Név: Szőlőszem Kisnyúl :)
Egyéb, amit tudni kell:
imádom. a szívemmel is, és az eszemmel is. Ő a világ összes csodája egy menetelő pelenkában...
-------------------------------------------------------------------------- rólam pedig:
áááámeeeeeeennn. illetve: áááááá, neeeeeem. :) de azért dafke bízok a Sorsban, drága tróger cimborámban.
megjártam az orvost ma reggel, a Doki néni felírta a cuccot, délután ki is váltottuk,azon mondjuk eleve kistányér lett a szemem, hogy akkora dobozban van, hogy először azt hittem, hogy egy Jenga jár a spirálhoz ajándékba, aztán rájöttem, hogy az a 40 (!) centis, az az Ő doboza... baszki. aztán kinyitottam itthon, mert már mindenre gondoltam, a 2D-s műfütyitől a 2011es menzsesz naptárig, amit ajándékba adnak hozzá, de lószart, csak egy kurva vastag és hosszú applikátor volt benne, aminek a végében csücsült a kis hormonos gazember. ellenben a felhelyező szerkezetnek nyilván át kell haladnia a méhszájamon, és bennem még élénken él a méhszájtágításos emlék a Kisnyúl születésének reggelén, és valahogy a gondolattól is összefostam magam bokáig...12.én jön meg,úgyhogy majd utána teszi fel.... hát, nem is tudom.... minimum zokogni fogok.
eldöntöttem, nem kell a múltkori terhességes akcióból több. holnaptól spirál gizda leszek. ki miben utazik? 7re kell mennem, úgyhogy húzzatok bele a válaszokba.
egyébként én arra a hormonos betevős cuccra savaznék. olyan kinek van??? gyerebe? nemgyerebe? beleakad a pasik fütyije? toljátok az infót lécci.
ez egy proli. mondjuk ez nem újdonság. a nőket nézve meg újfent megértem, hogy mi a baja a férfiaknak a nőkkel. az ilyenek miatt indul a többi nő mínuszból. én is.
egyértelműen az anyám. túl azon, hogy extra jófej, és baromi sokat röhögünk, ma mondott egy olyat, hogy azt hittem összeesem a röhögéstől.ugyanis megkértem, hogyha már elővettem a gyógyszeres ládikámat köptetőért,ő meg épp a Kisnyulat tanította vasalni, akkor akár ki is válogathatná az avétos gyógyszereket a szavatostól. neki is látott bőszen, szemüvegben, a lelkesen asszisztáló Nyulerájjal. én közben főzöm az ebédet.
egyszer csak anyám odaszól:
-ez a hüvelygyűrűd?
odapislogok. egy durex gumi van a kezében. mondom:
- nem anya, mostanság így néz ki egy óvszar.
anyám:
- érdekes...és hol a szarba találom a szavatosságát??
odamasírozom, a kezemben a csirkemájas fakanállal, trenyóban. kiveszem a kezéből. aztán lesápadok a vérig. anyám kérdezi:
- na, mi van??
én:
- mi lenne?? lejárt 2007 novemberében... ez híven tükrözi a nemi életem gyakoriságát...
a sminktükrös, parókás entitás, akinek amúgy a kérekegymosolyt - az e-mail címe, szóval ő, aki a múltkor még józsi néven futott, ma kati néven írta alá az e-mailt, azzal a roppant felvillanyozó hírrel, hogy holnap hív.
ha mákotok lesz, és úgy alakul, ahogy sejtem (remélem), akkor vicces kis írás lesz belőle...
az élet szép, mégis. elképesztő, hogy nekem az ilyen hülyeségek ennyi örömöt okoznak, ez valahogy annyira jó. mármint nekem. mint a hülyegyerek, akitől már minden játékot elvesznek, de akkor meg annak örül, hogy túrja az orrát, és fikát talál:)
azt még hadd meséljem el, hogy a hülye bokatörésem miatt hordott tetves flip-flop papucsomban kellett nekem a fűben mászkálni, úgy beleléptem egy kutyaszarba, hogy a lábujjaim között jöttek ki a csíkok.... NEM AKAROK BESZÉLNI RÓLA.
nekem nem lottóznom kéne, hanem a nevemre venni a szerencsejátékzéertét.
nemzeti gyásznappá nyilvánítom a mait. a mai nap nem szopás volt, hanem A szopás.
rövidke szemelvények:
Telenor (Pannon), Mamut. sokadszor. 3 hete először leadtam a modememet, ami garanciás, de kipurcant. két hét múlva visszamentem érte. vártunk egy órát. miután a Kisnyúl átrendezte a komplett kirakatot, és épp a Swarowski kristály dekoráviót próbálta letépni, ami a plafonra volt rögzítve (!), akkor közöltem, hogy most itten mindenki választhat, vagy mi kerülünk sorra, vagy jön az Ördögűző eddig nem látott, túl horrorisztikus jellege miatt letiltott része jön, ami egy laza 5 perces üveghangú sikítással kezdődik, de az csak a bemelegítés a gyereknek. gyorsan előreengedtek. amikor is kiderült, hogy bölcs döntés volt elvinnem a laptopot, mert a mobilsticket szarul csinálták meg, és nem megy a gépemen. (program törlése, újra telepítése, más laptopon törlése, oda feltelepítése, jééééé, ez sehol sem megy - közben a Kisnyúl bejutott a pult mögé, és épp a számítógépeket kezdte kikapcsolni, én meg sunyin nem szóltam). visszaküldjük javításra, majd jöjjön. jóóóóóóóóóóóó. majd jövök.
eltelik egy hét, jön az sms, menjek. megyek. Kisnyúl már a bolt előtt deklarálta, hogy ő oda nem akar bejönni, mert unja. mondtam neki, hogy ne fosson, én is unom. húztam számot. a pí-t. előttem annyian voltak, hogy nem láttam a végét. kiegyeztünk a gyerekkel egy pohár vízben, amit megihat. nem itta. térdtől lefele magára öntötte. apró erek repedtek meg a szememben. de még működtek a reflexeim, nem öntöttem ki egy modulattal a lábtartójából a parkettára, hanem kitoltam a folyosóra, hogy majd ott a növény mellett. felakasztottam a táskámat a babakocsi tolókarjára, hogy hatékonyabb legyek. előre mentem a Kisnyúlhoz, aki egyébként tisztességgel játszotta a nagyhalált attól a deci víztől, amit ő eská öntött per direkte magára. nyavalygás. sajna lévén a babakocsi új (már megint), így még nem nagyon voltam tisztában a súlyelosztási lehetőségekkel, így mire odaléptem a Kisnyúl lábához, őszintén elcsodálkoztam, hogy hova emelkedik a gyerek. konkrétan hanyatt dőlt kocsistul. érdekesen festettünk. a víz folydogált a lábánál kifele, a babakocsi a hátán, a gyerek a táskámon, kábé olyan arccal, mint aki szarba nyúlt, de lassan rájön, hogy az szar. elmormoltam egy kurvaanyádat a babakocsinak. a Kisnyúl végül rájött, hogy végre szerephez jutott, és azonnal installált egy szárazkönnyes programot, amit rajtam kívül mindenki azonnal beszopott. előtte gondosan körbenézett, hogy sokan látják-e. sokan látták, úgyhogy rögtön sok decibellel kezdte. oda is súgtam neki, hogy blahalujza macsipöcse hozzá képest. mire a babakocsit visszaállítottam, leesett a táskám, és kiesett belőle két maréknyi kulcs, pár maxi tampont, 2 cumi, (itt újabb zokogás,és hangos CUI, CUI következett) továbbá egy fél győri édes keksz, a pénztárcám, a telefonom, és egy pelenka. kezdtem IGAZÁN feszült lenni. rájöttem, hogy mindenkit utálok, és nem várok még egy órát, majd hazajöttünk. ez volt ugye tegnap. ma odamentünk időben, így csak 20 percet kellett várni (Kisnyúl kipacsált fél liter vizet az automatából, de én úgy tettem, mintha nem az én gyerekem lenne, persze a végén odajött a kezében 15 darab eláztatott sorszámozott cetlivel, amelyek szerint telefon szeretnék venni, pedig nem, de ajándékba hozta, úgyhogy gyorsan beleöntöttem az egészet a tatyómba...)
a pult túloldalán egy enervált szőke punci szomorkodott. felültettem neki a gyereket a pultra, de ezzel csak azt értem el, hogy a Kisnyúl hangos PAPÍA felkiáltással elkezdett a madzagos tollal rajzolgatni MINDENHOVA. szerintem a csaj még a héten elkötteti a petevezetékét. a Kisnyúl néha a legjobb fogamzásgátló programot is felülmúlja. megkaptam a modememet. bedugtam. működött. kifele meg kidobtam fél marék hajat a szemetesbe.
a terhes kolduló csaj. előre bocsájtom, hogy nem vagyok egy irígy ember, de tényleg. a barátaim (az a kevés) ezt talán tanúsítanák. de amikor az parkoló kocsi lehúzott ablakán át végighallgatom azt a beszélgetést két homeless között, amelyben a 8 hónapos 50 évesnek kinéző,de max 35 éves, elől totál fogatlan (eküszöm elkopott neki a sok szopatástól, és a gyomrán át lett terhes, olyan feje van) nőci épp azt taglalja a hozzá hasonló agyszörnynek, hogy "ugyan már, én nem értem, hogy mi bajuk az embereknek azzal, hogy az utcán fogok egy gyereket felnevelni, más is nyomorog,csak az lakásban", akkor azon gondolkodtam, hogy most kiszállok a kocsiból, és kirúgdosom a maradék fogait is, de hogy egy forintot nem kap tőlem, az halálbiztos.... mert a szívem szakad meg azért a babáért.... egész nap ez volt a fejemben....
itten épp a gazok kapnak, de aztán minden tetves muskátlis cserepet is végigpacsált. sziszibabuka nemtom hol volt, de ez elég is mára nektek szerintem:)
volt szerencsém megtekinteni M.néni kofferseggét az erkélyről. van szívem, lefotóztam nektek végre az öreglányt, miközben a gazt(!) locsolta a kertben. már töltikézem is fölfele:)))
nyavalyája. fáj a kocsi légkondijától a torkom. asszem újra kérni fogok egy Darwin-díjat. már megent úgy nézek ki, mint akinek herék nőttek ki a nyakából két oldalt. nem szeretem az ilyen stílustalan vicceket:)
I don't really know that much but I wasn't myself the first time I set my eyes on your picture. I have seen and met great beauties, I have also learnt how I gaze at them but for once, and with you only, I lost control of it.I believe through this epistle you will understand me. I want to take you as a flower in my hand with which I'm charged with for responsibility to look ever after and to keep fresh. Been next to you is like being next to paradise.
I will so much appreciate it if you are mine and mine only.
emeka
ez eléggé gyerebe duma, de gyűlölöm a copy-paste-et. megmondom én mi a nagy baj. a nagy baj az, hogy az agyamra mennek a csávók. nincs kedvem pasizni. rémes.
fiúk? csak nem sikerült 50 millából is frankó tűzijátékot csinálni? lehet, hogy máskor sem kéne már augusztus 1.-től őriztetni a petárdákat magáncégekkel, meg előtte szarrá locsoltatni a Gellért-hegyet a tűzoltókkal, hogy ne égjen le az egész egy szikrától, de legalább kerüljön minimum fél milliárdba? lám-lám, lehet ezt ócsóbban is szépen... uszályról fellőni, kevesebbet, rövidebbet, de legalább nem hány az ország intelligensebb része a pazarlás miatt így árvíz után.... vajon eljut a megtakarított lóvé oda, ahova el kéne jutnia...?
és vajon miért ad egy szombathelyi cég ennyi pénzért ingyen tűzijátékot?
anyám szomszédja is hozza M.néni-t százon. BOSSZÚBÚL füvet nyírt ma reggel 8kor, mert tegnap délután 3kor többen mertek a szomszédságból füvet nyírni, leszarván azt, hogy szentséges ünnepnap van. úgyhogy a büdös banyája már reggel hajnalban képes volt ezért felkelni, hogy jóóóóól kibasszon mindenkivel, ezt mondjuk csak onnan tudom, hogy mikor kezdhette, mert mire fél tízkor felébredtem, már majdnem teljesen le volt nyírva a füvük:) szinte érzem a gonosz, reszketős örömöt, ami elöntötte a testét, amikor sikerült ezt kitalálni, hogy mennyire ki fog baszni mindenkivel, és meeennnnnyyyyyire bosszút áll majd a tegnapi csoportosan elkövetett fűnyírásért:)))) SOSE LEGYEN NAGYOBB ÖRÖMÖD. mondjuk mit várok valakitől, aki nem beszél a saját lányával vagy 7 éve azért, mert az MELEG?
nem véletlenül vagyok ám onlány. ugyanis már alukáltam, szép békésen a kanapén. csakhogy a Szex és más semmi uccsó reklámblokkjánál beugrott,hogy anyám hűtőjében 2 hete hagytam egy fél üveg meggybefőttet, echte originál boltit. úgyhogy megkonzumáltam. most meg ugye arra ébredtem, hogy szülési görcseim vannak,laza 3 percesek. mármint 3 percig tart, egy perc szünetekkel. de a rutin az komoly dolog, rögtön el is kezdtem szuszogni, mert nem ugrott be a befőtt,mint versenytényező, de aztán kurva gyorsan elrohantam a retyóra.
van annak már vagy 2 hete is, hogy nem csináltam hasonlót, ideje vót:)
FIGYELEM!
Egy nagyon rövid kérdőív kitöltésével LCD televíziót vagy vásárlási utalványokat nyerhetsz!
Ha időben jelentkezel a játékra, nyerési esélyed többszörös lesz!
Kattints a képre, és regisztrálj, hogy nyerhess!