A három hónapot betöltött baba ehet már gyümölcspépet? (tudásbázis kérdés)

jobb félni, mint megijedni. Ezért mondják, hogy vigyázni kell.

Nincs az túllihegve - gondolj bele anyáink pár hetes korunktól fogva tömtek minket, te azzal a szemlélettel már nem értesz egyet, a mi gyerekeink meg a négy hónappal nem fognak egyetérteni, csak mi vagyunk az átmenet ezért sok a hitetlenkedő - ez az én egyéni véleményem :)

Allergiáról: idén lett egy újabb allergiám, pár évvel ezelőtt semmire nem voltam az.... ennyit a hajlamról. Szüleim mai napig nem allergiásak semmire, legalábbis nem tudnak róla... :) akkor most ha azelőtt szülök, hogy tudtam volna az allergiámról nyugodtan tömhettem volna négy hónapos korától? Így meg nem?

:)))))

"MERT MINDIG EZZEL RÉMISZTGETNEK"

nem mondod!

És szerinted mi a céljuk vele???

Szívesen elmesélem...

Legelső az volt, hogy megfogadtam magamban, csakis anyatejes lesz. Tudom, ez így hülye kijelentés, de tény, hogy fejben dől el. Közben persze tele voltam parával, ezt el kell ismernem.

A legelső pillanattól kezdve csakis szoptattam, s annyiszor, ahányszor kellett. Annyiban könnyű helyzetben voltam, hogy a lányom már nem kórházban született, s így megtehettem, hogy bármikor szoptathassam, s mindig úgy, ahogy az nekünk a legjobb. Szerencsére ma már van erre lehetőség kórházban is, de körültekintően kell kiválasztani, mert sok helyütt még mindig előkerül a cukros víz, kevert anyatej, tápszer...

Viszont az én lányom csakis a mellemet kapta meg, akárhányszor csak vonyított érte. Se egy korty víz, se más nem kerülhetett a pocijába. Így kénytelen volt sokat szopni, s minél többször mellen van egy baba, annál jobban termelődik a tej, még akkor is, ha az anya melle nincs bedurranva. (Ami egyébként nem a sok tej jele, hanem ödémás folyamat következménye, míg a mell nem szokik hozzá a tejtermeléshez.)

Eleinte szinte napokon át folyton a mellemen volt. Fél óra itt, már ment át a másikra... Összefolytak napok és éjjelek. Sírtam, szenvedtem, véresre haraptak, de fogat összehúzva szoptattam tovább.

Közben ettem-ittam, de csakis annyit, amennyit kívántam. (Tévedés azt hinni, hogy a túl sok folyadék jót tesz. Nem. Pedig folyton azt javasolják, igyon az anya sokat.) Volt, hogy hirtelen megittam egy-két litert is, volt, hogy szinte semmit. De nem görcsöltem emiatt. Gondoltam, a szervezetem majd jelzi, mikor mennyire van szüksége.

Szoptatós teát se ittam. Ugyanis nem tejtermelő, bár szélhajtó hatású, s az esetleg a babának jó lehet. De kötelező érvénnyel nem ittam, amúgy is pocsék az íze, ha meg cukrosan sokat iszunk, hílal rendesen. ;). (Az elsőnél még igen, s mégse lett több tejem.) Viszont ártani nem árt, ha hisz benne valaki.

Valójában jó és segítő lehet, ha pszichésen belekapaszkodunk valamibe... Én pl. az első gyerek tapasztalataiból kiindulva féltem. Emiatt szedtem a homeopátiás Urtica Urenst (ha jól emlékszem, az 5 CH a tejserkentő, a 15 CH viszont már tejapasztó, de erre már nem merek esküdni.) Reméltem, bíztam, hogy ettől több tejem lesz. Nem tudom, köszönhető-e neki, szerintem ténylegesen nem, de mindig volt/lett elegendő tejem. Akkor viszont még hittem benne (egy darabig), s ez megnyugtatott. Márpedig a sikeres szoptatáshoz belső lelki nyugalom is kell!! Ellenkező esetben az anya folytonos aggódása, idegeskedése, stresszelése tényleg képes elapasztani a tejet. Ami lenne, ha működhetne a tejleadó reflex, s hozzá tudna jutni a baba...

4 napos volt a lányom, amikor borzasztó hisztis állapotban hajnal 2-kor elzavartam a párom tápszerért. Hajnal 4-re hazaért: aludtunk édesdeden. A tápszer felkerült a konyhaszekrény tetejére, sose lett felbontva. De a "biztonság" tudatát adta, hogy nem fog éhenhalni a gyerek. Ez is pszichésen kellett még nekem akkor. (3. gyereknél már nem volt ilyesmi.)

Időpontokat tűztem ki: csak 1 hétig teljesen anyatejes legyen! Az lett. Csak 4 hetes koráig bírjuk ki tápszer nélkül! Kibírtuk. És így tovább... 9 hónapos volt, amikor a legelső kanál gyümit hajlandó volt elfogadni, na, akkor már tudtam, őt sikerült úgy szoptatni, ahogy szerettem volna. :)

A legelején nagyon jó volt, hogy bármikor hívhattam telefonon szoptatási tanácsadót. (Sződy Juditot, a Kismama újság egyik főszerkesztőjét, a La Leche Liga tagját. Ha jól tudom, elérhetősége nyilvános.) Amikor úgy éreztem, vége, fel kell adnom (holott eszem ágában se volt, de lelkileg a poklok poklát jártam meg, el voltam keseredve, baby blues, depi, stb...), akkor felvettem a kagylót. (Vagy a párom:) ) Pl. éjjel 11-kor kiönthettem a lelkem. A konkrét problémára (pl. sebes, vérző mellbimbó) tanácsot adott, de leglényegesebb, hogy meghallgatott, s ez nagyon is számított. Nem okoskodott, nem szólt bele, mint a rokonság, védőnő, orvos... Biztatott, hogy cselekdjek ösztöneim szerint, hiszen érzem-tudom, mikor mire van szüksége a bébinek, bárkinél jobban!

Nem a reklám helye, de a LLL szoptatási füzetecskéit nagyon is javaslom elolvasásra, rengeteget tud segíteni! Szokásos problémákat és kérdéseket feszeget, s mindenre nagyon jó választ/megoldásokat ad. Nagyon örülök annak, hogy tanulhattam tőlük, elsősorban a saját belső hitem megerősítését. A mai, tápszerekkel s egyéb kiegészítő megoldásokkal túlharsogott világban ők nagyon szépen, finoman, de okosan képesek visszairányítani a nőket a természet adta ősi képességhez, a szoptatáshoz. Kár, hogy ezt a képességet mocskos anyagi érdekek miatt jóformán elvették a nőktől.:( Kár, mert sok babát megfosztottak, s megfosztanak még mai is a számukra legértékesebb tápláléktól. Mindezt úgy, hogy félelmeket táplálnak az anyákba. :( (Akik abba nőnek bele, milyen nehéz szülni, mennyire sajnálatos, de nincs elég tej... Szavak, szavak... Ahelyett, hogy azt sugallanák, képesek szoptatni, már miért ne lennének azok?!)

Eleinte fejtem. Feltöltöttem a fagyasztót, de később sajna ki kellett dobni. :( Viszont megnyugtatott a saját tejem látványa, növelte a hitem. Pedig a fejésre sincs semmi szükség. A legjobb, ha mindig a baba szívja ki. Ő ugyanis mindig többet képes annál, amennyit ki lehet fejni. Tejszaporító tud lenni a fejés, de a kereslet-kínálat elv megvalósításához nincs szükség rá, sőt ronthat rajta. (Pl. a baba nem jut hozzá a hátsó, zsírosabb tejhez, ergo nem is gyarapszik annyira, aztán jön az újabb ijedelem)

Nem volt cumink, se cumisüvegünk, se bimbókiemelő (pedig lapos, kissé befele forduló mellbimbóim vannak, viszont azt ritkán mondják el, hogy a vákuum hatására a baba szájában szépen kifordul magától), se semmi más. Még kenőcs se a sebes mellemre (erre is van sokkal természetesebb, jobb praktika). Továbbá nem érdekelt, ki mit mond, ki mit javasol, ki mivel fenyeget, kinek mi a véleménye. (Pedig haj, hallgattunk elég okoskodást. Kiszárad, éhen hal, stb...) Mentem a magam feje után, ösztönösen, s csak azok véleménye számított, akik hittek bennem, a babámban, a szoptatásban. Közösen értük el, hogy sikerült, de ez így kellene, hogy természetes legyen. Képesek vagyunk sikernek elkönyvelni, de miért is? Miért a sikertelenség, a kudarc az elfogadottabb? Miért gondolják sokan úgy, hogy hát igen, sajnos így, sajnos ez van, alkati kérdés, semmi baj, ne is törődj vele, ma már korszerű tápszerek vannak, stb.... Tudom, emlékszem, ismerem, de éreztem, valami hazugság van ebben, valami nem stimmel, az nem lehet, hogy én ne lennék képes rá....

Csupán egy dolog számított. kiegyensúlyozott-e a kicsi? Van-e elegendő pisis-kakis pelus? Mosolyog-e? Fejlődik rendesen? (Ez utóbbi nem egyenlő azzal, hogy annyit hízik, amennyi elvárható lenne! Volt, hogy 1-2 hónapig stagnált a súlyuk, aztán hirtelen nagyot ugrott. Közben persze kaptam hideget-meleget.) Összességében: én, mint az anyja, úgy érzem, minden rendben vele?

S hittem, tudom, az anyai ösztöneimben jobban megbízhatok, mint bármilyen orvosi/védőnői szövegben. Az meg végképp nem érdekelt, rontom-e a statisztikát, s hogy papíron már a főzeléknél tartunk...

Szóval, röviden, a titok tényleg nem nagy ügy: szoptatni, szoptatni, szoptatni.... Sokszor, szinte mindig (na igen, volt, hogy fél óránként kellett, aztán szépen fokozatosan beállt 3-4 órás szintre, de mindig igény szerint, pl. növekedési ugrásokkor sűrűbben). Ha probléma adódott, akkor is csak egy megoldást ismertem: mellre tenni. Tudtam, ha kiegészítést adnék, az egyenes út a tej csökkenéséhez.... Ha viszont szoptatok, akkor beáll a kereslet-kínálat elv, s mindig olyan és annyi tejem lesz, amennyi a saját gyerekemnek pont jó. Se több (hát tejcsárda én se voltam :) ), de nem is kevesebb.

Nem tudom, ez így érthető volt-e vagy sem, de remélem, talán tényleg tudok vele segíteni. Bár lehet, konkrét problémákra, konkrét kérdésekre könnyebben tudnék tanácsot adni...

Nem célom mások becsmérlése, nem nézek le senkit, ha tápszerez, de látom, olvasom ugyanazokat a sablonszövegeket, amiket én is megkaptam, hallgattam, s amik ellen lázadtam. Látom, hogy szeretnének szoptatni a nők, de elvesznek az információk tengerében, s alapvető félelmeiket még táplálják is. Látom, hogy valójában amit mondanak, vallanak, azok nem az ő gondolataik, illetve magukévá teszik (önhibájukon kívül!!) azokét, akik vagy érdekből, vagy hozzá nem értésből, de sületlenségeket hangoztatnak. Látom, s bosszant. Bosszant, mert ebbe a csapdába én is beleestem az első gyerekemmel, s emiatt később keményen utáltam magam. Mert elhittem, hogy jót akarnak nekem (lehet, egyesek nem is akartak rosszat, bár már a kórházban megkapja az ember a reklámanyagot tápszerre is...), mert bebeszélték, hogy alkatilag nem megy, s megnyugtattak, hogy semmi baj, ha tápszeren nő fel.... Pedig baj. Igenis baj, ha amúgy lehetne szoptatni! Egy kis odafigyeléssel meg lehetne ugyanennyi erővel azt is magyarázni az anyáknak, mennyivel értékesebb a saját tejük mindennél! Lehetne őket ebben is segíteni! Hogy képesek legyenek hinni a természet eme erejében is! Mert bár fárasztóbb, keservesebb a sikeres szoptatáshoz vezető út, mint kikeverni a tápszert (amire apa is képes), mégis megéri a gyerekünkért! Mind fizikailag, de lelkileg is! Mind részünkről, de a gyermekünk részéről is!

Na, elcsitulok végre. :)) Kérdezz nyugodtan továbbra is!

És mit csináltál az első kudarcod után,hogy sokáig volt tejed a második babádnál??

Mivel probálkoztál?

