8 éves minidiktátor (beszélgetős fórum)

Hűha, jó sokan támadtak itt téged.

Én viszont jó pár dologban igazat adok neked. Például hogy ne falrepesztö üvöltéssel, hisztivel próbáljon megoldani, elérni dolgokat. Mert 8 éves gyerekről beszélünk, könyörgöm, nem 2 évesről!

Ő már tudna értelmesen kommunikálni, ha akarna! De tudja, hogy az ordítás célravezetőbb. Én például tuti, hogy higgadtan, nyugodtan megmondanám neki, hogy csak értelmes szóból értek, üvötésből nem, felőlem üvölthet, ameddig akar.

És ha velem akar aludni és én meg nem szeretném, az nem annak a jele, hogy nem szeretem eléggé. Jogom van kipihenni magam egy fárasztó nap után, egy másik előtt. A szeretet nem az, hogy egy ágyban fekszünk, még akkor is, ha én nem tudok aludni úgy, nekem szar.

Én a helyedben értelmes emberként bánnék vele, a maga szintjén. És megértetném vele, hogy értelmes kommunikációval mindent elérhet, megbeszélhetünk. Hisztivel, otdítással viszont semmit. Megmondanám neki egy ordítós hiszti után, hogy ha ordít, hisztizik, akkor levegőnek fogom tekinteni, mert az ordításból nem értem, mit szeretne. És az ordításával bánt másokat, azt meg miért tűrné bárki is?

Hidd el, megérti. Nem hülye, csak kicsi. Egy 8 éves meg már nem is annyira kicsi. Csak manapság divat agyonbabusgatni, és még a 18 évest is kisgyereknek titulálni.

Nem akartalak megsérteni. Nem gondolom, hogy gonosz mostoha vagy, habár vagy háromszor használtad ezt a szót magadra. Nem hiszek a mostoha szóban, szerintem nem vérszerinti gyereket is lehet sajátként szeretni, nevelni. Hozzáállás kérdése. Talán engem is azért húz fel ez a téma, mert a férjem is hasonló módon nevelkedett. Hűvös anyja van, aki soha nem mutatta ki megfelelően a szeretetét. Attól ő még szerette a maga módján, szépen nevelte, de benne gyerekként nem az élt, hogy szereti az anyja, persze felnőttként már felfogja. Nem voltak nagy ölelések, összebújások, puszik, nem mondták el neki, hogy büszkék rá, szeretik stb. Nem volt együttalvás, a gyerek nem a család része volt, hanem a felnőttek alárendeltje.

Mivel nem a te feladatod a kislány nevelése, ezért én azt mondanám, hogy kedvezz neki, persze szabj logikus határokat, inkább legyen cinkosod, mint egyfajta utálatos ellenség-kép. Akkor talán jobban megnyílik, és el tudtok beszélgetni olyasmiről, hogy mikor hogy szabad viselkedni, a hiszti mennyire dedós dolog, ő pedig már okos nagylány, ilyesmi. Nem megmondóemberesen, hanem mint mama-unoka szövetségesekként. Akkor talán arról is beszél majd, ha bántja valami, ez a kistesó téma netán vagy valami olyasmi, amire nem is gondoltok. Ha egész nap mesét néz, hisztire bármit megkap, akkor kétlem, hogy otthon elbeszélgetnek vele a tettei okáról, következményeiről, minőségéről egy laza teadélután mellett. Egy biztos, a szülei a könnyebb utat választják. Csak hosszú távon az nem biztos, hogy jó.

Ezt anyu bacta el, még nagyon az elején. Mindeninek hisztizik a gyereke, tök normális dolog. Csak valaki megoldja, valaki meg nem.

Nekem talán egyszer állt le a 2 éves a közértben, mikulás környékén, hogy ilyen meg olyan csokit kér (mondanom sem kell előtte evett meg egy fél mikulást) és vinnyogva hisztizett. Gondolod hagytam? Kezemből a kosár letesz, gyerek felkap a vállamra és kiviharzottam a boltból, mentem vagy 100 m-t vállamon a kapálózó gyerekkel. És akkor ott elbeszélgettünk elég határozottan. Azt hiszem azóta nincs ezen a téren gondunk. :)

Mert szerintem innen adódik a probléma lényege.

Értem én, hogy nagylány, de ő egy olyan típus, aki nem tudja feldolgozni, hogy van helyette fontosabb/szebb/okosabb/cukibb/szerethetőbb..

Épp ezt akartam irni én is. Az alvás témát el kell engedni.

Hasonló korú a fiam, születésétől külön szobája van itthon. De a nagyiéknál ő a nagypapa mmellett alszik. Mondjuk ők a mamaval külön szobában alszanak, de igy alakult. Most hogy sulis lett, csináltak neki külön szobát, és azóta ott alszik, megbeszélték előre. De biztos vagyok benne, ha megkéri a papát, hogy néha ott aludjon mellette, megengedi.

Olyanokkal ne foglalkozz, ami nem nálad, nem veletek történik.:)) Biztos nem kell hitelért szaladni az anyjának, ha megveszi.

Valahogy azt kell elérned, hogy veletek ne hisztizzen. Most komolyan: ha egész nap jól elvagytok, csak az esti alvás a gond, miért nem engedsz neki? Ha külön szobája van, nagyapa lehet, szívesen cserélne vele, vagy te alszol egyedül ő meg a helyeden, ha nem tudsz mellette pihenni. Nem naponta alszik nálatok, és ahogy nő, egyre kevesebbszer fog.

A "nem köszön" témát meg hagyjátok, mert már a találkozáskor felhúzza magát mindenki.

Nemár :) szegény kicsire lassan ördögpatát és szarvakat ragasztasz. :)

Én amúgy "kicsi" vagyok, bár csak másfél évvel, de pont hogy rám nem jutott elég idő és figyelem. Még fotók sincsenek nagyon rólam. Rossz volt az időzítés, besikerültem egy nyári uncsi estén. :D

Sajnos Fincsi nem látsz annyira a lapok mögé, mint a közös múltunk alapján gondolod. Sok minden változott azóta. Nem tudom mit tartasz értelmetlen szabályoknak. Valószínű, hogy friss nagymamaként majd lassan Te is átértékelsz mindent. Szóval felesleges az ítélkezés.

"Ráadásul keveset van gyerekek közt, inkább csak az iskolában." Ezt az állításodat mire alapozod? tudod egy folyóba ritkán lépünk kétszer. Ebben az irányban sokat fejlődtek hála az égnek a dolgok. Néptáncol, táborozik, szüli napi bulikba megy, ő hozzá is járnak a kis barátnői. Írtam, sok minden változott.