2008.júl.3.volt Oli előtt utolsó mensi, ha ov.naptár szerint nézem,akkor az pont 20.-a,ami azt jelenti,mivel konkrét aznap voltunk együtt, tehát fiú gyermek:(
Mivel ha ovuláció előtt lett vna,akkor lett volna lány, tehát ez nekem tutira bejött.
A másik, én meg nem győztem eddig lúgosítani, erre lúgos közegben tapad meg a lány:(
Igen xépen é jól telt a nyarunk vége, még tegnap is meg ma is csavarogtunk, tök jó volt.
Jajj,ezen a kölkön annyit nevetünk, olyan kis zsivány, huncut kópé. Minden-mindent utánoz, ért és magyaráz.
Atuka meg nekem megnövextette xakálkáját végre...bár mire megy melózni neakarja kaxabolni:(
Nehezen írok, mer drága csemetém 12 billentyűt kixanált nekem a laptopról és csak a felét tudtam vixxapattintani, a SSS-betűt pl.nem,azokra még rá kell kéxülnöm:(
akinek meg van a gmailos webalbumom,ott az ismerőseim közt keressen rá az Olivérre és jelölje be kedvencnek.Oda pakolom a többi képet,ott vannak a balcsisok is
Tehát voltunk gokártozni, mert nem volt strand idő, de fiúk nagyon élvezték.
A mellettünk lévő nyaralóba Attila kolegája és családja volt.10éves fiú és 3 éves kislány.Gréta úgy hívta Olit, Ovolér. Zabálnivaló dumája volt.
együtt grilleztünk és halat is főztünk velük.
Volt mikor este scrabbleztünk, actyvitiztünk.
3-szor fürödtünk is a Balcsiban.
odafelé Oli tetkót készített magának, anyum szerinte, mivel mind a négyünknek van, így nem akart ő sem kimaradni :)
Persze még kékkel a talpát is gondosan kipingálta.
2-3óra alatt odaértünk,utánfutóstul, majd kiválasztottuk az 5 szobából kié melyik lesz.Húgomék kerültek a konyha mellé, mi meg az emeletre, így külön fürdőnk is volt.
Berendezkedtünk, majd elindultunk felderíteni a terepet
Tegnap 10-től délig,aztán 1től-3ig körmöztem.3után elmentünk Baracskára fürdeni.Ott sem voltunk még, pedig 2faluval odébb van.És siettünk haza,mert 6kor ismét körmöztem,és utána monopoly party hajnali 3ig. És persze ISMÉT ÉN nyertem !!! :)
Ahogy bementünk a fürdőbe a nagy medencébe,Olinak elkezdtek vacogni fogai, olyan cuki volt.Valószínű álmos is volt, mert nem nagyon akart pancsolni,így átmentünk gyerek medencébe, de ott is vacogott, így belekényszerültünk a sárga meleg vizes medencébe.Na ott nem volt semmi baja. Aztán ettünk egy kis sült krumplit, és lám Oli tömte befelé.Majd otthon még rendesen vacsizott is, sőőőőt utána még Virával is. Mondta apukája, ha ez kell neki,hogy egyen,akkor megyünk minden nap oda:)
Attila füvet nyírt, én kapálta, gazoltam, megjöttek Andiék, beszélgetünk.....egyszer csak gyerek sehol.........
Kérdem Attilát, ő nem látta, mert hátul volt kutyánál,Andi elindult előre, én középen fütyürésztem, mert vissza szokott reagálni sikítással....de semmi...
Erre benézek garázs mögötti sufniba, de szólni nem bírtam, csak égtelenül röhögni....
Az 1000éves csupakosz swarbli, vagy mi a neve,tetején ül és mondja brüüüümmm..és dülöngél előre kifeszítve ahogy fogja kormányt, persze elől hátul tiszta kosz a gyerek, de még a feje is :))
Fiúk elég korán ébresztőt fújtak.Attila hogy tudjon aludni, elmentünk a játszótérre. Oli most először egész odáig a kisnyuszit hajtva jött, de persze nem fáradt el.Délre haza jöttünk, Vira akkor kelt fel, Olit raktam le apja mellé, én meg körmöztem.Aztán du a kertet csináltuk.5után még vissza jöttek Andiék is.
Minden nap körmözök a héten, de tegnap este még aerobikra is mentem és mivel Attila éjszakás volt így apum vigyázott Olira. Ez már vasárnap is jól bejött, mikor Andi haját festettem,ő átvitte, mire mentem érte fültől-fülig(+a ruhája) tiszta szeder volt, de vigyorgott. Jól elvoltak:)
Tegnap már volt egy kis hiszti,mikor elmentem tornára, de ez a papát nem hatja meg:)
Tornán nem volt helyünk,így a folyóson ugráltunk, jó buli volt:)
Aztán jött a Virág itt aludni, majd Andi és Dylen is megérkezett.Dylen persze elég későn aludt el, de azért kb 11-től hajnali 3ig monopolyztunk, kis bocskás,ja és a Mokka társaságában.
Nagyon jó hangulat volt, de tény, mind hármukat elvertem :D :D
Ahogy felkeltünk reggel fél9-kor már mentünk is be, mert a judo-sok indultak a sárkányhajó versenyen.Persze apu is,akit szintén nem zavart,h. sose próbálták még a sportot....mármint a konkrét sárkányhajó evezést. De a 11-ből 6.helyen zártak! Gratula!
Nagy élmény volt!Mindenki lelkes volt, gyönyörű idő és szép helyen! Kint volt de. mama is, aztán Attila ment temetésre, Olit mamánál leraktam,délután meg Brigi és papa is jött.
FIGYELEM!
Egy nagyon rövid kérdőív kitöltésével LCD televíziót vagy vásárlási utalványokat nyerhetsz!
Ha időben jelentkezel a játékra, nyerési esélyed többszörös lesz!
Kattints a képre, és regisztrálj, hogy nyerhess!