A párom gépén a következőt találtam (beszélgetős fórum)

Tökéletesen egyetértek azzal, hogy a korunk avagy generációnk egyik legnagyobb problémája lesz ez.

Bőven tudnék írni róla saját tapasztalatból, de "csak" annyit tennék hozzá:

az is intő jel lehet, hogy a rendesen működő kapcsolatban egyszer csak egyáltalán nem működik a szex...korábban semmi probléma nem volt, míg az állandó pornó nézés miatt, egymással nem ment a dolog.

Én pedig mit sem sejtve magamat hibáztattam és hiába próbáltam kommunikálni, foggalmam sem volt a dolog miértjéről...

Én 38 évesen, gyerekekkel, azt érzem, hogy sosem fogom tudni ezt megemészteni, hogy egy ilyen beteg világot élünk.

Kedves Mothertiger!

Érdekelne a "történeted" folytatása.

Mi történt az elmúlt 9 évben veletek ?

Teljesen igazad van.

Köszönöm szépen Neked, és a többieknek is az építő jellegű hozzászólásokat! ♥

Megpróbálom, bár nem lesz könnyű.

Félek elengedni magam, mert amikor ez van, mindig beüt valami rossz, és minden, amit felépítek magamban, összeomlik. Annyiszor kezdtem már újra a "romok" alól, hogy el sem hinnéd. Nagyon sokszor sérültem.

:(

Azokból, amit írtál, én nem látom, hogy a párod hülyének nézne. :) Valószínűleg jól ismer, és a felesleges konfliktusokat próbálja néha elkerülni ügyetlen titkolózással. :)

Sztem a párod ugyanilyen volt a kapcsolatotok elején is, aztán picit belelustult, mint a férfiak általában, de mint írtad, odafigyel most nagyon. Mintha te akarnád a drámákat feleslegesen, talán tudat alatt is. :)

Elsősorban tudom, hogy nem vagyok egyszerű ember. Nem sok mindenki volt képes elviselni a makacsságomat; erényként tekintem, hogy ő igen. Szorgalmas, segítőkész...

Amiért most felnézek rá, az a határozottsága, amivel életmódot váltott, letette a cigit, és kitart a változás mellett.

Voltak dolgok, amikben más férfi egész egyszerűen magamra hagyott volna (családomban akadtak konfliktusok), mégis maradt, pedig simán megértettem volna, ha elhagy.

Sosem hagyott bennünket éhezni, nélkülözni. Nincsenek káros szenvedélyei: nem iszik egy korty alkoholt sem, nem csavarog, nem játékgépezik. Alapvetően nem rossz ember.

Az igazság az, hogy tűz és víz vagyunk. Én imádom az életemet, főleg azóta, hogy 18 évesen súlyos balesetet éltem túl. Egészen másképp látok mindent, mint ő. Neki ugyanabban az évben, mint nekem, szintén autóbalesete volt, amiben súlyos sérüléseket szenvedett, mégsem tudja úgy látni az életet, mint én. Nem érzi, hogy kapott egy második esélyt, nem érzi, hogy élnie kell az életet, nem pedig hagyni, hogy elmenjen mellette. Nem érzi, hogy ajándék minden perc, és semmi jó sem magától értetődő, amit kap az élettől.

Sokszor haragudott, amiért látványosan élveztem egy jó zenét; csóválta a fejét, lehalkította. Hisztizett amiatt, hogy elkezdtem regényeket írni, mondván hogy hülyeségnek tartja, ráadásul elveszem tőle azt az időt, amit együtt tölthetnénk. Olyan volt, mintha irigy lenne arra, hogy én boldog vagyok akármi miatt is.

Ebben a kapcsolatban a legelejétől nem nagyon volt meg a nyíltság az ő részéről. Sose tudtatok beszélgetni olyanokról, amikről te szerettél volna. Így mentél bele a kapcsolatba, tehát ez nem újkeletű dolog, esélyes, hogy nem is fog megnyílni neked soha.

Azt elhiszem, hogy nem tudsz felnézni rá, mert nem állt ki melletted, sőt saját maga mellett sem. Nem sugárzott soha erőt. Márpedig ösztönösen a nő olyan párt szeretne, aki meg tudja védeni, akire rá tudja bízni magát. Persze vannak különféle pszichés komplexusok, azoktól most tekintsünk el. Szóval én nem tudnék férfiként nézni egy olyan emberre, aki magáért sem állt ki, gyerekként nyüszög a "játékaiért" (autó, pecacuccok, telefon, ...). Ha pedig én nem látom a másikban a férfit, nem is tudom partnerként kezelni, nem is tud lázba hozni semmilyen téren.

Az említett harcos szereped az első perctől megvan. Tehát ezt nem idő közben aggatta rád, már az elején elfogadtad ezt, hiszen kapcsolatban maradtál vele.

Engem nagyon érdekelne, hogy miben tudsz felnézni rá? Mi az, amit tisztelsz benne?

A férfiak nem szeretik a "beszélgetést", mert sosem tudják, mit akar kihozni belőle a nő. :) Itt inkább a te fejedben lehet probléma, hogy folyamatosan azt várod, mikor csapnak be. Ezt pedig a párod nem tudja megoldani, csak te. :(

Mi a legrosszabb, ami történhet? Hogy egyszer szakítotok. De te írtad, erős vagy, egyedül is jól megvagy, akkor sem lenne vége a világnak. :) Ha ennyire félsz, inkább csak a hétköznapokra koncentrálj, hogy abban legyetek boldogok, és érezd jól magad. A kapcsolaton kívül is. :)

Amióta elhatározta, hogy megváltoztatja az életét, nagyon sok változáson ment keresztül. Fogyott 10 kilót, letette a cigit 15 év után, sosem büdös, ad magára. Azt mondta, hogy sosem akar elveszíteni bennünket...

Mégis, mindig arra "várok", hogy valahol elbukik, vagy hogy megint befordul, és megint oda jutunk, ahonnan elindultunk.

Persze ezt nem mondom neki, és nem is éreztetem vele. A félelmem úgy lapul bennem, mint egy kígyó a fűben. Természetesen az életmódváltását is támogatom: együtt tornázunk, olyan ételeket főzök, amivel nem "teszek keresztbe" a diétájának...stb.

Mégsem tudok bízni az erejében.

Igazatok van, tényleg nem teszem fel a keyloggert. Ha akar is valamit csinálni, tegye meg. Nem lehetek vele örökké ilyen.

Beszélgetés... Ez az, ami igazán nem megy köztünk. Mindig olvas a sorok közt, soha nem azt hallja meg, amit valójában mondani szeretnék. Legutóbb szerettem volna beszélgetni vele egy mindkettőnket érintő problémáról, felvázoltam neki, hogy mi az, amit másképp szeretnék. Erre teljesen kiforgatta a mondandómat, s mire hazaértünk, már ordítozott velem, hogy "most megint ott tartunk, hogy én vagyok a szar ember", pedig szó sem volt ilyesmiről, csak szokásához híven nekifogott sajnálni magát. Pedig csak annyi lett volna, hogy esetleg megkérdezi: esetleg milyen megoldást javasolsz?

Vagy ő maga is javaslatot tett volna arra, hogy hogyan oldjuk meg a problémát. Ennyire nem tudunk egymással szót érteni olykor.

Ahogy elolvastam amit írtál olyan érzésem volt,hogy mintha az anyukája is lennél egyben.Te vagy az akinek fontos,hogy ő jól érezze magát és ezért sok mindent megteszel.De neki valamiért ezek a dolgok nem annyira fontosak és ezekbe az időszakokba belesüpped.Te valóban sokkal erősebbnek tűnsz.Sok a panasz és a sérelem benned.Olyan mintha várnál valamire ami berobbantja ezt az állapotot,de még te sem tudod hogy mi lenne az,csak azt érzed hogy így ahogy van az nagyon nem jó és ebben a körforgásban sem tudnak a sérelmeid, érzékenységed a témával kapcsolatban feloldódni.

Egy kapcsolat mindig változik,fejlődik.Ami az elején szép volt később lehet máshogy.De annyi minden téma érintett abban amit írsz...hogy fiatalon lett apuka...hogy nem őszinte hiába akarod,hogy az legyen...hogy befordulós,depressziós....Ezt tényleg valahogy át kell dolgoznotok és a kémprogram nem megoldás az tuti.Max annyiban,hogy berobban az amitől elmozdul valamerre a párbeszéd köztetek...

A párod jellemén nem tudsz változtatni, valószínűleg ugyanilyen volt, amikor beleszerettél, és talán ha megváltoztatnád, már nem is szeretnéd. :) Ha így elfogadtad, és már 10 éve együtt vagytok, ha ragaszkodsz hozzá, szereted, akkor könnyebb lenne neked, ha az eszeddel is elfogadnád, hogy ő ilyen, és nem idegesítenéd magad feleslegesen. Mindenkinek vannak idegesítő szokásai, rossz jellemvonásai, az a fontos, hogy a másik ezt el tudja-e fogadni, és vannak-e olyan jó tulajdonságai a másiknak, amik ezt felülírják.

Az érthető, ha rossz tapasztalatok miatt bizonytalan vagy, bizalmatlan, de 10 év alatt azért már bizonyíthatott a párod. :) Ha el tudod fogadni, hogy ő ilyen, akkor boldogan tudtok élni. Ha nem tudod elfogadni, és neked ez rossz, akkor előbb-utóbb szakításra kerül a sor. De a felesleges nyomozgatás, számonkérés az biztos, hogy csak rosszat hozhat.

Igazából talán arra vezethető vissza, hogy az exeim kihasználtak, eldobtak, hazudoztak.

De lehet, hogy hiba lenne mindig másra mutogatni...

Mielőtt összejöttem a párommal, nagyon szabad életet éltem. Oda mentem, ahova akartam, azzal akivel akartam. Sokszor a két végén égettem a gyertyát. Nem válogatás nélkül voltak férfiak az életemben, csak csúnyán oldottam meg a velük való kapcsolatomat; akkoriban mindig féltem, hogy egyedül maradok, és előfordult, hogy egyik még megvolt, amikor már kacérkodtam a másikkal.

Ebbe csöppent bele a mostani párom.

Az ő "érkezése" mindent megváltoztatott bennem. Ahogy említettem: vele egészen másképp indult a kapcsolatunk. A lelkébe szerettem bele, sajt magáért vonzódtam hozzá, és nem az hajtott, hogy megkapjam, mint férfit.

A lényeg, hogy a vele való találkozás mindent felülírt bennem. Nem kellett többé más, nem is kekeckedtem másokkal. Igyekeztem neki bizonyítani, hogy sose legyen bizalmatlan felém (az "előéletemből" kifolyólag). Soha egy rossz lépést nem tettem, ahogy mondtam, teljesen alárendeltem magam a kapcsolatunknak. Odaadóan szerettem, és mindent megtettem érte.

Aztán jött egy kis kamu (részéről), aztán a befordulások sorozata...

Azt mondta, szereti, hogy életrevaló vagyok. Hogy mindig kiállok önmagamért.

Mellette igazából sosem éreztem nőnek magam. Harcos vagyok, mert ezt a szerepet húzta rám. Nekem kellett minden körülmények között megvédeni magam. Az anyja folyton fikázott meg lekurvázott - ebben a szituációban is nekem kellett kiharcolnom az igazamat, mert párom fülét-farkát behúzva lapított. Oké, nem kérhettem tőle, hogy a saját anyjával veszekedjen miattam... De aztán volt olyan, hogy a párom mellett kellett kiállnom, mert saját magát sem tudta megvédeni, amikor az anyja betámadta...

Szép lassan felcserélődtek a szerepek. Én lettem az erősebb.

Volt olyan, hogy sírva kértem: mondja el, hogyan segíthetném abban, hogy férfinak érezze magát? Támogattam mindenben, amit kigondolt; kocsit akart, kocsit vett. Pecázni akart, mindenféle vackot vett hozzá. Számítógépet akart, megvette. Fejleszteni akarta, megtette. Telefonért nyafogott, azt is megkapta. Hangcuccot akart a kocsiba, megcsináltatta... Sose volt hozzá egy rossz hangom se, pedig mindezek miatt elhanyagolta a családját. Csak azért hagytam, mert azt gondoltam, hogy ettől férfi egy férfi.

Sose kérdezte, hogy mit szeretnénk mi... Ha kellett valami, mindig megvehettem, akár magamnak, akár a gyereknek. De ő sosem kérdezte, mit szeretnénk.

Mindig magamnak kell megszerveznem, megszereznem, amit szeretnék.

Ha cirógatásra van szükségem, azt megkapom...de ha erőre van szükségem, azt csak magamban találom meg.

Képes hetekig nem szólni senkihez (a szó szoros értelmében!!!), csak mert pénzzavarral küzdünk, holott már ezerszer elmondtam neki, hogy a depijével semmire se megy. Ül, és sajnálja magát, őrlődik, hogy mit kéne meg hogy kéne - és irracionális, de ha valaki segítséget ajánl fel neki, nem fogadja el!

Édesgetem, szeretgetem, vigasztalom... Megpróbálok mindent ilyenkor, hogy kirángassam ebből az állapotból - sikertelenül. Ilyenkor tényleg nem érdekli semmi, és megint mi marad? Álljak ki magamért...

Félreértés ne essék: nem egy láblógató, lusta szar ember, mert tényleg nem az. Ha nincs munka, itthon mindent megcsinál, segít, amiben tud. De azt a részét a dolgoknak, amiben harcolni, küzdeni kell, mindig rám hagyja. Sokszor tehetetlennek érzem, mert vélt problémákat állít fel az elvégzendő feladat elé, nevetséges indokokat sorol fel, miért nem hajlandó belefogni egy adott dologba.

(Pl.: kértem, hogy kérdezze meg a munkatársát, hogy amikor megy haza vidékre, elvinne-e egy gyerekruha csomagot a nővéremhez, akivel egy utcában laknak? Erre kiakadt, hogy D. későn ér haza, úgyse fogja elvinni, ki tudja, hogy lesz-e hely a kocsiban...stb. Aztán rávette magát, és megkérdezte a srácot, - miután sikeresen összeveszett velem emiatt, - a munkatársa készségesen felajánlotta a segítségét.

Vagy egy másik: elcsúsztam és elestem a fürdőszobában, nagyon megütöttem magam. Napokig szúrt a hátam, amikor levegőt vettem. Megkérdeztem tőle, hogy hétfőn elvisz-e a kórházba, ha még akkor is fáj a hátam? Erre elkezdett hepciáskodni, hogy biztos nem fog elvinni, oldjam meg valahogy, mert ő dolgozni fog, és biztos nem tud eljönni a munkából... Ez azért nagyon szíven ütött. Oké, hogy én is el tudnék menni egyedül, de vannak olyan szituációk, amikor jólesne, ha ott lenne velünk a párunk...)

Bocs, hogy hosszú voltam!!! :///

Köszönöm szépen a hozzászólásodat, ez most nagyon közel állt a dologhoz.

Én is úgy érzem, hogy úgy gondolkodik, ahogyan te is leírtad: "tetszik neki egy adott dolog, számára nem tűnik olyannak, ami veszélyeztetheti a kapcsolatot..."

Tudom például, hogy azzal sem akart megbántani, hogy azzal a haverjával ment el pecázni -pont a névnapomon,- akit nem kedveltem, de azt nem értem, hogy miért nem fogja fel: vagyok olyan felnőtt, és tartom magam olyan intelligensnek, hogy le lehessen velem ülni, és megbeszélni akármit is, felnőtt ember módjára.

Sokkal jobban bánt a hátam mögötti sumákolás, meg "teszek-veszek"! Lehet, hogy bántó dolog néha az őszinteség, de jobb, ha leül velem megbeszélni, kikérni a véleményem, mintha utóbb tudom meg, hogy csinált ezt-azt.

Példa:

ha pl. tudja rólam, hogy a szexben szeretek néha szokatlan dolgokat kipróbálni, én odamegyek, és elmondom neki (ellentétben vele!); nem csinálom azt, hogy elmegy a melóba, én meg nekiugrok az internetnek, és keresek rajta mindenfélét az adott témával kapcsolatban, és magamnak szerzek örömet.

De nagyon igazad van egyébként, beletrafáltál.

Hmmmm .... visszaolvastam egy kicsit az itteni hsz-eidet, egyetértek a többiekkel. De azt gondolom, hogy ebben a kapcsolatban Te vagy a kulcsfigura, Te vagy az erősebb fél, Te "mozgatod" a szálakat. Ahelyett, hogy a párodra mutogatsz kifelé, szerintem inkább egy kicsit befelé kéne fordulnod, és magadat rendbe tenni. Félre ne értsd, ezzel nem azt akarom mondani, hogy a párod hibátlan, és hogy neki nem lenne mit csiszolni önmagán, hanem azt, hogy Neked a benned lévő sérelmeket kéne feldolgozni, amik Benned is, a párodban is feszültségeket generálnak, és nem azt várni, hogy a párod vàltoztasson. Ha változást akarsz, változtass Te önmagadon, és ennek hatására idővel a párod is változni fog. Nem elég tudni magadról, hogy féltékeny vagy, hogy nincs önbizalmad, hogy "genya" vagy, bár első lépésnek nagyon jó!, hanem tenni kéne ellene. Kinyomozni az okát, hogy miért, és feloldani azokat a lelki traumákat, amik ilyenné tettek. Amíg ez nem fogod megoldani, bárki is van melletted, problémád lesz a bizalommal, és az élet a párodon keresztül folyton szembesíteni fog vele.

Ha tőlem kérnél tanácsot, én azt mondanám, hogy kérj segítséget pszichológustól, vagy olyan egyéb szakembertől, aki tud segíteni a lelki traumák feldolgozásában.

Nem, mert ha azon kiakadtal, hogy tetszenek neki az azsiai csajok, ezt o ugy veszi, hogy akar titokban, akar nyiltan csinalna, teged idegesit, szoval nem, nem tehet meg mindent, nem vagnal hozza jo pofat (en sem...)

Masik dolog, hogy van, amivel nem akarja megbantani az ember a parjat es ezert a titok, nem tudja levetkozni azt, hogy tetszik neki egy adott dolog, szamara nem tunik olyannak, ami veszelyeztetheti a kapcsolatot, ha titokban csinalja de nem akarja a masikat feleslegesen megbantani.

Hiaba, sokan meg mindig ugy gondoljak, hogy egy el nem mondott dolog az nem hazugsag vagy, hogy a hazugsag az kevesbe megalazo a masiknak, mint elmondani az igazat.

Egyebkent en ezt is a szeretet egyik megnyilvanulasanak tartom. Speciel van egy ferj, aki ugy talalja, a felesege mittudomen, csupa ranc, de ettol fuggetlenul szereti pedi a rancokat utalja, megsem fogja nap mint nap megbantani azzal, hogy dragam milyen rancos vagy...es azt sem mondhatja, hogy tetszik neki a ranc, ha egyszer nincs igy. Es ezert inkabb kussol, szeretetbol.

Aztan attol is fugg, hogy egy-egy ilyen kulso hiba az a parunk onhibajabol ered vagy veletlen, en pl, ha elhiznek, stimolalna is, ha ezt a ferjem megjegyezne, szoval igen, nekem ne mondja hogy jol nezek ki, ha tudom, hogy neki a vekony tetszik es en mar nem vagyok az. De hogy lehetne felroni neked azt, hogy nem vagy azsiai, hogy a te peldadat hozzam fel?

Nem teszi mert teged szeret, de azok is tetszenek neki ezert kussol rola

Nem tudom, mit csináljak.

Tudom, hogy sose lesz hozzám olyan őszinte, hogy elmondjon akármit is. Nem tudom, mi telik ki tőle. Nem fogja fel, hogy tulajdonképpen akármit megtehetne, de nem a hátam mögött! Gyűlölöm, amikor hülyére vesznek.

Ezen a pornó-ügyön kár rágódni,semmit nem jelent.

De az a keylogger..ravasz..:D

Néha viszont jobb a tudatlanság.

Sztem félreértettél, én nem bíráltalak, vagy nem gondoltam azt, hogy a párod lenne a tökéletesség. :) De azt teljesen komolyan gondolom, hogy mielőtt lenyomozod, gondold át, mit tennél, ha találnál mindenfélét (ami számodra rossz). Mert ha szereted annyira, hogy ez csak bizonyíték lenne neked, de nem szakítóok, akkor olyan felesleges. :) Csak kikészülnél idegileg, őt is piszkálnád, és könnyen szakításhoz vezethet az egész a részéről.

Az ázsiai pornóügyet túlzásba viszed. :) Amit az ember a pornóban néz, az életben még csak lehet, hogy nem is izgatná. :) Csak látványra, filmen. :) Ott bőven elég fantáziában átélni, ha olyan helyzetbe kerülne, lehet, hogy menekülne. :) A pornó az simán az állati ösztönök felizgatására van, hogy aki nézi, az minél gyorsabban elmenjen. :) Nem egész estés mozifilm, amiben titkos mocskos álmokért epedeznek. :)

Lehet tényleg idióta vagyok.

De most megint megyek egy hónapra melózni... :S

Hmm... Tudom, hogy ezt nem kéne kivesézni. Igazából nem is fogom, csak annyit mondok sejtelmesen, hogy nálunk gyakorlatilag minden belefér a szexben.

A neten pedig (ahogy korábban is megjegyeztem), az összes létező weboldalra beregizett, hogy ázsiai csajos pornót keressen. :( Szóval direkt erre keresett rá. :(

"Mennyivel rosszabb a keylogger attól, hogy ő meg sumák módon, másfél méterre tőlem meg akarta hackelni a facebookomat, és hogy elment a barátnőmhöz, hogy kifaggassa rólam? "

Egyik se jó. Egy kapcsolatban nem szabadna ilyenekhez folyamodni, vagy egyáltalán ilyeneket csinálni. A bizalom totális hiánya van meg mindkettőtök részéről. Anélkül meg az én nézetemben a fene megette az egészet. :( Mert ha nem tesz érte mindkét fél, hogy ismét megbízzanak maximálisan egymásba, folyton lesznek gyanús jelek, olyasmik, ami miatt gyanakodni fog egyik a másikra. Ilyesmire meg nem lehet éveket, egy életet alapozni. Én legalábbis képtelen lennék egy életen át így "élni". Ha magányos az ember, legalább tiszta minden, de ha egy ilyen bizalmatlan, sunyis kapcsolatban van benne, folyamatosak a kételyek, ami roppant negatívan hat az emberre.

Az ázsiai pornó szerintem nem feltétlenül jelenti azt, hogy gerjed az ázsiai lányokra. Azokban a filmekben sok mindent bevállalnak, szinte mindent. Lehet, ez tetszik neki. Vagy hogy legtöbbször alárendelt a csaj, uralkodnak rajta, parancsolnak nekik, megalázzák. Lehet, hogy ez izgatja fel. De attól, hogy valamit néz és felizgatja filmen, az nem feltétlen jelent, hogy a való életben is szeretné kipróbálni, vagy tetszene neki (saját tapasztalat).

"Emészt"... Furcsa szó; igaz is, meg nem is. Igazából azért nem igaz, mert nem agyalok azon naphosszat, hogy hol jár, mit csinál. Hiszen minden nap együtt vagyunk, csak dolgozni jár el. Ha volna kedve elmenni akárhová, elengedném. Furcsa ember vagyok. Nekem sokminden belefér egy kapcsolatba.

Csak a "hátulróljövős" dolgok nem.

Bármit akar csinálni, mondja el. Ennyi lenne a titka mindennek.

Nem tagadni, hogy pornóra kiveri a farkát, nem tagadni, hogy igen, tényleg tetszenek neki az ázsiai lányok, nem tagadni, hogy ide vagy oda akar menni...stb.!

Nem vagyok egy lángész, de intelligens nőnek érzem magam ahhoz, hogy felnőttként tudjak kezelni dolgokat, le lehessen velem ülni beszélgetni. Ezt miért nem tudja felfogni? Miért kellett kijátszania, sumákolnia?

Utólag például miért nem ültetett le szemben magával, és kérdezett rá tőlem nyíltan, normális beszélgetés keretében, hogy: figyelj, van valakid?

Mennyivel rosszabb a keylogger attól, hogy ő meg sumák módon, másfél méterre tőlem meg akarta hackelni a facebookomat, és hogy elment a barátnőmhöz, hogy kifaggassa rólam?

:(

Sose kértem tőle semmit számon. Sosem gyötörtem semmivel. Féltékenységi jeleneteim se voltak, csak még valamikor az elején, nagyon-nagyon régen.

Miért keresgélnék?

A 11 év alatt jóformán alig tudtam meg róla valamit. Nem azért, mert nem is akartam, hanem mert nem mond el magáról semmit. Még azt sem volt hajlandó elárulni egy intim beszélgetés alkalmával, hogy mikor csókolózott először. Oké, hogy ez nem egy egetverő infó, amit mindenképpen tudni akar az ember, csak kíváncsi voltam rá, ennyi az egész. Lerázott.

Nem is ez a lényeg.

Ebben a fórumban elmeséltem, hogy pár éve kimentem külföldre dolgozni másfél hónapra. Hazajöttem, és mindenféle pornót találtam a gépen, amiben többnyire ázsiai tinilányok "brillíroztak". Ezt az egyet nem tudom megbocsátani neki soha. Elfelejteni meg végképp nem, ugyanis ebből azt vettem le, hogy egyáltalán nem én vagyok a nőideálja. Emellett persze hazudozott is: azt mondta, fogalma sincs, hogy kerültek ezek a szarok a gépre. Jópofa volt, röhögtem rajta, mivel csak ketten laktunk a lakásban, meg a pár éves fiunk...

Előzmény: egy szintén intim beszélgetés alkalmával rákérdezett, hogy szoktam-e felnőtt filmet nézni, mire azt feleltem, hogy hát ja, alkalmanként szoktam. Erre nekem támadt, hogy undorító vagyok, meg ilyenek, gyakorlatilag leordította a fejem.

Ez milyen? Amit szabad Jupiternek...? Én gyakorlatilag teljesen őszinte vagyok hozzá (természetesen azért nekem is vannak titkaim). Miért nem várhatom ezt el tőle?

Egyébként ne haragudj, de picit rossz oldalról nézed a képet. Természetesen nem azt várom, hogy bárki is veregessen hátba, amiért keyloggert akarok tenni a gépére... De aki ismer egy picit, az tudja, mennyi mindent tettem ezért a kapcsolatért; azért, hogy megtalálja önmagát, vagy hogy ne érezze megkötve magát... Toleráltam a befordulásait, ami évi 2-3 alkalommal, hetekig, hónapokig tartottak. Elviseltem azt, hogy minden hétvégén, amikor velünk kellett volna lennie, elment az anyósomékhoz, és ott ült naphosszat (ha nem máshol); kínomban kértem, hogy válasszon köztünk meg az anyjáék közt, és nem tudott választani! Őrületesen fájt, hogy mellette nőtt fel a közös gyerekünk, és egyetlen szóra se méltatta...

Én voltam a hibás, mert mindig mindent ráhagytam, elnéztem és megbocsátottam neki. A hosszú évek alatt alárendeltem magam a kapcsolatunknak, mert úgy gondoltam, ez a kötelességem. Támogattam mindenben: kocsit akart venni, pecacuccot akart venni, ezt-azt megkívánt - kicsi gyerekünk mellett elmentem közmunkára, hogy segíthessem. Na de nem is fényezem magam... Annyit tudok, hogy egyetlen férfi nem találna magának még egy olyan idiótát, mint amilyen én vagyok (voltam).

Most megígérte, hogy soha többet nem fog befordulni, de én már előre félek, hogy nem tudja megtartani az ígéretét. Ezerszer ígérte már ugyanis... Ilyenkor mindig faggatom, hogy mondja el, hogy mi a baj, miben tudok segíteni - de semmit sem mond.

Igen, vannak kommunikációs problémáink is.

De ha "köztünk van", akkor szeret, segít, jó vele lenni mindenféle értelemben.

Bonyolult ez a dolog.

A "fortyogást" én is belsőleg értettem. Mert írtad, hogy akkor se nyomoztál utána, kérted számon, mikor az volt a gyanúd, hogy megcsal. Tehát ez inkább téged emészt elég erőteljesen. Együtt élsz egy férfival, akiben nem tudsz megbízni, ez bizony kihat mindenre. Lehet, hogy nem kérsz számon rajta mindent, de ezt szerintem meg lehet érezni. Mármint a másik megérzi ezt a kommunikáción, a közeledésben, az intim percekben, úgy mindenben. ha meg nem tűnik fel neki semmi abból, hogy te nem tudod belé helyezni a teljes bizalmad, akkor már ő sincs úgy benne ebben a kapcsolatban.

Ha pedig az munkálkodik benned, hogy vissza kell vágnod, akkor nem tudtál neki igazán megbocsátani azokért, amikkel megbántott. Ha megbocsátottál volna, akkor nem motoszkálna benned a kisördög, hogy visszaad neki (még ha ő nem is fog a keyloggerből semmit sem érezni).

De tegyük fel, hogy semmit sem találsz a gépén, akkor egy időre lenyugszik benned a háborgó tenger, de megint jön valami gyanakvás, egy kis szikra, ami megint fellobbantja benned a bizalmatlanságot, és minden kezdődik elölről. Ha pedig találsz valamit, akkor, gondolom, kérdőre fogod vonni, majd ő tagad, majd beismer, és jó nagy vita lesz ebből is...pláne, ha megtudja, hogy keylogger által tudtad meg az infot.