Főoldal » Receptek » Sütemények, édességek receptjei » Grillázs bonbon recept

Grillázs bonbon recept

A Grillázs bonbon hozzávalói:
kb. 50 db bonbonhoz

A grillázs lapokhoz:

30 dkg cukor
20 dkg finomra darált dió

Vanília ganachehoz:

10 dkg kihabosított vaj
27 dkg langyos olvasztott fehércsokoládé
1 db vaníliarúd kikapart belseje


A Grillázs bonbon elkészítési módja:
A grillázs lapokhoz: A cukrot folyamatos keverés mellett olvasszuk kristálymentesre, majd keverjük hozzá a diót. A grillázs, forró állapotában formázható, amint kihűl, megköt. Két szilionos sütőpapír között nyújtsuk 2-3 mm vékonyra, majd enyhén olajozott késsel vágjuk kb. 3x3 cm-es négyzetekre, és hagyjuk kihűlni. Ha felvágás közben megkötne, tegyük be rövid időre 180 C-fokos sütőbe így újra megpuhul. Vanília ganache: Az összetevőket keverjük simára. A vajas ganache krém ebben az arányban nyomózsákból dresszírozhatóvá válik. Tehát töltsük csillagcsővel ellátott nyomózsákba és kb. egy féldiónyi adagot nyomjunk a grillázsnégyzetekre, majd ferdén helyezzünk rá egy másik grillázsnégyzetet. Hűtőben dermesszük. Majd húzzuk át temperált étcsokoládéval, először az alját majd mártsuk ki a tetejét is félig.

Helyezzük szilikonos sütőpapírra és dermesszük.


Kategória: Sütemények, édességek receptjei


A grillázs bonbon elkészítési módja, hozzávalói és a sütéshez/főzéshez hasznos tanácsok.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook