A kövér szó nem egyenlő az undorítóval (beszélgetés)

Gratula hozzá...

Kis dinnye de jól esne:)

Ok, a hozzászólásod első részét értem.

Viszont a második részében saját magadat csapod be azzal, hogy nem ez az életcélod, és a mindennapi problémád.

Muszáj a fogyásnak "problémának" lennie?? Egyáltalán nem!

Így is szereted önmagad, rendben, elfogadom! De lehet, hogy boldogabb lennél, ha nem "előbb-utóbb" - ami jelenthet több évet is akár - hanem mondjuk kevesebb, mint 1 év múlva vehetnéd fel azt a minit. :)

Azt hiszem felesleges ezt tovább ragozni, mert úgyis csak támadásnak veszed, amit írok.

Kívánom, hogy elér végül a célodat!

Én csak a magam részéről tudok nyilatkozni..valahogy úgy tudnám megfogalmazni, hogy jó így ahogy van, de lehet jobb is.

:)

Nem, szerintem mi egymást nem értjük...

Azért azt mindketten jól tudjuk, hogy nem nekem való a miniszoknya...

Több mint valószínű, hogy nem állna jól, s ezzel szerintem mindenki tisztában kell, hogy legyen...

Mit szeretnél hallani?

hogy azért nem venném fel,mert undorítóan állna? megfelel?

Akkor mára már ismétlőgéppé alakulok át :

le fogok fogyni előbb utóbb, s hordani fogok minit!!!

DE nem az életcélom, s nem a mindennapi problémám ez....

S így is szeretem önmagam, s a cikknek is ez volt a lényege

Én értem amit írt....ha gyűlölöd a testedet, nagyon nehezen tudsz változtatni rajta, mert csak görcsölni fgosz, teljesen paradox de én is akkor tudtam elkezdeni fogyni ténylegesen és egészségesebben, mikor már megbarátkoztam az akkori külsőmmel.

Ruhát meg értelmes ember azt vesz fel ami előnyösen áll rajta, az, hogy elfogadjuk magunkat nem jelenti azt, hogy ne kéne tudni azt, mi az ami jól áll, és mi az ami nem.

O lábakkal pl. hiába fogadja el bárki, nem vesz fel picsaszoknyát.

:)

Bocs, tudom, hogy nem tőlem kérdezted, de részemről így gondolom.

Még annyit tennék hozzá, hogy nekem összességében az jön le ebből az egészből, hogy:

Valójában tudod, hogy jó lenne fogyni, szeretnél is, hisz te írod, hogy -30 kg a cél. De közben benned van az, hogy nem akarsz emiatt megszakadni úgymond, és folyton ezen agyalni, és ha mégsem sikerül úgy, vagy annyi idő alatt, számodra az sem gond, mert végülis azért nem érzed magad olyan rosszul a bőrödben.

És erre mondom én azt, amit mondok, rosszindulat nélkül: a fogyásnak nem törvényszerű velejárója az, hogy közben mindenről le kell mondani és kínlódni, szenvedni kell, valamint nem kell, hogy minden perced csak erről szóljon.

Azt hiszem ennyi amit hozzá tudtam tenni ehhez a témához. De mivel te mindent személyes sértésnek veszel, azt hiszem nem is írok többet, mert felesleges.

Olvasom a naplódat és nem értelek. Komolyan nem.

Aki nem ért feltétlen mindenben egyet veled, és fel mert tenni kérdéseket neked, mint én is, az a te szemedben mind kötekedő, rosszindulatú ember szerinted. Pedig én speciel úgy érzem, hogy egyik feléd irányuló hozzászólásom sem volt bántó, vagy sértő.

A miért nem veszel akkor fel így miniszoknyát kérdésre is ennyi a válaszod: " most őszintén, kell rá válaszolni így átgondolva? "

Ha teljesen, totálisan elégedett vagy a mostani testeddel, önmagaddal, akkor vedd fel a szoknyát, és tojd le, ki mit mond. Hisz ha magadnak így tetszel és elégedett vagy, akkor nem mások véleménye a döntő. Nem? Erről írsz folyamatosan. Mégis kitűztél egy célt magad elé, ami azt jelenti, hogy annyira mégsem vagy elégedett, hogy miniszoknyát húzz!

Egyik mondatoddal ütöd a másikat.

A fogyást pedig nem muszáj egy rossz dolognak felfogni, és lesni a mérleget. Ennek nem kell egy kínszenvedéses, kényszeres dolognak lennie. Vagyis nálam például egyáltalán nem volt az.

Én tényleg nem szeretnélek bántani, egyáltalán nem célom. És biztos bennem van a hiba, hogy nem tudom felfogni...

Nekem a férjem tűrőképessége nincs feszítve.... most kérdeztem meg tőle:)

Úgy is szeretett így is szeret...

Nekem az egész családom kövér, azt hiszem, hogy senki sincs 110-120 kilo alatt se szülők, se nagyszülők se unokatesó, tesó, senki... Én 22 évesen 85 kilot nyomtam, boldog voltam, szerető barátok, párom vett körül. Minden különösebb ok nélkül egy este a jól megérdemelt pizzám után úgy döntöttem, hogy lefogyok. Igaziból ki akartam próbálni, hogy le tudok-e fogyni. 58 kilós lettem 3 hónap múlva. Ennek már majdnem 5 éve és 1-2 kilo plusz/mínusszal többnyire tartom is, pedig már szégyen szemre nem is mozgok rendszeresen. Rendezvényekkel foglalkozom, így gyakran megesik, hogy este tízkor is bekajálok, mert egy finom falatot most sem vonnék meg magamtól - csakhát most már tudom, hogy akkor másnap és harmadnap okosnak kell lenni és valahogy "lemínuszolni' a kalóriákat... Szóval én a genetika ellenére lefogytam és tartom is a súlyomat, minden nehézség nélkül, csupán ésszerű gondolkodással.

VISZONT közvetlenül attól, hogy most megfelelek a közízlésnek, nem lettem boldogabb. Sőt, a sors fintora, hogy azóta minden egy picit nehezebben megy, de valszeg ennek kevés köze van a fogyáshoz :) Számomra a legfőbb visszatartó erő a súlyom visszaszedésétől az egészség, mert látom magam körül, hogy ötvenes éveikben élő rokonaim milyen szintű ellátásra szorulnak és milyen sok betegséggel küzdenek :(

A gyerekvállalás majd biztosan változtat a helyzeten, de feltett szándékom, hogy a babák után is egészséges súlyra fogyjak vissza, mert sajnos nagyon rossz látni, hogy a szüleim milyen szinten rám vannak utalva és eléggé kétségbe ejti őket, hogy hogy fognak így az unokák után szaladgálni az udvaron. :(

Szóval szerintem mindenki legyen boldog azzal a súlyával, ahogy boldognak érzi magát, de időnként vizsgáltassa ki magát, hogy a szervezete is boldog-e akkora súlytöbblettel. Ha igen, akkor magasról tegyen a közízlésre!