Hátha tanulok belöle,ha leirod.

"Ha nincs tejcsi akkor nincs.Akár mit megtehet az anyuka,akkor sem fog több termelődni. "

Ez az, amivel nagyon nem értek egyet, de mindezt úgy, hogy ezt az érzést maximálisan ismerem. :( Átéltem.

"Én már ugy vagyok vele,hogy lehet hogy alkati adottság is??"

Na, ezen az alapon én is leragadhattam volna ott, hogy ez nekem nem megy. Az első gyerek kudarcai után minden alapom megvolt rá. Szerencsére képes voltam elhinni, nem alkati kérdés a szoptatás, s bebizonyítani elsősorban magamnak, hogy de igenis, menni fog! Így lett 2, éveken át szopó gyerekem is.

Csak az bosszant, mindkettő mondatod nagyon ismerősen hangzik. :( Orvosok, védőnők szájából hallottam én is párszor. :( Itt a baj szerintem. :(

Hát igen,lehetséges.

De az a probléma,hogy sok könyv,mind mást és mást ír.Igy döntsön jól az ember.

Kittys tényleg van olyan, hogy alkatilag valaki nem tud szoptatni, és szerintem senki nem bántja az ilyen anyukákat! Én kimondottan együttérzek velük, mert nekem is nagyon nehezen indult be a tejem, és szörnyen éreztem magam.

Viszont - ahogy már írtam is - én pont azt olvastam, hogy a tápis babáknál is ki kéne várni a 6 hónapot.

Ez nem hozzáállás kérdése szerintem.

Ha nincs tejcsi akkor nincs.Akár mit megtehet az anyuka,akkor sem fog több termelődni.

Ezt csak azok az anyukák tudhatják,akik már átélték azt,hogy akármit csinál,akármit próbál ki akkor sem termelődik több tej.

Azok az anyukák meg akik tudnak hónapokig szoptatni örüljenek annak,hogy nem élik át az a problémát,hogy nincs tej.

Én már ugy vagyok vele,hogy lehet hogy alkati adottság is??

És ez mennyire tudományos, szerinted?

Ilyet akárki tud írni.

Nem a szoptatásra írtam, hogy hozzáállás kérdése, hanem a szoptatás-tápszerezés kérdés kezelésére.

Lehet ezt kulturáltam kezelni, és akkor egyik fél sem érzi kevesebbnek, rosszabbnak magát a másiknál.

És lehet úgy is kezelni, hogy -és ezzel is csak itt találkoztam eddig, a mindennepi életemben még soha- aki nem szoptat, egyből nekiáll pocskondiázni a szoptató anyákat, függetlenül attól, hogy ők miként kezelik a témát.

Lehet, hogy tényleg nekem van marha nagy mázlim, hogy olyan helyen élek és olyan anyukák vesznek körül, ahol ez nem probléma. Itt a portálon viszont sorra ütközöm bele az olyanokba, akik nem szoptattak valamiért, úgy érzik, hogy a környzetükben ezért lenézik, lesajnálják őket, és ezt azzal kompenzálják, hogy a szoptatást és szoptató anyákat támadják, szidalmazzák.

Mielőtt bárki magára veszi, nem célozgatok senkire ezzel, egyszerűen csak leírom, amit tapasztalatam. Akinek nem inge, ne vegye magára!

Szerencsénkre sokat segítettek a kórházban, folyton a nővéreknél ültünk és minden melletételnél segítettek.. Kisfiam nagyon kicsi volt, alig találtam a megfelelő testhelyzetet, fekve is csak úgy tudtunk szopizni eleinte, hogy alátettem egy jó vastag pólyát (2.86 -tal született)

Egyébként a hozzászólásaid alapján nőnek gondoltalak, eléggé meglepett mikor előálltak azzal, hogy férfi vagy - no de kiderült, hogy mégsem :)

Én is, én is :)

De aztán a hozzászólásai alapján 'lebukott' :)

A topikkérdésre pedig a válaszom: nem.

A hozzátáplálással én 6 hónapig vártam, addig csak anyatej. Ha tápis a baba, akkor se kéne hamarabb a gyümölcsöt, hiszen elég teher a baba emésztőrendszerének (ami ugye az anyatejre van beállva) a tápszer, nem szabadna idejekorán mással is terhelni.