Főoldal » Fórumok » Hobbi & Otthon fórumok » Akik elvesztették a lakásukat, házukat, autójukat mert nem tudták fizetni várlak benneteket! fórum

Akik elvesztették a lakásukat, házukat, autójukat mert nem tudták fizetni várlak benneteket! (beszélgetős fórum)


1 2 3
2010. dec. 16. 01:41
Szóval akkor itt sokan azt várják, hogy biztonságban legyen gyerekük. El kell felejteni. Igen a hitel egy szar dolog, de sok esetben az emberek nem is ennyi törlesztőt vállaltak. Első férjemmel mi is hitelt vettünk fel. Ma már azt mondom a világ legnagyobb barma voltam, hogy belementem. Nekem baromi szerencsés életem volt olyan szempontból, hogy már 16 évesen volt egy lakásom és rá két évre egy telek is a nevemre került. Soha nem tömtek pénzzel a szüleim és nem is voltak gazdagok ezek örökségek voltak. Aztán még megörököltem szüleim régi autóját. Ezzel azt gondolom meglett mindenem. Amíg meg nem ismerkedtem a férjemmel akinek mindene a hitel volt. Aztán már annyi volt, hogy eladtam a lakást amit felújítottunk és nagyon jó áron sikerült eladni és építkeztünk. A legnagyobb hiba itt következett. Csináltam egy jó építőipari vállalkozást és ő pedig dolgozott benne, lényegében együtt csináltuk ami nagyon jól ment. Aztán mivel a ház mellé építettünk üzlethelyiséget is kialakítottunk rábeszélt hogy vegyünk fel 12 millió forintot mely akkori törlesztője 80 000 forint volt, mi meg jól kerestünk. Azóta már nem vagyunk együtt a törlesztő 140 000 más hitelem nincs ezt pedig ő nem akarja fizetni a felét sem, pedig nem a házra lett elköltve végül és nem is lett vállalkozás. Bizonyára nagy barom voltam sőt, de ettől függetlenül senki nem érdemli meg, hogy elveszítse a házát. Jelenleg pedig nem túl egyszerű eladni. A hitel összege pedig mára már 20 millió forint amire azért bevallom őszintén nem számítottam és véleményem szerint még sokan vannak így. Most olyan nyomott áron lehetne eladni, hogy semmi nem maradna belőle. Egyenlőre fogalmunk sincs meddig bírjuk még, mert azóta több mint egy éve új párom van és van egy kislányom emellett jelenleg babát várok. Hiszem, hogy sikerülni fog fent maradni, de egyben biztos vagyok, minden ami anyag elvehetik tőled a ház soha nem a tiéd, ahogy egy autó sem a tiéd. Az érzéseid, tapasztalataid, szeretteid az emlékeid azok amiket nem vehet el senki. Ezért úgy gondolom rövid az élet és nem lehet az anyagi javakra várni, mert nem túl fontosak. Sokaknak ez egy jó tanulási folyamat, mikor azt hiszi elveszített mindent rájön, hogy minél kevesebbje van anyagiakban annál jobban értékeli azon dolgokat amik az anyagiakon túl mutatnak, a gyerekeiknek egymásnak. Ezen felül minél kevesebb van anyagiakból annál kisebb a nyomás az emberen, mikor pedig el tudja engedni rájön nem is volt fontos. Vannak akik egy baba kedvéért adósodnak el akkor most ők is felelőtlenek vagy csak tudják, hogy teljesen mindegy mid van, ha az nincs amire a legjobban vágysz.
75. bd37ba754f (válaszként erre: 73. - A0c1361e44)
2010. aug. 12. 11:06
kifizettük a tartozást,és letudtuk teljesen
74. 1fe7fa0d33 (válaszként erre: 67. - Bd37ba754f)
2010. aug. 11. 18:12
Ez azt jelenti,hogy esetleg kijönnél?
73. a0c1361e44 (válaszként erre: 70. - Bd37ba754f)
2010. aug. 11. 15:48
És az autóból nem maradt tartozásod?
72. bd37ba754f (válaszként erre: 68. - Ministry)
2010. aug. 11. 14:49
Illetve nem lakoltattak ki mikor a második babával terhes lettem azt mondtam abba az idegbe nem fogok szülni,így hagytuk ott és jöttünk albérletbe.Próbáljuk eladni,a bank is de egyikünknek se megy.Elvileg elárverezik,de mi már rég nem lakunk ott így csak arra várok legyen vége:)
2010. aug. 11. 14:44
A gyerekeimet sose bánom meg nem azt írtam hogy most utcán vagyunk,nincs mit együnk,nincs mit felvegyünk stb.Két erős akaratú dolgos emberek vagyunk megteremtjük azt amire alap fokon nekünk és a gyerekeinknek szükségünk van,takaros rendes albérletet tartunk fent,kicsi kocsink van de szuper járgány:)Azt mondhatom még mindig jobban élünk mint azok akiknél egyik szülőnek nincs munkája és"nem talál", az anyuka meg 4-5 gyerekkel családi pótlékon vagy gyesen tengődik.Az is igaz hogy idén csak egyszer láttam édesapámat és nagyszüleimet mert nagyon messze vannak drága a benzin:)
70. bd37ba754f (válaszként erre: 69. - Ministry)
2010. aug. 11. 14:38

Férjemék csinálták több mint 10 éve.

Ja autó...mi simán vissza adtuk,nagy volt sokat fogyasztott...nem vártuk meg a végső határt.A ház az más.Ott nem egyezkedtek csak küldték naponta az arrogáns behajtó cégeket.Írtunk,hívtuk hogy ez rengeteg nem fog menni.A válasz oldjuk meg különben elveszik.

69. Ministry (válaszként erre: 44. - Bd37ba754f)
2010. aug. 11. 08:04
Mikor csináltátok a vállalkozást?
68. Ministry (válaszként erre: 10. - E58903e3ab)
2010. aug. 11. 08:00

Miért baj, ha elmondja a véleményét?

Szerintem is nagy felelőtlenség volt így gyereket vállalni.

Az pedig még nagyobb hülyeség volt, hogy nem tettek a kilakoltatás ellene semmit!

Nem a hitel miatt akarom bántani, szó se róla!

Az én szüleim is hitelre vették az autójukat, és nekik is megugrott a törlesztőrészletük. Elmentek a bankba és megegyeztek, hosszabb ideig fizetnek kevesebbet, amit még bírnak.

A munkatársával egy napon vették az autót. Az övét lefoglalták, mert arra is lusta volt, hogy bemenjen szerződést módosítani. Vett másfél millióért egy autót, 3 évig fizette, majd a bank elárverezte 300 ezerért.

Ő csak annyit mondott, nem fog megalázkodni a bankban, amiért nem tud fizetni...

67. bd37ba754f (válaszként erre: 61. - 1fe7fa0d33)
2010. aug. 10. 23:06
nyujtom a kezem:) vagyis nyujtanám segítség kérésre.A férjemet kinevezték nemrég raktárvezetőnek most iszonyat jó pénzt keres:D :D fanyar mosojal,de biztos talpakon áll munka szempontjából,nekem lesz necces mert a munkahelyem a gyed alatt megszünt de megoldjuk.
66. bd37ba754f (válaszként erre: 65. - A0c1361e44)
2010. aug. 10. 23:03
Lassan 3 éve hirdetjük kutyának se kell,mert akinek lenne rá pénze az nem ott vesz,másnak meg nincs pénze s hitelt nem kap...Az ottani önkormányzat csak azt ajánlotta fel hogy alkalmanként 20 ezer!!! ft ért lekaszáltatja a füvet...no comment...
2010. aug. 10. 19:18

Az a lehetőség amiről beszéltek régebben, hogy az önkormányzat átvállalja a hitelt a tulajdonjogért, nem létezik? Megnéztetek minden lehetőséget már?

Igen, az axa valóban fekete listás bank....


Én a válság előtt lettem munkanélküli, majd beteg. Aztán mindent elvesztettünk. Kocsit, lakást. Idén kezdünk rendbejönni. Ezt most egy kicsit kiszineztem:) Lett állásom, a férjemnek is. Vettünk lakást is. De nagyon nehéz újra kezdeni.

Tőlünk nem bank vette el sem az autót sem a lakást, mert eladtuk. Ár alatt, de még mindig jobban jártunk, mintha a bank értékesitette volna. Ti nem tudjátok eladni?

64. e58903e3ab (válaszként erre: 62. - Manul)
2010. aug. 10. 18:47
na igen:)
63. e58903e3ab (válaszként erre: 61. - 1fe7fa0d33)
2010. aug. 10. 18:47
Igy kéne mindenkinek gondolkoznia, mint nektek.Gondolok itt a segitségnyujtásra.
62. manul (válaszként erre: 60. - Anyuci91)
2010. aug. 10. 18:47

Soha!

Számomra az a felháborító,hogy amíg az emberek elbukják az otthonaikat addig a bankok profitot tudnak termelni.Öket miért nem érint a válság? Miért hárítják át a veszteségüket az ügyfeleikre?

61. 1fe7fa0d33 (válaszként erre: 58. - E58903e3ab)
2010. aug. 10. 18:45

Köszönjük mi már nagyon jól vagyunk.

Szeretnénk,ha másoknak is jó lenne,ezért akinek csak tudunk segitünk kijutni.

2010. aug. 10. 18:38
Igen is a rossz irányitás és a hibás politika miatt kell elszenvednünk ezt Csak kizárólag a 20 év alatt több milliárd forint ment veszendőbe kérdem én az államkasszába mikor fog visszakerülni az a pénz, amit elloptak hivatalosan talán soha. Üdv.Ágnes
59. 96030e3b22 (válaszként erre: 57. - Anyuci91)
2010. aug. 10. 18:35
Szerintem ne menjünk el a politizálás felé,mert nem ez a lényeg.
58. e58903e3ab (válaszként erre: 56. - 1fe7fa0d33)
2010. aug. 10. 18:34
Nektek is minden jót:)
2010. aug. 10. 18:34

A rendszer váltás után rengeteg ember becsaptak, de főleg a külföldi bankok miatt jutott sok ember koldusbotra. Ahhoz, hogy az emberek ismét fizetőképessé váljanak munkahelyeket kellene teremteni és nem elküldeni az alkalmazottakat ezzel is növelve a munkanélküliek számát. Ma már koczkázatos egyáltalán hitelt felvenni, mert könnyen igy járhat az ügyfél. Jövő év április 16-ig meghosszabbitották a kilakoltatást, de utána, hogy mi lesz az már teljes mértékben bizonytlanná vált. Megmondom őszintén szégyen ez az országunknak, hogy egyáltalán idejutottunk.

Az előző kormánynak a hibája az, hogy hazánkat teljesen tönkretették és a felelősség is őket terheli. Üdv.Ágnes

2010. aug. 10. 18:31
Nekünk is tönkre ment a vállalkozásunk.A házunkat megtudtuk menteni,de csak úgy,hogy több banktól kellett kölcsönt felvenni.Közben betegség is közbeszólt.Ezért raktárosként kellett dolgoznom,a párom is elment egy gyárba,de kevés volt a pénz.Ezután összecsomagoltunk és kijöttünk Hollandiába.Azóta már minden sinen van.Nem tudtam volna igy átvészelni a történteket,ha nem áll mellettem a családom.
55. bd37ba754f (válaszként erre: 52. - Manul)
2010. aug. 10. 18:31
véleményem szerint aki nem felső iskolás,vagy nincs olyan képzése amivel biztos egzisztenciát tud teremteni 35 éves koráig az hiába vár a nagy csodára hogy előbb a körülmények legyenek 100%-osak és utána a baba...Ilyenkor nincs mire várni mert eltelik az idő:(
54. 96030e3b22 (válaszként erre: 44. - Bd37ba754f)
2010. aug. 10. 18:30

Ez a lényeg,hogy pozitívan gondolkodsz,és megpróbálsz ebből kijönni.

Ha így alakult is megpróbálod a legjobbat kihozni belőle.

53. bd37ba754f (válaszként erre: 29. - Kitrákotty)
2010. aug. 10. 18:28
Nem látom felelőtlenségnek az előzmények miatt.Max a havi pelenka ami többletet kiván:D Én fogyózom így az én kajámat ő kapja meg:D vállanék 3-4-5 gyereket is de azt tartom felelőtlenségnek nem a kettőt.Azért köszönöm a hozzászólást.
52. manul (válaszként erre: 44. - Bd37ba754f)
2010. aug. 10. 18:26
Nagyon sokan belebuktak a válságba és egyebekbe ezzel nem vagytok egyedül.Bár gondolom nem vígasztal de talán jó tudni,hogy nem Ti vagytok az elsők és nem is az utolsók és nem elsősorban Ti tehettek a helyzetetekről hanem a gazdasági helyzet alakulása.Sajnos ebbe mi is beleestünk nagyon nehéz lett a helyzetünk a válság után.Még nem nagyon látjuk a fényt az alagút végén de talán valami néha pislákol nagyon halványan.Nekünk nincs gyerekünk,lombikkal próbálkoztunk korábban ami nem jött össze.Miután beköltöztünk a házunkba gondoltam itt az idő kezdjünk bele újra,de sajnos az anyagi kereteink nem tették ezt lehetővé.Most egy kicsit jobb a helyzet de még mindíg nem merünk belevágni,ki tudja mit hoz a holnap.Félek,hogy talán túl késő lesz!
51. bd37ba754f (válaszként erre: 37. - Manul)
2010. aug. 10. 18:24
basszus:( magyarán+ több mint 70 ezer havonta...
50. bd37ba754f (válaszként erre: 38. - 96030e3b22)
2010. aug. 10. 18:22
Férjem 10 évvel idősebb szóval mire 32 leszek ő 42 10 éves gyerek nagypapának hívná nem apának:)
49. bd37ba754f (válaszként erre: 43. - Viva70)
2010. aug. 10. 18:21
De jó azt a két hónapot átvészelitek:)
48. bd37ba754f (válaszként erre: 46. - E58903e3ab)
2010. aug. 10. 18:19
Igy igaz:) A többi kialakul:)
2010. aug. 10. 18:18
amint írtam a vámkezelés alatt jött az ötlet hogy befektessük a megtakarítást és elkezdjük a házat.Senki nem tudja mit hoz a jövő,hogy egyik hónapról a másikra nincs munka,hogy válság jön,hitelek emelkednek akár a duplájára,hogy a "bank"embere ott áll a kapuba és a pocakos anyukának mondja minden nap hogy ha nem fizettek kilakoltatunk,elárverezünk,lefoglalunk,hogy egy szál semmibe lehet utcára menni...Ezt senkinek sem kívánom.
1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook