Főoldal » Receptek » Halas ételek receptjei » Paradicsommal töltött lepényhal recept

Paradicsommal töltött lepényhal recept

A Paradicsommal töltött lepényhal hozzávalói:
4 egész, konyhakész lepényhal,
50 dkg paradicsom,
2 fej vöröshagyma,
fél citrom kifacsart leve,
6 evőkanál vaj,
1 evőkanál olaj,
4 szál metélőzeller,
2 evőkanál zsemlemorzsa,
4 kis ág zsálya,
só,
bors


A Paradicsommal töltött lepényhal elkészítési módja:
A paradicsomot megmossuk, negyedekbe vágjuk, a megtisztított hagymát felkarikázzuk. A hagymát serpenyőben, kevés felhevített olajon üvegesre pirítjuk. Beletesszük a paradicsomot, és néhány percig együtt pároljuk. Sózzuk, borsozzuk. A zsályát megmossuk, leveleit lecsipkedjük, néhányat félreteszünk, a többit csíkokra vágva a paradicsomhoz adjuk. A halat folyó csapvíz alatt leöblítjük, felitatjuk róla a nedvességet, a sötét bőrét lehúzzuk, és a gerince mentén hosszában bevágjuk. Aztán óvatosan leválasztjuk a húst a gerincről, majd széthajtjuk. Citromlével meglocsoljuk, és borssal, sóval fűszerezzük. A sütőt 180 ºC-ra melegítjük. A halat sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük, és a nyílásokba beletöltjük a paradicsomos ragut. 20 percig pároljuk. Amíg a hal párolódik, a zellert megmossuk, szeletekre vágjuk és vajon megpároljuk. Kiszedjük, melegen tartjuk. A zsemlemorzsát a visszamaradt vajon megpirítjuk, és maradék zsályalevelekkel együtt a halra rakjuk. A kész halat tányérra tesszük, a zellerszárat mellérakjuk, és sáfrányos rizzsel kínáljuk.

Ezt a paradicsomos tölteléket pisztrángba, pontyba is tölthetjük.


Kategória: Halas ételek receptjei


A paradicsommal töltött lepényhal elkészítési módja, hozzávalói és a sütéshez/főzéshez hasznos tanácsok.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook