Versszöveg - lánc (fórumjáték)
Gondold meg és igyál!
Örökké a világ sem áll;
Eloszlik, mint a buborék,
s marad, mi volt, a puszta lég.
S marad, mi volt, a puszta lég.
Vörösmarty Mihály
Lankadt a hold, sápadt a napban,
mint víg, lábadozó beteg,
opál-szeméből hullva, lassan,
lágy égi édesség pereg...
/Victor Hugo/
Kié volt ez elfojtott sohajtás,
Mi üvölt, sír e vad rohanatban,
Ki dörömböl az ég boltozatján,
Mi zokog mint malom a pokolban?
Hulló angyal, tört szív, õrült lélek,
Vert hadak vagy vakmerõ remények?
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyûtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Vörösmarty Mihály
Most menjél el kérlek messze!
Ne is jöjj többé vissza!
Vidd el, amit tőlem kaptál,
hagy itt, amit nekem adtál!
Közös múltunk így megmarad,
mint kőbe zárt emlékdarab.
Bántalom a fájdalommal,
ártalom a szánalommal
eggyé válva összebékül,
vigasztalás, menedékül.
Álmainkban időtlenül
vissza- visszafénylik,
talán meg sem történt,
talán csak úgy rémlik,
öregszik az ember,
már alig emlékszik.
_
Pákozdi Sarolta
Ez világ sem kell már nekem
Nálad nélkül, szép szerelmem,
Ki állasz most énmellettem;
Egészséggel, édes lelkem!
Balassi Bálint
Remegő árnyék imbolyog
a mennyezetre.
Keresztbefont lábak, karok
sorsok - keresztbe...
/Borisz Paszternak/
Látod: a fecske útra kél,
hull a sápadt diólevél,
deres a szőlő, őszre jár –
ó, jössz-e már, ó, jössz-e már?
Mihail Eminescu
Ne sírjon kegyelmed,
Édes anyámasszony;
Ünneplő ruhának
Gyász-szint se varrasson.
Mire a Mátrában
Patak jege indul,
Leverjük a pántot
Pántos kapuinkrul...
/Gyóni Géza/
Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.
Arany János
Túl a réten néma méltóságban
Magas erdő; benne már homály van,
De az alkony üszköt vet fejére,
S olyan, mintha égne s folyna vére...
/Petőfi Sándor/
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!
Dsida Jenő: Hálaadás
"...Mi lesz velem, s mi lesz veled?
Vigasztalan szeretlek!
Ülünk az ég korlátain,
mint elítélt fegyencek."
Pilinszky János: Trapéz és korlát
Mint szelíd tavaszi
Eső a rónára,
Ugy hulldogál csókod
Ajkamra, orcámra,
Mindenik cseppjéből
Egy-egy virág terem...
Csókzáporos tavasz!...
Virágos szerelem!...
Petőfi Sándor
" Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom..."
Radnóti Miklós: Nem tudhatom
Te mondod, szeretlek,
én mondom, szerelem,
te mondod, csak veled,
én mondom, örökre,
nincs nélküled élet,
mert benne élsz lelkemben,
nincs nélküled vágy,
mert benne élsz testemben.
_
Beregi B. Endre
Szeretlek, ha örülsz
És ha búbánat bánt,
Szeretem mosolyod,
S könnyeid egyaránt,
Szeretem erényid
Tiszta sugárzását
Szeretem hibáid
Napfogyatkozását,
Szeretlek kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Amint embernek csak
Szeretnie lehet.
Petőfi Sándor
Dal zeng, ha megütöm a képet, asztalt,
zenél az élet, a cipőm, az aszfalt.
Most mint a léggömb, szállani szeretnék.
Mily csiklandó és édes és ravasz
a zöldbe bújni s enni a cseresznyét.
Cseresznyepiros, zöldarany tavasz.
Kosztolányi Dezső
Tudod, a HIT, az azt jelenti,
hogy látatlanban elhiszed!
Hogy vágyaid és kívánságod,
egy KÉPpel az Úr elé viszed.
,
Aranyosi Ervin
Elmegyünk egy kicsit mostan innen,
oda, hol csönd s boldogság fogad.
Készítem is, amit el kell vinnem,
mulandó-romló cókmókomat...
/Szergej Alexandrovics Jeszenyin/
Galagonya olyan furcsa,
Mintha nem igazán állna,
Csak szívemből lepingálva.
Mintha várna andalodva,
Álom lenne, tündér lenne,
Odamennék , ellebbenne.
Szép Ernő
"...De ekkor szűk ösvényre érsz
és hirtelen megállasz,
mögötted hosszú csönd van és
némán előtted áll az,
kiért elhagytad mindened,
száműzetésbe mentél,
mert sorsodat ki fejtse meg,..."
Pilinszky János: Stigma
A szívem kérdem: árva, gyarló
Szív, rajtad szánt-e régi láz?
Sarjad-e még a fáradt tarló
Borús rögén vidám kalász?
Tavaszi sóhaj pitypang-pelyhe,
Sovárgás reszkető, kék kelyhe
A holt ugart diszíti még?
Vagy lomha dudva lep be tengve,
S már csak a vérző naplemente
Komor pompája lesz tiéd?
Tóth Árpád
Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna
Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.
Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.
/József Attila - Tedd a kezed/
Ah, a szív is úgy nyilik meg,
Mint sötétben a szemek.
Boldogságban zárva tartja
Rózsaszínü ajtaját,
Az örömnek gazdag árja,
Hogy ne fojtsa el lakát;
Búban, kínban, szenvedésben
Titkos mélyeit kitárja,
Hogy, ha még van, a reménynek
Elfogadja sugarát.
Vörösmarty Mihály
Lánc, lánc, eszterlánc,
eszterlánci cérna,
kisleányok bús körében
kergetőzöm én ma...
/Kosztolányi Dezső/
Pillantásodtól nő a fű, kihajt
a száraz ág és tőled piroslik a vér.
Ha meghalsz, meghalok; porainkból
egyszerre sodor majd forgó tornyot a szél.
Radnóti Miklós
"..Arcod olyan gyönyörű
Mint angyalok legszebbike,
Mosolyogsz felém
Minden egyes nap.."
Juhász László: Megérintettél
Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Kosztolányi Dezső
Aki szegény, az a legszegényebb,
Fázósságát odaadja a télnek,
Melegét meg odaadja a nyárnak,
Üres kedvét a puszta határnak...
/József Attila/
" Elváltam a lyánykától,
Ki kedvesem vala;
Úgy fájt leszakadnom ajakáról,
Mely csókola. -"
Petőfi Sándor