Teljesen megértelek, de itt nem kisgyerekes anyukákról beszélünk. Kettőnek nincs gyereke sem, egynek igen, de már felnőtt. Hívnak, írnak ha gondjuk van, de valahogy ha nekem van, akkor inkább érzem ezt egyoldalúnak. Azért a legtöbb ember társas lény, szüksége van egy nőnek, hogy megbeszélje a dolgait egy baráttal, aki nem feltétlenül a párja. Megértem ha valakinek erre nincs igénye, elég a családja, párja. Én a magam részéről szeretek beülni egy kàvézóba vagy akár kirándulni egyet vagy bármi ilyesmi. Most úgy érzem, hogy csak akkor keres bármelyik is, ha maga alatt van vagy baj van. Most nekem lenne szükségem egy jó kis beszélgetésre, de valahogy úgy érzem, hogy ez visszafele nem működik. Mindenki el van foglalva a saját bajával. Engem fel lehetett hívni éjszaka, rohantam, segítettem. A mai napig. Úgy gondolom, hogy ennek visszafele is kellene működni. Tudták, hogy magam alatt vagyok, hogy történt velem most pár dolog, ami elkeserített. Mégis valahogy nem keres egyik sem hogy vagyok, élek-e még. Persze beszélünk, meg szeretem is őket, de azt érzem ez az utóbbi időben egyoldalú. Nem tudom, már azon gondolkodtam neten keresek barátokat. Néha csak egy őszinte beszélgetés hiányzik.
Nem vagyok a helyzetedben. Velem inkább barátkozni szeretnének, de hidd el néha terhes. Egy anyukának ott van a gyereke/i kisebb-nagyobb gondokkal, ha dolgozik szerintem örül, ha este beesik az ágyba. Bevásárlás, gyerekkel tanulás, játszás beszélgetés, férjével szintén megbeszélni a napi dolgokat. Általában a nő az, aki az ételt az asztalra teszi. Talán szeretne még egy jó filmet megnézni, egy könyvet elolvasni és elrahant a nap.
Attól még szeretettel gondolhat rád, csak egyszerűen nincs ideje, csak ritkán. Főleg, ha több kedves ismerőse van, akik szeretnék, ha szintén foglalkozna velük. És akkor nem beszéltünk még a családjáról. Van aki, naponta ápolja a kapcsolatot a családjával, ha csak telefonon, neten is.
Ahogy írtad, ua, ember vagy biztos, de mégsem azok a problémáid, örömeid.
Én sem kellek a régi barátaimnak, de nekem sincs rájuk szükségem. leköt a család és a munka és az ember egy bizonyos kor után fáradtabb is, minthogy ápolja a barátságokat.
Sziasztok! Elmúltam 40, de számomra fontos a barátság. Gyerekkoromban elég barátnőm volt, akikkel tartottam a kapcsolatot elég sokáig. Aztán elsodort az élet. Elköltöztem és már inkább online volt ez a barátság. Majd egyre ritkultak a beszèlgetések. Mindenki a saját èletével volt elfoglalva. Azt vettem észre, hogy már csak nekem fontos, én írok én keresem. Felnőtt életem barátai is valahogy élik az életüket. Ha baj van, hívnak. Hallgatni, segíteni nagyon tudok. Ez a sorsom. Valahogy ém még is azt érzem, egyedül maradtam. Az èn életem nem lett happy end. Nem lett gyermekem, így a családos anyukák-akik elvileg baràtnőim- ritkán keresnek. Pedig ugyanaz az ember vagyok. Eddig munkahelyen voltak barátaim, de jelenleg olyan helyen dolgozom, hogy esélytelen. Szeretném ha olyanok írnának, akik hasonló cipőben jàrnak.