Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » A férjem nem figyel rám fórum

A férjem nem figyel rám (beszélgetős fórum)


1 2 3
18. netti82 (válaszként erre: 15. - Tamaraw)
2010. aug. 1. 19:15
kedves tamaraw! Valami biztos érdekli a párodat. Meg kell találni azt a dolgot, és ahhoz fűzve szép lassan belevinni a többibe. Nálunk nincs ilyen probléma. Az én férjemet sok minden érdekli.
2010. aug. 1. 19:13
A barátok sem jelentenek mindenre megoldást, mert néha az is kell az embernek, hogy némely csodákat ketten éljen meg és osszon meg valakivel. Azt kérdezed, hogy mi lenne, ha egyik napról a másikra öszecuccolna és elmenne? Ilyet egyébként ő csak akkor csinálna, ha újra élni kezdene valaki mellett, nos ebben az esetben azt mondanám, hála istennek, neki legalább jó. De jó lenne nekem is, mert akkor rákényszerülnék arra, amire így nem, vagyis hogy rendbeszedjem magam körül a világot, például megtanuljak egyedül élni, mert egyelőre az ötlettől magától is kiráz a hideg, ezért is nem mentem el én. A megölelésről és a megpuszilásról annyit, hogy ezek a nappaljainkból éppúgy teljesen hiányoznak, mint a bármiről, egy újságcikkről, egy képről, egy benti problémáról való beszélgetés. És nem miattam hiányoznak, mivel én eléggé fontosnak tartom az érintés nyelvét, és egyébként sincsenek kommunikációs zavaraim. Ezek a felsoroltak mind neki nem hiányoznak és így elég nehéz élni.
2010. aug. 1. 19:10
Hogy mikor nem figyel rám? szinte soha. Tényleg sokat dolgozik, ezt aláírom. Mondom is neki, ne hajszolja túl magát, és várom már hogy egy kicsit együtt pihengessünk, és beszélgessünk. De amikor ezt megtehetné, betesz egy filmet, utána alszik, stb... vagy épp elmegy pecázni pihenésképp. Ami nincs is ellenmre, és sosem tiltottam, mondom is neki, nyugodtan csinálja, csak maradjon rám is ideje. De ez sosem jön létre.
2010. aug. 1. 19:10
Nekem is azt tanácsolták, sőt a férjem is, hogy menjek a barátnőimmel. Csak öt na zargassam semmivel. Anyyit hallom, olvasom hogy mindent meg kell beszéli, és akkor majd megjavul. Én már mindent megpróbáltam, beülök én is állandóra a tévé elé, aztán időnként meg majd lepókhálózom magunkat. Mindent megpróbáltam, ezerszer megpróbáltam, de nem segített semmi, ugyanis a férjemben nem sikerült felkeltenem sem a társaság iránti, sem a kinti programok, sem a zene, sem a kultura iránti, sem egyáltalában az élet iránti igényt, nade akkor most innentől nekem se szabad élnem?
2010. aug. 1. 19:09

Itt oldalt van egy nagyon jó hasznos reklám:Lábtörlő akarsz lenni?

én regisztráltam,ingyen minden nap küldtek egy linket ahol sok hasznos tanácsot kaptam,tudom ajánlani mindenkinek.Nekem sokat segített h megerősődjek.

Amióta határozott vagyok,elszánt,nem bőgök,a férjem is meglepődőtt, h most mi van..

2010. aug. 1. 19:07
Sajnálom tengericsillag, hogy nálatok így alakult. Szerintem is meg kell beszélni a problémákat, úgy a tiszta. De nem akkor, amikor már késő... Én ezért szajkózom neki
12. kisj
2010. aug. 1. 19:06

Mikor nem figyel Rád? Vagyis milyen témáknál érzed úgy, hogy nem érdekli mit mondasz?

Megmondom öszintén, hogy nálunk is vannak olyan témák (pl. autók, autók szervizelése...stb) mikor én is kikapcsolok, és legfeljebb csak néha szúrok be egy "igen-ühümm-aha"-t.

2010. aug. 1. 19:05
Gyerek még nincsen. Majd később akarunk, teljes anyagi biztonságban.
2010. aug. 1. 19:04
Ige, a külön program jó ötlet, meg sokszor inkább beletemetkezem a munkámba, de attól ő még semmit nem változtat. Ilyenkor úgy érzem, csak jobban eltávolodunk.
9. linksys (válaszként erre: 4. - Netti82)
2010. aug. 1. 19:03
Szia.) Te hiányzol neki,vagy az amit te tudsz neki nyújtani? Gondolok itt az otthon biztonsága, az ami várja amikor hazajön? Az a helyzet ,hogy sokszor akkor hiűnyzik valami és akkor vesszük észre a hiányát amimor már nincs.Amíg van az természetes..
2010. aug. 1. 19:02

Gyerekek vannak? Szülőkhöz együtt mentek?

Állítsd kész tények elé és kiderül, hogy mi a baja, vess fel valamilyen programot, pl. menjünk el holnap ide meg ide /konkrétan/. A fáradtság lehet indok egyszer-kétszer, de ha mindig akkor kérdezz rá, hogy hová menne el veled szívesen.

Ez a mondatod remélem nem teljesen így van.


A 7 év alatt szerintem még 1 napot sem szánt rám.


Ha esetleg mégis, akkor nem értem miért vagy vele, illetve miért mentél hozzá 2 éve?

7. tengericsillag (válaszként erre: 1. - Netti82)
2010. aug. 1. 19:02

Szia!

Nálunk is ez a helyzet,9éve vagyunk együtt(7év házasság,1gyerek),már évek óta igy ment nálunk,aztán a bizalom is elszállt(nem ok nélkül),majd tavaly közölte ő már nem szeret,na én is aztán tepertem ezerrel,de azt értem el vele,h azt mondta nem látja értelmét h együtt maradjunk,már egy hónapja ennek,azóta nem tudja eldönteni mi legyen,elköltözne az anyjához de az anyagiak,meg a gyerek...,hát ha csak ez tartja vissza (én már cseppet sem)akkor nincs értelem tényleg,ezért ma közöltem vele h jővő héttől mehet,aztán meglátjuk.

Én azt mondom,jó leülni,megbeszélni,nem várni h majd talán észreveszi h nem jó ez igy.

2010. aug. 1. 19:01

Ne add fel, igyekezz egy kicsit keményebb lenni vele, hogy beszéljétek meg a gondjaitokat, de ügyelj arra, hogy nehogy veszekedésbe fúljon.

Ha így folytatja, eleinte csak a lelki problémák lesznek köztetek, de majd kis idő eltelte után a szex körül is merülnek először kisebb, majd komolyabb gondok az körül is.

2010. aug. 1. 19:01
Na ezt az első mondatot jól megfogalmaztam :)
2010. aug. 1. 19:00
Szokott olyan lenni már, hogy több napig nem találkozunk a munkája miatt. Láthatóan hiányzom is neki, de ennek ellenére ugyanúgy fennál ezen problémám sajnos.
3. kisj
2010. aug. 1. 18:58

Sok férfi nehezen viseli a túlzott kötődést, lelkizni meg ritkán szeretnek:)

Jó ötlet, hogy szervezz magadnak külön programot.


De azt ugye csak elkeseredésedben írtad, hogy 7 év alatt 1 napot se szánt rád?!

2010. aug. 1. 18:54
próbbálld ki, hogy szervezel magadnak a barátnőkkel programot.hosszút.2*3* és ha nem tűnik neki fel a hiányod, akkor komoly a gond.
2010. aug. 1. 18:52

Tanácsot szeretnék kérni Tőletek. 28 éves vagyok, a férjemmel 7 éve vagyok együtt, 2 éve házasságban. Szeretjük egymást, a szexel semmi baj. De mégis magányosnak érzem magam mellette, mert ha beszélek neki sokszor nem is figyel rám. Ha valami közös programot akarok, mindig a fáradtságra hivatkozik. Ha "éppen nem fáradt" akkor inkább filmet néz vagy pecázik. Ha én megemlítem neki ezt a problémámat, ő csak annyit reagál, hogy biztos nem felel meg nekem, ez a baj. Pedig én teljes odaadással vagyok iránta, jó feleség vagyok, mindent megteszek hogy boldogok legyünk, de én így nem vagyok az. A 7 év alatt szerintem még 1 napot sem szánt rám. Mit tegyek? Én nem akarok így élni. Nekem fontos a kapcsolatunk lelki oldala is, ellenben vele. Sokszor próbáltam vele ezt megbeszélni, de már bele fáradtam. Neki minden más fontosabb nálam.

Szerintetek nekem kellene változtatnom valamin? Én vele szeretném leélni az életem, de nem így!

1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook