50-es férjem dobott egy 29 éves csajért. Hogy éljem túl? (beszélgetős fórum)
Köszönöm.
Igazábból azt érzem,hogy bármit teszek minden rossz,még most is azt érzem,hogy nekem mindig meg kell felelnem?és velem ki foglalkozik?Ha sírni látnak,azt mondják legyek erős,de nem megy,és most nem akarok erős lenni,mert nincs hozzá erőm,erősnek mutassam magam!Tudom idővel minden könnyebb les,de most most van,és nekem fáj nagyon,mert én még mindig szeretem.
Abban nem értek egyet,hogy nem vetted bele az emberek lelkiállapotát.
Van olyan értelmes,intelligens ismerősöm,akit annyira nem rázott meg a válás.Évek óta csalták,rosszul éltek,alig várta,hogy túl legyen az egészen és új életet kezdjen.Jó kapcsolatban van a volt férjével,mondhatni baráti,most már.A férj ott hagyott nekik mindent,a részét a gyerekeire íratta.Új életet kezdett,a jelenlegi párja is jóban van az exével.
De van olyan ismerősöm,ahol derült égből villámcsapás volt,hogy elhagyták.Semmi előjelet nem látott.Ő érzelmileg sokkal nehezebben éli meg.Szerette a férjét és igen olyanokat is csinált elkeseredésében,amit józanul gondolkodva nem tenne.Csakhogy az emberek nem egyforma érzelmi és lelki stabilitással rendelkeznek.
Eltértünk az eredeti témától..
Baj van ha ez egyáltalán baj.
Úgy voltam vele hogy se pénzem és nem is akarok intimplasztikázni, mellműtétet csináltatni. Kíváncsiságból olvastam, csevegtem az intimkozmetikai fórumba.
De hirtelen változott a véleményem. Nem igazán szokott. Szabadon dönthetünk, megyünk vagy nem.
Nem tudom melyikkel értsek egyet. Aki intimplasztikázik, vagy aki cickóját műtetti.
Egyikre sincs lovettám, meg én sajnálnám is rá, de a cickősat vállalnám inkább. ( nem nekem írtad )
Drága Bakkara! Dehogy hatagszom..és remélem te sem.
Régi Hoxa-s vagyok...
Automatikusan kattintok az interaktívításra...
És ugye itt a hozzászóló épp 17-én plasztikáztatot. HA IGAZ A BEÍRÁSA....
Elég kegyetlen ezt leírni! Kérlek, ne tedd ezt többet.
Nem miattam, miatta, és legfőképpen magad miatt!
Kösz, hogy követsz. És azt is, hogy velem tapintatos vagy.
Tudom, hogy nincs jogom tőled ilyet kérni, mégis megteszem.
Ugye nem haragszol rám?
Lehet nem tetszett neki a mellplasztikád....
Bocs Barakka,hogy ezt beírtam.
Kedves Mindenki!
Valahol jó olvasni,hogy nem vagyok egyedül,hogy más is szenved és kínlódik :(.Nekem a férjem egy hette azzal hívott fel,hogy többet nem jön haza,mert hazudot nekem,és nem szeret.Azt hittem megőrülök,és azóta is azt érzem!Sokszor a gyerek vigasztal,pedig még olyan kicsi.Tudom mindenki azt mondja,hogy erősnek kell lenni,magamért és a gyerekért.De nem megy!pedig sokszor nagyon dühös vagyok rá,amiért ezt tette velem,velünk.De mégis azon reménykedek,hogy egyszer haza jön és azt mondja,hogy"ne haragudjatok rám,őrült butaságot csináltam,veletek szeretnék élni",mert a szivemre halgatok,és reménykedem,mert erre vágyom,Az eszem azt mondja,hogy ne mutassam a fájdalmamat,hogy mennyire hiányzik,hogy mennyire szenvedek,de nem megy :( Ma egy hete,hogy elment :((((
Hogyan lehet felnőtt gyerekeket, unokákat ELHAGYNI??? egyszerűen elvált a feleségétől, de nem a családtól.
Az a már más helyzet, hogy a gyerekek, unokák felháborodnak apuka viselkedésén, és nem állnak vele szóba. Mert más életet próbál élni mint eddig...
Ugyhogy inkább arról van szó , hogy gyerekek hagyták el apukát..
Tipikus, ötven éves. Sorban egymás után bolondulnak/bolondultak meg az ötvenes férfiak. Felrúgják az addigi életüket és egy ámokfutásba kezdenek... mert ez nem más. Új életet akarnak, újra kezdeni, mint harminc évesen. Lehet, hogy ez egy betegség, amit mondjuk ötven év múlva már diagnosztizálnak és gyógyítnak????:) Csak egy kicsit hülyeség, amit írtam. Ki tudja?
Tegnap hallottam, hogy egy jó ismerősömet elhagyta a férje. Az öt szobás házból elköltözött albérletbe egy nővel. Három nagy gyerekük van, a kisunoka néhány hónapos. Már kérdezni sem kellett: az idén ötven éves. Majdnem harminc évi házasságot dobott el valami fiatal nő miatt. Felnőtt nagy fiait, férjezett lányát, unokáját, rokonságot... mindent itt hagyott. A feleség ápolt, csinos, rendezett, jó beosztásban, fiatalos és jó fej. Ők is értetlenül állnak.
Ötven éves lett.
2-év a gyászmunka??????
Hát lehet!!
Amit lehetett én mindent ki raktam, hogy ne lássak semmit sem.
De még most is a mult köszönget, és én vissza köszönök neki, ami azt jelenti, hogy fel szakad a seb és fáj.
De a leg roszabb, hogy nem tudok új életet kezdeni mert nem megy.
Mert én bíztam szerettem. Már nem bízom senkiben és nem hiszek a szép szavaknak sem.
Pedig nem mindenki rosz. Falakat épitettem magam köré. Bizalmatlan lettem.
Bakkara talán szerencsésebb lesz.
Egyénenként változó lehet, van akinél több, van akinél kevesebb.Hidd el erepül az az idő hamar...
Tudom, nehéz elképzelni, de lesz idp
ő, mikor már nem fáj(csak tompán)...
51-éves volt én meg 53.
A negyedik unoka is meg születet már.
Nagyon szerette az unokákat. A nagyok úgy hívták, hogy papcikám.
Jó viszonyban voltunk a rokonsággal az ővével is meg az enyémmel is.
Barátaink voltak, igaz ő el járt dolgozni 20km volt a munka helye. Én meg ithon dolgoztam.
Bíztam benne. Ketten maradtunk és ez lett a vége.
Bakkara!
Azt mondják, kb 2 év... Igazi gyászmunka... (szerintem több)
Tíz év után hirtelen meg halt a gyerekeim édesapjuk.
Feldolgozni méltosággal kell és a gyerekeket fel nevelni.
Aztán fel állni és újra kezdeni az életet, na ahozz is kell erő, nem is kevés.
Aztán ujra élni más valakivel, Hát nekem ez is sikerült.
25- évig éltem a második párommal, jóban roszban.
A gyerekek ki repültek és ketten maradtunk.
Egy darabig mig a harmadig be nem lépett, és nem éltünk roszul, dolgoztunk mind a ketten.
Nem veszekedtünk örültünk a sorba jövő unokáknak.
Nagyon szép idöszak volt az életemben.
Aztán az a harmadik elvitte, hidd el méltosággal viseltem de belül mikor nem látta senki nagyon nagyon fájt. Anyi könyem hullt, csoda hogy még van.
A gyerekek a mai napig beszélnek vele, én egyedül birkoztam a fájdalommal, nem mondok a mai napig sem semit, és nem panaszkodom nekik sem.
És bizony az öszes ruháját el égettem, ést ezt is méltosággal tettem. Nem adtam neki semit sem. Nem a vagyon nem a pénz miatt, hanem azért, hogy kicsit neki is fájon valami.
Abban a helyzetben a vagyon a pénz nem fontos.
Én azóta is egyedül élek, nem kezdem az életemet újra, nem vagyok rá képes.
Nem keresem nem hívom, magamban le rendeztem és ha így akkor nekem így volt jó. Már 5-éve el ment nem tudom hol van nem tudom kivel van de már nem is akarom tudni.
Kívánom neked soha soha ne tud meg milyen érzés ez. Nagyon kemény és mindenki rendeze úgy ahogy telik tőle.
De aki nem érezte ezt a fajta fájdalmat az nem is tudja át élnia másik érzéseit.
És hidd el nem tudod, hogy mit tenél te ha veled történe meg.
Én sem gondoltam, hogy ezt érem meg. Az a kalap kabát nem olyan könnyü szo ám abban a helyzetben.
Legyen nagyon szép az életed a párod oldalán együtt sétáljatok kézen fogva még vagy 50-évig szívemből kívánom neked. Soha ne érezd ezt a fajta fájdalmat bánatot.
Én tizenéve vagyok együtt a párommal el nem tudom képzelni, hogy odáig aljasuljak, hogy bosszúból elégetem a ruháit, no de fel sem akasztanám magam. Ezt az embert szerettem, szeretetből szültem neki gyereket, sem magamat, sem a gyerekemet nem mérgezném ilyen méltatlan módon. Ha egyszer azt mondaná, hogy vége, kalap-kabát akkor igyekeznék úgy válni tőle (igaz hozzá se mentem), hogy utána még bármikor a szemébe tudjak nézni, hogy le tudjunk ülni megbeszélni a dolgainkat, hisz ott a gyerek, örök kapocs és mindig arra emlékezzen, hogy igen ezt a csajt azért szerettem, mert mindig volt benne tartás.
"De abban a kemény helyzetben nem kell meg felelni senkinek"
De igen, a gyerekemnek és magamnak igenis meg kell hogy feleljek.
Ami pedig a véleményemet megalapozza, az a néhány válóper amit volt szerencsém végignézni, gyomorfordítóan tudnak egymással viselkedni az emberek. Ha szeret az Isten soha nem hoz olyan helyzetbe, hogy családi joggal kelljen foglalkoznom (de írhatnám az öröklési jogot is). Nincs annál gusztustalanabb mikor rokonok, házastársak ugranak egymás torkának és azon élvezkednek hogy a másiknak car és nem veszik észre,hogy közben maguknak és a gyerekeiknek okozzák a legnagyobb fájdalmat.
Aki egy válás miatt véget vet az életének az meg már eleve defektes. Bakkara írásából nekem sehol sem jön le ez a verzió. Inkább azt látom, hogy tartja magát, méltósággal; igaz még nem hiszi el a helyzetet, de tudom, hogy fel fogja dolgozni, persze idő kell hozzá, de attól nem lesz jobb ha megkeseredett gyűlölködővé aljasul. Szerintem nála ez nem is áll fenn.
Nem tudom ki vagy és nem tudom milyen vagy.
De ha azt át éled amit ilyen helyzetben át él egy nő akinek a család a mindene, akkor majd meg tudod mit is érezhet.
Nincs jeletősége sem zokninak sem gatyának, ez igaz.
De abban a kemény helyzetben nem kell meg felelni senkinek. Csak a fájdalmat kell enyhiteni mert az nagyon nagy.
Meg aztán új életet nem lehet kezdeni a régi gatyában.
Nem nem kell ölni egymást!!!!! Persze el lehet válni méltósággal. Csak nem mindegy, hogy menyi évet küszködtek végig.
De az biztos egy két év után simán pát lehet mondani. De 15-20-25-vagy 30-után nem lehet.
Ott az egyik fél nagyon nagy sebeket kap.
És ezt a sebet nem saját magűának okoza, hanem attól kapja akit szeretett és bízott benne.
Hidd el nekem, rögtön más a fel állás.
És ha ettöl kicsit könyebb, hogy el égetem a ruháit hátt akkor azt kell tenni.
Ezt csak az érzi aki szenvedő alanya.
Örülj neki, hogy te ezt ném élted még meg.
Mert tudod ez anyira fájdalmas, hogy sokan bele pusztulnak!!!!
Véget vetnek az életüknek büszkén és méltoság teljessen. Az talán jobb???
Szerintem is már előre meg kellene egyezniük, hogy a bíróságon már csak egy felolvasás legyen és pont.
Feltételezem, hogy menni fog, de minél tovább húzódik ennek a megbeszélése, annál inkább elszakad a férj bakkarától és idegenné válik. Az idegent pedig keményen nem fogja érdekelni, hogy miben lakik a válás után és miből fizeti a rezsit.
Javaslom minél előbb elindítani a válást és a vagyonmegosztást. Lehet úgy is, hogy a válást nem indítja el valaki? vagy csak együtt megy?