A filmekhez képest mennyire más a szülés, mint amilyen valójában? (beszélgetés)
Pfú, ebbe most belegondoltam 🤢
Nem lennék képes ezt tenni a testemmel.
Ez így van. Két egyforma szülés nincsen.
A kérdezőnek válaszolgatunk, de lehet ha ő kerül a szülőágyra, teljesen más tapasztalata lesz mint nekünk.
Amikor hordtam a fiamat és hatalmas hasam volt már, nagyon féltem. Nem tudtam elképzelni, hogy fog kijönni belőlem az a gyerek. Kérdeztem anyámat, neki milyen szülései voltak. Csak annyit mondott, hogy nagyon fájt. És ne féljek, előttem sokan túlélték már ezt. Ezzel jól fel lettem készítve, és meg lettem nyugtatva.😀
A barátnőmnek három fia van. Midhárom terhessége más volt és minden szülése is.
Egy betegtársamnak a kórházban hét gyereke volt. Nem volt egyforma terhessége sem és szülése sem. Azt mondta,hogy ha tudja,hogy a hetedik ilyen borzalmas lesz,nem vállalja be.
Én nem tudom, de párszor végig kellett hallgatnom, mekkora horror a szülés.
Emiatt mindig azt mondtam, hogy ha egyszer meggondolnám magam és lenne gyerekem, tuti programozott császárral hoznám a világra (ha lehet ilyet egyáltalán).
Van amelyik film valósra sikeredik, van amelyik nem.
Még mindig van, hogy az anya belehal valami komplikációba.
2 gyerekem van, egyik szülés maga volt a pokol, másik meg gyorsan lezajlott.
Tehát, ha valaki 10 gyereket szül,akár lehet a 10 mind más.
Ugyannak a nőnek 2 szülése sem egyforma, hát még egymáshoz képest milyen különbözőek vagyunk :)
A filmek meg paródiák ahhoz képest, hogy hogyan zajlik, azokban nem ez a lényeg, hogy valósan bemutassák, hanem hogy túl essenek 1-1 jeleneten, és lehessen örülni, sírni.
Nagyon tud fájni. Ebben is mások vagyunk, mert nyilván kinek mi fáj nagyon. De a szülés tényleg fáj.
Az elsővel úgy mentünk be este 8 körül, hogy nekem napközben már voltak fájásaim, de elég rendszertelenek, aztán elfolyt a magzatvíz, egyből kórház, 4 órával később megszületett.
A másodiknál reggel 6kor folyt el a víz minden előzmény nélkül, este 5kor lett meg, már császárral fenyegettek, annyira nem tágultam.
Harmadikat indítani kellett, kb reggel 8 körül repesztettek burkot, este negyed 5kor lett meg.
Négyeske szintén indított, őt muszáj volt, másnapra akartak éppen beírni indításra, mikor a doki közölte, hogy elfogyott a víz, azonnal szülünk. Zárt méhszájnál próbáltak többször burkot repeszteni, a lábam már kengyelben, teljes feltárással (mikor ezt mondták rendesen megijedtem, hogy ezek most mit fognak csinálni?!), 3 doki próbálkozott... az utolsó már azt mondta, ha a lenti ügyeletes szerint ennél a zárt méhszájnál lehet repeszteni, jöjjön fel és csinálja meg.... de végül az egyiknek mégis összejött... ennek a kb másfél órás próbálkozásnak a kínjai még napokkal később is érezhetőek voltak. Maga a szülés ehhez képest már gyalog galopp volt.
Egyébként azt a fájdalmat elfelejtjük.
TUDOM hogy borzasztó volt. TUDOM, hogy akkor mennyire fájt, és szét bírtam volna szakadni. De maga a fájdalom, hogy milyen volt, arra nem emlékszem. Viszont a születéssel ezt mintha elvágnák, egyből megszűnik.
Ebben a részben legalább van egyezés a filmekkel, utána tényleg nincs fájdalom :D
Zsoltival, 51 éve terhességi vesemérgezéssel mentem be, szombaton reggel.
Akkor még eszembe nem jutott, hogy 15,20- kor már anya leszek.
Én reggel vérzés miatt mentem be.
Felvettek, burkot repesztettek, este fél 6-ig nem volt semmi bajom. Bántam, hogy bementem. Isaura ment a tv-ben.
Akkor kaptam egy injekciót, na az olyan gyorsan hatott, még a bucit se volt időm levenni a helyéről. 3/4 7-re megszültem. Tulajdonképpen 1 1/4 óráig "szültem".
Előttünk is sokan kibírták már.😀 Nem biztos hogy hiszti a kiabálás. Nem egyforma a fájdalomküszöbünk. csak aki jobban tud tűrni, vagy nem annyira fáj neki, az képes a másik szenvedését leértékelni.
Én pl. itt olvastam először, hogy vannak akiknek a kitolási szakasz fájdalmas volt. Nekem kicsit sem volt az, ellentétben a tágulással.
24 évesen szültem az elsőt, 1998-ban, ricinussal indítottak
12 óra vajúdás után saját lábon felsétáltam a műtőbe, nem kaptam semmit, viszont altatásban volt a császár. Fájt persze, de láttam olyat, aki nálam fiatalabb volt, sokadik szülése volt, és épp letolta a farmert, és kiesett a gyerek belőle. Aztán 2008-ban magas vérnyomással feküdtem a szülőszobán egy napot. Ott hallottam olyan hisztiket, üvöltéseket, hogy bejött egy szülésznő, és azzal vígasztalt, hogy nincs ám ekkora baj.
Másnap 14 óra vajúdás után normál szüléssel született a lányom. Hidd el, kibírható, van persze aki hangosabb, de néma csendben is lehet csinálni.
Előzetes tájékozódás mondhatni nulla volt akkoriban. Idősebb nők, sógornők elmondták, náluk hogyan zajlott.
Nekem szerencsém volt, gyorsan megtörtént, kezdetektől számított 9 óra alatt. Kitolás fájt, de nem volt idő nyavalyogni, katonásan levezényelte a szülésznő.
Igazából az lehet legrosszabb az egészben, hogy nem tudni, meddig tart. Ha valaki megmondja, pl. már csak fél óra, simán bírod.
Én 23 éve szültem. A tágulási szakaszt addig bírtam, amíg állhattam, sétálhattam. Amikor le kellett feküdnöm, sokkal rosszabb volt, amúgy nem volt akkor sem olyan vészes. Az volt pokoli, amikor a hentes-orvos kézzel tágított. De lehet, hogy mostmár ez nem szokás, nem tudom.
Nekem a kitolási szakasz sokkal jobban fájt. Ja és minden fájdalomcsillapító nélkül. Nem tudom, most adnak-e vagy hogy azóta mi változott.
Talán jönnek olyanok, akik mostanában szültek és friss élményeket tudnak megosztani.
Én 49 éve szültem, akkor még nem adtak fájdalomcsillapítót. Úgy tudom, ma már adnak.
A tágulási szakasz fájdalmas, legtöbb szülő nő nem tudja csendben kibírni. De olyan is van, hogy szinte kipottyan belőle a gyerek. Mind másak vagyunk. A kitolási szakaszban már nincs fájdalom, a filmekben erősen eltúlozzák. Az megvan hogy nyomni kell, de nem parancsszóra. Jön egy erős toló inger, hasonló mint mikor székelni készülsz, és akkor kell rásegíteni a nyomással. nem amikor gondol egyet az orvos és mondja hogy nyomjál.
Mindenkinél máshogy zajlik ez, 2 egyforma szülés nincsen.
A filmekben erősen túloznak, arra ne adjál. Hallasz majd sok tapasztalatot, de a sajátod mindtől különbözni fog. Nehéz dolog legtöbbünknek a szülés, de a világ legcsodálatosabb dolga. Én örülök hogy átélhettem.