Biokenyér recept

A Biokenyér hozzávalói:
60 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
15 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
10 dkg olajos mag(lehet napraforgó, tökmag, lenmag)
1 doboz élőflórás natúr joghurt
2 dl víz
kávéskanálnyi só
kevés szódabikarbóna
kevés olivaolaj a sütőlap megkenéséhez


A Biokenyér elkészítési módja:
A tönkölybúzalisztet szitáljuk egy nagyobb, lehetőleg keverőtálba. A rozslisztet is szitáljuk hozzá, szórjuk bele a magvakat, majd még szárazon alaposan keverjük össze. Tegyük hozzá a joghurtot és a vizet, majd ízesítsük sóval és keverjük el benne a szódabikarbónát is. A vizet addig adagoljuk hozzá, amíg jól formázható, kemény tésztát kapunk. Formázzunk belőle cipót, majd a tetejét vizes késsel két-három csíkban vagy kereszt alakban vágjuk meg. A sütőlemezt vékonyan kenjük ki olivaolajjal, s közben a sütőt melegítsük elő kb. 200 fokra. A ciót helyezzük a sütőlemezre, toljuk a sütőbe, melybe előzőleg egy magasabb tepsiben vizet tettünk. A cipó legyen magasabban. Így süssük kb. 1-másfél óráig, amíg világodpiros lesz a teteje. ha kivettük a sütőből, azonnal permetezzük meg kevés vízzel, és csavarjuk egy konyharuhába, hogy így hűlhessen ki.


Kategória: Kenyerek, péksütemények receptjei


A biokenyér elkészítési módja és hozzávalói.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook