Macaron, a falatnyi finomság

Eredete egészen a 16. századig visszavezethető, amikor Olaszország Veneto régiójában megjelentek az „amatoretti” néven ismert kekszek. Ezek is cukor, mandula és tojásfehérje alapúak voltak. Egyesek szerint nagyon hasonlítottak a mai macaronokhoz.

Egy 1991-ben publikált cikkben azt írták, hogy már 791 környékén is készítettek hasonló finomságot a Cormery kolostorban. Persze vannak más források is, az egyik szerint például az araboknak köszönhetően jutott el az akkori Perzsiából, Szicílián át Velencébe a sütemény őse.

A macaront Medici Katalin francia királynőnek a reneszánsz időszakában egy séf mutatta be. A királyi múlt tiszteletére, a süti fodros kerületét koronának nevezték el.

A párizsi macaronokat világszerte csodálják, de az édesség csak a 20. század közepére hódította meg Franciaország fővárosát és a híres cukrászda, a Ladurée, nagyban hozzájárult ehhez.

A francia cukrászdák alappillére mára az egész világon elterjedt.

Az apró édességet különböző ízek, színek és töltelékek teszik egyedivé. Készülnek torták is hasonló tésztaalappal, de díszítésként, a torták megkoronázására is használják a macaronokat. Sőt! Már sós változatban is fellelhetőek.

Ennek az édességnek van pár elkészítési trükkje, amit hasznos lehet betartani/tudni, ha kedvet kapunk a sütéséhez:

• Ahhoz, hogy a macaron felülete szép fényes legyen, a mandulát nagyon finomra kell őrölni, ha nagyobb szemcséjű mandulalisztet kapunk/használunk, akkor azt is érdemes a porcukorral együtt az aprítóban átdarálni.

• Amikor ételfestéket adunk a tojásfehérjéhez, addig kell keverni, amíg az elegy színe egyenletessé nem válik.

• A tésztamasszának nem kell olyan sűrűnek lennie, mint a piskótatésztának.

• A tésztát sima csöves habzsákból nyomjuk ki, nem kell formázni, elterül magától majd.

• A kinyomott tésztát sütés előtt érdemes pihentetni. Akkor kell a sütőbe rakni, ha már az ujjunkhoz nem ragad, amikor megérintjük a kis korongokat.