromi nehéz, amit egy átlagember el se tud képzelni.

Anyukámnak volt olyan diákja, akit testvéreivel együtt elvettek a szüleitől, mert az apjuk veszélyeztette az életüket. Ki tudja, miket tett, vagy próbált. Akárhogy próbálnánk elképzelni az ilyen nehéz helyzetbe került - valójában kiszolgáltatott - emberek életét, meg se közelíthetnénk a valóságot. De megpróbálhatjuk megérteni őket, és ha tudunk, segíteni, de a segítség nem az ítélkezés, és nem az, hogy rájuk erőltetünk még valamit.

Az anya életét ezek a helyzetek veszélyeztethetik:

- a magzat maga egészségügyi kockázatával (de nem ez az egyetlen)

- ha az anya öngyilkos lenne, ha meg kell tartania a babát

- ha az anya gyilkossá válna, mert megölné a babát

- ha az anya pszichésen belerokkanna, mert olyat erőltetnének rá, amit nem akar

- az anya környezete (külső tényező, közeli család, az egész, amiben szocializálódott)

NINCS JOGOD megítélni senkit, aki ezt az utat választja, de lehetőséged van változtatni és esélyt adni arra, hogy jobb legyen, és ne kelljen ezt az utat választania az embereknek, kizárólag akkor, ha az első eset áll fenn. Jelen világunkban a többi eshetőség is fennáll, amíg azok nem szűnnek meg, nincs joga senkinek ítélkezni.

Az abortusz nem gyilkosság.

Ha valakire ráerőltetsz egy gyereket, akit nem akar, annak sokkal nagyobb kockázata van:

- megölheti a babát

- öngyilkosságot követhet el

- elmehet illegális abortuszra, ahol nem sterilek a körülmények, fertőzést, vérmérgezést kaphat, és meghalhat

Később lehet, hogy képes lesz befogadni egy kis életet, és nagyon jó szülő válhat belőle, de csak akkor, ha esélyt adsz az ilyen nőknek választani, kritikus esetben élni...

Régebben azért volt sok gyerek egy családban, mert nem feltétlenül volt védekezési lehetőség, némely nők, akik megelégelték a "tenyészkanca" szerepet, a sokadik terhességnél már mindenre képesek voltak, még az öngyilkosságra is.

Kb. másfél éve egy nő meghalt, mert nem végezték el rajta az abortuszt, vérmérgezést kapott a magzattól, aki már életképtelen volt, az orvosai tiltották meg az egyetlen dolgot, ami megmenthette volna az életét.

Gyerekeket rontottak meg rokonaik, nem egyedi eset, de eltitkolják, az a 11 éves kislány évekkel ezelőtt azért volt kirívó, és azért kapta fel a média, mert szellemi fogyatékos volt.

Nem tudom gyilkosságnak tekinteni az abortuszt, a hülye bigott nézeteket vallók miatt emberek életét nyomorítják meg, vagy veszik el. Kik vagyunk mi, hogy megítéljünk valakit, aki ezt az utat választja? Mi éljük az életüket? Belelátunk az életükbe? Tudjuk, mit éreznek? Tudjuk, miben nőttek fel, miben szocializálódtak? Talán mi éltük át az ő gyerekkorukat, mi tanultuk el az ő normáikat? Nem.

Te se tudod, én se tudom.

Egy rokonomnak volt abortusza, mert a baba és ő is belehalt volna a terhességbe, az egyik legjobb ember volt, akit ismertem, nem gyilkos.

nem értem, hogy miért erőlteti rá néhány hozzászóló a véleményét másokra. Mindenkinek megvan a saját véleménye, mit kell itt kakaskodni??

Aki másokat akar meggyőzni, az tulajdonképpen magát győzködi..

Amúgy jó a téma!!!

Olyan is van, aki védekezik, aztán mégis becsúszik a gyerek. Aztán az mit tegyen? Szülje meg, mégha púpnak sem kell a hátára? Csak azért hogy a hozzád hasonlók ne gyilkosozzák le?

Amit a felelősségről írtál, az megint érdekes.

Ha valaki annyira felelőtlen, hogy nem védekezik, azt büntessük azzal, hogy szülje meg a gyerekét, ha akarja ha nem?

Nagyszerű! Felelőtlen emberekre bízni büntetésül egy kisgyereket.

Hova kell annál nyomósabb ok, minthogy egy nő nem kíván gyereket?

Nem kívánja kihordani, megszülni, felnevelni. Ez sokkal nyomósabb ok, mint az esetleges egészségügyi problemák.

Iegn, így van ez. Nem kell valami csoda eufóriát várni, nem erről szól ez. Sokkal inkább a hosszú távról. De ettől még persze, előbb-utóbb jön az a nagy kötődés is. Mert ugye az lesz számodra fontos, azt fogod szeretni, amibe az energiát fekteted.

Ki van ez találva az embernél, nem kell ettől külön tartani. Az meg, hogy egy kicsit tartunk, az meg normális.

Szerintem meg az a jó időpont a szülésre, ami egy picit korábban van az általunk ideálisnak gondoltnál. Persze nem túl korán, de azért általában aki már nagyon eljut oda, hogy most jöhet, az hamar átfordul a "jönnie kell"-be és olyankor meg jön a sikertelenség, a görcs, a hőmérő, a kényszerlombik, meg mittoménmi. Talán jobb is egy kicsit, ha eddig nem jut el az ember, mert a gyereknek több esze van, nem hagyja...

Nem tudhatod, kinél mi áll a háttérben, nem ismered mindenkinek a körülményeit, a helyzetét. Van olyan is, hogy védekezés mellett esnek teherbe, van, akinek a családi háttere problémás.

Ilyen témánál eszembe szokott jutni az a szellemi fogyatékos kislány, talán 11 éves volt, akit a nagyapja ejtett teherbe, és megszülte a babát. Nem is biztos, hogy felfogott mindent. Mikor kutakodni kezdtem, azt találtam, hogy nem is annyira volt egyedi az eset, bizonyos embercsoportot nézve viszonylag gyakoriak a kirívó esetek. Nem tartom normálisnak, hogy ilyenek megtörténhetnek, úgy értem, tenni kéne, hogy ilyenek ne történjenek meg, mert ez beteg környezet, ahol ilyen esetek előfordulnak, mind a gyakori abortusz (főleg tizenévesen), mind a vérfertőző viszonyok, és ezekre a rétegekre jellemző a tucatnyi gyerek is, meggondolatlanul. Nem helyes, hogy gyerekek ilyen légkörben szocializálódnak, ezt a mintát veszik át, és adják tovább, pedig ez történik. Azt írod, nem sajnálod, abban az értelemben, ahogy érted, nem is kell, ugyanakkor más értelemben az így szocializálódó gyerekeket én sajnálom, mert beteg mintában nőnek fel, és nagyon kérdéses, hogy ebből mennyire tudnak kitörni.

Bár nem rettegés és depresszió, de elés sok kétség töltött el a terhesség idején. 3 és fél év elteltével, őszintén mondhatom, hogy mostanra már minden borús gondolat teljesen szertefoszlott :)

Az első hozzászólásodban 20 év kényszert említettél. Ezt nem így kell felfogni, egy baba érkezése miatt még nem kell lehúzni rolót. Természetes megváltozik az egész életed, alkalmazkodni kell a baba "életviteléhez", de a sok áldozat, amit érte hozol, nagyon megéri! :)

Akik egész felnőtté válásukig rossz lelki-idegi körülmények között élnek otthon, sosem fognak boldog, elégedett felnőttek lenni a rengeteg frusztráció, sérelem, elfojtott érzelmek miatt.

Na persze a kiegyensúlyozott élet sem garancia, de azért összehasonlíthatatlan....

Nem hiszem, hogy egyedul maradnal a velemenyeddel, hiszen sokaknak voltak normalis szulei, es keptelenek aterezni azt az allapotot, amikor a gyerek ugy erzi, jobb lett volna, ha meg sem szuletik. Mindazonaltal szamos lelek van, akinek ez nem adatott meg.

Adj halat a joistennek, hogy csodalatos edesanyad volt. Nem mindenki ilyen szerencses :)

Ebben igazad van, így belegondolva az én ismerőseim között is van erre példa.

Tényleg nem tudom sajnálni azokat, akik felelőtlenül, gyakran járnak abortuszra, de még sajnáltatják magukat. Én úgy gondolom, nem ők az igazi áldozatok ilyen esetben.

Nem tudom... Én gyakran úgy érzem, nincs is helyes nézőpont, egyszerűen csak különbözőek.

Ha valaki nem akar gyereket, védekezzen, ne abortuszra járjon.

Nem szándékoztam beleszólni semmibe. Ha figyelmesen olvasol, észreveheted, hogy nem is azt írtam hogy kivétel nélkül helytelenítem, hanem egyes emberek felelősségéről beszéltem. E kapcsán jöttek szóra a miért? - ek. Pusztán leírtam a véleményemet, ahogy sokan mások is. Nem mindenki ért velem egyet, de könyörgöm... Nem is lehet, túl sokan vagyunk ahhoz. Van, aki értelmes ember módjára tudja kezelni a véleménykülönbözést, meg van aki nem... Nyilván ebben sem vagyunk egyformák. :)

Kijavítalak: Lehet hogy te pofázni szoktál, de én véleményt írok és érvelek. :) Nálunk legalábbis így szokás... ;)

A mártírkodásnak is megvan a maga lelki háttere, problémája. Aki mártírkodik, az nincs rendben, az segítségért kiabál, még akkor is, ha nem ismeri el. Én ezt pontosan ismerem, mert a családomban is több ilyen "mártír" van, segíteni meg nehéz, de jobb, mint sz*rban hagyni.

És remélem, hogy te nem is leszel bigott és elvakult ebben a témában, valószínűleg ők se úgy indultak, akik olyanná váltak, és nem vették észre, hogy átestek a ló túloldalára. Erre jó odafigyelni, és ha a környezetedben akár csak egy esetet ismersz részletesen, már az is segíthet jobban elfogadni valamit, amit amúgy nehéz.