Főoldal » Írások » Diéta & Fitness témák » A soványító palacsinta

A soványító palacsinta


Kriszti királykisasszony nem sajnálta volna érte a fele országát. Kincstárából a legszebb smaragdot. Karkötõt, gyûrût, feliratos trikót, akármit! Meg is hirdette a Királyok Lapjában: "Fele országom, kincstáram legszebb smaragdja, karkötõ, gyűrű, feliratos trikó, akármi annak az embernek, aki megutáltatja velem a palacsintát."

Kriszti királykisasszonynak nyomós oka volt rá, hogy megutálja a palacsintát: Õ maga volt a nyomós ok. Mert gömbölyû volt, mint egy búbos kemence, széles, mint egy szalmakazal, és vastag, mint a rácpácegresi Nagyszederfa.


S mindez miért?


Bizony azért, mert módfölött szerette a palacsintát. Palacsintával kelt, palacsintával feküdt, a palacsinta volt a mindene.


Na, özönlöttek a hirdetésre a különbözõ doktorok, kuruzslók, kutyapecérek. Egyik injekcióval próbálkozott, a másik ráolvasással, a harmadik kocsikenõcsös palacsintával; majd ettõl megundorodik, jajdefinom, mondta Kriszti királykisasszony, és befalt a kocsikenõcsös palacsintából háromszázat, az injekcióra rá se hederített, a ráolvasás szertefoszlott, mint egy nyár végi bárányfelhõ - csak a palacsinta, a sok palacsinta, meg a palacsinta. - Tessék velem megutáltatni a palacsintát - toporzékolt Kriszti királykisasszony egy ízes meg egy mézes palacsinta között. - Karcsú akarok lenni, mint a nádszál, hamm, egy túrós, lenge, mint a tavaszi szellõ, hamm, egy kakaós, hamm-hamm-hamm.


Már-már úgy látszott, hogy senki sem tud kifogni Kriszti királykisasszony ádáz szenvedélyén, amikor az erdõ felõl megérkezett a legeslegutolsó pályázó is, egy nagydarab, kövér, sántikáló ember (gondolom, azért sántikált, mert fájt az Achilles-ina), és azt mondta:


- Kedves Kriszti királykisasszony, dehogyis kell neked megutálnod a palacsintát, éppen ellenkezõleg, annyit ehetsz belõle, amennyit akarsz, csak az a fontos, hogy az én találmányomból egyél, mert tudja meg mindenki, én, a lángelméjû föl- és kitalálnok, föltaláltam a soványító palacsintát.


Így szavalt a nagydarab, kövér, fájós lábú - s amint tõle hallottuk: lángelméjû - föl- és kitalálnok. Kriszti királykisasszony lelkesült arccal a nyakába borult:


- Óh, megmentõm - sóhajtotta -, ide azt a soványító palacsintát!


- Egy pillanat - mondta a nagydarab ember, kibontakozott Kriszti királykisasszony karjai közül, és a zsebébõl valami csigaszerkezet-félét, meg egy jó hosszú zsineget kotort elõ. Az egészet fölhajította egy jó magas fa legfelsõ ágára, s egy kicsit huzigálta a madzagot.


- Na, most jó - mondta. - Ide egy palacsintát!


A palacsintát fölerõsítette a csiga zsinórjára, és fölhúzta a fa legtetejére.


- Tessék, Kriszti királykisasszony, edd meg!


- De hogyan? - rémüldözött Kriszti királykisasszony.


- Mássz föl érte! Esküszöm, mire az ezredik soványító palacsintát megeszed, karcsú leszel, mint a nádszál, és lenge, mint a tavaszi szellõ.


- Brr-krccs-riccs-reccs-zrr - így szóltak az ágak, amint Kriszti királykisasszony szuszogva, fújtatva, lihegve szuszogott, fújtatott, lihegett fölfelé a fán. Ez volt ám a mászás! Mint a záporesõ, szakadt Kriszti királykisasszony verítéke. Fogadjunk, fogyott vagy tíz dekát, mire a fa tetejére ért. Szusszant egyet, és hamm, befalta a palacsintát.


- Én innen többé le nem megyek - mondta nekikeseredetten. - Húzzatok föl még egy palacsintát!


- Azt már nem - mondta odalent magabiztosan a kitalálnok. - De ha lejössz, idenézz, mit kapsz! - Mutatta, hogy mit. - Lekváros!


- Húúú - mondta Kriszti királykisasszony, és recsegve, ropogva, szuszogva, fújtatva megindult lefelé. Zirr-zörr, az ágak, sitty-sutty, a levelek. És lent, hamm, a lekváros!


- Megy ez, kérem - vigyorgott a kitalálnok, és ügyes szerkezetével máris húzta a fa tetejére a következõ palacsintát. - Rajta, Kriszti királykisasszony!


De Kriszti királykisasszony, ahelyett hogy mászni kezdett volna, elfeketedett, ellilult, elzöldült, és kitört, mint egy gejzír.


- Te hóhér, te körmönfont csaló - ordította -, még hogy soványító palacsinta! Csak nem képzeled, hogy ágheggyel böködtetem, fakéreggel horzsoltatom, mászással gyötörtetem a drága testem! Poroszlók, elõ! Vágjatok huszonötöt a háta végire!


A nagydarab föl- és kitalálnok lángelme nélkül is láthatta, hogy ennek fele sem tréfa, meglendítette hát súlyos testét, és nyilalló Achilles-inakkal rohant arra, amerrõl jött, az erdõ felé. Nyomában a poroszlók suhogtatták a pálcájukat. Futott szegény kitalálnok, ahogy bírt, és közben azt motyogta: - Pedig ágheggyel böködtetés, fakéreggel horzsoltatás, mászással gyötörtetés nélkül nem megy. Esetleg egy kis futás sem árt - tette hozzá, és vágtázott a fák közt, ahogy a lába bírta.


Így történt, hogy Kriszti királykisasszony máig is gömbölyû, mint a búbos kemence, széles, mint egy szalmakazal, és vastag, mint a rácpácegresi Nagyszederfa.


Bezzeg szegény nagydarab, kövér, fájós lábú föl- és kitalálnok! Éppen tíz kilót fogyott, mire a poroszlók abbahagyták a kergetését. Lihegve és kedvtelve nézte megkarcsúsodott alakját egy patak tükrében, és azt mondta:

- Mégiscsak nagy találmány a soványító palacsinta!


Lázár Ervin A manógyár kötetéből




Írta: szandál, 2006. november 26. 09:23
Fórumozz a témáról: A soványító palacsinta fórum (eddig 9 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook