Főoldal » Receptek » Húsételek receptjei » Hússal rakott burgonya recept

Hússal rakott burgonya recept

A Hússal rakott burgonya hozzávalói:
0,5 kg darált hús
1,5 kg burgonya
10 dkg füstölt szalonna
2 fej vöröshagyma
4 db zöldpaprika
1 nagy poharas tejföl
4 tojás
1 késhegynyi őrölt bors
1 késhegynyi őrölt szerecsendió
10 dkg reszelt sajt
fűszerkeverék (vegeta v. delikát)


A Hússal rakott burgonya elkészítési módja:
A füstölt szalonnát csíkokra vágjuk, zsemleszínűre sütjük, megdinszteljük benne a felkarikázott hagymát és paprikát, beletesszük a húst, elkeverjük és 8 percig sütjük 1 kávéskanál fűszerkeverékkel, késhegynyi őrölt borssal, majd felöntjük 1,5 dl vízzel. Lefedjük, s addig pároljuk, míg zsírjára nem sül. Közben a burgonyát héjában megfőzzük és 2 db tojást szintén. Egy jénai tálat vékonyan kizsírozunk, aljára rakunk egy sor karikára vágott burgonyát, rá egy sor húsos keveréket, karikára vágott főtt tojást és meglocsoljuk tejföllel. Addig rétegezzük, amíg az anyag tart, tetejére burgonya kerüljön. Végül a másik 2 tojást elkeverjük a sajttal, a maradék tejföllel és kikeverve kevés fűszerkeverékkel, késhegynyi őrölt szerecsendióval leöntjük vele a burgonyát, majd alufóliával letakarva 170 fokos sütőben 35 percig sütjük. Fejes salátával tálaljuk.


Kategória: Húsételek receptjei


A hússal rakott burgonya elkészítési módja és hozzávalói.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook