A depresszió szélén (beszélgetős fórum)

Nem szégyen szaksegítséget kérni, sőt! Neked most amúgy sem ártana egy kicsit kiszakadni a letargiából.

Koncentrálj a kicsire, ő az egészért nem hibás.

Igen, jól látod: túl friss volt a kapcsolat és egyáltalán nem stabil a gyerekvállaláshoz, de a helyzet már adott.

Én még egyszer a szaksegítséget ajánlom. Sok erőt kívánok a kilábaláshoz!

Hiába csinos szép szőke egy nő, ha az adja neki az örömöt, hogy messengeres üzenetekben várja a visszaigazolásokat az ő tökéletességéről, kizártnak tartom, hogy csak a férjedtől. Az a nő egy senki, a nyomodba se ér!

A tested hónapok alatt változott meg, kell annyi idő is, hogy visszanyerje régi önmagát, vagy legalábbis majdnem olyat. Nagyon kevesen vannak olyan szerencsések, akiket nem változtat meg a szülés. Nem láttál még a neten olyan képeket, hogy mennyire szépek és emberiek azok a nők, akiknek van ugyan striájuk, de mosolyognak, és örülnek a világnak? És mekkora igazság!

Megértelek, de tovább kell lépned.

Szeretni kell önmagad, a babátokat, és felépíteni egy boldog családot, aminek TE vagy a mozgatórugója, lelke, motorja!

Gyerünk, hajrá! Ne hagyd magad!

A depresszió szerintem, amikor leértékeled magad. Ahhoz, hogy ismét szeresd önmagad, értékesnek tarts azt, aki vagy, küzdened kell. Nem szabad feladnod, mert a babának és neked is kiegyensúlyozott anyukára, a férjednek feleségre van szüksége. Ha ehhez segítség kell, menj el dokihoz, de ne gyógyszerekkel, mert rá lehet szokni és egyre nagyobb adagokban használ.

A házasságod? A nagy kérdés, hogy szereted-e a férjed, hogy vele akarsz-e élni? Ha igen, akkor ne gondolj a szőkére. Teremts családot, melegséget, nyugalmat! Hidd el, ha szívesen megy haza egyre kevésbé lesz érdekes egy másik kapcsolat, ahol előbb vagy utóbb beindul a követelőzés. Ha már nem szereted, akkor lépj. A veszekedés tönkre teszi mindhármotok életét.

A szülés mindenkinek fáj, a legtöbb esetben reped a nő, meg vágnak is, majd varrnak, a szoptatás sem könnyű. Azt gondolnám, hogy erről azért tudtál a baba vállalása előtt...

Kapd magad össze! Foglalkozz a gyerekkel. Kérj segítséget, ha kell.

És a pasid sem most lett ilyen, max. most jobban zavar. Ezzel nem tudom mit lehet csinálni. Lehet, hogy egyedül is jobb lenne, ha nem tudsz ezen túllépni.

28

Miért?

jajj..jajj..jajj

Hány éves vagy?

Nyomottul érzem magam,megtörten és széthullva.

Nem csak a szülés traumája miatt,hanem az előtte történt dolgok miatt is.Egyre rosszabb,úgy érzem elsüllyedek.

Elég hamar megérkezett hozzánk a gyermekáldás.Csak egy évesek voltunk.Párom már előtte többször is mondta hogy gyereket szeretne.Régi nagy vágy egy kisbaba.

Hát összejött,de a fogadtatás nem volt olyan mint amire gondoltam.

Én örültem neki,de párom azzal jött, hogy még két évet várni kéne.Rám bízta a döntést hogy megtartom e a babát.Ő azt is elfogadta volna ha elvetetem.De ez meg sem fordult a fejemben.Én örültem hogy sikerült.

Egy darabig szépen teltek a hetek,hónapok.

Aztán jött a csalódás.

Párom sokat,sőt rengeteget gépezik,kereskedik is az interneten keresztül. Én tudtam hogy beszélget régi nő ismerőseivel, de valahogy mégis volt egy megérzésem.

Nem tudtam uralkodni a kíváncsiságomon és belenéztem párom messenger üzeneteibe.

És ott volt.Igazam volt,jó volt a megérzés.

Egy szőke nővel beszélgetett sokat.Szinte minden nap.Akkor is amikor mellettem volt,vagy épp este lefekvés előtt még ráírt.Aztán találtam olyan üzenetet is amiben vigasztalja.Vagy épp a nő kérte ki a véleményét pár ruha miatt.

Ezt egy darabig csendben viseltem,gondolván hogy nem kell semmi rosszra gondolni,hisz régi ismerősök.Aztán később megint rápillantottam az üzenetekre.Kár volt,vagy sem,ezt még a mai napig nem tudom eldönteni.De amit olvastam az már sok volt,főleg 6 hónapos terhesen.

Ment a flörtölés és párom megkérdezte tőle,hogy nem hiányzik e neki a szex.Mivel nemrég szakított a nő a párjával.A válasza az volt hogy egyedül is megtudja oldani.

Párom gondolom elképzelte,mert utána írta neki,hogy nem fog tudni aludni miatta.

Ezek az üzenetek romba döntöttek engem lelkileg.

Nagyon nehezen,de elmondtam neki hogy láttam az üzeneteket,hogy tudom miket írogatnak.

Párom elmondtam többször is hogy nincs köztük semmi,hogy a nő régi ismerős aki csak lelki szemeteskukának használja őt.Hogy mivel régen kevés barátja volt,és a kevesek egyike ez a nő. Én rá is kérdeztem hogy miért érdekli annyira az ő lelki világa?Miért foglalkozik vele annyit?Főleg ha nem érez iránta semmit.A másik témára,ahol a szexuális tevékenység szóba került, azt mondta, hogy csak tudat alatti volt.Ezt a mai napig nem értem. ?

Ezek után egy hétig rágódtam,aztán egyik éjjel írtam neki egy levelet,mert lelkileg már nem bírtam,így könnyebb volt összefoglalni a dolgokat.Akkor megint elmondta hogy nincs köztük semmi.Engem szeret. De én nem hiszek neki,nem tudok megbízni benne teljesen.Ez a nő folyamatosan jelen van az életében.Találkozni is akart vele a nő,de az ő állítása szerint ezt visszautasította.

Azt is elmondtam neki,hogy ha már most ilyen van,akkor mi lesz később?Fiatal még a kapcsolat,és szerintem ez nagy probléma.

A legrosszabb hogy ez az egész a terhességem alatt zajlott,amikor velem kellet volna törődnie,nem egy másik nővel.A kapcsolatunk kezdetétől,végig a terhességem alatt, és még a mai napig is folyamatosan tartják a kapcsolatot.

Ez egy törés volt bennem,amit nem tudok elfogadni.

Aztán jött a szülés traumája,ami még egy lökés volt a depresszió felé.

Nem úgy zajlott ahogy gondoltam,nem volt ott a fogadott dokim, a gyereket úgy tolták ki belőlem.Szakadtam,repedtem.Szörnyű fájdalmas volt.És most rá sem ismerek a testemre,utálom amit látok. Csíkos a hasam, a belső combom,az egész alsó tájékom,ahogy szétfeszítette a bőröm a nyomás ereje.És még varrni is kellet,mert nem volt elég a gátmetszést,az mellett is szakadtam, és még belül is varrtak,mert a baba helyet csinált magának.

Számomra nem volt csodás dolog a szülés,és nem hiszem hogy még egyszer végig csinálom.

Aztán másnap jött az első szoptatás,ahol a bunkó,türelmetlen csecsemő ápoló miatt a pici véresre szívta a mellem.Ezek után minden egyes szoptatás kínzás volt a számomra.És őszintén, nem akartam szoptatni. Frusztrált a dolog.

Harmadik nap hazaengedtek minket,addig a mellem teljesen bedurrant. Két napig bőgtem,mert annyira fájt,de szoptatni nem tudtam mert véres és sebes volt a bimbóm.Kínszenvedés volt, és pont szilveszterkor.Aztán kaptam elektromos mellszívót,azzal hamar helyrehoztam magam,de a tejem elapadt.A stressz amit átéltem,és a fájdalom gondolata elapasztotta a tejet.

Így maradt a tápszerezés.

És most úgy érzem depressziós leszek,ezek miatt.

Nem volt elég a szülés,még folyamatosan itt van ez a nő is.Aki csinos,szép,szőke.Magas iskolai végzettsége van és gondolom a pasik bomlanak utána.

Bár már nem tudom, hogy miről beszélgetnek és hányszor,de érzem hogy nem változott a dolog.Megfogadtam hogy nem nézem meg többet az üzeneteit.

Nem tudom ezt a dolgot elfogadni,de már szóba hozni sem merem,mert úgy érzem hogy túlfeszítem a húrt.De jó lenne ha felfogná,hogy ez nekem mennyire rosszul esett.

Hát itt tartok most,a depresszió küszöbén,vagy talán már nyakig benne.Mellette itt egy pici baba, aki igényli a törődést és a nyugodt környezetet. Amit én próbálok megteremteni neki,de közben belül felemésztenek a történtek.