Főoldal » Receptek » Szénhidrátcsökkentett ételek receptjei » Diétás töltött paprika recept

Diétás töltött paprika recept

A Diétás töltött paprika hozzávalói:
0,5 kg (6 db) tölteni való fehérpaprika
0,5 kg darált csirkemell
5 dkg apró szemű zabpehely
1 tojás
4 dkg vöröshagyma apróra vágva
1 nagy gerezd (1 dkg) fokhagyma lereszelve
só, őrölt piros paprika,
őrölt fekete bors ízlés szerint
0,5 liter házi paradicsomlé
1 liter víz
3 evőkanál (3 dkg) kókuszolaj
2 dkg zabpehelyliszt
stevia ízlés szerint


Diétás töltött paprika

A Diétás töltött paprika elkészítési módja:
Egy nagyobb lábasban – amibe majd bele fognak férni a betöltött paprikák – fedő alatt közepes lángon felforraljuk a vizet, majd adunk hozzá himalája sót. Amíg a víz felforr, a paprikát kicsumázzuk a következőképpen: egyik kezünkben megfogjuk a paprikát, a másik kezünkkel pedig a szárát és egy határozott mozdulattal belenyomjuk a szárát a csumával együtt a paprika belsejébe, majd kihúzzuk belőle. A darált csirkemellet alaposan összekeverjük a fűszerekkel a zabpehellyel, a fokhagymával, vöröshagymával és a tojással, majd egy teáskanál segítségével a kicsumázott paprikákba töltjük. . A megtöltött paprikákat a forrásban lévő sós vízbe tesszük és az újraforrástól számított kb. fél óráig fedő alatt, kis lángon főzzük. (Ha nem fér bele az összes hús a paprikákba, vizes kézzel formáljunk gombócokat és tegyük a paprikák mellé a lábasba!) Fél óra elteltével ráöntjük a vízben pancsikoló töltött paprikákra a sűrített paradicsomot/paradicsomlevet, jól összekeverjük, majd további fél óráig fedő alatt főzzük. Ez után levesszük a fedőt és attól függően, hogy paradicsomsűrítményt vagy paradicsomlevet használunk, szükség esetén a kókuszolajból és zabpehelylisztből készített világos rántással besűrítjük a paradicsommártást. 100 gramm diétás töltött paprika (zabpehelylisztes rántással) tartalmaz: 51 kcal-t, 4,3 g szénhidrátot, 5,6 g fehérjét, 1,67 g zsírt.


Kategória: Szénhidrátcsökkentett ételek receptjei


A diétás töltött paprika elkészítési módja és hozzávalói.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook