Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » A második gyerekem érkezése fórum

A második gyerekem érkezése (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: A második gyerekem érkezése

1 2
40. csicseriborso_ (válaszként erre: 38. - Hancsalean)
2011. dec. 4. 13:33

Hancsalean!


Itt ulok, es bogok a hozzaszolasodon. En most varom a masodik babankat, es bizony en is depresszios vagyok. Het honapos volt a kisfiunk, amikor kiderult, hogy megint babas vagyok, es bar csak immel-ammal vedekeztunk, azert leteritett a hir, hogy lesz meg egy baba. Kb. egy hetig sokkban voltam, a parom nyugtatgatott, hogy milyen szuper lesz, es bar mi sem elunk jo anyagi korulmenyek kozott, ne aggodjak, megoldjuk.

Most itt vagyok terhessegem nyolcadik honapjaban, es bar rengeteg segitseget kapok a paromtol, imadnivalo a nagyfiam is, es nagyon boldogok vagyunk, rengeteget stresszelek, sirok.

Harom honapja folyamatosan elkapok valami betegseget, nincs etvagyam, hizas helyett csak fogyok, es fogy a turelmem is. Borzaszto buntudatom van, hogy nem tudok nyugodt hatteret biztositani a csaladomnak es a bennem novekvo kis magzatnak, es felek, hogy a kajalas miatt nem kap eleg vitamint se. Mult honapban jutottam el arra a pontra, hogy eleg volt, ezen nem tudok egyedul tullepni, kernem kell szakember velemenyet. Rettegek attol, hogy nem fogom annyira szeretni a masodik babamat, amennyire az elsot, es nem akarom, hogy hulye gondolatok jarjanak a fejemben.


Bocsi az off-ert, csak azt akartam ezzel mondani, hogy a terhessegi/szulesi depresszio igenis komoly dolog, es nem kis melo tullepni rajta.

39. d4fe0b6bc1 (válaszként erre: 38. - Hancsalean)
2011. nov. 22. 11:46
Örülök neki,hogy tetszett a cikkem.Tudom,hogy nem csak egyedül én voltam ebben a helyzetben,és szerettem volna azoknak segíteni,akik ebben a cipőben járnak.
2011. nov. 22. 11:42

Sziasztok! Örülök, hogy olvastam a cikket, mert bennem a mai napig bűntudat van a 2. gyerekem érkezésével kapcsolatban. Engem elhagyott várandósság alatt, új kapcsolatai is lettek. Sajnos anyósom rögeszméje volt, hogy nem a fiától van a gyerek. Mikor megszületett, elsőként jött ellenőrizni a kicsit, aki tiszta apukája. Azóta is imádja! De bennem is az volt, hogy fogtam a kórházban és arra gondoltam, hogy nem tetszik nekem. Hogy a nagyobbik gyönyörű csecsemő volt, ő pedig nem olyan és nem hasonlít rám. Otthon etettem, öltöztettem, pelenkáztam...de nem tudtam szeretni. A nagyot óriásnak láttam mellette. Arra gondoltam, hogy a párnát a fejére teszem, vagy amikor sírt, hogy kidobom az ablakon. Én keményen depressziós lettem. Sok év eltelt azóta, lett egy kisebb is.:) De a középső...ő ragaszkodik a legjobban és nagyon szeretem. És bűntudatom van, hogy 1 napon múlt az élete, mert az abortusz előtt gondoltam meg magam 1 teljes nappal. Akkor kapcsolta be az orvos a szívhangot. És fordította felém a kicsit...tudtam, hogy nem tehetem ezt vele. Kapálozott, jelzett, hogy "anya itt vagyok, kérlek ne bánts".


Ne ítélj, hogy ne ítéltess!

37. Bekacomb (válaszként erre: 21. - D4fe0b6bc1)
2011. nov. 20. 15:21
Igazad van, és én biztos vagyok benne, hogy remek anya vagy!!!! Nagyon könnyű ítéletet mondani ismeretlenül mások feje felett.
2011. nov. 20. 15:16
Mielőtt visszaolvasnám a többi hsz-t csak annyit, örülök, hogy valaki megírta, nem mindig rózsaszín felhők közt jár a kismama, vannak nagyon nehéz szituk is. Örülök, hogy végül jól alakultak a dolgok! Kicsit át tudom érezni a helyzeted, az én párom sem örült először, nagyon megijedt, mikor megtudta, babánk lesz. Most már lassan betöltöm a hatodik hónapot. Nem mondom, hogy le sem tudom szedni a hasamról, rengeteg türelemmel, megértő hozzáállással viszont sikerült elérnem, hogy már elindult benne valami, várja a picit, és -ami nála hatalmas szó-, többször már "bekopogott" a kiscsajnak, amire élénk rugdosás volt a válasz. :-) Szóval le a kalappal a kitartásod előtt!
35. d4fe0b6bc1 (válaszként erre: 34. - Urbanszkyviki)
2011. nov. 16. 14:05
Gratula a babákhoz!Akkor te is átérezted,amit én.Akkoriban tényleg nagyon nehéz volt,rengeteget sírtam.Bármikor rá gondoltam potyogtam a könnyeim.Ma pedig minden nap hálát adok az Istennek,hogy erőt adott,hogy megtartsam ezt a gyönyörű szép édes kicsi fiamat.Mindig amikor ránézek,azt gondolom,hogy hála istennek,hogy nem vetettem el,mert egy ilyen csodás életet kioltani hatalmas hiba lett volna.
2011. nov. 16. 09:47

Szia. :) Láttam már tegnap is a cikkedet, de nem volt időm elolvasni....most pótoltam. És milyen jólt tetem!

Az írásod valami fantasztikus - hogy fel merted vállalni érzéseidet, gyermekedet, és szembeszálltál érte mindennel és mindenkivel! Hatalmas gratula és egy jó nagy ölelés jár neked. ;)

A szülés utáni depresszió.....hát......nem lehet irányítani sajnos. Szerencséd, hogy lényegében erősebb jellem vagy, legalábbis én úgy veszem észre. Nagyon ügyesen csináltad.

Nekem 3 babám van, a kislányom, az első gyerek, 2 éves 3 hónapos volt, mikor a fiam megszületett. Imádtam, vártuk, terveztük, igaz akkoriban anyagilag szinte a nullán voltunk (vagy talán a béka feneke jobb szemléltetés...). Mi férjemmel akartuk a babát, amikor összejött, még jól éltünk (aránylag persze), de én is éretem, hogy sugallják mások a sok negatívumot - szóban persze senki nem mondta. :( Amikor megszületett, emlékszem, hogy vagy 2 napig tanakodtam, hogy én akkor most szeretem-e vagy sem, meg hogy lehet két babát szeretni egyszerre, meg ilyenek - ez még a kórházban volt - de szerencsére rájöttem, hogy igenis szeretem, szeretjük, és bevállaljuk és fontosabb nekünk ő is mindennél......

Most már 3 baba van, lett azóta még egy kisfiúnk. :) Magamban vártam, vagy nem is ez a megfelelő szó, inkább felkészültem rá, hátha hasonló gondolataim lesznek vele is, de szerencsére nem. :)) Imádjuk mindhármójukat és nem bántunk meg semmit sem.

Kívánok nektek minden szépet és jót, és egy nagy ölelést a férjednek is, hogy végül csak megbékélt és elfogadta azt a kis csöppséget! :)

2011. nov. 16. 09:43

Kaptál hideget-meleget.

Én csak azt tudom mondani, hogy további szép családi életet, jó egészséget kívánok Nektek!

2011. nov. 16. 06:11
Köszönöm mindenkinek a hozzászólást,aranyosak vagytok.Tényleg nehéz volt,mert senki nem támogatot.Az kimaradt a cikkből,hogy a hátam mögött,olyanokkal tömték a párom fejét,hogy engem más hapsival láttak és tuti nem tőle van a gyerek.Pedig nem igaz,a 2 testvér,mint 2 tojás.Mondjuk ő nem szólt,de én tudtam.Állítólag azt is mondták neki,hogy csináltasson DNS vizsgálatot,de amikor megszületett kétséget kizáróan kiderült,hogy tőle van.
2011. nov. 15. 20:05

Ercsi, először is gratulálok a cikkedhez. Hatalmas erő és bátorság volt benned, hogy ezt így végig tudtad csinálni. És még nagyobb, hogy a negatív érzéseidet is felvállalod, és minden tiszteletem a tiéd, hogy ezt magadnak is be merted vallani.

Nagyon jó egészséget, és sok boldogságot kívánok nektek, immáron így négyesben!!!!

2011. nov. 15. 16:33

Nem értem, miért kell a negatív (szerintetek) kritikát lehurrogni.

Nekem is furcsa, hogy valaki ennyire ragaszkodik a babájához, és mégis közömbös számára, amikor megszületik?

Nem ítélem el, de furcsa nekem is...

29. cf522aef3d (válaszként erre: 1. - D4fe0b6bc1)
2011. nov. 15. 16:17

Szia!:-)


Elolvastam már vagy 5-re a cikked mindig oda jutottam,most kihagyom a kommentet,valahogy kibirom:-)Közben látom,hogy kihagyhatatlan a kommentem,mert mint írtad tojsz a negatív kritikára.

Így éteren keresztül pedig az jön le,hogy emberileg hasonló vagy mint én,tehát most úgy gondolom kommentelek egyet,kettőt ide:-)


Nekem a cikked nagyon tetszett,mert igen őszintén leírtál mindent,még ha előfordul az ami jönnek a direkt megkövező:-)))némberek(én kérek elnézést):-))

Szóval a cikk és a sztorid fantasztikus én először eltöröltem egy könnycseppet és persze mosoly is járt hozzá és bízok benne akik olvasták,sokan vannak,voltak így.

Nem is hinném,hogy bárki aki rajongva várja gyermekét különb lehetne nálad mint aki ezt az őszinte sztoridat leírtad az itt netező embereknek.Minden elismerésem a tiéd azt jelben mindjárt küldöm is.Sok boldogságot kívánok a családodhoz és a családodnak hozzád és maradj mindig ilyen ember és nő amilyen most vagy.

Sokan sajnos hajlamosak elfeljteni,hogy:Az őszinteség hosszú távon kifizetődőbb:-)

Minden jót és szépet kívánok még neked és a babócáidnak,Párodnak és jó egészséget.

Baráti ölelés és üdvözlet!

2011. nov. 15. 14:49

Én is bevállalnám még akkor is ha a párom ellenezné!

Sok boldogságot!

27. d4fe0b6bc1 (válaszként erre: 26. - Kenzol)
2011. nov. 15. 13:34
köszike,ari vagy!
26. kenzol
2011. nov. 15. 13:33

Nagyon bátor voltál,hogy vállaltad a babát, és ezt leírtad! Az,hogy hogyan éreztél a baba iránt a szülés után,teljesen megértem,annyi elutasítás vett körül, hogy ekkor csapódott le benned az egész! Jól tetted,hogy mindent kiadtál magadból,mintegy megszabadulván ami téged feszített belül :) Nem szabad senkinek elfelejteni, hogy egy GYERMEK KÖSZÖNHETI AZ ÉLETÉT Neked!!!

Sok-sok boldogságot a kis családodnak!

2011. nov. 15. 12:45
Őszinte leszek,a negatív beszólásokra magasan tojok!Meg lehet nyugodtan vetni,én legalább le mertem írni az őszintét,és nem színeztem ki a dolgokat.És mint írtam,nem tartom magam rosszabb anyának,mint aki első perctől kezdve rajong a gyerekéért.
2011. nov. 15. 08:40

Hadd tegyem hozzá, hogy a kötődést teljesen normális, ha valaki nem az első pillanattól érzi. Ez sok esetben hónapok(!) alatt alakul ki fokozatosan.


Ez annyira természetes, hogy még depressziósnak se kell lenni hozzá...

23. tfazek
2011. nov. 15. 08:24
Nagyon szomorú, hogyha valaki leírja őszintén hogy mit érez és mi történt vele, akkor jön a "megvetlek" teljesen idegen emberektől. Az hogy az ember hogyan érez az nem egy akaratlagos dolog, nem lehet szabályozni, a depresszió pedig egy nagyon komoly betegség és nem megvetendő hiszti. Kedves Ami, így nem lehet nyilatkozni, de legalább annak örüljünk hogy te nem tudod miről van szó. Én hasonlóképp nagyon sokat küzdöttem és szenvedtem a 2. babámért, és mikor megszületett én is úgy éreztem hogy a nagyot sokkal jobban szeretem. Egyszerűen nem tudtam azt érezni a kicsi iránt amit szerettem volna, nem tudott úgy érdekelni, meghatni, türelmetlen voltam vele. Pedig tervezett és nagyon várt baba volt. Most 8 hónapos és elolvadok tőle, odavagyok érte teljesen és a szívem mélyéig érzem hogy én vagyok az anyukája és ő az én vérem. De ennek idő kellett nálunk is sajnos. És tudjad, hogy nagyon rossz ám, amikor az ember nem úgy érez ahogy kéne de nem tudja irányítani. Remélem te sosem tudod meg.
22. ArnoldSchwarzenegger (válaszként erre: 20. - D4fe0b6bc1)
2011. nov. 15. 07:29

Ezt nem is a depressziós "dolga" tudni:)

Erről te egyáltalán nem tehettél. Még jó, hogy nem ragadott el jobban az örvény és sikerült magadtól viszonylag rövid idő alatt kikecmeregni belőle!

2011. nov. 15. 06:24
És nem csak a szülés utáni depiről szól,hanem,hogy mindenkivel szembeszálltam,hogy megmaradjon a babám,annak ellenére is,hogy benne volt a pakliban,hogy egyedül maradok a 2 gyerekkel.Egy szónak is száz a vége,ha valamit nagyon szeretnénk érdemes érte küzdeni,legyen az bármi.
2011. nov. 15. 06:20
Aki nem volt még ilyen helyzetben,az úgysem érti meg,aki volt az pedig tudja milyen érzés.Attól én még nagyon jó anyának érzem magam,ez csak átmeneti kis időszak volt.Azért írtam le a történetem,hogy ha valaki ilyen cipőben jár,hogy nem tudja,hogy megtartsa vagy ne a babáját,azoknak tudjak kicsit segíteni,hogy ha valami rosszul indul,nem biztos,hogy rossz lesz a vége.Ezt próbálta szemléltetni az én kis történetemmel.Igen,volt egy kis depi is,de szerencsére sikerült belőle kimászak,és az a röhej,hogy akkor nem is gondoltam volna,hogy depressziós vagyok,meg sem fordult a fejemben.
2011. nov. 15. 01:37
Nem akarom a kommenteket végigolvasni.Nem szültem volna meg.
18. szila5 (válaszként erre: 1. - D4fe0b6bc1)
2011. nov. 15. 01:25

Gratulálok a kicsikhez és sok boldogságot, egészséget Nektek!

Elismerésem az őszinte bátorságodhoz, és köszönöm, hogy így leírtad a történetet, ebből is tanultam.


Ezt nem Neked írom, csak úgy általánosságban: valóban szívfacsaró, amikor egy kisdedet nem úgy várnak, szeretnek vagy el is hagynak, ne adj Úristen, bántanak. Olyan hihetetlen.

Remélem, engem elkerül a szülés utáni depi; jelenleg még nincs babám, de rettentően vágyom rá, rájuk.

17. ArnoldSchwarzenegger (válaszként erre: 16. - Ami.)
2011. nov. 14. 21:06

...és vannak, akik kárt tesznek a gyerekükben, nyilván nem az akaratuk vezérli őket ilyenkor. Ezért is fontos erről beszélni, hogy ha bárki a legkisebb jelét észleli a depressziónak magán vagy a környezetében valakinek, akkor ne menjen el szó nélkül mellette!


Ez egy nagyon szerencsés kimenetelű történet, de sajnos nem mindegyik ilyen.

16. Ami.
2011. nov. 14. 19:52
Igen hallottam róla,volt is a környezetembe,de nem a gyereket nem fogadta el,hanem magát.
15. 89cf9177e3 (válaszként erre: 9. - D4fe0b6bc1)
2011. nov. 14. 19:18
a nagyszulovel(csak 1 van) mi is igy allunk,a 2.gyereket nem szeretik ugy,ami meg is visel,es szova teszem mindig a paromnak is,meg a csaladtagoknak...miert kene megkulonboztetni?mindketto a mi gyerekunk...en ilyet sose fogok csinalni ha lesznek unokaim.
14. ArnoldSchwarzenegger (válaszként erre: 12. - Ami.)
2011. nov. 14. 19:18

Biztosan hallottál már szülés utáni depresszióról.

Mielőtt legközelebb ilyen kemény kritikát fogalmazol meg, merengj el ezen! :)

2011. nov. 14. 19:12
gratulalok! en ugyanebbe a helyzetben voltam,mint te,nalam bennt volt a parom,akkor orult neki,de mi is elszerettuk vetettni,de meggondoltam magam,megis csak egy eloleny es nem tehet rola hogy megfogant,iy en is megtartottam,aminek nagyon orultem,de amikor megszultem en is kicsit idegenkedtem a lanyomtol,nehez volt elfogadni,de ma mar nem tudnank a kis pufi fankunk nelkul elni.:)
12. Ami.
2011. nov. 14. 17:51
Számomra ez furcsa,és nem mondom ,hogy megvetlek,de én ezt nem tudom elfogadni.Nem a gyerek tehet róla,h az apja nem akarja,az anyja meg aki a pocakban annyira ragaszkodott hozzá,egyszer csak levegőnek tekinti.Szerintem ezt érezte a kicsi,és ez vissza fog csapódni nagyobb korában.
11. d4fe0b6bc1 (válaszként erre: 10. - Sara1986)
2011. nov. 14. 17:21
Hát azért ennyire durva nem volt,megetettem,tisztába raktam,csak egy ideig nem babusgattam.Kb.3 hét alatt ez helyreállt.
1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook