"A lelkek találkozása sokkal megrendítőbb és megmagyarázhatatlanabb, semhogy beszélni lehetne róla." (Charlotte Brontë) Valóban így lenne? (beszélgetős fórum)

Talán lehet róla beszélni, talán az első villanás, ahogy én is a párom szemébe néztem, amikor megláttam benne azt a valamit, ahogy éreztem egy ösztönös vonzódást, ahogy még senkinél soha. És amikor végre eljutottunk a randevúknál ahhoz, amikor elmondta, hogy Ő is ezt érezte, minden kérdezés nélkül vallotta be.

És remélem még sokáig fog tartani, bár már 33 éve bírjuk, de nyilván vannak apróbb ellentétek, de ezek édesítik meg az egészet, ahogy elmegy esetleg előtte vita volt, soha csók nélkül nem.

Haza már úgy jön, mintha nem lett volna semmi éppen.

Szóval kell róla beszélni. lehet és jó is :))

"Rokon léleknek érzem, minden mozdulatát értem, s habár származás és vagyon tekintetében tátongó űr választ el tőle, van valami az agyamban és a szívemben, a véremben és az idegeimben, ami szellemi rokonává tesz. Hogy egy-két nappal ezelőtt még egészen másképpen beszéltem? Azt mondtam, semmi közöm hozzá azon túl, hogy fizetést kapok tőle? Megtiltottam magamnak, hogy mást lássak benne, mint kenyéradó gazdámat? De hiszen ez istenkáromlás! Vétek a természet parancsa ellen! Minden jó, igaz, erős, tiszta érzésem őt veszi körül. Tudom, hogy érzelmeimet titkolnom kell; a remény parazsát el kell fojtanom; nem szabad elfelejtenem, hogy ő édes keveset törődhet velem. Mert amikor azt mondom, hogy rokon lelkek vagyunk, nem úgy értem, hogy én is rá tudom kényszeríteni akaratomat másokra, és hogy belőlem is olyan varázserő árad, mint őbelőle. A lelki rokonságot csak úgy értem, hogy ízlésünk és hajlamaink sok tekintetben megegyeznek. Nem győzöm hangoztatni, hogy kettőnket egy világ választ el egymástól, és azért mégis szeretni fogom őt, amíg csak élek."

C. B.