A 7. év tényleg a krízis éve? Avagy Mennyből a Pokolba... (beszélgetős fórum)
Nálunk teljesen bejött a 7. év. Karácsony után egy nagyon kemény beszélgetés következett, de előzmények hónapokig tartottak. Mivel 2 kicsi közös gyerekünk van, nem akartuk elkapkodni. Ráadásul mi azt is tudtuk, hogy szeretjük egymást. Kemény volt és nagyon kijózanító, amikor azt mondtam, hogy megyünk, ha nem változtat. Sok beszélgetés van mögöttünk, csak őszintén. Néha fájón őszintén. Most azt mondom, megérte, mert felrázott minket, és rájöttünk, hogy ugyanúgy szeretjük egymást, mint régen. Mindig mérlegelni kell, hogy érdemes -e küzdeni a másikért, vagy már nem érzel semmit, csak a megszokottság vezérel.
Nekem azt mondta, hogy nincs más, láttam rajta, hogy nem hazudik és azt mondta nem is akarna most mást, csak egyszerűen Ő idézem:"érzelmi fogyatékos, egy idióta", nem tudja mi legyen most...a találkánk után én még úgy érzem nem hült ki az a bizonyos káposzta, csak kéne rajta dolgozni. Ez a bizonytalanság nagyon rossz, telnek a napok, a szivem majd ki ugrik, ha valaki hiv, de persze nem Ő az....Anyukámmal tegnap beszélgettünk erről, hogy mit kell gondolkodni ennyit, vagy szeret vagy nem, vagy akarja vagy nem....Tegnap este már ott jártam, hogy felhivom és véget vetek ennek :( Ha szivből szeret akkor X idő múlva úgy is vissza akarna jönni. Anyukám lebeszélt erről, szerinte most ne komminikáljak vele, hagyjam a francba.
Lehet h adsz neki időt,lehet h vársz rá,de sajnos ha már egy kapcsolatba megtörténik az a bizonyos törés az már nem lesz az ugyanaz mint elötte volt,sajnos hosszab kapcsolatoknál 90% nál a végleges szakitás marad!
Nekem is ő volt anno az első, és a komolyabb szerelmet tekintve neki is én az első, előttem csak futó kalandjai voltak. Én 19, ő 21 volt, mikor megismerkedtünk. Detto így gondoltam én is, dacoltam az egész családommal, mert ők is arra buzdítottak, hogy ne ragadjak le rögtön az elsőnél. Működött is egy ideig, én hűséges is voltam, mint ahogy te is írod magadról, a párom viszont mikor gyengült a szerelem, kikacsintgatott. Voltunk mi is külön 4 hónapig, bíztam benne, hogy majd akkor rájön, hogy hiányzom neki, végül újramelegítettük a dolgot, de fél év alatt újra lapos lett, és ő is jött ezzel a "nem tudom mit akarok" dumával, kényelmes volt neki, hogy együtt élünk, főzök-mosok rá, ott vagyok "kéznél", elvileg szeretett is, de már rég nem volt semmi olyan mint régen. Ő nem lépett semmit, én féltem elengedni (mi lesz velem stb...), végül hosszú szenvedés után megtettem végre, lezártam.
Nehéz volt, de valahogy megkönnyebbültem, és ugyan sokáig tartott, míg tényleg belül is elengedtem, megérte, mert az új párom kárpótolt mindenért. Bárcsak előbb léptem volna, ha ezt tudom... Utólag már értem, hogy ő még nem volt kész egy tartós kapcsolatra, hiába szeretett, kellett neki a kaland is, fiatal volt talán.
Összefoglalva működhet, ha valaki leragad az elsőnél, de azért tényleg nehezebb úgy, mert a kapcsolatoknak mindig vannak hullámvölgyei és olyankor a gyengébbik fél néha rossz irányba szokott lépni, a kíváncsiság egy idő után győz sajna.
A "felmelegített káposzta" pedig tényleg ritka esetekben válik be, sajnos a múltbeli rossz történéseket nem lehet kitörölni, s egy adandó hullámvölgynél felszínre szoktak kerülni :(
Igazad van teljesen, hagyok időt. Rengeteget kattogok ezen. De van még valami, ami bonyolítja a helyzetet sajnos. Elsők vagyunk egymásnak minden téren. Én gimis voltam még, mikor összejöttünk és egyre komolyodott a dolog. Most 22 vagyok, Ő 25. Ma már egyetemista vagyok, vannak igaz barátaim, bulizom, tanulok, vagyis van más oldala is az életemnek rajta kívül. Sajnos nincs egy igaz barátja sem, akivel megoszhatná a gondjait. Neki csak a munkája volt és én....Most meg már egyik sincs meg. Amikor nálunk voltunk az én baráti körömmel volt Ő is szórakozni általában. Rettegek attól, hogy mivel nem volt még mással ez a baja. Ezért már azon is gondolkodtam, hogy én mondom neki, hogy menjen szerezzen tapasztalatot és ha a sors egymásnak rendelt úgyis egymásra találunk. De ez nagyon fájó gondolat számomra :( Én pl. nem hiszek abban a dumában, hogy aki nem éli ki magát nem lehet az első kapcsolatában boldog élete végéig. Nem attól leszek biztosabb abban, hogy Ő az igazi, hogy előtte volt 1-2 kalandom esetleg csalódásom. Sosem csaltam meg, pedig hát az egyetemen annyi srác van. Maximum táncoltam velük, beszélgettem de sosem vágytam más férfire. Sőt, egyenesen taszít jelenleg a gondolat, hogy mással legyek. Én már komolyan gondoltam, azt hittem Ő a nagybetűs társ az életemben. Elvégre nem mi lennénk az elsők és utolsók sem, akik csak egymással voltak mégis nagy megértésben és szeretetben élték le együtt az életüket. Annyira örülnék, ha még csak most ismerkedtünk volna meg, nem olyan hamar. Minden másképp lehetne... :(
Szerintem is várj valamennyit, hátha sikerül eldöntenie, mit akar. De azért ésszerű időn belül (pl egy hét), ha nem jelentkezik, légy határozottabb, bírd rá, hogy mondja már el, mi a baja, esetleg mitől fél. Mert olyan nincs, hogy 7 évig nagy a szerelem, aztán egy munkahely elvesztésétől elmúlik... ott valami másnak is kellett történnie. Sokmindenre lehet gondolni, neki kellene elmondania, megijedt-e pl esetleg attól, hogy ez kapcsolatotok most már tartósan így marad stb sok férfi már ettől megijed... vagy csak elmúlt a szerelem, de nem akar megbántani stb... biztosítsd, hogy bármi van, mondja el, mindenről jobb inkább tudni, mint így bizonytalanságban lenni..
Sok erőt! Dönts okosan! :)
várj türelemmel, mást nem tehetsz és legfőképpen ne kombinálj, hogy "ha...", attól még mondhatja, hogy nem tudja mit akar, és fontos is vagy neki, persze hogy fontos vagy neki, 7 évet együtt töltöttetek, de az más kérdés hogy barátként/emberként vagy fontos neki vagy társként! Ez kell, hogy letisztuljon benne.
Most nem is keressük egymást, most Ő gondolkodik én meg eléggé szenvedek és félek. Én nem szeretném lezárni, de ha elhagyott nincs más választásom. Megfogadtam, hogy nem könyörgök, próbálok nem összetörni, pedig a szivem is belesajdul, annyira fáj, hogy ezt tette velem. Azt hittem ismerem. A tegnapi után meg teljesen kész vagyok. Gyűlölöm a bizonytalanságot, minden perc egy örökkévalóságnak tűnik. Tegnap reményt adott a szivemnek, aztán ki tudja megint mit mond majd? Olyan mint aki hullámvasúton ül. Egyszerűen nem tudja eldönteni merre akar menni. Miért olyan nehéz ez? Tudom hogy ez még csak tegnap történt, de ha fontos lennék neki nem hajtogatná azt, hogy nem tudom mit akarok. Tegnap azt mondta, hogy most már nem kapkod el semmit, mint eddig, hanem alaposan átgondolja és majd jelentkezik.
Jaj de ismerős :((
Nos én elkövettem ezt a hibát anno és hagytam magam még hosszú hónapokon át szenvedni - felesleges volt, végül mégsem működött, csak húztuk az időt s én valami olyasmiben reménykedtem, amiről az eszem régóta tudta, hogy újra már sosem lesz olyan, mint azelőtt.
DE hangsúlyozom lehet a ti kapcsolatotok más, javaslatom:
Mindenképpen beszéljétek át, egy próbát megér. Ide bizony kellenek a szavak is, ki kell tudni mondani az érzéseket, félelmeket, hátha lehet rajta segíteni!
Az én exemmel nem lehetett egyáltalán beszélni, képtelen volt bármit is kinyögni, csak annyit ismételt, hogy nem tudja, időt kér stb... - na itt kell abbahagyni, ha így járnál, nincs értelme húzni! Ez a tanácsom, ha nem megy, és sokszor adtál időt, esélyt, sokáig ne húzd, csak magadnak ártasz és telik a drága idő, akkor jobb lezárni. Ennyi idő után nehéz meglépni, tudom, de hosszú távon jobb lesz.
(hogy jó példát is mondjak, hiába volt nekem is ő a hatalmas szerelem, utána nem is sokkal megtaláltam a jelenlegit, akivel olyan mély érzelmeket éltem át, amiről nem is tudtam addig, hogy létezik, teljesen más jellegű a lelki kapcsolatunk, hihetetlenül erős :) Ő a férjem és gyermekem apja is, immár 9 éve :)
Szerintem most az lenne a legfontosabb, hogy legalább egy hétig ne keressétek egymást. Ez az egy hét talán elég lesz arra, hogy tisztuljanak a dolgok mindkettőtökben. Ha ezek után úgy döntötök, hogy közösen folytatjátok, akkor nagyon nagyon sokat kell beszélnetek kettőtökről.
Küzdenetek kell a szerelemért, sajnos ez nem egy állandósult állapot, tenni kell érte úgy az egyik félnek, mint a másiknak.
Te elég hamar lezárnád.Biztos,hogy ő az aki ki akar lépni?
Egy kis "szünet" nem árt, látod, máris úgy érez mint, régen, vissza akar kapni! Szerintem kellett ez neki, hogy rájöjjön mennyire fontos vagy neki!
Csináljátok úgy mintha most ismertétek volna meg egymást! Beszélgessetek, randizzatok, tartsátok még egy kicsit a távolságot! Biztos vagyok benne, hogy újra feléled a láng!:)
Lehet még ebből valami.Te vagy akit tudja megéri e vagy sem az áldozatot.
Adj még egy esélyt magatoknak! Meg kell beszélni mindent! Hány éves vagy? Vagytok?
nem kell otthagyni, szerintem korrekt volt, majd eldől mi lesz!
Első hosszútávú szerelem (volt) mindkettőnknek, 7 éven át tartott. Boldogság, harmónia, megértés na és persze nagy szerelem ölelt át minket. A nagy lángolás idővel alábbhagyott, de igazán szívből szerettem, és Ő is engem. Mostanáig. Nemrég szakított velem azzal az indokkal, hogy kb. 2 hónap alatt volt úgy, hogy boldog volt velem és jól érezte magát, de volt úgy, hogy azt érezte neki ez már nem megy, nem olyanok az érzései, mint kéne, változást akar. Az volt a legsokkolóbb az egészben, hogy semmi jel nem utalt arra a 2 hónap alatt, hogy Ő most érzelmi krízist él át, minden rendben volt, kivéve azt a napot, amikor kilépett a munkahelyéről. Utána volt furcsa, de azt hittem a munkanélküliség viseli meg. Másnap hazacuccoltam és próbáltam feldolgozni ezt a sokkot. Én véglegesnek kezeltem, már kezdtem elfogadni, erre szakítás után 4 nappal felhívott, bocsánatot kért, zavartan közölte, hogy elhamarkodta és sírva mondta, hogy hiányzom. És itt jöttek a bonyodalmak, egyáltalán nem úgy viselkedik, mint aki tényleg el akar szakadni tőlem és új életet akar. Pl. Tegnap találkoztunk. Amikor egymás mellett ültünk izzott a levegő köztünk, olyanok voltunk, mint 2 tinédzser, aki hihetetlenül zavarban van. Beszélgettünk, mit rontottunk el stb. Azt mondta, hogy iszonyúan meg akar ölelni és nem azért, hogy vigasztaljon, hanem mert ezt érzi. Eleinte nem történt meg, de aztán szinte ledöntött a kanapéra, hosszasan ölelt, szorosan, némán. Éreztük mindketten, hogy meg akarjuk csókolni egymást, de nem tettük meg. Ezután közölte velem, hogy most olyan érzései támadtak, amik teljesen kikészítették, nem is tudta, hogy valaha még így érezhet. Amikor visszaadtam a képeit sírva fakadt. Nincs senkije, nem is akar most mást, csak nincs tisztában az érzéseivel, az életével. Teljesen össze vagyok zavarodva. Ő nem tudja mit akar, én meg így nem tudom lezárni. Azt beszéltük meg, hogy legalább azt döntse el, hogy szeretné e megpróbálni újra ezt vagy tényleg hagyjuk egymást végleg. Van aki szerint ostoba vagyok, hogy ilyen törést és szenvedést elviselek, ott kéne hagyni ezek után. Nem értem miért viselkedik igy, hisz Ő szakitott, annyira szerencsétlen helyzet ez, hogy el nem tudom mondani :( Vélemények?
További ajánlott fórumok: