Főoldal » Receptek » Vadételek receptjei » Kelkáposztába göngyölt fácánmell recept

Kelkáposztába göngyölt fácánmell recept

A Kelkáposztába göngyölt fácánmell hozzávalói:
1 fiatal konyhakész fácán,
1 kis csokor leveszöldség,
4 szem borókabogyó,
2,5 dl víz,
2,5 dl fehérbor,
só,
5-6 szem fekete bors,
1 evőkanál vágott petrezselyem,
1 evőkanál vágott hagyma,
fél citrom reszelt héja,
1 evőkanál zsemlemorzsa,
1 evőkanál vágott pisztácia,
1 tojás,
frissen őrölt fehér bors,
késhegynyi őrölt gyömbér,
4 nagy kelkáposztalevél,
1 evőkanál olaj,
1 dkg vaj,
2 cl konyak.


A Kelkáposztába göngyölt fácánmell elkészítési módja:
1. A fácánt kettévágjuk, mindkét mellrészt kicsontozzuk, és a bőrét is lehúzzuk. A combokat levágjuk, csontjait eltávolítjuk, és az inakat is kiszedjük belőle. 2. A csontokat a leveszöldséggel együtt fazékba rakjuk. Rászórjuk a borókabogyót, a borsot és a sót, majd a vízzel meg a borral felöntjük, és 30 percig közepes lángon főzzük. 3. A kicsontozott fácánhúst a mell kivételével aprítógépben vagy mixerben péppé zúzzuk, és hozzáadjuk a petrezselymet, a hagymát, a citromhéjat, a zsemlemorzsát és a pisztáciát, majd a tojást is belekeverjük. Sóval, borssal, gyömbérrel fűszerezzük. 4. A kelkáposztaleveleket egy pillanatra forrásban lévő vízbe mártjuk, majd papírtörülközővel leszárítjuk. A fácánmelleket megsózzuk, megborsozzuk. Két-két kellevelet egymásra terítünk, és mindegyikre ráteszünk egy melldarabot. Erre rákenjük a fele tölteléket, és szorosan összegöngyöljük, át is kötözzük, burgonyapürével tálaljuk. Tipp: A megmaradt kelkáposztát vajon pároljuk meg, és tálaljuk hozzá a húsgöngyöleget. 5. Az olajat és a vajat sütőserpenyőben felforrósítjuk, és a keltekercsek mindkét oldalát átsütjük rajta. Meglocsoljuk a konyakkal, és 2 dl leszűrt csontlével felöntjük. Befedve közepes tűznél 10-15 percig pároljuk. 6. A már megpuhult tekercseket kiszedjük az edényből, és lefedve 5 percig hagyjuk állni. A visszamaradt pecsenyelevet besűrítjük. Ha szükséges, kevés csontlevet öntünk hozzá. 7. A melleket ferdén másfél cm-es szeletekre vágjuk, előmelegített tálra helyezzük, és a mártással lelocsoljuk.


Kategória: Vadételek receptjei


A kelkáposztába göngyölt fácánmell elkészítési módja és hozzávalói.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook