A tükör törvénye (beszélgetős fórum)
Hu, Hoxa ne haragudj:(
Maskor figyelmesebb leszek!
Azért a képekkel óvatosan, mert Mókica képéhez is hozzá kellett nyúlnom, mert túl széles volt és széttúrta a fórum szélét.
Úgyhogy csak akkor tegyétek fel, ha kicsi a kép.
kuld el nekem a kepet a mail cimemre es beteszem ahova akarod....
a cimem a bemutatkoyo oldalon megtalalod:)
ui. mit nem ertesz amugy, megprobaljam a megegyszer leirni valahahogy maskepp ...:D
Nem, ide a fórumba szerettem volna a karácsonyoshoz.
Láttam, hogy neked sikerült.
Éva a sütidhez is betudod igy tenni a képedet:)
Én is igy tudtam:)
Puszi
na végre:))
szóval te ne hagyj ki helyet eggyik betű vagy jel között, folyamatos legyen!
na csak nem tudom beirni azt a sort ami a lényeg...
próbálkozok még...
< IMG SRC =" cim ">
Ha a képre kattintasz a jobb egér gombal kjön egy kis ablak, abban van egy olyan, hogy tulajdonságok...arra rákattintasz ismét és valami ilyesmi kell keresned -> [link]
na és akkor ezt kell beszúrnod ez közé...
<IMG SRC = "ide jön az a cim amit én is beirtam példának ">
ne hagzj helyet sehol, én csak igy tudom beirni ide, hogy lássd....
remélem érthetően irtam le....ha nem szólj
Puszi
Örülök, hogy nem csak én látom igy a dolgokat...
Köszike csajok a hozzászólásotokat:D
Nagyon érdekes és elgondolkodtató az írásod!
Nekem erről egyből az jutott eszembe: vannak a nyílt és sumák emberek.
A nyíltak: akik beszélgetés közben a másik szemébe (mernek) néznek; akarnak látni, tanulni, fejlődni; őszintén és bátran felvállalják saját és mások véleményét.
A sumák emberek: beszélgetés közben lehajtja a fejét, kerüli a szemkontaktust; nem akar a "tükörbe" nézni, nem viseli el az önkritikát.
Pedig amit mások szemében gyakran meglátunk kimondatlanul is, azok a kritikák épitőjellegüek is lehetnek jellemünk formálásában.
Igaz az a mondás: a szem a lélek tükre!
Hogyan láthatom meg másokban magam?
<IMG SRC=" [link] width=500>
Minden egyes interakció, amely köztem és a külvilág között lezajlik, bizonyos értelemben fejlődésem része lehet. Ha tudatosan odafigye-lek arra, hogy partnereim kérdéseikkel és válaszaikkal tükröt tartanak elém, min-den egyes esemény – különösen, ha az érzelmeket kelt bennem – személyiségem fejlesztésének részévé tehető. Ezt a szemléletet én a tükör törvényének nevezem. Hogy ki milyen gyakran tekint belé, csak attól függ, mennyire kíváncsi önmagára. A tükör ugyanis mindig jelen van
<B>Az alábbiakban részletesen áttekinthetjük, hogy tulajdonképpen mit is árulnak el ezek a törvények.</B>
1. Minden, ami mások viselkedésében zavar, tulajdonképpen önmagamban van. Tehát amit kritizálok a másikban, ami ellen harcolok, az bennem is megtalálható.
A minap egy társaságban vita alakult ki arról, milyen ember is Orbán Viktor. Azon vettem észre magam, hogy hevesen kritizálom vehemenciáját, erőszakosságát, dominanciáját és azt, hogy úgy tűnik, nemigen kéri ki mások véleményét a döntései előtt. Már vagy két perce beszéltem lendületesen, amikor egyszer csak megszólalt a „belső hang”, és azt kérdezte tőlem: „Szeretnél olyan fiatal és erős lenni, mint ő?” Mondanom sem kell, a mondat közepén elhallgattam… Érdekes, hogy miközben beszéltem – ha jól belegondolok –, ugyanolyan vehemens, erőszakos és domináns voltam, mint akit kritizáltam.
Mi az, ami dühössé teszi Önt? Ki zavarja legjobban a környezetében, és vajon miért? Mi az, amit Ön jobban csinálna?
2. Ha az, amit egy másik személy kritizál rajtam, amit meg akar változtatni, sért, bánt, érint stb. – azt jelenti, hogy azt a dologot nem dolgoztam fel, nem oldottam meg. Ilyenkor az egóm sérül, mert túlságosan erős.
Vannak olyan vágyaim és céljaim, amelyeket a környezetem erős kritikával illet. Ez a kritika néha sért és bánt engem. Szeretnék például önzetlenebb lenni, és amikor valaki önzéssel vádol – rendszerint igaza is van –, akkor saját magam el nem fogadott egocentrizmusával szembesülök. Ha jóban lennék ezzel a tulajdonságommal, nem érintene kellemetlenül a vele való szembesülés sem.
Melyik az a tulajdonsága, ami a legjobban zavarja, ha kritizálják Önben? Milyen helyzetekben hajlamos a sértődésre? Mi bántotta legjobban az elmúlt héten? Mi az, amit még nem dolgozott fel?
3. Ha az, amit a többiek kritizálnak bennem, amit meg akarnak változtatni, nem érint engem, akkor az az ő problémájuk, feldolgozatlanságuk, tökéletlenségük, melyet kivetítenek rám, mert önmaguk nem tudnak, nem mernek szembenézni vele.
Ez nehéz téma. Mert nem az a gond, ha valaki kritizál, hanem az, ha ezzel engem elbizonytalanít. Ez az én részem. Az övé pedig az, hogy valamit kezd ezzel a kritikus ponttal. Én legfeljebb segíthetek neki – kérdésekkel, vagy azzal, ha saját személyes tapasztalataimat megosztom vele –, de alapvetően neki kell megoldania saját problémáját!
Ha fontos, amit akarok, ha úgy érzem, hogy legjobb meggyőződésem szerint helyesen cselekszem, akkor nincs az a külső erő, amely megakadályozhatna abban, hogy elérjem a célom. Hogy erre ki és miként reagál – vagyis ha elindulok és haladok, ki és hogyan viszonyul az utamhoz –, eldöntése nem feladatom. Van, amikor el kell hagynom valakit ahhoz, hogy továbbhaladjak. Van, amikor nem követ a másik, mert az ő útja másfelé vezet. Ha valakinek a kedvéért lemondok valamelyik célomról – amit persze megtehetek, és gyakran meg is teszek –, nem történik más, mint hogy a másikat, illetve a vele fenntartott kapcsolatot fontosabbnak ítéltem, mint a saját célomat. Ha ezt jó érzéssel meg tudom tenni, semmi gond, de ha „áldozattá” válok, ha emiatt szerencsétlennek vagy boldogtalannak érzem magam, akkor ezért is én vagyok a felelős: a másik elvesztésétől való félelem, a „taszító” erő győzött a célom „húzó” erejével szemben.
4. Minden, amit a másikban szeretek, magamban is megvan. Szeretem, mert felismerem magamat a másik személyében, amiben az egylényegűségünk megmutatkozik.
Ha valakinek szeretem vagy tisztelem valamelyik tulajdonságát, akkor ez azért van így, mert azt a dolgot értékesnek és jónak tartom. Ha megvan bennem ez a tulajdonság, a másik által elismerést és megerősítést nyer. Ha nincs, akkor szeretném, ha meglenne, és afelé haladok, hogy – ebben a tekintetben – hasonló legyek hozzá. Mindenképpen szeretem vagy szeretném ezt a tulajdonságot, különben fel sem ismertem volna, vagy nem lenne vonzó számomra a másikban.
Sokat tanulok abból, ha megfigyelem saját érzéseimet, amelyek minden pillanatban jelzik a szándékaim illetve a külvilág szereplői és szándékai közötti viszonyt. Ugyanakkor azt a kapcsolatot is, amely bennem zajlik egyik vagy másik „részem” között.
Abban a pillanatban, ha egyszer valóban békében leszek önmagammal, nem találok majd semmi olyat magamban, amit ne fogadnék el jó szívvel – így meg fog szűnni sebezhetőségem. Nem lesz mivel megbántani, és nagyon valószínű, hogy én magam sem bántok meg senkit sem. De addig ezek a jelzések olyanok, mint az út melletti jelzőtáblák. Hol arra figyelmeztetnek, hogy lassabban hajtsak (nem tudnak vagy akarnak követni), hol pedig arra, hogy irányt kell változtatnom.
Ne feledje, minden esetben önmagunkban van a megfejtés a többiek velünk való viszonyára, és persze önmagunk elfogadására nézve is.
Gyakorlat
Képzelje el, hogy egy hegy tetején áll, és a szélesen elterülő tájat nézi. Keletre buja erdőséget lát, amely növényekben és állatokban gazdag. Nyugatra nyugalmas mezőket, szélben táncoló búzavetéssel, aranyló sárga virágokkal. Egyenesen Ön előtt egy hegy magasodik, csillogó sziklákkal, hatalmas, csipkézett csúcsokkal. Felélénkíti a gondolat, hogy megmássza a meredek hegyormot, és elindul a kígyózó ösvényen a hegy, a következő kihívás felé.
Bizonyos értelemben a saját magunknak teremtett életpálya is egy ezen a tájon tett utazáshoz hasonlít. Mi választjuk meg, hogy milyen kihívásokkal akarunk szembenézni, a kemény próbatételek között beiktatunk-e egy-egy kényelmes sétát a virágos réten, majd vad és izgalmas kalandokkal élénkítjük-e fel az utazást. A tanulásról és sikerről hozott döntéseink határozzák meg életünk útjának tájait!
Egészséges tájakat csak gondos tervezéssel teremthetünk! A dús, zöld erdőnek tápláló forrásvízre van szüksége. A gabonamező csak tápláló, termékeny talajon indul növekedésnek. Így van ez fejlődésünkkel is. Az a dolgunk, hogy képességeinket, öszszegyűjtött tudásunkat és műveltségünket gyarapítsuk. Ahogyan a növényeknek szükségük van vízre és termőtalajra, a virágoknak pedig napfényre, a mi sikerünktől egészséges önértékelésüntől, pozitív életszemléletünktől függ.
Az egészséges önértékelés azon múlik, milyen mértékben és milyen mélységben vagyunk kapcsolatban azzal a végtelen belső bölcsességgel, amely – csakúgy, mint külső társa, a többi ember által elénk tartott tükör – mindig és mindenkor rendelkezésünkre áll.
Kináncsi vagyok, mi a véleményetek erről!
Bocsika, ha hosszú lett!