Kelt csöröge recept

A Kelt csöröge hozzávalói:
25 dkg liszt, 4 tojássárgája, 5 dkg vaj, 5 dkg cukor, 1 dkg élesztő, 1 dl tejföl, 1 kanál rum (hogy ne szívja magába a zsíradékot), csipet só

sütéséhez zsír vagy olaj (bő zsíradékban kell sütni)

tálaláshoz: vaníliás cukor vagy sima porcukor és baracklekvár (különben meg ízlés szerint)


A Kelt csöröge elkészítési módja:
A felsorolt alapanyagokból kelt tésztát készítünk, én kenyérsütőben dagasztottam, ennek hiányában először az élesztőt egy pici langyos tejben kevés cukorral felfuttatjuk. Egy tálba tesszük a lisztet és a többi hozzávalót ( az élesztős tejet is) és rétestészta keménységű tésztát dagasztunk belőle. Ezt kb. fél, háromnegyed óráig kelesztjük, majd 3 mm vékonyságúra nyújtjuk és kb. 10 cm-es nagyságú lapokat vágunk belőle ( én téglalapokat szoktam kb. 10*6-7 cm) derelyevágóval, a közepükbe egy vágást ejtünk és a végeket ezen a vágásokon keresztül áthúzzuk. Bő, forró zsíradékban úgy sütjük, mint a fánkot, azaz az első oldal sütésekor lefedjük. Hamar sül, figyeljük, nehogy megégjen. A nyújtáskor rákerülő lisztet amennyire tudjuk seperjük le róla, mert a zsiradék fel fog habosodni, ha túl sok kerül bele. Papírtörölközőre szedjük, hogy leitassuk róla a felesleges zsírt, azután porcukorral vagy van. cukorral vagy a kettő keverékével megszórjuk/belehempergetjük. Lekvárral tálaljuk.


Kategória: Sütemények, édességek receptjei


A kelt csöröge elkészítési módja és hozzávalói.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook